Új Dunántúli Napló, 2003. augusztus (14. évfolyam, 208-237. szám)
2003-08-31 / 237. szám
2003. AUGUSZTUS 31. GAZDASAG Csak most olcsó a tanszer Az utóbbi évek legolcsóbb beiskolázási szezonjának utolsó napjait éljük - állítják a kereskedők. Az Ápisz Rt. kereskedelmi igazgatója némi iróniával meg is jegyezte: úgy tűnik, ezen a területen nem érvényesül az infláció. Különösen igaz ez a nagy kereskedelmi áruházláncokra, ahol még most is sokszor a beszerzési ár alatt kínálják a füzeteket, tolltartókat, színes ceruzákat és vonalzókészleteket. Ám ami a kispénzű szülők számára öröm, az a kisebb papír-írószer üzletek tulajdonosainak zsebbe vágó bosszúság, hiszen az ő forgalmuk érezhetően megcsappant. A dömpingárak másik következménye, hogy nem érdemes ki- várni, ennél már nincs lejjebb: a ceruzák, füzetek és egyéb tanszerek a szeptemberi iskolakezdés után sem lesznek olcsóbbak. ■ Az idei szezon slágere az A5-ÖS méretű iskolai füzet - tíz forintért. A kiskereskedők szerint ők ugyanezt a füzetet a legnagyobb kedvezmény mellett sem tudják húsz forintos ár alatt adni, vagyis az áruházláncok a beszerzési érték alatti árral operálnak - valószínűleg abból a megfontolásból, hogy ha sikerül becsalogatniuk a vevőket, akkor ők a többi Iskolafelszerelések ijk ' (P ára U2db-0S) Tempeía (6-os,'16ml/tubus) (Ft) 89 79 379 írkréta (12db-os) ' iÄjL;ÄZZ23» ;*•;* Olló '' / ■ ••• . í t a :199Z^ ÉÉÉI Vonalzókészlet i-os) 5gfezínefgyurma Színes gyurma lvízfesték(12db-os) tanszert is majd náluk veszik meg.- Ezeknél az áraknál már nemigen lehet lejjebb menni, ez az oka annak, hogy a tanszerek a szeptemberi iskolakezdés után sem lesznek olcsóbbak - jelentette ki Molnár Tamás, az Ápisz Rt. kereskedelmi igazgatója. - Az éleződő piaci verseny ma már nem is a kiskereskedelem és a hiperIskolai füzet (A5) ■ Kedvezményesen tanszert vásárolni nem csak az alacsony árak révén lehet. A munkáltatók úgynevezett beiskolázási utalvánnyal is enyhíthetik dolgozóik iskolakezdéssel kapcsolatos kiadásait. Kozmovszky Pellet Laurent, az Accor Services Magyarország igazgatója elmondta: az utalványokat idén már szeptember végéig lehet beváltani könyvekre, taneszközre, sőt, ruházat vásárlására is. Az eddigiekkel ellentétben az utalvány ellenében kiállított számlákat a felhasználó nem köteles bemutatni. Az összesen tízezer forintig adómentes hozzájárulást az APEH állásfoglalása szerint ez évben már mindkét szülő igénybe veheti még akkor is, ha azonos munkahelyen dolgoznak. marketek között zajlik, hanem inkább az egyes áruházláncok között. Ok figyelik egymást, és nyomják minél lejjebb az áraikat. Ennek következtében aztán rengeteg terméket kínálnak a beszerzési ár alatt, vagy annak a környékén. Ez főleg a füzetekre, színes ceruzákra, zsírkrétákra és vonalzókra igaz. Az alacsony árnak persze vannak következményei. A kereskedelmi igazgató szerint például a hiperolcsón kínált vízfesték korongjai szinte kivétel nélkül homorúak, vagyis éppen hogy csak egy vékony réteget képeznek a műanyag tartótégelyben, s nemigen bírnak ki egy használatnál többet. A 9-10 forintos füzetek között is előfordult, hogy a standard 32 lap helyett csak 16-ot tartalmazni Az Európai Unió munka- vállalói közül a finnek és az osztrákok pihennek a legtöbbet, míg a britek és a hollandok töltik a legkevesebb időt munka nélkül - állapítja meg a Mercer Human Resource Consulting legutóbbi felmérése. A különböző népek vallási és történelmi megemlékezései jelentős eltéréseket okoznak az EU-n belül a fizetett szabadnapok számát illetően, s bár vannak olyan hangok, miszerint ezeket némileg egységesíteni kellene, ez a kérdés egyelőre még nincs napirenden. tak, hasonlóan a 80-ról 60 laposra fogyatkozó spirálfüzetekhez. Mindezt a hipermarketek természetesen feltüntetik - csak’hát nem a legnagyobb betűkkel. A gyengébb minőségű tanszerek többsége távolkeleti gyártmány - állítja Ney Ferencné, a Kontúr Papír Kft. vezetője. Ezek esetében pedig igaz a mondás, hogy az olcsóbb a drágább, mivel hiába kerül csak 85 forintba egy doboz színes ceruza, ha azt egy este alatt el lehet faragni, mivel töredezett benne a grafit, és a fa sem a legjobb minőségű. A minőségi engedmény azonban csak az egyik eszköz, amivel nem élnek. A másik a gazdasági súly: ők ugyanazt a típusú füzetet kínálják, mint amit a hipermarketek 10 forintért, 79 59 99 79 129 99 99 99 139 99 29 10 mégis a legkedvezőbb akcióban sem tudják 29 forintnál olcsóbban adni - míg az áruházláncok a többi termék profitjának terhére képesek „lenyelni” ezt a veszteséget. A hipermarketek persze tagadják, hogy engedményeket tennének a minőség oltárán. Danks Emese, a Tesco Globál Áruházak Rt. kommunikációs igazgatója szerint az általuk forgalmazott akciós tanszerek ugyanolyan jók, mint a többi, drágábban kínált termék. Arra a kérdésre, hogy vajon valóban alkalmaznak- e dömpingárakat, diplomatikusan csak annyit felelt: a Tesco mindig azon van, hogy vásárlói a lehető legkedvezőbb áron juthassanak hozzá a termékekhez. D. T. A Mól már Romániára figyel H Alighogy kihirdette a szerb kormány, hogy a Mól Rt. helyett az orosz Lukoilnak adja el a Beopetrol 80 százalékát, máris itt az újabb lehetőség a magyar olajipari vállalat előtt. Romániában ugyanis meghirdették a Petrom privatizációját. A tranzakció során a román vállalat 33,34 százalékát kínálják eladásra, ám a végleges befutónak kiválasztott stratégiai befektető a későbbi tőkeemelés révén 51 százalékos részesedésre is szert tehet. A Mól Rt.-n kívül hozzávetőlegesen húsz befektető jelezte érdeklődését, köztük a nagy ellenfelek, az OMV és a Lukoil. Az előzetes, nem kötelező ajánlatokat szeptember 19-ig kell megtenni. A magyar olajipari társaságnál jelenleg csak annyit mondanak: érdeklődnek a Petrom iránt, de csak a konkrét pályázati kiírás ismeretében döntenek az esetleges részvételről. HÍREK Keresettek az új lakások ü Továbbra is keresettek az új lakások, s ez a tendencia az év hátralévő részében is megfigyelhető lesz - áll az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet felmérésében. A kutatóintézet szerint a fővárosban a legnagyobb érdeklődés a kicsi, 40 négyzetméteres ingatlanok iránt. Van azonban fizetőképes kereslet a luxus kivitelű és kiemelt helyen épülő lakásokra is. A használt lakások piaca várhatóan stagnál, vidéken továbbra is a 60-80 négyzetméteres társasházi és az önálló telken álló új lakások, házak a legkeresettebbek. Ismét tejelhet az agrártárca üt Elfogyott a tejfelesleg kivonására szánt pénz augusztus végén, holott 60-70 millió liter tejre még mindig nem akadt vevő. Ezért a tejtermelők újabb kétmilliárd forintot kérnek az agrárkormányzattól. Tóth István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének titkára elmondta: a belpiaci fogyasztáson felül mintegy 380 millió liter tej külpiaci elhelyezéséről kell gondoskodni, hogy fennmaradjon a tejpiaci egyensúly. Ebből 300 millió liter kivitele már megtörtént, a termelők most a fennmaradó 60-70 millió liter exportálásához kérnek támogatást. Jövőre már sziesztázunk? lt Elképzelhető, hogy jövőre valamilyen formában nálunk is elfogadottá válik a szieszta intézménye. Köztudott, hogy a mediterrán országokban a nyári napok legmelegebb, déli időszakában bezárnak az üzletek, leáll a munkavégzés, s csak délután indul újra az élet. A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium szakértői szerint az idei hosszú forró nyár miatt át kell értékelni a munkakörülményekre vonatkozó előírásokat, ám elképzelésük szerint nem napszakhoz, hanem hőmérséklethez kötnék a munka szüneteltetését. Magyar almák orosz piacra B Az agrártárca 120 millió forint exporttámogatást ad 5000 tonna, Oroszországba szállítandó magyar almára. A 2003. szeptember 15. és 2004. március 15. között kiszállított Golden Delicious, Granny Smith, illetve másfajta almák csak extra és első osztályú minőségűek lehetnek. Mindhárom termékcsoportra kilónként 24 forint a támogatás, a pályázóknak kilogrammonként 3 forintos pályázati díjat kell fizetniük. A 120 millió forintos exportkeret a jövőben várhatóan bővül, mivel az orosz fél 20 ezer tonna alma megvételére tett ajánlatot. Milliárdos beruházások Nyíregyházán SS Jövőre milliárdos beruházások indulnak Nyíregyházán. Az Elecfrolux évente 560 ezer hőjőkészűlé- ' két gyártó, 600 munkavállalót foglalkoztató üzemének építése januárban kezdődik a Nyíregyházi Ipari Parkban. A városhoz tartozó Sóstógyógyfürdőn pályázati úton nyert, 800 millió forintos állami támogatással megkezdik egy pihenő- és élmény- fürdő-komplexum építését, s ugyancsak 2004-ben indul a sztráda Görbeháza-Nyíregyháza közötti szakaszának építése, egyidejűleg a várost elkerülő úthálózat kialakításával. TriaTiiTi Adócsapdába kerülhet a részvénypiac A jövő évre tervezett adóváltozások nem kímélik a részvény-befektetőket sem. Az árfolyamnyereség után ugyan továbbra sem kell adózniuk, az osztalékot terhelő forrásadó megemelése és a befektetési adóhitel megszüntetése azonban csökkenti jövedelmüket. Más elvonások növelése pedig akadályozza a megtakarítások növekedését, illetve azok szerkezetének modernebbé válását. ■ A részvénybefektetőket közvetlenül érintő egyik változás az osztalékot terhelő forrásadó 20-ról 25 százalékra emelése lesz. Ez a lépés nem riasztja el a magyar részvénypiacon tevékenykedő befektetőket, mert azok zöme elsősorban nem osztalékot, hanem árfolyam- nyereséget vár. Annál kelle- metlenebbül érinti viszont az áramszolgáltató-papírok és Zwack-részvények tulajdonosait, az ő jövedelmükben ugyanis az osztalék komoly szerepet játszik. A befektetési adóhitel jövőre történő megszüntetése évi 1000-1500 forinttal csökkentheti a részvénytulajdonosok jövedelmét. Az adóhitel lényege, hogy a befektetési állomány növekedésének 20 százalékával, de legfeljebb 100 ezer forinttal csökkenthető az évi adó- befizetés. Ezt az összeget azonban a befektetés megszüntetésekor vissza kell fizetni, ami azt jelenti: a kedvezmény csak az érintett összeg kamata, ami a jelenlegi helyzetben egy-másfél százalék. Ellentmondásosnak értékelhető a két kedvezmény megvonása. Az osztalékot jelenleg terhelő 20 százalékos forrásadó ugyanis jóval magasabb az Európai Unióban alkalmazottnál, és az adóhitelhez hasonló kedvezmények is működnek az Háztartások vagyonának összetétele (2002-ben, milliárd forint) 13,3% 40,1% 7,3% 10,9% Készpénz Forintbetét Devizabetét Állampapír Befektetési jegy Részvény, kötvény Jl,9% Életbiztosítás Nyugdíjpénztár Bérkövetelés |l,9% 1142,6 f*- 11 'S4 9,0% EU országaiban. Mivel ha- rendszert távolabb viszik az mány lebontásának módja, zánk az európai közösség- uniós gyakorlattól. A Pénzügyminisztérium be tart, ezért célszerűtlen A részvénybefektetők már több mint egy éve ter- olyan változások bevezeté- számára legizgalmasabb vezi az adóhitel jelenlegi se, amelyek a magyar adó- kérdés az adóhitel-állo- rendszerének megszüntetését, mert a kedvezmény több adminisztratív teherrel jár, mint amennyi gazdasági haszon származik belőle. Egy korábbi elképzelés szerint hat év alatt történt volna a 30 milliárd forint értékű adóhitel-állomány lebontása. Az adóhitelt első évben visszafizetők 50 százalék kedvezményt kaptak volna, majd a kedvezmény mértéke évente csökkent volna, a hatodik évben pedig már a teljes összeget kellett volna visszafizetni. Sőt, felmerült az adóhitelek elengedésének gondolata is. A mai helyzetben azonban nem várható ekkora nagylelkűség a kormánytól. A pénzügyminisztérium most három év alatt tervezi a hitelállomány lebontását. Sokkal kedvezőtlenebb hatást gyakorol a részvény- piacra és a megtakarítások szerkezetére, hogy a kormány jövőre 285 milliárd forinttal több pénzt akar elvonni a társadalomtól, mint idén. Az adóemelés akadályozza a megtakarítások növekedését, és azok szerkezetének modernebbé válását. Pedig nagy szükség lenne ezen a területen a fejlődésre, mert a lakosság kétharmadának semmilyen megtakarítása nincs, a meglévők kétharmada készpénzben és bankbetétben áll, a részvények pedig a megtakarításoknak még a 2 százalékát sem teszik ki. E helyzet’javítását tűzte ki célul a Budapesti Értéktőzsde ősszel induló kampányában, amelyet a kormány anyagilag is támogat. A jövő évi adóváltozások közvetlen és közvetett hatásai viszont nemcsak ellensúlyozzák, de felül is múlják azoknak a lépéseknek az eredményeit, amelyeket a kormány és a tőzsde az utóbbi évben a részvénypiac fellendítése érdekében tett. BuxA