Új Dunántúli Napló, 2003. június (14. évfolyam, 148-176. szám)

2003-06-11 / 157. szám

Dunántúli Napló ÜL PÉCSI ORSZÁGOS SZÍNHÁZI TALALKOZD VÉLEMÉNYEK Alii. POSZT-RÓL Pécsett él az egész ország! Somosi László, a PANNONPO- WER RT. elnök-vezérigazgatója: - A találkozó főszponzoraként örömmel látjuk, hogy minden eddiginél jobb a fesztivál fogad­tatása. És nem csak azért, mert nagy a POSZT országos repu­tációja a művé­szeti életben, az értelmiségi kö­rökben, de a pécsiek, azon belül pedig az egyetemisták között is egyre népszerűbb a programsoro­zat. A magam részéről az igényes új magyar dráma további térnyeré­sét várom a találkozótól, és nem csak a Nyílt fórumon, de a verseny­programban is. Balikó Tamás, a PNSZ igazgatója: - A rendezvény megtalálta a helyét a városban. Nincs már harag, ha ki­maradnak egy előadásról az emberek, el­mennek másik helyszínre, és ha ott sincs hely, akkor még to­vább. A közön­ség megtanulta kezeim a feszti­vált. A szerve­zők tapasztaltabbak, a műsorok át­gondoltak és a közönség is profibb lett. Olyan ez, mint egy új ház, a fel­húzás után még sokáig mozognak a falak, itt-ott mindig feszül valami, de egy-két év után beáll minden a helyére. Ennél a friss stabilitásnál tájiunk most. Simon István, a színháztalálkozó főszervezője: - Soha nem látott tö­meg jött idén Pécsre, minden elő­adás telt ház előtt megy, se­hol nem panasz­kodtak még ér­dektelenségre. Ugyanakkor az időjárás egy­szerre az ellen­ségünk, és a leg­jobb barátunk. A rengeteg sza­badtéri helyszín miatt jó, hogy még nem volt eső, viszont ilyen meleg ez idő tájt nem tudni mikor volt a városban. A visszajelzések igen kedvezőek, a szakmabeliek szuper- latívuszokban fogalmaznak. Kepes András például kijelentette, úgy ér­zi egész Magyarország Pécsett él. Németh Natália tanuló, a közön­ség soraiból: - A könyvhét, a Séta­tér programjait járjuk napról nap­ra, mert sajnos lemaradtunk a versenydarabok­ról. A Top Dogs- ra fentem legin­kább a fogam, de már egy hó­napja elfogyott rá minden jegy. így a színművé- szetisek előadá­sain próbálom pótolni az elmulasz­tott élményeket. Egyébként imá­dom a POSZT-ot, mert szeretem ha a városban nyüzsgés van. Mind­emellett az extra különlegességek teszik igazán vonzóvá a találkozót, az olyan programok, mint például a színészek főzőcskéje. _■ A TARTALOMBÓL Harsányi Attilát a sikerek kergették el 14. OLDAL Szombathy Gyula jól kifőzte 16. OLDAL Vári Éva lesz még pécsi színész 17. OLDAL Vámos Miklós jóízűen pajzánkodott 17. OLDAL Nagykutyák egy tál körül A pécsiek hazai sikerként könyvelik el, hogy Bagossy László jr. előbb a pécsi színház, idén pedig a Katona József Színház versenyprog­ramját rendezte, utóbbinak pedig Bagossy Le­vente, a rendező fivére tervezte a díszletét. A revizor és a Top Dogs színpadra vitele a szín­házi világ számos aktuális kérdésére rávilá­gít, ez derül ki a rendezővel folytatott beszél­getésből.- Ha valami közös a két rendezésben, akkor az a munkamódszer - veti össze a két feladatot Ba­gossy László jr. - Az anyag szelleméhez igazod­va, de teljesen szabadon dolgoztunk, elég ren­desen megváltoztatva az eredeti szöveget. Hoz­zátenném, a két színház működése meglehető­sen eltérő. A vidéki, többtagozatos népszínházi rendszer és a fővárosi művészszínház másféle közönséget céloz meg, más időbeosztással dol­gozik, és a színházi munkával kapcsolatban is másfajta igényeket fogalmaz meg. A Katonában az volt a feladatom, hogy egy kortárs külföldi darabot válasszak. Ugyanezt egy vidéki város­ban sokkal ritkábban kérik a rendezőktől. Bár megjegyzem, Pécsett is ment egy szerb kortárs mű az idén, a Családtörténetek, Belgrád, még­hozzá, ahogy hallom, igen jó fogadtatással, vagyis időnként itt is helyet kapnak a hasonló próbálkozások. Másrészt társulati érdekeken is múlik a darabválasztás. Például a színészeken, hogy kinek mi való, kit hogyan lehet helyzetbe hozni stb.- Sajátos az idei válogatás, a nagyszínházi programban a látványos, pénzes, sok energiával összehozott vidéki előadások mennek, a kamará­ban pedig a kísérletező, az értelmiségnek készült pestiek.- Nincs ebben országos tendencia, ez inkább Németh Ákos szeszélyének, személyes döntései­nek köszönhető.- Azt viszont a válogató is megjegyezte, hogy az idei hazai kínálatban nagyon kevés a kortárs ma­gyar dráma.- Ez igaz, de neki így is sikerült kihagynia két- három, szerintem fontos kortárs darabot, bár mindegyik kapcsán (pl. A negyedik kapu, A hi­deg gyermek, Parasztopera stb.) szolgáltatott in­dokokat a kedvezőtlen döntéshez. Tény, hogy a kortárs művek több törődést igényelnek, na­gyobb kockázatot jelentenek, de különleges öröm az, ha sikerül őket megszólaltatni.- Miért vonult félre a Top Dogs a versenyprog­ramtól?- Nem vonult félre, csupán új helyszínt kellett keresnünk számára bizonyos méretbeli problé­mák miatt. Külön köszönetét szeretnék mondani Bachmann Zoltánnak, aki az Építészeti Kar veze­tőjeként nagy segítségünkre volt ennek a fantasz­tikus térnek a felajánlásával a Rókus utcában, amelynek az atmoszférája pont olyan, mint a Kamaráé Budapesten.-Ezaz előadás igazi csapat­játék, felrúgva a klasszikus be­idegződéseket.- Együtt formáltuk azzá, ami lett, nem kész kottából . dolgoztunk. Azt gondolom ugyanis, hogy egyetlen rende­zőben sem lehet annyi tehet­ség, mint két-három jó színészben, amikor bein­dul az agyuk és elkezdenek játszani, improvizál­ni, gondolkodni, egyszóval: alkotni. Csupán megfelelő kereteket kell teremteni a munkájuk számára, és jól kell tudni segíteni őket. Mellesleg éppen azért szerettem bele ebbe a műbe, mert szinte megköveteli, hogy a színházcsinálók eb­ben a szellemben dolgozzanak rajta.- Visszatér valamikor Pécsre rendezni?- A „soha” túl hosszú szó. A „hamarosan” vi­szont túl rövid. Nem hiszem, hogy a pécsi szín­ház életében különösebb jelentőséggel bírna az, hogy rendezek-e itt, vagy sem. Ez egy olajozottan működő színházi üzem, amelyben a vezetők to­vábbra is meg fogják találni a megfelelő embert a megfelelő feladatra. ____________mészáros b. endre JO RDÁN TAMÁS KOMMENTÁRJA Tíz n színházünnep Az eddig történtek és a hátralevő programok ismeretében, mi, a szervezők, óvatosan bár, de elé­gedettek lehetünk. A fesztiválnak két, egymástól világosan megkülönböztethető tartománya van. A középpontban áll a versenyprogram, mely hiva­tott számot adni az elmúlt szezon szakmai eredményeiről, és e kö­rül, mint számtalan bolygó, talál­hatóak az ún. OFF események. A versenyprogram válogatását sokat vitatták, vitatják majd a jö­vőben is. Ehhez most nem kívá­nok hozzászólni, számtalan fó­rum foglalkozik ezzel a kérdéssel. Büszkén és boldogan összeg- zem viszont az egyéb események körét, amely teljes mértékben a mi válogatásunk eredménye. A POSZT feladatának tekinti, hogy helyzetbe hozza a művésznöven­dékeket, lehetőséget teremtsen, hogy a jövő színészei, tervezői, zenészei bemutatkozzanak, rheg- ismerjék egymást és egymás munkáit, hogy néhány év múlva, a pécsi ismeretségnek köszönhe­tően is, jelentős alkotásoknál le­gyenek munkatársak. A Színház- és Filmművészeti Egyetem színész szaka minden év­folyammal képviseltette magát. Tíz vizsgaelőadást láthattunk a POSZT- on. A képző-, iparművésznövendé­kek közül 95-en dolgoztak a kiállí­tott alkotásokon. Zenében szinte minden műfaj je­len van a klasszikus zenétől a jazz- en át a népzenéig. Mozart, Anima Sound System és Klezmer, Presser és Selmeczi, Ghymes és a Rajkó ze­nekar. Rendhagyó színhá­zi eseményeket jelentenek a Vakok színháza, Jelölő színház, Baltazár színház, amelyek nem csak a fogya­tékkal élőknek szólnak. Táncban a Honvéd mű­vészegyüttes, a Budapest Táncegyüttes, a színművé- szetisek mozgásvizsgáinak tapsol­hattak a nézők. A POSZT így teljes, ezek hozzák lázba a várost és teszik ünneppé a fesztivál 10 napját - Pécs a POSZT nélkül, a színházi szakma Pécs nél­kül szegényebb volna. A város és a fesztivál végérvényesen egymásra talált SZENZÁCIÓS BEVEZETŐ ÁRAK LAMINÁLT parketta 16S0 Ft/nm-töl 7 mm vastag HDF alapú Padliuínyefek vattai filc hátoldalú 390 Ft/ fi ITI ~t OI MARADÉK PVC-K 799 Ft/llltl-tŐI INGYENES HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS, SZEGES PÉCS, ESZTERGAR L. U. 19. URÁNVÁROSBAN AZ OLYMPIÁVAL SZEMBEN. TEL.: 72/2S3-459 PÉTÁV Kft. Hosszú távra környezetkímélő módon! A távhőszolgáltatás a városi hőellátás ideális megoldása. A helyi tüzelésekkel működő rendszerekkel szemben számtalan előnye van, amelyek közül kiemelendő környezetkímélő jellege és az igénybevevőinek nyújtott kényelem, ezért az Európai Unió nagyvárosaiban nagymértékben támogatott, keresett és meghatározó hőellátási mód. Távhőszolgáltatás alkalmazása nélkül sokkal több kémény füstölögne az épületek tetején és szennyezné a közvetlen lakókörnyezetet. Tekintse meg honlapunkat! www.petav.hu C. A \ ( ., Sik lós és Vidhke Takarékszövetkezet /unt hja jÉEEth, II j a b I) m eglepetés a Siklósi Takaréknál: 2003. június 16-ától minden 5 millió Ft feletti betételhelyezés esetén kamatprémium +0,25% Keresse fel Ón is a Siklósi Takarékot a család bankját!

Next

/
Thumbnails
Contents