Új Dunántúli Napló, 2003. augusztus (14. évfolyam, 208-237. szám)

2003-08-31 / 237. szám

2003. AUGUSZTUS 31. SZTÁROK ÉS SZTORIK Az utolsó énekmondó Cseh Tamás nyolc hónapja töltötte be hatvanadik életévét. A Vízöntő jegyében született dalnok azonban máig nem ünnepelte meg a jeles napot, inkább fellépéseivel törő­dött. Ma este a Bakáts téren kon­certezik. A helyszín azért mondható különlegesnek, mert az énekmon­dó valaha éppen a Bakáts téri kór­házban látta meg a napvilágot, rá­adásul az itt fellelhető templomban tartották keresztelőjét. A színrelé­pései előtt rendre szívinfarktus kö­zeli állapotba kerülő „dalbajnok” most tehát a megszokottnál is feszültebb, idegesebb.- Bevallom, rettenetesen szoron­gok. Ez a fura, idegőrlő állapot lassan harminc esztendeje tart és úgy ér­zem, a megpróbáltatásoknak még nincs vége. Aki egyedül van, nagyon félti magát. Márpedig én nádszálálla- potban dolgozom - jegyzi meg Cseh. Majd hozzáteszi: ennek a furcsa, ma­gányos létezésnek azért van előnye is, például, hogy nem lehet össze­keverni másokkal.- Napjainkban a Hajós And- rás-féle Emil Rulez! zenekart mind gyakrabban hasonlitgat- ják hozzátok.- Pedig nincs sok közös ben­nünk. Abban hasonlítunk egymásra, hogy mind itt élünk, így az élmény­anyag részben egyezik. Ámbátor Bereményi Gézával közösen több mint ezer dalt írtunk és mindig to­vábbléptünk. Most is új lemezt ké­szítünk: Jóslat a metrón címmel.- Ez szintén stimmel: Hajósék legismertebb slágere a Zazie a metrón.- Csakhogy a mi jóslatunk 1984- es keltezésű! Azóta tervezgetjük, milyen lenne, ha Antoine és Désire felülnének a földalattira és a szerel­vényen jósolnák meg a jövőt.- Elárulnád, mit láttak a mélyben?- Ez még titok. Annyit azonban megjegyeznék, elég bereményisen, Cseh Tamás-osan szemlélődtek odalent.- Neked hogy tetszik a jelenkor, mondhatni a Való Világ?- Undorodom tőle. Ennél mé­lyebbre már aligha juthatunk. A kul­túra nap mint nap kap egy sallert. A televíziót már ki sem nyitom, hiszen a médiumokban éjjel-nappal csak ha­zudnak. Sajnálom azokat a fiatalokat, akik most szeretnék megmutatni ma­gukat. Nem szívesen startolnék velük együtt. A pályakezdő Cseh Tamás itt aligha hallathatná a hangját.- A hatvanéves dalnok azon­ban láthatóan nincs rossz passz­ban. Új dalok, új lemez, best of- koncert, mi kell még?- Jó sorsomnak és a véletlennek köszönhetően több mint har­minc éve állok a pódiumon. Gézával írt dalaink többsé­gén képtelen volt kifogni az idő. Hogy minek kö­szönhető mindez? Talán annak, hogy sosem sodród­tunk a széllel, s a divattal sem törődtünk. Etalonjaink sincsenek. Leonard Cohenröl jó pár éven át azt sem tudtam, hogy létezik. Gilbert Bécaud-t pe­dig kiröhögtük. Az imázsépítésről se tudnék sokat beszélni, hiszen 1970 óta szimpla farmer-ing szere­lésben lépek színpadra.- Egyetlen dallal kapcsolatban sem érzed úgy, hogy cserben­hagyott?- Nem, nem... Csak olyan van közöttük, amelyik most nem annyira aktuális. A többségük mint mondtam, elnyű- hetetlen. Szabó Zoltán Attila Cseh Tamás Született: Budapest, 1943. január 22. Foglalkozása: dalnok Szerzőtársak: Bereményi Géza, Csengey Dénes Fontosabb albumok: Levél nővéremnek (1974), Antoine és Désire (1979), Fehér babák takarodója (1981), Frontátvonulás (1984), Új dalok (1990), Levél nővéremnek 2. (1997). DQal: Az év lemeze (1988), a Magyar Köztársaság Tisztikeresztji (1992), Liszt Ferenc-díj (1993), Kossuth-díj (2001). HÍREK Szuperbuli: ki kit győz le | ■ Napok óta az a hír járja, hogy az MTV-ben | más gond sincs, minthogy kié legyen a leg- | jobb műsoridő, s ezért harcol Lagzi Lajcsi, § Friderikusz és Hajdú Péter. A Szuperbuli, A szólás szabadsága és a Névshowr is szeretne | fél tízkor adásba kerülni. Félő, hogy ehhez egy csatorna kevés. Viszont végre kiderül majd, ki a legerősebb kakas a közszolgálatin. | Az úgy látszik, már rég nem kérdés, hogy a közszolgálatinak milyen műsorokat kellene sugározni, vagy legalább elsőséget adni. A miniszter Amerikában is félrelép B Andy Vájná kint volt a Hungaroringen is, de egyelőre sem az autóversenyzésről, sem ma­gyar témáról nem forgat filmet, ellenben bele­vág A miniszter félrelép amerikai változatába. Nem árulta el, hogy lesznek-e magyar szereplői a filmnek, de valószínűleg legfeljebb Dobó Kata kerül fel a stáblistára, hiszen egyébként is alig van magyar színész, aki tud angolul. Verebes kilépett a színházi világból ■ Verebes István régóta túlvállalja magát, s úgy látszik, most ő is rájött erre, mert azt mondta a minap, hogy abbahagyja a színházi munkáit. Rengeteg kritika érte, szerepléseit éppúgy, mint rendezéseit, de ő eddig nagyon jól tűrte. Most viszont azt mondja, a színházi társadalomban eluralkodott a depresszió és a görcsösség, s ő ebben nem akar részt venni. Magyarázatnak ez persze nem rossz, bár ezt a véleményt egyelőre senki nem erősíti meg. Bearanyozódott az István, a király i B Az István, a király Csíksomlyón és Pulában is sikert aratott, s úgy tűnik, már-már mindenki elis­meri politikai és művészeti táboroktól függet­I lenül, hogy a Bánk Bán és Az ember tragédiája mellett az első királyunkról szóló rockopera a harmadik legfontosabb nemzeti mű. A két szerző, Szörényi Levente és Bródy János azt szeretné, hogy készüljön végre egy igazi film is a darab alapján. Ugyanakkor nagy kár, hogy a zeneszerző és a szövegíró nem dolgozik már együtt, csak a bemutatókon találkoznak. W: nem lettek milliomosok ■ Vágó István rossz ómen a hírességeknek, már a Hetit Hetes sztár­jai közül is volt, aki meg­bánta, hogy leült játsza­ni a Legyen ön is milli­omos! vetélkedőben. Most pedig a Való Világ játékosai szálltak be, s aki látta Majkát, Anikót, Szabolcsot, Zsoltit, Kis- mocskot és Ritát, annak csak akkor támadhat ilyen ötlete, ha égetni akarja őket. Nos, így is történt. A hírek szerint majd azt fogjuk látni, hogy néhány könnyű kérdés után kipenderülnek Vágó széké­ből, pedig az ősz mester még segíteni is próbál, hogy ne legyen olyan kínos a játék. Szabolcs egyetlen fillér nélkül távozott, Zsolti 100 ezer fo­rintot nyert, s Leslie, Péter és Sziszi sem volt for­mában. Anikónak sikerült félmillió forintot haza­vinnie. S bár az a szokás, hogy a hírességek a meg­nyert összegeket felajánlják jótékony célra, ezúttal nem ez történt. Igaz, némelyikük állás nélkül ro­hangál a nagyvüágban, s nem képes aprópénzre váltani a Való Világ-os szereplését. Igaz, a lemeze­iket hallgatva ezen nincs is mit csodálkozni. Hobó 25 éve nyomja H Hobó ötéves Angéla lánya „nagyon szúrsz már!” parancsára levágatta a szakállát, de azért meg fogják ismerni a Hobó Blues Band jubileumi koncertjén, szombaton a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Hobó számvetésében 4000 fellépés szerepel, „Vol­tunk zenekar, aztán csak banda. Barátok, haverok, társak, munkatársak, útitársak, művészek, munká­sok, sértett sztárok és jelöltek, élősködők, ellenfelek, majd ellenségek és a körforgás kezdődött elölről...” - írja A vén bolond levele című röpiratában. „Legalább harmincán megfordultak a HBB-ben *- mondja Földes Hobó László. - Volt, aki tíz évnél is többet leszolgált, volt, aki csak néhány napot. De még ő is úgy emlegeti, mintha oszlopos tag lett vol­na. Nem akarom ezt az örö­möt elvenni...” A jelenlegi csapat mellett Presser és Tátrai is nyomják majd a Leples bitangot és a többi örökzöld HBB-dalt. „Ezzel a koncerttel mon­dok köszönetét a közönség­nek, hogy ennyi éven át ki­tartottak mellettem és eltar­tottak: hogy szabad marad­hattam...” Galambos Erzsi, az örök primadonna ■ „Ezt a tésztát!...” - csaphatott magára Ga­lambos Erzsi, mint anno a fergeteges Osztrigás Mici címszerepe után szállóigévé lett szlogen­jével, mikor a hét végén Józsa Imrével együtt kö­szöntötték a József Atti­la Színházban a kollé­gák. Galambos Erzsi 20 éve tagja az angyalföldi teátrumnak, s 55 éve van a pályán. Hétévesen balettozni tanult, s már akkor komoly tényező volt Lakner bácsi gye­rekszínházában is. Az viszont már csak a lexikonok tévedése, hogy 1934-ben született volna. „Ha már így állunk, fiatalítottak volna tíz évvel, nem csak hárommal...” - fűzte hozzá némi malidé­val. Eljátszott minden „slágerszerepet”, a prózában éppoly erősnek bizonyult. A Miskolci Nemzeti Szín­házban (1955-től 58-ig volt tagja) Kaméliás hölgy­ként annyira átlényegült a szerepnek megfelelően, hogy a nyilvános főpróbán elájult. Joggal állítja, hogy a musicalt neki ta­lálták ki. Volt Eliza a My fair ladyban, Kocsma Jenny a Koldusoperá­ban, La Mancha Dul- cineájától kezdve az Ir­ma, te édesig terjedt a skála. Újabban már koreográfusként is to­vábbadja tudását. A Já­szai- és Kossuth-díjas, Érdemes és Kiváló Mű­vész címekkel elismert művésznő marad is örök primadonna, s nem csak azért, mert Örökös tag a Halhatat­lanok Társulatában... Sokszínűségére kedvenc virág­jával, kocsikeréknyi csokor Flamingóval utaltak a kollégák. Csoki legnagyobb örömére, hogy van mit szagolgatni, netán megrágcsálni, szétdúrni... Csoki állandóan a színházban „sertepertél”, hiszen Galam­bos Erzsi egy lépést sem tud tenni imádott, nevével ellentétben hófehér kutyusa nélkül, akivel most ép­pen az új darab, a Különös házasság nevelőnőjének szerepére készülnek... (Sipka) Máté-Bárdos: családi hírek? A nézők ma találkozhatnak először a tv2 új arculatával, amely igazán családbarát - legalábbis Bárdos András és Máté Krisztina számára. A házaspár ugyanis eddig hiába dolgozott ugyanazon kereskedelmi csatornánál, legfeljebb hétvégeken találkozhattak, mivel Bárdos - aki a Jó estét, Magyarország! című hírműsort vezette - gyakran csak éjfél után ért haza, s ha délután akadt is némi szabadideje, azt a pár órát sem tölthették együtt, lévén, hogy Krisztina épp akkor vezette a másik hírműsort. Ma estétől viszont együtt láthatjuk őket a Tények­ben, ami ebben a műfajban igazán unikum. ■ Igazi hírshow lesz a megújuló Tények, több stúdióhelyszínnel, gyakoribb élő bejelentkezésekkel, pergőbb stílussal és közvetlenebb hangvétellel. A tv2 nem titkolja, hogy ezzel a változtatással a fiata­labb korosztály figyelmét szeret­nék felkelteni. Persze, a közvet­lenség Bárdos András szerint nem azt jelenti, hogy a friss informáci­ókra kíváncsiak ezután egy bizal­maskodó házaspárt látnak majd a televízió képernyőjén.- Az, hogy a tv2 menedzs­mentje közös műsorvezetésre kért fel bennünket, a magánéle­tünk szempontjából minden­képp óriási könnyebbség. Eddig ugyanis szinte csak a hétvége­ken találkoztunk, mivel én egész nap dolgoztam, a kevés délutáni szabadidőmben pedig éppen ő vezette a Tényeket. Ha otthon vannak, Bárdos és Máté között ritkán téma a televí­ziózás, sőt, a hírműsorokon és a meccseken kívül tévét is alig néz­nek. Ennélfogva kritizálni is ritkán szokták egymás ténykedését, Bár­dos még a nagy vihart kiváltott Leggyengébb láncszem című ve­télkedőre is csak annyit mondott: kár, hogy a műsor a végére kissé „felpuhult”, meg kellett volna tar­tani az eredeti, kíméletlen hang­nemet. Mostantól azonban arra vannak ítélve, hogy munka köz­ben is figyeljék egymást és el­mondják a véleményüket.- Óriási előny, hogy ismerjük egymás észjárását, gondolatait, vagyis sokkal könnyebb lesz a műsorban együttműködni - ve­tette közbe Máté Krisztina. - Egyébként amikor az ötlet fel­vetődött, hogy vezessük közösen a műsort, mi ragaszkodtunk ah­hoz, hogy készüljön egy köz­vélemény-kutatás a várható fo­gadtatásról. Ennek az eredménye rendkívül pozitív volt, ezért is mertük a feladatot elvállalni. Bárdos és Máté mellett is vannak műsorvezetők, akik azonnal készek a beugrásra, ha bármelyikük megbetegedne. Ez egyébként nem rendkívüli, hi­szen ők csak hétköznap lesznek láthatók, a hétvégeken Nika György és Várkonyi Andrea áll­nak a helyükre. Bárdos Andrást pedig Azurák Csaba és Bom- bera Krisztina váltják a Jó estét, Magyarország! műsorvezetői székében. Máté Krisztina azt is elmondta: ezután nem csak több időt tölthetnek egymással, hanem abban is megállapodtak a tv2 vezetőivel, hogy szabad­ságra is együtt mennek.- Egyelőre még nem tudni, lesz-e annak előnye, hogy mi egy házaspár vagyunk - mondta Bárdos András. - A hírek azok hí­rek, ott nincs helye locsogásnak. Persze sok múlik a körítésen is, s mi igyekszünk kihasználni ennek a helyzetnek minden előnyét. Máté Krisztina - akárcsak ed­dig - továbbra is vezeti a Nyom nélkül című műsort, míg Bárdos András egy új produkcióban tű­nik fel - ám hogy ez mi lesz, az egyelőre még titok. D. T.

Next

/
Thumbnails
Contents