Új Dunántúli Napló, 2003. augusztus (14. évfolyam, 208-237. szám)
2003-08-31 / 237. szám
RIPORT 2003. AUGUSZTUS 31. Rosszul emlékszünk A visszaemlékezések korát éljük. Könnyes-bús dokumentumfilmek, emlékkönyvek idézik fel a hajdan élt nagyságok pályafutását, de vajon őszinte-e a tisztelet, méltó-e a múltidézés? Vagy épp ellenkezőleg, csak a szépre emlékezünk? Vitray Tamás szerint ha egy híres sportolóról programot vagy stadiont neveznek el, az korántsem a hálát fejezi ki, inkább azt a törekvést, hogy a névhez kötődő népszerűséget kihasználják. B Sáringer Károly alkalmasint felvehetné a „nagy emlékező” titulust, hiszen a közszolgálati televízió történetében valószínűleg ő készítette a legtöbb emlékfilmet. Pedig csak néhány éve kezdte. Zámbó Jimmy halálával kezdődött: Sáringer az ő életéből készítette első filmjét. Ennek sikerén felbuzdulva aztán leforgatta még a Máté Péterről, illetve a Szécsi Pálról szóló emlékfilmeket is.- Trilógiának szántuk, s nem is terveztük a bővítését, ám az élet, vagyis sajnos inkább a halál közbeszólt. Cserháti Zsuzsa olyan alakja volt a magyar könnyűzenének, akinek szinte kötelező emléket állítani. Az énekesnőről szóló öt- venperces „Boldogság, gyere haza!” című filmet szeptember ll:én vetíti a köz- szolgálati televízió. Megszólal többek között Cserháti Zsuzsa fia, Horváth Charlie, a lemezkiadók.- Sokan a szememre vetették már, hogy a filmjeim nem hitelesek, mert túl rózsaszínű képet festek az eltávozott művészről - jelentette ■ ki Sáringer. - Nem is ez a célom. Én emlékfilmeket kés z í - tettem, s nem érdekel, hogy az illető művész életében balhézott-e, ivott-e, vagy hogy hányszor akart öngyilkos lenni. Pedig nagyon sokszor elhangzik olyasmi is, ami bizonyára sok embert érdekelne. A Ki hívta fel Cserhátit utoljára? ■ - Amikor Hofi meghalt, engem már másnap felhívtak, hogy írjak egy cikket a készülő j Hofi-kötetbe - meséli Réz András. - De van olyan múltidézés is, ahol nem is maga az em- j lékezés a lényeges, hanem az, hogy az illető milyen kompromittáló dolgokat ír le az ellenfeleiről. Nem is olvasok memoárirodalmat, úgyis mindig csak azt találgatnám, hogy az illető vajon milyen érdekek mentén fogalmazta meg a mondanivalóját... Réz szerint Cserháti Zsuzsára sem úgy emlékezünk, ahogy kellene. Értelmezések és ta- j lálgatások váltják egymást, miközben a méltó tisztelgés roppant kézenfekvő lenne.- Csak le kellene vetíteni Gothár Péter 1985-ben készített Idő van! című filmjét, amelynek Cserháti Zsuzsa az egyik meghatározó szereplője, vagy minden kommentár nélkül I összeállítani a dalaiból egy csokrot. Sokkal inkább kiderülhetne, ki is volt ez a fantasztikus j hangú énekesnő, mint abból, hogy ki hívta fel utoljára vagy kivel járt össze... Z á m b ó Jimmyről szóló film forgatásán például volt olyan családtag, aki azzal keresett meg, hogy ő pénzért sok érdekességet tudna mesélni. Kimaradt a filmből, meg sem hallgattam. De elvéreztek a vágóasztalon olyan részek is, amelyekben a nyilatkozó azt taglalta, hogy miként zsarolták meg szexuálisan a művészt. Engem ezek az intimitások hidegen hagynak, én a művészetüknek akarok emléket állítani. Igen, mi megkerültük, elhallgattuk az úgynevezett igazságot, de meggyőződésem, hogy tíz év múlva már senkit sem érdekel, hogy ivott-e Jimmy, vagy hogy kukorékolt-e az a bizonyos kakas. Megemlékezni persze nem csak filmekkel és könyvekkel lehet. Vitray Tamás nem ért egyet azzal, hogy az utókor hálája a kitüntetésekben, elnevezésekben hangsúlyosabb vagy őszintébb lehet. Hiába neveztek el például Bozsikról egy ifjú futballistákat támogató programot, vagy lett Puskás-stadion a Népstadionból, ez szerinte nem fokmérője a megbecsülésnek.- Azzal, hogy van egy Bozsik-programunk, nem a Cucunak állítanak emléket, hanem inkább a nevet használják népszerűsítésre. Egyébként is vitatom, hogy hálásnak kell-e lennie az utókornak. Miért nem a kortársak hálásak? Miért nem akkor ismerik el az illetőt, amikor még él? Az nem elismerés, ha valakit a halála után elkezdenek idealizálni, vagy rászórják a maradék kitüntetéseket, amikor már közel a vég. Az utókor hálájával nincs nagy baj, az élőkkel kellene méltányosabb- nak lennünk. Horváth Ádám rendező szerint az, hogy kire és hogyan emlékezünk, jórészt a médián múlik. Azok a színészek, akiket nem őrzött meg a celluloidszalag vagy fotó, lehettek bármilyen zseniálisak, mára a feledés homályába süllyédtek.- Greguss Zoltán óriási tehetség volt. Ő volt az, aki amikor előadás közben meghallotta, hogy a németek bevonultak Magyarországra, kiment a színpadra és azt mondta: amíg ez a helyzet fennáll, ő nem lép fel színpadon, majd elment. Ma ki emlékszik rá? Garas Dezső nemrég például felháborodva mesélte nekem, hogy elsőéves színinövendékek nem tudták, ki volt Básti Lajos. Másokat ellentmondásosan őrzött meg az emlékezet. Ilyen volt például Major Tamás, aki már életében megosztotta a közvéleményt. Egyesek a zseniális színészt látták benne, mások a pártkatonát. Horváth Ádám úgy véli, a jelenlegi politikai megosztottság sem az értékeket megőrző emlékezet malmára hajtja a vizet.- Az azért agyrém, hogy ma már valaki nem dicsérheti úgy Kossuthot, hogy rá ne sütnék a szoclib bélyeget, míg ha valaki Széchenyit élteti, hamar megkapja, hogy- biztos a jobboldalhoz húz... Ha valakiről, Gálvölgyi Jánosról elmondható: szívügyének érzi a régi hírességek emlékének ápolását. Nagyrészt az ő nevéhez fűződik Márkus László, Dómján Edit, Pécsi Sándor, Jávor Pál, Kellér Dezső, Kiss Manyi és Neményi Lili emléktáblájának elhelyezése. A kuratórium főleg olyanoknak igyekszik emléket állítani, aldknek nincs senkijük.- Furcsa dolog az emlékezet - mondja Gálvölgyi. - Apósom, Rodolfó rég nincs köztünk, de szlogenjei még mindig élők. Azt, hogy „csak a kezemet figyeljék, mert csalok!”, még a parlamentben is idézték... Az, hogy a tisztelgő emlékezet olykor torzít, Gálvölgyi szerint nem csak a közismert emberek esetében igaz.- Ha kimegyünk a temetőbe, csupa jó ember sírját látjuk, egyikre sincs kiírva, hogy itt nyugszik az alkoholista apa... Ugyanez a helyzet a színészekkel is. Senkinek a fejfájára nem írják ki, hogy az illető csapnivaló epizodista volt. A temetőkben csak színészkirályok nyugszanak. Félvér, negyedvér, magyar vér nem lehetett tudni. Judit ma állítja: az ominózus megjegyzéssel kapcsolatban sem akkor, sem pedig azóta nem maradt benne tüske.- Pálffy éppen néhány héttel előtte azt nyilatkozta, hogy érdekes egyéniségnek tart, ezért nem láttam okát a sértődésnek - jelentette ki az időjárás-jelentés háziasszonya. - Én egyébként szerencsés vagyok, mivel sohasem éreztem, hogy mások másnak tartanának, s így hátrányom sem származott abból, hogy barna a bőröm. Ez valószínűleg azért van, mert az egyetemre, ahová jártam, sok színes bőrű diák járt, vagyis ez nem számított olyan nagy különlegességnek. Ugyanezt mondhatom későbbi munkahelyemről, a Malévról is, ahol ez szintén nem volt „téma”. Nem is szeretek erről beszélni. Ha az utcán felismernek, akkor is inkább arról faggatnak, hogy müyen időjárás lesz, illetve arról, hogy van a baba... Kálid Artúr híres színész, a televízióban is sokszor találkozhatunk vele, éppen azért már a beszélgetés kezdetén kijelenti: ő nem igazán jó „minta”. Kulturált emberek között lakik, ritkán utazik metrón, olyan közegben mozog, ahol egészen kicsi az esélye, hogy bárki a származása miatt bántó megjegyzéseket tegyen rá. Ha meg is nézik, az inkább a közismert személyiségnek szól, s nem a bőr színének.- Ennek ellenére persze kizárni sem lehet a kellemetlenségeket - mondta a színész. - Nemrég például Horvátországban nyaraltunk, s ott inkább éreztem a fürkésző tekinteteket, holott az Adria partján senki sem ismer. Régebben itthon is előfordult ilyesmi. Nyolc éve például a buszon „talált meg” egy idős, jól szituált ■ Szántó Péter médiaszakember szerint a legtöbb előítélet általánosításból fakad, ám ha olyasvalaki kerül szóba, akinek arca és neve van, máris árnyaltabb a kép.- Horthy Miklós tarokkpartijain még 1944-ben is részt vett két zsidó származású férfi. Egyszer valaki szóvá tette, miként lehet ez, amikor már a harmadik zsidótörvény is életbe lépett. Horthy ekkor azt válaszolta, hogy ez nem furcsa, mivel a két illető „jó zsidó”. Szántó szerint ha lenne arab televíziós személyiség, senki sem mondaná rá, hogy ő egy al-Kaida-tag, miközben az utcán egy ismeretlennel kapcsolatban hamarabb megfogalmazódnak egyesekben ilyen vélekedések. A Tv2 Időjósa, Onyutha Judit nemrég interjút adott, s megemlítette: mivel ő félvér, kislánya, Anna már csak „negyedvér”. Az emberek többsége szemérmesen hallgat, miközben esélyegyenlőségről, diszkriminációmentes közéletről beszélünk, még mindig élnek köztünk olyanok, akiket foglalkoztat saját különbözőségük, származásuk. Holott ők is magyarok, sőt népszerűek. Ámbátor lehet, hogy épp e miatt nekik még azok is elnézik a másságot, akiknek különben előítéleteik vannak. ■ Néhány éve Pálffy István így konferálta be Onyutha Judit időjárás-jelentését: „és most következzen egy igazán színes egyéniség”. A barna bőrű szépség ezt akkor megköszönte, ám hogy ez mennyire volt őszinte, a z t hölgy. Előtte már hosszan fixírozott, majd egyszer csak odalépett és kijelentette, hogy nem kellene elvennem a magyar emberek elől a munkát, inkább menjek vissza Kaliforniába. A legforróbb helyzetbe a színész mégis egy vendéglátóhelyen került, ahol bizony életveszélyben érezte magát.- Egyedül sörözgettem, amikor megjelent néhány srác fekete, horogkeresztes pólóban. Aztán még többen jöttek. Később kiderült, hogy éppen ez az étterem volt a gyülekezőhelyük, de ezt akkor én nem tudtam, csak borzasztóan féltem. Igyekeztem persze nyugodtnak látszani, de a beszólásoktól és az ütemes lábdobogástól komolyan megrettentem. A végén már az járt a fejemben, hogy ha most felállók, menynyi idő alatt tudom elérni a kijáratot úgy, hogy közben ne tudjanak hátulról leütni. Borzasztó volt. Ennek ellenére komótosan megittam a sörömet, fizettem, s nyugodt léptekkel távoztam. Már a köszöbön álltam, amikor valaki utánam szólt, hogy jobban teszem, ha megyek, különben megölnek. A színész elmondta: a szakmán belül nem érez semmilyen előítéletet, s a társadalom megítélése is csak bizonyos időszakokban szokott romlani. Sowunminak néha huhognak, sőt banánt is bedobnak- Én úgy érzékelem, hogy Magyarországon általában akkor szokott fellángolni a másság iránti gyűlölet, amikor a gazdaság szekere kátyúba kerül - jelentette ki Kálid Artúr. - Az emberek ilyenkor ugyanis automatikusan bűnbakokat keresnek, s ezt általában azokban találják meg, akik valamiért különböznek a nagy többségtől. Én magyar vagyok, meg sem fordul a fejemben, hogy más lennék, s ha valaki azt mondja, hogy védeni kell a magyar munkaerőt, az itt élő emberek érdekeit, akkor azt maximálisan támogatom. Thomas Sowunmi válogatott futballista szerint a magyar társadalom toleráns, csupán néhány ember szórakozik vele is néha.- Ez a meccseken általában 20-30 embert jelent, ők szoktak huhogni, sőt, az is előfordult, hogy banánt dobtak be a pályára - mondta a 25 éves csatár. - Én az ilyesmit azonban már észre sem veszem, egyszerűen nem veszek róla tudomást. Vagy ha mégis, az inkább pozitívan hat rám, a huhogás például kifejezetten doppingol, hogy a magam módján, vagyis jó játékkal válaszoljak. Magyarországon szerencsére egyre több színes bőrű ember él, ezért ma már egyre kevesebben néznek meg a bőröm színe miatt. I í
