Új Dunántúli Napló, 2003. augusztus (14. évfolyam, 208-237. szám)

2003-08-10 / 217. szám

MOZAIK Lilla bevette Prágát ■ - Régi álmomat teljesítette a párom azzal, hogy születés­napomra megajándokozott egy prágai úttal - meséli Vincze Lilla. - Csodálatos élmény volt „visszamenni” a XX. század elejére, és felfedezni ezt a hatalmas ékszerdobozt. Szeret­ném, ha Budapesten is prágai szintű lenne a kultúra, és ez a kisugárzás ragyogna nálunk is. Jólesett a pihenés, hiszen ha­marosan indul a Mélykék Zeneszalonom, melyben éneket zenét tanítok gyerekeknek, tinédzsereknek és még na­gyobbaknak. A klasszikus kultúrára szeretnénk ni, értékeket átadni. A másik nyári élményem helyszí­ne Bikái, ahová Csökönyi Rita vitte el az általa szerve­zett sztárszületésnapok győzteseit egy négynapos együttlétre. Itt elkényeztettem magamat méregtelení­tő kúrákkal, masszázzsal, úszással. Vegetáriánusként néztem, miként eszik a többiek a jobbnál jobb helyi ételeket. A finom borokat viszont itt fedeztem fel, és azt hiszem, ínyenc lettem. rendet rak ■ A közönség elkényeztette, a politikát pedig kiábrán­dítónak találta, így nem csoda, hogy úgy döntött, a kezébe veszi a dolgokat: Arnold Schwarzenegger jó eséllyel pá­lyázik arra, hogy Kaliforniában kormányzó legyen. Ami Európában őrültségnek tűnik, az Amerikában bevett gya­korlat. Gondoljunk csak Ronald Reaganre: a gyengécske színész az Egyesült Államok egyik legjobb elnöke lett. És számos kollégája vitte sokra a politikában. A politikai am­bíciókat dédelgető művészeknek egy közös vonásuk van: nem kellett végigjárniuk a politikai karrierhez vezető rö­gös utat. Arnold Schwarzeneggemek nem kell meggazda­godnia, mert már így is jókora vagyonra tett szert. Okos­nak meg minding is okos volt. Karrierjét maga építette: egész lentről kezdte és a csúcsra jutott. A jelenlegi kaliforniai kormányzó egyébként egy nyal­ka karrierpolitikus, akitől a polgárok nagy része meg akar szabadulni. Schwarzenegger pedig épp azt mondja nekik, amit hallani akarnak: „Én rendet rakok.” Orbán: kétütemű életérzés ■ Trabant-cserére ösztönző reklámban vállalt szere­pet Orbán József, a 100 Folk Celsius tagja, aki saját bevallása szerint még soha nem vezetett kétüteműt.- Tudom, hogy sok embernek fájdalmas lesz, de meg kell szabadulni a Trabantoktól - mondja a ze­nész. - Jómagam soha nem vezettem kétüteműt. Nem kell drasztikusan kiseperni a Trabantokat az országból, de uniós követelmény lesz a kétüteműek kitiltása a forgalomból. Ezért is jő, hogy az autóke­reskedések a cseréhez banki kölcsönöket ajánlanak. Nálunk ez sem működik úgy, mint Amerikában. Ti­zennégyszer játszottam ott, elmesélték, hogy majd mindenki tartozik a banknak, mert sok mindenre vesznek fel kölcsönt. Nálunk nem szeretnek tartozni az emberek. Sok telefont kapok a reklám ürügyén, azt hiszik, trabantos voltam és átszálltam egy Mercibe. Nekem egy öreg Mercim van, amelyben esetleg megúszhatom azt, amit egy kétüteműben nem biztos, hogy túlélnék. Márpedig számomra a biztonság a legfontosabb, ez a gyújtópontja a rek­lámnak, ezért mentem bele a reklámkampányba. :RUG:3Q szombat sz&Hcisiogfofas, jegyrendelés, info- 06.30.408.2045 vvwvv.paface bu I automata intttfln&dö: 06.30.30.30.; Összevissza beszél ■ Kamarás Ivánt felkérték a Libiomfi című film egyik karakter­szerepére. „Néhány mondat erejéig fordít­va kellett beszélnem. Nem akar­tam, hogy a feladatot a technika segítségével oldjuk meg, úgyhogy, magoltam szorgalmasan! Egy idő után annyira belejöttem, hogy a forgatás után napoldg mindent for­dítva mondtam. Jogosan mondták rám, hogy összevissza beszélek...” Kamarásról nagyon szereti a tárgyakat. Egyik kedvence a Li- biomfiban is látható sétapálcája. „Gyönyörű kidolgozású, míves darab, utoljára a Dzsungel könyve című előadásban használtam.” 2003. AUGUSZTUS 10. Zsazsa ismét a régi ■ Gábor Zsazsa (80) az utolsó nagy hollywoodi dívák egyike. Nyolc hónappal ezelőtt balesetet szenvedett, számtalan csontja is eltört, egyik keze megbé­nult és tolószékbe kényszerült. Gábor Zsazsa 37 szobából álló Los Angeles-i villájának kertjében hűsöl és aranykehelyből pezsgőt kortyolgat férje, Frede­ric von Anhalt herceg (60) oldalán. Márványoroszlánok vigyázzák a villa be­járatát. A fogadóterem hat méter magas, innen vezet az út az úszómeden­céhez, ahol Zsazsa arannyal bevont barokk karosszéke áll. A művésznő vagyonát 300 millió dollárra taksálják, selyemblúzt és vá­szonnadrágot visel, frizuráját naponta fodrász tartja rendben. Nyakában síp lóg, mellyel a szo­balányt vagy a férjét hívja. Pompás házát 1966- ban vásárolta Elvis Presleytől. A hálószobában Nixon elnök képe látható, aki szerelmes volt a művésznőbe, így bármi baja is volt, Zsazsa egyenesen a Fehér Házba te­lefonált. Délután a szomszédnő­jét, Liz Taylort várja egy kis pletykálkodásra. Egymillió leütés egyetlen rajz­hoz, nem kis teljesítmény. VELŐK ISTVÁN műfajának iga­zi művésze. Gépíróművész. A mozgássérült 56 éves mis­kolci férfi írógéppel „rajzolja” műveit, például az Eiffel-tor- nyot, a diósgyőri várat, az Országházat, a Lillafüredi Palotaszállót vagy a Halászbás­tyát. Van, amelyiken fél évig dolgozik. PÉTERVÁRI BOGLÁRKA, az ATV híradósa majdnem török fogságba került. Hat hónapos terhesen még mehetett repülő­vel nyaralni. Antalyaba, de egy héttel később visszafelé már nem akarták felengedni a gépre. Hosszas győzködés után mégis felszállhatott vele a gépmadár. DOBOR DEZSŐ sportriporter nemrég tanúja lehetett kirablá­sának. Miközben az autója ke­rekét vizsgálta, útonállók elvit­ték több száz ezer forintját, ira­tait, menedzserkalkulátorát 1200 fontos telefonszámmal és a Telesport éves interjúter­vével. A laptopot elfelejtették el­lopni a tolvajok. Aztán egy titok­zatos telefonáló megüzente, melyik kukában találja meg a Telesport tervdokumentációit. STOHL ANDRÁS lesz ugyan is­mét a Való Világ harmadik szé­riájának műsorvezetője, de többet tűnik fel a szintén ősz­szel kezdődő túiélő-valóság- show-ban, a Survivorban. Nóci kicsit háttérbe szorul, s a Viva tévés, „mizujsos” Lilu lesz a W3 főarca - szivárogtat­ta ki az RTL Klub. ZSEDENYI ADRIENNEK ítél ték az ígéretes fiatal tehetségek elismerését, a Tálentum-díjat. A Sláger rádió által alapított díj egy szobrocska: copfos kislány, kezében hegedűvel. Zséda már nem is az elis­merésen lelkendezett, hanem hogy a kislányban egykori önmaga pontos mását látja. „Én is copfos voltam, s a he­gedűvel kínoztak - mondta.- Ám lehet, hogy nem hiába...” KLAUSJÜRGEN WUSSOW (Klinika) becsületén újabb folt esett. A hetvenkét éves színész Berlinben autót vezetett. Sáv­váltás közben nem vett észre egy motorkerékpárost, aki ezért hirtelen fékezni kénysze­rült és kirepült a nyeregből. A fiatalember több sérülést szenvedett. Wussow így mél­tatlankodik: „A motoros nem figyelt oda, és most rám akarja kenni az egészet. Pedig azon­nal a segítségére siettem!” A ROLLING STONES nagypa pái most is töretlen lendület­tel járják a világot. Az új turné során július végén Jagger pél­dául Prágában ünnepelte 60. születésnapját, s aki nem ju­tott el még a közeli fővárosba sem, azokat augusztus 20-án este tíztől kárpótolja a Magyar Televízió: húsz másik ország tévétársaságával együtt élő egyenes adásban közvetítik a Kövek nagyszabású amsz­terdami koncertjét. A ZANZIBAR második albuma, az Ugyanaz vagyok már arany­lemez, a Szerelemről szó sem volt pedig vezeti a rádiós top­listát. Közben Sidit, vagyis Sidlovics Gábort, ki már két éve, hogy szólóban tengett szólógitárja mellett, elkapta a szerelem... Edda a bázison ■ Folyamatosan koncertezik az Edda Mű­vek, méghozzá telt ház előtt. Pataki Attila ezért úgy gondolta, összeköti a kellemest a hasznossal, és zenekarának bázist épít ki hetekre az alsóörsi Panoráma Club Hotel­ban, ahol egyúttal családjával pihen. Nappal apa, 4 hónapos kisfiát mindennap meglubic- koltatja a hotel medencéjében, eteti és tisz­tába teszi, éjszaka pedig zenész. A bázisról indul koncertjeikre dunántúli helyszínekre. A napokban határon túlra is kiruccant az együttes, Csíkszeredán léptek fél a fiúk, nagy örömükre negyvenezer néző előtt. Pannon-Unió 2003 Ingatlan Befikmési és Hasznosítási Szövetkezet Rendkívüli Tájékoztató tagjaink számára: Vadonatúj budapesti lakások kiemelkedően alacsony áron e-mail: info@pannonunio.hu honlap: www.pannonunio.hu További információ ügyfélszolgálati irodáinkban: Budapest, Duna Office Center 1134 Váci út 37. T.: (1) 239-1878 H-V: 10-20 Győr, Győr Piaza 9024 Vasvári Pál u. 1/A T.: (96) 412-760 H-V: 9-20 Miskolc, Miskolc Plaza 3525 Szent Páli u. 2-6. T.: (46) 382-848 H-V: 9-20 Nagykanizsa, Kanizsa Plaza 8800 Európa Tanát» u. 2. T.: (93) 312-284 H-V: 9-20 Nyíregyháza, Metropol Üzletház 4400 Kossuth L. tér 8-9. T.: (42) 401-500 H-Szo: 9-19 Pét», Pécs Plaza 7631 Megyeri út 78. T.: (72) 410-393 H-V: 9-20 Sopron, Sopron Plaza 9400 Lachner Kristóf u. 35. T.: (99) 323-825 H-V: 9-20 Szolnok, Szolnok Plaza 5000 Ady Endre út 28/A T.: (56) 506-546 H-V: 9-20 Szombathely, Savaria Plaza 9700 Körmendi út 52-54. T.; (94) 516-508 H-V: 10-20 Veszprém, Belvárosi Üzletház 8200 Szeglethy u. 1. T.: (88) 443-928 H-Szo: 9-19 i

Next

/
Thumbnails
Contents