Új Dunántúli Napló, 2003. július (14. évfolyam, 177-207. szám)
2003-07-03 / 179. szám
2003. Július 3., csütörtök BARANYA I TÜKÖR 5. OLDAL Bűh-wbimi-rehp ___________________ El vitték a mobilt Pécsett hétfőn délelőtt egy férfi egy építkezésen letette, majd őrizetlenül hagyta mobiltelefonját. Könnyelműségét egy ismeretlen azonnal ki is használta, elemelte a százötvenezer forintot érő berendezést, (mb) Betörte az ablakot Pécsett a Szabadság Emlékmű parkolójában hagyta lezárt kocsiját egy, a városba érkezett turista hétfőn este. Egy tolvaj azonban észrevette, hogy a kocsiban egy táska is van, ezért bezúzta a kocsi ablakát, majd kereket oldott az alkalmatosságban lévő nyolcvanezer forinttal együtt. (mb) Kifosztották a játékautomatát Versenden hétfőre virradó éjszaka ismeretlenek betörtek az italboltba, ahonnan a játékautomata kifosztását követően 180 ezer forinttal távoztak. Hetvehelyen kedden ugyancsak betörtek a helyi kocsmába, ahonnan az automatából 200 ezer forintot vittek el, ám a rongálással további százötvenezer forintos kárt is okoztak. <mbi Temetés, drágábban Szigetvár Jelentősen emelkedhetnek a városban a temetkezési közszolgáltatások díjai. A település temetőit üzemeltető és az önkormányzattal már több éve szerződésben álló vállalkozás jelezte a polgármesteri hivatalnak, hogy ráfordításai lényegesen meghaladják bevételeit. Ezzel indokolta jelentős díjemeléseket tartalmazó kérelmét, amely a napokban kerül a képviselő-testület elé. A városatyáknak nem lesz könnyű a döntés, mert - csak példaként - a kétszemélyes, 60 évre igényelhető sírbolt ára jelenleg 14 400 forint, a javaslat pedig 24 640-et lát reálisnak. Az üzemeltető a két temető teljes körű fenntartását végzi, fizeti a gondnokokat, a szemétszállítást, a parkosítást. A múlt évben minden kiadását figyelembe véve csaknem 2,7 millió forintot fordított a szigetvári köztemetőkre, erre az évre pedig ezek a költségek felemelkedhetnek 4,2 millió forintra. A jelenlegi sírhelydíjakat önkormányzati rendeletben határozták meg. Ha a képviselő-testület rábólint a javaslatra, a rendeletet is módosítani kell. Ennek nyomán a 25 évre igénybe vett sírhelyért 4800 helyett 12 320 forintot, a rátemeté- sért 2400 helyett 6160 forintot, a kolumbáriumban tárolt urnáért 10 évre 3600 helyett 10 800 forintot kell majd fizetni. ____________hla. Bá nyatelekké nyilvánított ingatlanok Baranyai körkép A napokban több száz telektulajdonos kapta kézhez a földhivatal levelét, melyben arról tájékoztatják, hogy a tulajdoni lapon a „bányatelek tulajdoni jelleg” bejegyzésre került. A négy évtizede elmulasztott bejegyzések pótlása sokak szerint az ingatlan értékét nagymértékben csökkenti. Komlón az elmúlt hetekben újtelepi, geszte- nyési és más, a valamikori bányaművelés feletti területen telekkel, azon családi házzal rendelkező lakók a földhivataltól tulajdo- nilap-másolatot kaptak, amelyen utólag bejegyezték azt a bányajogot, melyet négy-öt évtizeddel ezelőtt kellett volna feltüntetni. Az emberek aggódnak, úgy vélik, ingatlanuk értékét veszti, de arra is van már példa, hogy a bejegyzés miatt - amely afféle jelzálogként terheli a tulajdont - a kölcsönért folyamodó nem vehet fel banki építési hitelt.- Bár a Mecseki Szénbányák jogutódja, a PANNONPOWER Rt. irattárában bizonyítottan vannak szép számmal olyan tulajdoni la- Weber Gabriella elmondta, nem csak Kompok, melyeken a korabeli bejegyzés ott van, lón kapnak leveleket a tulajdonosok, hanem kétségtelen, hogy mulasztást kell pótolni - megyeszerte - több ezren - mindenütt, ahol hangsúlyozta a Pécsi Bányakapitányság he- bányászkodás folyt, folyik. A Legfelsőbb Bí- lyettes bányakapitánya, Horváth György. - A földhivatalokban a számítógépes átálláskor veszett nyomuk azoknak a bejegyzéseknek, melyek a bányajogot bizonyítják. Bár a szénbányák a külfejtési üzem kivételével bezártak, a bejegyzés fontos, ugyanis nem csak a volt szénbányák művelési területére vonatkozik a jog, hanem egyéb bányák területére is. E bejegyzés amúgy biztonságot is ad, ugyanis amíg a bányaterület hatósági törlése meg nem történik, bányakárigény minden- róság éppen a minap foglalt állást két prece- kor bejelenthető. densértékű perben, ahol bizonyossá vált, A Baranya Megyei Földhivatal ingatlan- hogy a bejegyzés a tulajdonjogot nem érinti, nyilvántartási osztályának vezetője, dr. d.g. A bejegyzés pénzt is hozhat Bár a Mecsekben a mélyművelésű bányák évekkel ezelőtt bezártak, a bányaterületeken lévő telkeket, házakat még ezek után is érheti olyan kár, amely a korábbi művelésre, a bányák bezárása utáni földmozgásokra vezethető visz- sza. A Budapesti Műszaki Egyetem geológiai tanszékének szakemberei a közelmúltban Komlón egy olyan talajtektonikai komplex vizsgálatot végeztek, amely alapján kimutatható a bányaművelés okozta kár, de az is, hogy az esetleges süllyedések, repedések más talajmozgások miatt keletkeztek. A tulajdoni lapi bejegyzés garancia arra, hogy kár esetén van lehetőség a kártérítés kifizettetésére. Valamivel kevesebb szenny a vízben Baranyai körkép Mint ismeretes, a Pécsi Vízmű Rt. pellérdi telepéről eltávozott tisztított szennyvízben hetek óta túl magas volt az ammónia- és a szer- vesanyag-tartalom. A környezet- védelmi hatóság emiatt a hét elején ismét mintát vett a Pécsi-vízből Kémesnél, és Zóknál.- Az eredmények látványos javulásra utalnak - vázolta a fejleményeket dr. Szakonyi Lajosné, a környezetvédelmi felügyelőség víz- és talajvédelmi osztályvezető-helyettese. - A vizsgálat szerint csökkent a szervesanyag-tarta- lom, emellett Zóknál az oxigéntelítettség eléri már az ötven százalékot. Az ammóniatartalom azonban változatlanul igen magas értéket mutat - tájékoztatott Szakonyi Lajosné. A friss elemzés érdekessége, hogy a Pécsi-víz és a Fekete-víz összefolyása után a víz minősége még jobb. Ez pedig azt jelenti, hogy utóbbi annak ellenére „tisztító” hatással van a Pécsi-vízre, hogy a napokban abba is szennyvíz került a szigetvári konzervgyárból. A szakember szerint a javulás fő oka az lehet, hogy a vízmű is kevesebb szennyező anyagot enged a patakba, mint korábban. A felügyelőség a mai napig nem kapta meg az FVM Baranya Megyei Földművelésügyi Hivatala megbízásából elvégzett (általunk már közzétett) vizsgálat lehangoló eredményét. Mint arról beszámoltunk, a tisztiorvosi szolgálat is „mintázta” a patakot a pellérdi tisztító kifolyásánál, ám azóta nem végeztek hasonló méréseket, és már nem is fognak, mivel a víz minősége kizárólag a környezetvédelmi felügyelőség hatáskörébe tartozik. (Háttér, előzmények: www. dunantulinaplo. hu) SOMLAI ADRIENN Hírek SELLYÉN a mezőgazdaság, vegyipar, kereskedelem, szállásvendéglátás témaköreit kiemelve rendezik meg ma „Az EU házhoz jön” című, kis- és középvállalkozókat felkészítő fórumot. A gazdasági tárca és a Pécs-Bara- nyai Kereskedelmi és Iparkamara közös sorozatának ormánsági programja 11 órakor kezdődik a művelődési házban. (k) A PÉCSI vérellátó központ új orvosi műszerrel gazdagodott. A több millió forint értékű készülék a csontvelődonorok pontosabb kiválasztásában kap szerepet. A baranyai térségben jelenleg 563 csontvelődonort tartanak számon, azonban - éppen a roppant kényes kiválasztási feltételek miatt - jelentős részük nem válik tényleges csontvelőadóvá, (pz) A BARANYA Megyei Főjegyzői Hivatalban tegnap vette át dr. Hír Géza, a megyei illetékhivatal vezetője a Köz Szolgálatáért érdemjel ezüst fokozatát, és ugyancsak a Köztisztviselők Napja alkalmából miniszteri dicséretben részesült Friedszám Lászlóné, a köz- igazgatási hivatal főelőadója, insi EGÉSZSÉGÜGYI ÜGYELETEK Kórházi. Gyermekbelgyógyászat: pécsieknek Gyermekklinika, Pécs környékieknek, Siklós, Sellye és környékieknek: Gyermekkórház. Gyermeksebészet: Gyermekklinika. Égések: Gyermekklinika. Pécsi felnőtteknek belgyógyászat, sebészet: Megyei Kórház: Baleseti sebészet: Honvéd Kórház. Körzeti orvosi. Gyermekeknek a Gyermekklinikán, 17.00-től reggel 7-ig. Pécs és a városkörnyék felnőttjeinek a Lánc utcai rendelőintézetben 19.00-től reggel 7-ig (72/214-347). Gyógyszertárak. Pécs: Mozsonyi (Bajcsy-Zs. u. 6.), Bóly: Panacea, Komló: Kökönyös, Mohács: Belvárosi, Pécsvárad: Szent István, Sásd: Szent György, Sellye: Arany Sas, Harkány: Thermál (Arany J. u. 14.), Szentlőrinc: Szent Lőrinc, Szigetvár: Szigeti. Állatkórházi ügyelet: Mohács, Szent István u. 35., 69/311-068, 06-30-9027-729. Kidőlt fa, süket telefon PÉCS A szerda éjszakai vihar ismét elvégezte szokásos munkáját: kukákat borított fel, faágakat döntött az úttestre. Bár komolyabb bejelentés nem érkezett az illetékesekhez, a kora reggel munkába menők láthatták a Domus Áruház előtt a járdát elfoglaló ötméteres kidőlt faágat, vagy a Jókai utca kövén kiszenvedett méretes lombozatot. Több Pécs környéki településen - Keszüben, Gyódon, Cserkúton - volt áramkimaradás. Mint azt egy Keszü-szőlőhegyi lakos elmondta, viharos időjárás esetén nem ritka az akár teljes napig elhúzódó áramszünet, amely a mindannyiunk által ismert szempontokon túl azért is kellemetlen, mert ilyenkor - akkumulátor hiányában - nem működnek a vezeték nélküli MATÁV-telefonok sem. ______ __________ P. z. A Dom us áruház parkolójánál hatalmas letört faág torlaszolta el a járdát a gyalogosforgalom elől FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ __________________________________________Interjú; Rendőrség - A statisztikák és a biztonságérzet___________________________________________ „Javulni fog az emberek biztonságérzete” A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság állománygyűlésén fogadták tegnap a most munkába álló csaknem hatvan fiatal rendőrt. Dr. Sárközi Ferenc, a megye rendőrfőkapitánya szerint a létszámbővítés - amelyet jövőre újabb is követni fog - eredményeképp júliustól több rendőr lesz az utcán, amitől az emberek biztonságérzetének, illetve a bűnügyi statisztikának is tovább kell javulnia. DN: - Hol fognak szolgálatot teljesíteni a testülethez most csatlakozott ifjú tisztek és tiszthelyettesek?- Az 59 új kollégánk közül 35-en a Pécsi Rendőrkapitányságot fogják erősíteni, külön parancsnok irányítása alatt. Hatan-hatan vidéki rendőrkapitányságokon dolgoznak majd, míg Mohácsra három rendőr- tiszti főiskolát végzett fiatal kerül majd. DN: - A mindennapok során érzékelni fogjuk az utcán, hogy több rendőr van mától Baranyában?- Mindenképpen. Több rendőr lesz a közterületeken, akiknek nyáron, idősebb kollégáikkal egyetemben kiemelt feladatuk lesz az idegenforgalmi szezonhoz kapcsolódó bűncselekmények megelőzése, illetve felderítése. Magyarán, meg kell fogniuk a betörőket, a zsebeseket, a szolgálatuk pedig nem lehet láthatatlan, az embereknek érezniük kell, hogy a rendőrök jelen vannak a közterületeken. DN: - A most dolgozni kezdő fiatalokkal együtt 1266 rendőr dolgozik Baranyában. Elégedett a létszámmal?- Bármennyien is vagyunk, azzal kell elégedettnek lennem, annak kell elégnek lennie. Jövőre egyébiránt 81 ugyancsak frissen végzett rendőrrel tovább bővül a testület. DN: - Korábban arról lehetett hallani, hogy pénzügyi okok miatt szigorú takarékossági intézkedéseket léptettek életbe. A rendőrségnek juttatott költségvetési pluszforrások enyhítettek a helyzeten?- Nyilvánvalóan igen, azonban továbbra is takarékoskodni kell. Azt, hogy jól gazdálkodtunk, mutatja, hogy nem adósodtunk el az elmúlt fél esztendő során, úgy, hogy az új kollégák bérét is ki tudtuk gazdálkodni. Ugyanakkor azt is mindenkinek tudomásul kell venni a jövőben is, hogy közpénzből gazdálkodunk, amellyel ugyanolyan gondossággal kell bánnunk, mint a sajátunkéval. Ezért minden rendőrnek mindig mérlegelnie kell, döntéseinek a napi munka során milyen pénzügyi kihatásai vannak, és ennek megfelelően is kell cselekednie. DN: - Milyen jelenleg a bűncselekmények felderítettségi mulatója Baranyában?- Negyvenkilenc százalék, vagyis soha ilyen jó nem volt. Persze ez nem vigasztalja azokat, akik bűn- cselekmények szenvedő alanyaivá váltak, ezért mindenképpen további javulásra van szükség. DN: - A részletes statisztika milyen tanulságokat tükröz?- Szinte valamennyi mutató javult 2002-höz képest. Az ismertté vált bűncselekmények száma tíz százalékkal, 7838-ról 7049-re esett vissza. Többek között ugyancsak jelentősen csökkent a lopások, betörések száma, és a súlyos testi sértéssel végződő bűncselekményeké is. Szintén jelentős eredménynek tartom, hogy az autólopások száma csaknem felére esett vissza. Mindemellett sajnos az emberölések száma négyről hétre emelkedett. DN: - Gergényi Péter, Budapest új rendőrfőkapitánya szokatlan stílusú, roppant kemény hangú székfoglalója során alaposan „eligazította” kollégáit. Ön mit szól az új főkapitány a sajtóban is részletesen ismertetett kijelentéseihez?- Külön élmény volt számomra a beszéd, amelynek nagyon sok elemét Baranyára is érvényesnek tartom, és ezt hangsúlyoztam is a tegnapi állománygyűlésen. Teljesen egyetértek egyebek mellett azzal, hogy a rendőr mindenütt példát mutasson, ahol megjelenik. így többek között csatolja be a biztonsági övét a kocsiban, és ne napoz- va-cigarettázva ácsorogjon, ha a forgalmat kellene irányítani. És persze mindenekelőtt legyen tisztességes. Akinek ebből bánni nem tetszik, az elmehet, hiszen nem kötelező itt dolgozni. MÁTÉ BALÁZS Dr. Sárközi Ferenc dandártábornok Budapesten született. Baranya megye rendőrfőkapitánya, katona főiskolát, illetve jogi egyetemet végzett, idén immár harminc esztendeje szolgál tisztként a testületnél.