Új Dunántúli Napló, 2003. július (14. évfolyam, 177-207. szám)

2003-07-03 / 179. szám

4. OLDAL BARANYA I TÜKÖR ogowwooc ttamt 2003. JÚLIUS 3., CSÜTÖRTÖK Mi Postamintakör a Hegyháton Pécs-Mágocs Az egyik legfontosabb „uni­ós” kötelezettsége a Magyar Postának a küldemények házhoz szállítása. A csoma­got a címzett lakásán kell át­adni. Erre is szerveződik a kistelepülések hálózatát fel­ölelni igyekvő mobil posta- szolgálat. Tegnap Má- gbcs központ­tal megkezdte munkáját Ba­ranyában a második mo­bil postaszol­gálat, amely Krutki János­áé dr. posta­igazgató szerint amolyan min­takörként alakult, s célja megis­mertetni az új szolgáltatásokkal a helybelieket. A mintakor fel­öleli a postával rendelkező Alsómocsolád, Kárász, Hegy- hátmaróc településeket, és a posta nélküli Tófűt és Vékényt. A próba szeptemberig tart, s az Krutki Jánosné dr. igények és a lehetőségek függ­vényében döntenek a további szolgáltatás mikéntjéről. A vál­tozásokról a posta szakemberei minden érintett település ön- kormányzatával tárgyaltak már, s úgy tűnik, hogy a szolgáltatás kiterjesztését sok helyen öröm­mel fogadják. Sőt, az önkor­mányzatok igyekeznek vagy a faluházban vagy a teleházak környékén fix felvevőhelyeket kialakítani, esetleg egyéni vál­lalkozások keretében a posta- szolgálatot fölvállalni. A mobil posta naponta, kö­tött menetrend szerint, kiszá­míthatóan közlekedik, és egy- egy adott településen, a telepü­lés nagyságától függően egy-két órát tartózkodik. A posta gép­kocsija mindenféle postai kül­demény felvételére és kézbesí­tésére alkalmas. Amint azt Or­bán Krisztina, a Pécsi Posta- igazgatóság koordinációs osztá­lyának vezetője említette, ha­sonló mobil szolgáltatást sze­retnének a megye más részein is bevezetni. Illegális áruk: olcsó, de silány A román „kereskedők” egyik kedvelt célpontja Baranya Csak az esztendő eddig eltelt részében több tucat olyan külföldit füleltek le a határőrök, akik engedély nélkül kínálták portékájukat a baranyai településeken. A feketén árusítók ugyan roppant olcsón számítják cikkeiket, azonban az áruk minősége csaknem mindig elmarad az itthon megszokottól. Baranyai körkép A korábban az egykori „KGST-országokból” Ma­gyarországra özönlő csencselők zöme ugyan már felhagyott tevékenységével, ám szerepüket megkí­sérlik átvállalni a Romániából érkező, semmiféle engedéllyel sem rendelkező „kereskedők”. 2003 eddig eltelt részében a Pécsi Határőr Igazga­tóság határőrei - akik nemcsak az országhatárokon, hanem az állam beljebb eső területein is végezhet­nek ellenőrzéseket - eddig csaknem száz külföldi, legfőképpen román állampolgárral szemben kezde­ményeztek eljárást illegális árusítás miatt. Simon András határőr alezredes elmondta, az elcsí­pett személyek általában legálisan vannak hazánkban, azonban munkavállalási engedélyük nincs. Az árusok a megye bármely pontján felbukkanhat­nak, kedvelt terepnek számít többek között a pécsi vá­sár, a határszéli települések, illetve a Dombóvárra és SzekSzárdra vezető utak környéke. Hétfőn éppen Mo­hácson fogtak el négy románt, akik a buszállomáson, illetve egyenesen a sétálóutcában árusítottak. Az alez­redes elmondta azt is, sok esetben a helyiek értesítik őket az idegenek felbukkanásáról, attól tartva, hogy azok bűncselekményeket is elkövethetnek. A csencselők ágyneműkkel, gyapjúnak mondott ta­karókkal, horgászbotokkal próbálnak üzletelni, de a csomagtartókból szinte bármilyen cikk is előkerülhet. A holmik ára fele, harmada az itteniek­hez képest, azonban minőségük - ame­lyet senki sem ellenőriz - általában rop­pant silány, így a vásárló legtöbbször pórul jár. Kérdés, hogy a rengeteg kacat mikép­pen kerülhet be a határokon. Informá­cióink szerint nem kizárt, hogy az árusí­tók nem maguk szállítják a termékeket, hanem azokhoz valahol már az ország- ban jutnak hozzá. _________máté balázs Van, aki visszatér A határőrség az illegálisan árusítókat a szabálysértésnek minősü­lő tevékenységük miatt átadja a területileg illetékes Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnak. Büntetésük a figyelmeztetéstől a pénzbüntetésen át az országból való kiutasításig is terjedhet. Előfordul az is, hogy utóbbi, legsúlyosabb szankció sem riasztja el a csencselőket, ugyanis a határőrök találkoztak olyan árussal is, akit kitiltásának lejárta előtt ismét elfogtak Magyarországon. Hírek SZENTLŐRINCEN a vártnál is többen látogatják a napokban újra megnyílt, felújított stran­dot. Rengeteg a külföldi, a távo­labbi településről érkező für­dőzni vágyó. A napi vendégek száma az elmúlt héten megha­ladta a kétszázat. (o) SZEMÉLYBEN befejezték a te­lepülés belterületén a csapadék­víz elvezetését szolgáló árok­rendszer kiépítését. Ennek utol­só szakaszaként a napokban 120 méter hosszú árok, és 40 méter­nyi járda készülhetett el. (aa) BERKESBEN az önkormány­zat közel hárommillió forintot nyert a községi ravatalozó fel­újítására és bővítésére. A teljes beruházás valamivel több mint négymillió forintba kerül, (pz) PÉCSETT az Aidinger János és a Maiéter Pál utca kereszteződé­sében ismét működik a jelzőlám­pa. A megyei közútkezelő társa­ság vizsgálata szerint pár napja villám csapott a berendezésbe, amelyben mintegy százezer fo­rintos kár keletkezett. (sai Több lesz a fizetős parkolóhely Siklós A képviselő-testület legutóbbi tanácskozásán döntés született arról, hogy a Mária utcában az eddig ingyenes használatú olda­lon is fizetős várakozóhelyek alakíthatók ki. Amint azt a pol­gármesteri hivatal műszaki osz­tályának illetékese elmondta, az egyetlen kikötés az volt a testü­let részéről, hogy a parkolók lét­rehozásával kapcsolatos költsé­geket - útburkolati jelek felfesté­se, közlekedési táblák felszere­lése - a szolgáltatást végző vál­lalkozásnak kell magára vállal­ni. Értesüléseink szerint ez elől a pécsi székhelyű cég vezetője nem zárkózott el. Mint megtud­tuk, a férőhely-növekedés nem jár a bérleti díj emelésével, ma­rad az eredeti összeg. Túl azon, hogy az adott szakaszon rend­szeresen parkoló siklósiak most új hely után nézhetnek, kérdés, hogy mindez meddig marad így, a Mária utcából az önkormány­zat jövőre ugyanis sétálóutcát kíván kialakítani. _________ K. J. Él etükkel fizettek a vezetékcsapolók A kiáramló gáztól fulladt meg a testvérpár Okorvölgy Kedden fedezte fel családja an­nak a bakócai testvérpárnak a holttestét, akik Okorvölgy köze­lében a kőolajvezetéket akarták megcsapolni. A középkorú test­vérpár több tízméteres alagutat vájt a földben, és feltehetően a kiáramló gáz végzett velük. Tragédiával végződött egy bakócai test­vérpár próbálkozása, akik egy olajveze­téket szerettek volna megcsapolni. Információink szerint a család szombaton kezdte el keresni a két kö­zépkorú férfit, akik aznap nem tértek haza Bakócára, és éleseit sem adtak magukról. Végül szerdán Okorvölgy közelében akadtak - szó szerint - a nyomukra: egy gyanúsnak talált, a műútról egyáltalán nem is látható ös­vény elvezette őket ugyanis egy föld alatti alagút bejáratához. A férfiak azonban már nem éltek, mindketten megfulladtak a vezetékből kiáramló gáztól. A rendőrség egyelőre nem kívánt részleteket közölni az üggyel kapcso­latban. A helyszínen járva egyértelmű, hogy a két férfi már hosszabb ideje dolgozott az alagút kiásásán. Erre utal, hogy a járat több tíz méter hosz- szúságú, amelynek bejárata előtt hal­mozták fel az irdatlan mennyiségű ki­hordott földet. A testvérek korábban egy bányában dolgoztak, feltehetően az ott szerzett tapasztalataikat hasz­nosították az alagút megépítésénél. A szóban forgó vezetékben azon­ban nemcsak olajat, hanem időnként földgázt is továbbítanak, így történhe­tett, hogy amikor a férfiak elérték cél­jukat, és megfúrták a vezetéket, abból nem kőolaj, hanem gáz tört elő, és ez okozta vesztüket. Pedig a jelek szerint a testvérpár nemcsak egyszer akarta megcsapolni a vezetéket, ugyanis már a helyet is úgy szemelhették ki, hogy akár sokáig észrevétlenül nyelje el munkájuk ered­ményét a föld. M. B. A szabályosan kiépített aknanyílás után húszméteres folyosót ástak ki a föld mélyében a vezeték alá fotó, laufer László BICSÉRD SZÖKŐKÚT JA. Új díszkút készült el a napokban a tele­pülés központjában a horgásztónál. A közel három méter magasság­ba emelkedő vízsugarak esténként díszkivilágítást is kaphatnak. FOTÓ: LAUFER LÁSZLÓ „Hagyományos” ismerkedés Himesháza Németek a várban Június 30-án megnyitotta kapuit a himesházi általános iskolában az idén harmadik alkalommal meg­rendezett német nemzetiségi tá­bor, ahol a gyerekek nagyszüleik és dédnagyszüleik szokásaival, kultúrájával ismerkednek ezen a héten. A foglalkozások nagy része helyben történik, de a programban szerepelnek kirándulások is. A diá­kok a tábor rendezvényein külön­féle - a témához kapcsolódó - tár­gyakat is készítenek. Az iskola igazgatója, Miheliszné Hál Terézia elmondta, a tábort a környék ki­sebbségi önkormányzatai, vala­mint a fenntartó helyhatóság támo­gatja. A foglalkozások lebonyolítá­sához az iskola kétszázezer forint- tal járult hozzá. ______székelyhídi l. PÉ CSVÁRAD Az idei pécsváradi Szent István- napok - amelyek már augusztus elején elkezdődnek a zengőaljai városban - minden eddiginél gaz­dagabb programot kínálnak. Amint arról lapunkban már be­számoltunk, több színházi és folklórelőadás várja a nyári vár­színház nézőit, de a műemlék más műsoroknak is otthont ad. A # tervek szerint német szótól és énektől lesz hangos az erődít­mény, a helyi kisebbségi önkor­mányzat és a Német klub szerve­zésében nemzetiségi estet is ren­deznek a fesztivál keretein belül. Várhatóan Pécsvárad osztrák test­vérvárosa, Hausmannstätten és német partnere, Külsheim is küld csoportokat. ______________ny. sz. Fo glalkoztatás, új feltételekkel Küzdelem a munka világából történő kirekesztődés ellen - ezzel az elnevezéssel újabb pályázati lehetőséget hirdetett a szaktárca, melynek keretében a tartósan munkanélküli, és a rendszeres szociális segélyben részesülők foglalkozta­tását több települési társulás is fontolgatja. Baranyai körkép Mohácson tiltakozó megmozdu­lást is kiváltott az a tény, hogy a Foglalkoztatáspolitikai és Mun­kaügyi Minisztérium (FMM) év elején kiírt közmunkapályáza­tán nem nyert a település. A 2,5 milliárdos alapból egyébként az országban 450 kistérség számí­tott támogatáshoz jutni, ám mindössze 72-en lehettek nyer­tesek, s ebből egy baranyai pá­lyázatot fogadtak el: Sellye és ki­lenc társközsége együttesen 50 dolgozó hét hónapos foglalkoz­tatásához kapott hozzájárulást. A szaktárca a napokban újabb, szintén 2,5 milliárdos kerettel, Phare-támogatású pá­lyázatot hirdetett, ám ennek az elnyeréséhez alapvetően más feltételeket szabtak, mint amit eddig az önkormányzatok meg­szoktak.- E program fő célkitűzése a kirekesztődéssel leginkább ve­szélyeztetett, halmozottan hát­rányos helyzetű emberek, köz­tük a romák foglalkoztatása, és a munkaerőpiacra történő bejutá­sának segítése, valamint a kö­zösségi és közszolgáltatások fej­lesztése, ezért kikötés a pályá­zók számára a támogatással al­kalmazottak meghatározott kö­rének továbbfoglalkoztatása - összegezte az újabb közmunka­lehetőséget Danajka Noémi, az FMM főosztályvezető helyette­se. Elmondta továbbá, hogy az év végén hasonló feltételekkel további mintegy 5 milliárdos közmunkaprogramot hirdetnek meg, a pályázat részleteiről pe­dig a dél-dunántúli régióban Pé­csett július 10-én tartanak tájé­koztatást. Baranyában egyelőre Mohá­cson, a bólyi térségi társulásnál, Sellyén, illetve Szigetváron fon­tolgatják, hogy élnek a foglal­koztatási lehetőséggel, viszont akadt városi elöljáróság, ahol szerkesztőségünktől értesültek a programról. BERTA MÁRIA Konferencia a fenntartható fejlődésről PÉCS A Pécsi Tudományegyetemen tegnap kezdődött a szombatig tartó 6. Nem­zetközi COPERNICUS Konferencia, amely a fenntartható fejlődés kapcsán az egyetemek szerepvállalását tárgyal­ja az Európai Unió bővülésével össze­függésben, különös hangsúlyt helyez­ve a csaüakozó országok egyetemeire. A COPERNICUS hálózatot 1988- ban hozta létre a CRE, az EUA (Euró­pai Egyetemek Szövetsége) jogelődje, melynek célja, hogy egységbe fogja a fenntartható fejlődés iránt elkötelezett európai egyetemeket, annak érdeké­ben, hogy megoszthassák egymással szaktudásukat e témában. A hálózat ösztönzi az egyetemeket az iparral és a kömyezetgazdálkodó szervekkel való kapcsolattartásra. _________cs. l. i i

Next

/
Thumbnails
Contents