Új Dunántúli Napló, 2003. augusztus (14. évfolyam, 208-237. szám)

2003-08-31 / 237. szám

BIautó 2003. AUGUSZTUS 31. HÍREK Több hengerfej Szentgotthárdról ■ Novembertől évi 150 ezer darabbal több hengerfe­jet gyárthat az Opel Magyarország Autóipari Kft. A szentgotthárdi gyárban az idén közel 300 ezer hen­gerfej készül, jövőre azonban a tervek szerint ez a szám meghaladhatja a 450 ezret is - jelezte Légrádi Edit, a cég pr-menedzsere. Elmondta: a hengerfeje­ket a szintén Szentgotthárdon készülő 1,4 literes, 1,6 literes és 1,8 literes motorokba szerelik majd be. Szeptember végétől a motorgyárban az eddigi három műszakos munkarend helyett hatnapos, két műszakos munkarendet vezetnek be. Barchetta: sportosabb formában ■ A Fiat tovább gazdagította a tavaly finoman átdol­gozott Barchetta felszerelését. A módosított lök­hárítók és fényszóróházak mellé immár sportülé­sek, bőrhuzatú kormány és MP3-as fájlok leját­szására alkalmas CD-s rádió is (ki)jár a vásárló­nak. Az új sorozat könnyűfém keréktárcsái 16 co­losak, s a légkondicionáló teljesítményét is növel­ték. A műszaki tartalom nem változott. Búcsú a Daewoo-csoporttól ■ A néhai ipari konglomerátum, a Daewoo egyik, ré­szint állami ellenőrzés alatt álló „szeletét” szeret­né pénzzé tenné a dél-koreai kormányzat. A Dae­woo Heavy Industries and Machinery (DHI) gép­gyártó vállalkozás eladásából egymilliárd dollár­nak megfelelő bevételt remél az állam. A DHl-t egyébként még akkor választották le a Daewoo csoporttól, amikor ez utóbbi immár négy éve - 80 milliárd dollárt meghaladó adóssággal - csődbe ment. A csoport legnagyobb vállalkozását, a Dae­woo Motorst tavaly sikerült eladni az amerikai General Motorsnak. Logisztikai bázis épült Makón ■ A Gumiművek Phoenix Hungária Kft. makói telep­helyén új logisztikai központot adtak át a hét köze­pén; a beruházás 600 millió forintba került. A Phoenix Ag. - amely az autóipari és a műszaki piac számára fejleszt, termel és értékesít gumitermékeket - 33 termelőegységet tart fenn világszerte. Magyar- országon 1995-ben, a makói cég megalakításával jelent meg a társaság, később Szegeden és Nyíregyházán is beindították üzemeiket. Makói telephelyükön jelenleg hűtővíz-, fűtő- és szervo- csöveket gyártanak a VW, a BMW és a Ford részére. Debrecen, a csapágycentrum ■ Csaknem 1,4 milliárd forintot fordítanak idén fej­lesztésre az FAG debreceni csapágygyárában; a beruházás eredményeként az üzem a 90 millimé­ternél kisebb kűpgörgős csapágyak gyártásának európai központjává vált - közölte Stephan Szakai, az FAG Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója. A debreceni csapágygyár ez idő tájt beszállítója szinte valamennyi európai autó- és haszongépjármű-gyártónak. Debrecenben külö­nösen nagy becsben tartják a céget: a városi önkormányzat 2003-tól 2007-ig iparűzésiadó­mentességet biztosít a vállalatnak. A SEAT frankfurti premierje ■ Elkészült és a Frankfurti Autókiállításon bemu­tatják a SEAT új prototípusát, amely már-már szé­riaérett, s így 2004-re tervezik piaci bevezetését. Ez az első SEAT, amelyet az Audival közösen fej­lesztenek a spanyolok a Martorell Technical Cent- re-ben. A gépezet egyébiránt kiérdemli az MSV minősítést, ami annyit takar, hogy a kocsiban 2+2 ülés van, mindegyik önálló, az ötajtós kasztni pe­dig meglehetősen alacsonyan ül. KRAMPEK-TANÁCSOK ■ Ezen a héten a dízelüzemanyag-ellátó rendszer esetleges hibáira szeretnénk felhívni olvasóink figyel­mét. A dízel esetében nehezebben érezzük meg, ha a gázolaj valahol szivárog vagy elfolyik. Itt inkább az au­tónk alatt keletkező foltokból következtethetünk a rendszer tömítetlenségére. Ebben az esetben törés vagy repedés miatt következik be a rendszer lelevegő- södése. Ilyenkor a motor kezdetben fehér füstöt ad, majd később már el sem indul. Ez még a szakember­nek is komoly feladatot jelenthet, hiszen a rendszeren belül egy apró repedés is előidézheti a fent említett meghibásodást. Az üzemanyagban lévő szennyeződé­sek vagy a rossz minőségű gázolaj dugulási problémát okoz. Ha ez a hiba tankon belül keletkezik, mosással, tisztítással elháríthatjuk. Ha viszont a szűrőn észleljük a szennyeződést, akkor azt mindenképpen cseréljük ki. A cserét amúgy is kötelező végrehajtani húszezer kilométerenként. A komolyabb megpróbáltatás akkor jelentkezik, ha nem megfelelő mennyiségű üzem­anyag miatt az adagoló hibásodik meg. Ezt már csak szakműhely tudja megjavítani. Nem árt olyan der­medésgátlót vagy üzemanyagadalékot használni, amely megkönnyíti a motor hidegen való indítását. (Krampek Autójavító, Bp. XVI. kerület, Budapesti út 124.) A cirkusz kulisszatitkai Kísérteties a hasonlóság a most berobbant spanyol pilóta, Fernando Alonso és az ötszörös Forma-1 bajnok, Michael Schumacher pályakezdése között. 1992-ben ugye Schumi is Briattore csapatának színeiben száguldo­zott a csúcsra, s ugyanezt tette most a hispán is. Utóbbi ráadásul azzal a rekorddal is büszkélkedhet, hogy ő minden idők legifjabb nyertese. De ki is ez a fickó? Nos, Alonso Ovideoban született. Tizenkilenc évesen, a Forma-1 történetének legfiatalabb ifjoncaként tűnt fel a Minardinál. Briattore, a Renault főnöke szerint „ő lesz a következő Schumacher”. Évente kétmillió eurót keres és úgy él, mint a legnagyobbak: luxuslakosztálya van Monte Carloban, imádja a drága autókat. Rossz hír a női rajongóknak: Fernando két éve nős ember... Jó hangulatú és jól szervezett verseny volt az idei magyar Fl-es futam. Ki ne tudná, hogy a múlt vasárnapi viadalon a spanyol Alonso ért célt elsőnek, de elindulhatott hazánkfia, Baumgartner Zsolt is a derbin. Arról azonban már kevesebb szó esett, mi történt a hátországban, a paddock, a médiabázis, a piló­tákat rejtő lakóbuszok, kamio­nok és konténerek látszólag (el)zárt terében. ■ Szikrázó napsütés, nyárvégi szellő, új, gigantikus betoncsík, trónkövetelők és büszke sztárok megkésett majálisa. Röviden így „festhető” le a késő augusztusi erő­próba. Persze a sűrűjében is történt egy s más. Például amikor a ver­seny harmadánál a beugró Baum­gartner még mindig tartotta a fron­tot, egyre több, főként tálján és ja­pán kolléga elegyedett párbeszéd­be velünk, a Press Roomban büsz­kén feszítő magyar tollforgatókkal. Akkortájt pedig, amikor a rutinos volánbűvész, Giancarlo Fisichella kénytelen volt gyalogosan távozni az aszfaltcsíkról, és Eddie Jordan tanítványai közül már csak B. Zs. maradt a ringben, a nagy FI-hagyo­mányokkal bíró nemzetek szófara­gói már ránk is kacsintgattak, elis­merően bólogattak. Ismervén a tá­vol-keleti emberek visszafogottsá­gát, példás magaviseletét, forma- bontóan kedves gesztusaik világo­san jelezték: sikerült feljebb srófol­ni az országimázst. A boxban rekedő Toyota (Paniséj azután lehűtötte a hangu­latot. Mi, magyarok is visszavet­tünk arcunkból, amikor Zsolt - mo­torhiba miatt - kénytelen volt ki­szállni a versenyből. Néhány perc­nyi zajos csönd következett, majd újra hangulatba jött a 144 plafon­hoz erősített tévékészülék alatt, laptopok előtt, közvetlenül a győ­zelmi emelvény fölött munkálkodó nemzetközi sajtócsapat. Eközben odakint a benzingőz­ben Niki Lauda kortyintott egy jó­korát ásványvizes palackjából, a Paddock Klub teraszán pedig Andy Vájná nyelt be egy lazacos szendvi­cset. A boxutca túlsó felén, a gumi­kreátorok egymás mellett veszteglő kamionjai között található piciny sávban kempingszékszerű alkal­matosságokon ücsörögve disku- ráltak a riválisok. A gumidokik lát­hatóan magasról tettek a magasz­tos marketingszempontokra, s a Michelin-Bridgestone vetélytársi viszály sem foglalkoztatta őket. Barrichello peches röptéje után szakmai eszmecseréjüket félbe­hagyva magukhoz vettek egy-egy búfelejtő feketét. A pályán ezalatt Schumacher körökön át forró nyomon követte Jarno Trullit. Előrébb Montoya és Schumi II. kakaskodtak. A nagy csaták olyannyira lekötötték a jelen lévőket, hogy a biztonságiak sem pózoltak úgy, mint máskor, s az informatikusok is tátott szájjal csodálhatták a nagy derbit, hiszen azt sem vették észre, hogy az idő­mérő berendezés bekrepált... Néhány perccel később a futa­mot leintették. A befejezés fene­mód vidámra sikeredett, minthogy három sugárhajtású titán pezsgőz­hetett önfeledten a győzelmi pulpi­tuson. Odafent a dobogón a Ma­gyar Nagydíj tárgyjutalmait szerví­rozó miniszterelnök és a sportmi­niszter egyaránt statisztaszerepre kényszerült. Egyedül Habsburg Ottó tudott epizodistából főszerep­lővé válni, miután a megejtően kedves, kifogástalan eleganciájú öregúr először - tévedésből - a rábízott ezüst kormánykereket Raikonnennek adta át, s amikor jelezték neki, hogy a küldemény Flavio Briattore Renault-csapat- főnököt illetné, minden teketória nélkül vette azt vissza a finntől és továbbította az igazi címzetthez. Bravúros és nagyon emberi mutat­ványáért Páneurópa atyja vastap­sot kapott. Habsburg azonban mi­helyst elhagyhatta a pulpitust, ko­rát meghazudtoló módon a fejére tett egy baseballsapkát és megin­dult a boxutca irányába. Az élő legenda, Lauda sem pi- hengetett; a német RTL kamerái előtt szakértett kifulladásig, s ha éppen volt egy kis pauza, bárkivel elbeszélgetett szívszerelméről, a száguldó cirkuszról. Hasonlókép­pen nyílt személyiségnek tűnt Juan Pablo Montoya, akit még ugratni is lehetett a színfalak mö­gött, igaz, a kolumbiai nemcsak vette a lapot, vissza is vágott alka­lom adtán. David Coulthard szin­tén hanyagra vette a pesti formát, napernyővel a kezében célozta be még a piszoárt is. Csak a két Schumi nem elegyedett a néppel, a futam előtt és utána gyorsan magukra zárták a Ferrari és a BMW egymástól néhány méterre parkoló kamionjának bombabiz­tos ajtaját. Szabó Zoltán Attila ■ A 2003-as Jordan modell EJ12 névre hallgat. Konstrukcióját te­kintve nem olyan látványos gépe­zet, mint a korábbi, mára eltűnt a magasan vezetett hegyes orr és a feltűnően áramvonalas hűtőcsator­nák. Habár az autó megtartotta a tavalyi típus számos alkatrészét, összhatásában mégis a világbaj­nok Ferrarira emlékeztet. Ugyanak­kor a motortérben ugyanaz a Hon­da RA002E jelzésű VIO-es dohog, amely a BAR versenyautójában is fellelhető. Az automobil egyébként ez év elején Ausztráliában mutat­kozott be, ahol még Giancarlo Fisichella és az újonc Takuma Sato kísérelhették meg sikerre vinni a sárga betontorpedókat. Értelmetlen gumiháború ■ Az elmúlt hónapokban szinte minden köz­vetítés és kommentár kitért a gumiháborúra, amely állítólag nagyban befolyásolja a verse­nyek alakulását. Dávid Sándor Fl-szakértő azonban óva int a Michelin-Bridgestone vi­szály örökös felhánytorgatásától, szerinte ugyanis a Forma-l-es siker mindenekelőtt há­rom összetevőre épül: a motorra, a kocsi fel­függesztésére, és az abroncsok minőségére. E három tényező tehát együttesen kap hangsúlyt Ijl az autózásban. Leszögezi: a két márka ; |||: között alapvető minőségbeli különbsé- |l| gek nincsenek. Ha csak az nem, hogy - ||| ! az éxbajnok Good Year helyébe lé­pett - Michelin­nél még óriási a bizonyítási vágy, így gőz­erővel fejleszte­nek, míg a Bridgestone jobbára a meg­lévő palettájáról szolgálja ki a ve­le szerződött is­tállókat. Ford Focus C-fflax ISSJ Porsche 911 Turbo Cabrio MotoGP: BfílO 3igsJ BMW 5301 Ralhfb: A VEZETŐ MAGAZIN! Tel: (06-1)488-5568 www.automotor.hu MEGJELENT AZ AUTÓ-MOTOR 1 7-ES SZÁMA! Menetpróba _____ Porsch e 911 Turbo Cabrio Ford Focus C-MAX Teszt Toyota Yaris T-Sport BMW 530ÍA Smart Roadster-Coupé Kia Carens 2.0 CRDi EX Peugeot 206 1.4 HDi Premium Iveco Eurocargo 75E/17 Honda Hornét CB 600 F Sport.................................. Gyorsas ági motoros GP: Brno Rali országos bajnokság: Budapest Rali-világbajnokság: Finnország Gyorsasági autós ob: Kiskunlacháza Formula-1:18. Magyar Nagydij

Next

/
Thumbnails
Contents