Új Dunántúli Napló, 2003. szeptember (14. évfolyam, 238-267. szám)
2003-09-25 / 262. szám
4. OLDAL B ARANYA I TÜKÖR 2003. Szeptember 25., csütörtök WWW Gyógyulóban a kórház Siklós Több millió forint értékben különböző berendezéseket - egyebek között csontfúrót, a beteget melegen tartót készüléket, valamint altatáshoz szükséges eszközöket - adományozott a németországi Neu- burg város egészségügyi intézménye a település kórházának. A város már eddig is támogatta a siklósi egészségügyet, mondta el dr. Fülöp Erzsébet, a kórház igazgatója. Tájékoztatása szerint a német fél még testvérvárosi kapcsolatot is létre kíván hozni, illetve a partnerek a jövő esztendőben ígéretük szerint egy röntgengépet hoznak majd ajándékba. Az igazgató a korábban súlyos problémákkal küzdő intézmény konszolidációjával kapcsolatban - melyről a mai képviselő- testületi ülésen is szó lesz - elmondta, várakozásokon felül teljesítettek, s ennek köszönhetően remény van arra, hogy a kórház még ebben az évben nullszaldóssá válik. K. J. Hírek NEMESKE önkormányzata közel hárommilliós beruházásból köves utat építtet a település és a temető között. A közel négyszáz méteres út terméskő alapot és zúzottkő-borítást kap. (a) SZIGETVÁRON összesen 48 millió forint értékben kap a város kórháza gépeket, műszereket. Az eszközök beszerzését két pályázati forrásból fedezik. Döntő részét - 35 millió forintot - a regionális fejlesztési tanács biztosította. Az új berendezéseket napokon belül használatba vehetik az intézményben dolgozó szakemberek. (aa) PELLÉRDEN öt férőhelyes parkolót alakít ki az önkormányzat a postánál. Az épület előtti járda felújítását a Posta vállalta el. A településen átvezető nagy forgalmú úton három ponton gyalogos-átkelőhelyeket festenek fel. Ezek egyike ugyancsak a postánál, a másik az orvosi rendelőnél és iskolánál, a harmadik a templomnál lesz. (aa) SÁSDON nyárbúcsúztató mulatságot tartottak a napokban. Az érdeklődőket többek között hordócsapolással, koncertekkel és tűzijátékkal szórakoztatták. _______ ___________________<**! Al kotmánybírók az ítélőtáblánál __________Pécs ^_______ Te gnap dr. Holló András, az Alkotmánybíróság elnöke vezetésével a legmagasabb szintű bírói testület több jelenlegi és volt tagja tett látogatást a Pécsi Táblabíróságon. A találkozó nélkülözött minden hivatalos jelleget, dr. Lábady Tamás elnök azonban úgy vélte, eljött az ideje, hogy bemutassa korábbi kollégáinak az új igazságszolgáltatási fórum működési körülményeit. A meghívottak között köszönthette a volt pécsi alkotmánybírókat, dr. Ádám Antalt, dr. Kiss Lászlót és dr. Bogi Istvánt is. A pécsi tábla ez év január 1- jétől állt fel, s a tényleges tárgyalási, ítélkezési munka július 1- jétől kezdődött. A fórum előtt hatalmas munka áll, a Legfelsőbb Bíróságtól százszámra vettek át olyan ügyeket, amelyeket túlterheltsége miatt az LB már évek óta nem tudott jogerős ítélettel befejezni. ___________________________________M. A. PINCEBEJÁRÁS A HOSSZÚLÉPÉS UTCÁBAN. A Nagykozár melletti pincesor, melyet a helybéliek Riticnek hívnak, egész napos vigalom helyszíne volt a napokban. Az emléktábla-avatásra s az azt követő ünneplésre pedig az adott okot, hogy a Dédász Rt. ide is kiépítette a villamos hálÓZatOt. FOTÓ: TÓTH l. Oroszlánok, majmok a hóban Késik az állatkert fejlesztésére szánt 35 millió forint - Kevesebb látogató, több kifizetetlen számla A pécsi áliatkert meglehetősen szűkös költségvetési kerete arra kényszeríti az intézmény vezetőit, hogy a téli hónapokban korlátozzák, s ha nagy hidegek lesznek, be is zárják a zoo-t. Az idénre tervezett fejlesztéseket valószínűleg már nem tudják elkezdeni, a pályázaton elnyert 35 millió forinthoz egyelőre nem jutottak hozzá. Pécs Különös sorrendet kellett felállítani a pécsi zoo vezetőinek. Amikor a mindenképp szükséges kiadásokat rangsorolták, akkor az első helyre az állatok élelmezése került, csak ezt követik a sorban például a fűtési költségek vagy a villany- számla. Pintér Tibor igazgatóhelyettes elmondta, bár az állatkert, illetve a terrá- rium látogatóinak száma összességében azonos szinten mozgott az elmúlt években, az előbbibe - talán a lecsökkente« fajszám eredményeként - most már kevesebben váltanak jegyet. Pár éve még 100 ezer ember volt kíváncsi az állatgyűjteményre, tavaly már csak 80 ezren. Sokféle hurok szorongatja az intézmény vezetőit. Költségvetési támogatásuk nem emelkedik az árakkal, az inflációval azonos mértékben, miközben például a terráriumbán télen-nyáron Az új kengurukkal a terrárlum udvarán találkozhatnak a látogatók működnek a kazánok a szükséges 28 fokos meleg biztosítása érdekében. Nekik kellett kigazdálkodniuk például a közalkalmazotti béreket is, s miután tartani akarják magukat ahhoz, hogy az állatok nem maradhatnak éhesek, valamivel több lett a kifizetetlen számlájuk. A téli hónapokban korlátozzák az állatkert látogatható- ságát. Pintér Tibor jelezte, hogy az időjárás függvényében várhatóan november közepétől már csak hétvégeken fogad látogatókat az állatkert, illetve - tette hozzá az FOTÓ: LÄUFER L ígaZgatÓhe. lyettes - nagyon nagy hideg esetén elfordulhat, hogy kénytelenek lesznek teljesen bezárni az intézményt. Az említett 35 millió forint az állatok kényelmesebb elhelyezését eredményezheti. Az oroszlánok, két majomfaj, a víziló kapnak nagyobb lakhelyeket, kifutókat. Az építkezések azonban - bár idén szerették volna elkezdeni - a jövő évre húzódnak át, mert az elnyert pénz - bár Pintér Tibor tudomása szerint az intézményt fenntartó pécsi ön- kormányzathoz megérkezett - egyelőre ők nem kapták meg. __________________________________________ M. A. Meleg az erszényben Október 4. az állatok világnapja. A pécsi zoo-ban ettől a naptól láthatóak majd a zoo újszülöttei. Számos kis állattal ismerkedhetnek majd az érdeklődök. Közöttük lesznek a törpekenguruk kicsinyei - amennyiben kikandikálnak a meleg erszényből. A mókusmajmoknál hármas ikrek születtek. Speciális ládákat kaptak az Ausztráliában honos gyíkféle, a szakállas agáma, illetve az ázsiai hüllő, a leopárd gekko, hogy tojásaikat kikelthessék. Infralámpák is „szülői” egy hatalmas rovarnak, az óriás skorpiónak. A petékből kibújt állatok még csak 2-3 centisek, de felnőttkorukra elérik a 15-20 centiméteres hosszúságot. Még mindig sok az akadály Több mint 577 ezer fogyatékkal élő van hazánkban, hangzott el tegnap az Integrált Szociális Intézményben tartott rendezvényen, a Pécsi Mozgásfogyatékosok „Akadály nélkül” elnevezéssel meghirdetett első baráti találkozóján. Pécs- Tisztában vagyunk azzal, hogy városunkban is kevés olyan épület található, ahol megfelelő módon közlekedhetnének a kerekes székes emberek, az a célunk, hogy a mozgáskorlátozottság ne gátoljon senkit a normális életvitelben, és ehhez kívánunk segítséget nyújtani a jövőben - mondta megnyitó beszédében dr. Kunszt Márta, a megyeszékely alpolgármestere. A több mint száz, túlnyomó- részt mozgássérült résztvevő előtt Farkas Jácint, az Esélyegyenlőségi Hivatal fogyatékossági miniszteri biztosa, aki maga is két bot segítségével érkezett a programra, elöljáróban közölte:- A fogyatékkal élőkkel összefüggésben törvényi lemaradásunk nincs, a segítség megvalósulása viszont kívánnivalót hagy maga után az EU-csatlakozás előtt. Farkas utalt arra is, hogy míg az EU-ban a fogyatékkal élők több mint ötven százalékát foglalkoztatják, hazánkban ez az arány egyelőre 13 százalékra tehető. E tény módosulását jelentheti az is, hogy pályázatokkal valamint a Nemzeti Civil Alapprogram jelentősen megemelt, ösz- szességében mintegy hétmilliárdos támogatásával növelhető a hátrányos helyzetű réteg foglalkoztatási aránya. A miniszteri biztos bejelentette azt is, hamarosan megoldják, hogy a rászorultak akadálymentesen juthassanak be a műemlék jellegű épületekbe. Elmondta azt is, hogy a közeljövőben központi internetes portált alakítanak ki a fogyatékkal élők számára. Ezen közvetlenül értesülhetnek a rászorultak időszerű munkalehetőségekről és pályázatokról is. BOZSIK L. Egyre több rokkantnyugdíjas- Megváltozott munkaképességűek körében végzünk egy, pályázat alapján megnyert, mélyinterjúkkal is készülő széles körű, az ügyfelekre és az érintett orvosokra is kiterjedő vizsgálatot Baranyában - mondta el lapunknak dr. Füzesi Zsuzsa, a FACT Alkalmazott Társadalomtudományi Kutatások Intézetének tudományos igazgatója. A feldolgozás jelenlegi állapotában annyit mondhatok, hogy a tendenciák alig változtak. A kilencvenes évek elején jellemző volt a rokkantsági nyugdíjba vonulók számának jelentős emelkedése, amit a munkahelyek átstrukturálódása miatt az adott politikai vezetés sem igen bánt. Ez az arány az elmúlt évtized közepére valamelyest csökkent, de még napjainkban is többen mennek egy adott időszakban rokkantsági, mint öregségi nyugdíjba. BÜN-KRIMI-RENP Szabálytalanul kanyarodott Harkányban kedden egy 64 éves férfi kerékpárjával szabálytalanul kanyarodott ki az egyik utcából, és egy autó elütötte. Az idős ember életveszélyes sérüléseket szenvedett. (mb) Lebuktak az orvhalászok Somberekén a halastónál szerdára virradó éjszaka négy, engedéllyel nem rendelkező horgászt értek tetten a rendőrök, akiknél már több kiló kifogott hal is volt. Az orvhorgászok el- len eljárást indítottak. (MB> Orbán Viktor a templomszentelőn _______Palotabozsok ____ Sz ombaton délelőtt a fél 11-kor kezdődő istentiszteleten szentelik majd fel Palotabozsok új református templomát. A rendezvényen dr. Szabó István, a Dunamelléki Egyházkerület püspöke mellett ott lesz dr. Erdélyi Gém, a Szlovákiai Református Egyház püspöke is. A templomépítést az előző kormányzat is támogatta hárommillió forinttal. Az ünneplők ezért meghívták Orbán Viktor ex-mi- niszterelnököt, aki a meghívást elfogadta és az istentiszteletet követő ünnepi társegyházközségi köz- gyűlésen felszólal majd. k. f. Nyelvkommandó: a türelemnek vége Pécs A közterület-felügyelet bekeményített: a tevékenységi körüket magyarul fel nem tüntető üzletek, vendéglők portáljai miatt szabálysértési feljelentéseket kezdeményezett. Ám a kiszabható százezer forintos bírság helyett jobb megoldást választott a hatósági főosztály. Amint azt Schrancz Richard, a Pécsi Közterület-felügyelet igazgatója említette, a felügyelők következetesen végrehajtották a nyelvtörvénybe foglaltakat. Egymás között felosztották a várost, s a napi portyájuk során különös figyelemmel elemezték az üzleti feliratokat, s amennyiben nem találtak a tevékenységre utaló, jól értelmezhető magyar feliratot, felszólították a tulajdonosokat a törvény szabta előírások betartására. A közterület-felügyelők többszörös határidőt adtak, az utóellenőrzések után újabb felszólításokkal éltek, ám ennek ellenére is akadtak néhányan, akik a fülük botját sem mozdították. A türelem véget ért, és a napokban a hatósági főosztályon „feljelentették” azokat, akik nem magyarították portáljaikat a nyelvkommandó jelzései alapján. A városháza hatósági főosztályán a bírságolás helyett hatékonyabb megoldást választottak. Dr. May Gábor főosztályvezető elmondta, a törvények azt is biztosítják számukra, hogy h egy adott üzlet a jogszabályban elő írt feltételeknek nem felel meg, a jegyzőnek jogában áll ideiglenesen az adott üzletet bezárni. Amint ez szóba került, a megfelelő portáliga- zítás azonnal megtörtént. ____k.f. l