Új Dunántúli Napló, 2003. augusztus (14. évfolyam, 208-237. szám)
2003-08-10 / 217. szám
Számyasember a csatorna fölött AZ ELSŐ EMBER, AKI ÁTREPÜLT A LA MANCHE-CSATORNA FELETT Felix Baumgartner 1999-ben leugrott a világ legmagasabb épülete, a Kuala Lumpurban lévő 451 m magas Petronas Twin Towers tetejéről A repülés történetének talán egyik utolsó, az egyén testi és lelki erejére építő kalandja zajlott le 2003. július 31-e reggelén az Angliát a kontinenstől elválasztó tengerszorosnál: Felix Baumgartner átvitorlázott Doverből Caiais-be, méghozzá minden motoros segítség nélkül, csupán a testére erősített speciális szénszálas anyagból készült „szárnyával” manőverezve. H A modern Ikarosz közép- európai idő szerint hat óra nyolc perckor ugrott ki az őt szállító repülőből Dover felett, pontosan tízezer méteres magasságban, majd 6 perc 22 másodperccel később sikeres ejtőernyős landolást hajtott végre a csatorna francia oldalán. A leggyorsabb pillanatokban 360 km/h sebességgel repült, de az „extrémsporthoz” tartozott az is, hogy mínusz 40 fokba lépett ki a repülőből, így felszerelésének a szárnnyal egyenrangúan fontos része volt szorosan a testéhez tapadó különleges védőruhája. Emellett szüksége volt még oxigénpalackra, és egy jeladó készülékre is, ami a radarok számára tette láthatóvá a „repülő tárgyat”; az ő szemszögéből pedig a szárnyra erősített minikamerák rögzítet ték az akciót, melyet Baum gartner előzőleg „atlétikai páya futása legnagyobb kihívásának’ nevezett. Pedig két nehézség is fel merült, melyek egyikével a merész osztrák nem is számolt három évig tartó felkészülése folya mán: épp mi bői, az oxigénhiánytól pár másodpercre elájult az egyik operatőr. Majd közvetlenül a földet érés előtt beleakadt a lába az ejtőernyőzsinórokba, így egy darabig fejjel előre zuhant a talaj felé, de késsel elvágva a kötelet, még időben „felülkerekedett a helyzeten”. A 34 éves Baumgartner, aki 1997-ben bázisugró-világbajnok is volt, azóta két nevezetes akcióval írta be magát a bázisugrás históriájába: 1999-ben leelott kiugrott volna a gépret: így sikerült a mindössze 1,8 méteres fesztávú szárnnyal 1:4 siklási szöget beállítani. „Leírhatatlan érzés a felhők felett szállni, mintha csak madár lennék. Nem is éreztem, hogy zuhanok, csak azt, hogy előre- siklok” - mondta a repülés történetébe dicsőségesen bevonult osztrák, mikor földet ért a Calais melletti Cap Blanc Nezen, pontosan 94 évvel és hat nappal Louis Blériot után, aki 1909. július 25-én elsőként szállt át repülővel a La Manche-csatorna felett. ugrott a világ legmagasabb épülete, a Kuala Lumpurban lévő 451 méter magas Petronas Twin Towers tetejéről; majd még ugyanabban az évben a riói Krisztus-szoborról. A „Channel Crossing”-nak keresztelt projektre való felkészülés műszaki szempontból is ugrást jelentett Baumgartner és segítőinek csapata számára: a szénszálas szárnyak megépítése igazi áttörés az aerodinamikai technológiában. Egy 75 éves mérnököt, Rüdiger Kunzot és a salzburgi CarboTech cég fiatal szakembereit illeti érte a dicséDOVER CALAIS RICHARD GERE-HET A VIASAT3-ON A 33. héten két Richard Gere- nyéktől, akik teherbe ejtetik filmet Is sugároz a VIASAT3. A jó- magukat hogy tiszt férjet képű 53 éves színész a 80-as, ko- fogjanak, Zacknak végűi sike- ral '90-es évek szexszimbóluma rűl beleszeretnie egyikükbe: r volt, és még ma is nagy népszerű- megismerkedik Paulával, és el ' ségnek örvend. Nem véletlenül, kell döntenie, mit is akar kezde- 8 hiszen a romantikus hőstől a kő- ni életévei, zépkori lovagig bármit képes el- Az Amerikai dzsigoióban, játszani a nem csupán tehetség- Julian (Richard Gere) Los Ange- J gél, de intellektussal is megáldott lesben tengeti nyerészkedő éle- S színész. A VIASAT3-on ezúttal a tét mint idősebb asszonyok ki- J Garni Zóna (An Officer and a Gent- sérője. Megismerkedik a helyi leman) és az Amerikai dzsigoló politikus feleségével, Michelle-iel. (American Gigolo) lesz látható. A Mindeközben egyik kliensét meg- fiimeket csütörtökön és pénteken gyilkolják, s a rendörfelügyelő egy- 20:50-tól sugározza a V3. re inkább arra gyanakszik, a lentkezik. Tizenhárom győtrelmes Schrader rendező hét alatt megtanulja a fegyelem, színes képet fest á a szerelem és a barátság fontos- a nyolcvanas ii ságát. Louis Gossett Jr. nagysze- evek Holly-iflj ruen játssza a kemény kiképző- woodjának er-Jjj tisztet, aki megtanítja Zacket ar k ö I c s i I e g / ra. hogy senki sem boldogulhat romlott, hai-j® egyedül. Annak ellenére, hogy dokió vilá- / Gossett óvja újoncait a helyi Iá- garól. / ''Nemzeti 'Táncszínház 2003. NYÁRI PROGRAMAJÁNLÓ KARMELITA UDVAR 16., 23. 20,00 óra a Botafogo Táncegyüttes előadásában Latin táncok és azok versenyformái . Látványos koreográfiák . Az előadás után tánctanítás és közös tánc a fellépő művészekkel NHAZU.FOLKLÓR ESTEK ÉS TÁNCHÁZ A NEMZETI TÁNCSZÍNHÁZ KARMELITA UDVARÁN 2003. július 3 i. - augusztus 22. között 20.00 órakor BUDAPEST TÁNCEGYÜTTES közreműködik; a Gázsa Zenekar Tánchagyományok - Folklórest és táncház: Augusztus 15.. 21. Kalotaszeg - Folklórest és táncház: Augusztus 22. Művészeti igazgató és koreográfus: Zsuráfszki Zoltán HONVÉD TÁNCSZÍNHÁZ közreműködik: a Hegedős Együttes Ki népei vagytok - néptáncszvit és táncház: Augusztus 14. Szerkesztő-rendező: Foltin Jolán Művészeti vezető: Novák Ferenc A folkfórestek a magyar nyelvterület legszebb táncait mutatják be, lendületes sokszínű műsorokban, különös hangsúly? fektetve az eredeti és stílusos előadásmódra. JEGYEK VÁLTHATÓK a Nemzet; Táncszínház ko^onségszetvezésén (Bp. I., Színház utca 1-3. • Tel./fax: 20i 4407 • nyitva hétfőtől péntekig 10.00 és 17.00 óra között), a Broadway jegyirodában (391 5923), a Matáv Jegyi»od&x»t (428 0793), a Nemzeti Táncszínház pénztárában (Te!.: 375-8649 nyitva minden nap 13.00 és 18.00 közön. .íz d&itiásofc !9.0C-tg}; valamint az ismert jegyirodákban. info@némzetitancszJnhaz.hu * www.nemzettancszhhaz.hu KEMÉNY FICKÓ ■ Szabó István Szembesítés című filmjében az amerikai tisztet Harvey Keitel kelti életre. A román anya és lengyel apa gyermeke New York olvasztótégelyében edződött, Brooklyn rosszhírű negyedének utcáin nőtt fel. Miután leszerelt a haditengerészettől, jobb híján az egyik színiiskola hallgatója lett. Már akkor is szeszélyes, kiszámíthatatlan fickónak tartották. Bár alakításaiban a tökéletességre törekedett, képtelen volt a csapatmunkára. Amikor apróhirdetés útján jelentkezett Martin Scorsese rendezőnél, maga sem sejtette, hogy a találkozás gyümölcsöző együttműködés kezdetét jelenti. A közös munka állomásait olyan filmek fémjelzik, mint az Aljas utcák, az Alice már nem lakik itt, majd a Krisztus utolsó megkísértése, amelyben Júdást játszotta. Keitel kívülálló maradt Hollywoodban is. Egyfelől jó érzékkel vállal szerepet olyan filmekben, amelyek felpezsdítették az amerikai mozit (Kutyaszorítóban, Ponyvaregény), másfelől gyakran föltűnik külföldi produkciókban (A postakocsi, Camorra, A zongoralecke). A rejtvényben Harvey Keitel négy filmjének címét rejtettük el \