Új Dunántúli Napló, 2003. május (14. évfolyam, 118-147. szám)

2003-05-18 / 134. szám

így sztártok ti! ÜL KERN AVUL ANDRÁS: A MINISZTER FÉLRELÉP Hogy nekem saját kötetem legyen... Ez valami olyan fantaszti­kus dolognak tűnt, mintha valaki tíz évvel ezelőtt azt mondta volna, hogy egy bombanő egy mozifilmben az én kedvemért le­dobja a melltartóját. Az irodalomhoz mindig is erős kötelék fű­zött. Emlékszem, apám vasárnap délutánonként a fotelja mellé ültetett, kezembe adta a telefonkönyvet, hogy olvassak fel neki belőle. Aba Aladárral kezdtük (gyors- és géplakatos), s három hónap múltán már a Laskovits családnál tartottunk, amikor betelt a pohár, és egy könnyelmű pillanatomban előrelapozva elárultam neki, hogy szerintem Würtzendorferék környékén kell keresni a gyilkost. Azt a szidást sohasem felejtem el... ■ JÚLIUS 2. Nyugodt nap, bár a parlamen­ti forgatás során Andy, a produ­cerünk már nagyon beleszólt mindenbe, a legjobban egy ala­csony, kopaszodó fickóval üvöl­tözött, hogy mindig rosszkor lép be, állandóan visszazavarta a vécébe, csak estére derült ki, hogy az illető a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. A dologból csak azért nem lett jegyzékváltás, mert Hollywood­nak momentán nincs még önál­ló külképviselete, de így is elég kínos volt az egész. Szerencsére Vájná estére elrepült Kairóba, ál­lítólag az Indiana Jones negye­dik részéhez csinál castingot a múmiák között. A pénzéből sze­rencsére itt hagyott valameny- nyit, úgyhogy tudtunk dolgozni. Két alkonyati felvétel sajnos a csúszások miatt elmaradt, de semmi baj, hajnalig fennmarad­tunk, felvettük a napfelkeltét, majd visszafelé lejátsszuk. m JÚLIUS 8. Ma kábé másfél órát aludtam. Borzasztó fáradt vagyok, halvány gőzöm sincs, hogy mit csinál­tunk. Arra emlékszem csak, hogy állok, és mu­togatok, hogy ki merre menjen, mit csináljon... Holnap első dolgom lesz, hogy megveszem az újsá­gokat. Nagyon remélem, nem az áll bennük, hogy egy gyenge pillanatomban fel­csaptam közlekedési rendőrnek. ■ JÚLIUS 11. Ma annyi volt a szerepem, hogy egy erkélyről kellett fejjel le­felé lógnom. Isteni volt, mert leg­alább aludtam egy kicsit. Egé­szen addig, amíg Andy be nem futott. Irtó patáliát rendezett, hogy mit denevérezek öt emelet magasban, hangosan horkolva, amikor a szerepem szerint rémül­döznöm kellene. Nem baj! Majd átírjuk a jelenetet. Elvégre nem­csak rendező vagyok, hanem fe­le részben, forgatókönyvíró is! ■ JULIUS 12. Ma felvettük a törülközős jele­netet, amikor lecsúszik. Valahogy sehogy sem akart sikerülni. Hol a fények voltak gyengék, hol a hát­térzaj túl erős... Szóval újra és új­ra meg kellett ismételni, ahogy Dobó Kata kijön a fürdőszobából, felsikkant, a törülköző pedig... Nem jó, nem jó! Délre eljutottunk oda, hogy nem frottír kell, és nem is ilyen színben. Ekkor már úgy két-háromszázan lehet­tünk a szobában, de ez engem nem zavar, mert mindig érkezik néhány építő jellegű javaslat. Hol egy díszletmunkás veti fel, hogy a színésznő nézhetne kacérabban is, máskor a segédvilágosító gyakornok véli úgy, hogy mintha az ajtó belenyikorgott volna a je­lenetbe. Kata egy picit ideges, de sikerül meg­nyugtatnom, hogy több szem többet lát, ugye. Ma éjjel egyig dolgoz­tunk, de senki nem pa­naszkodott. Csodálatos ez a csapat! Már hajnali fél 3 van, de még nem tudok elaludni. Gondolatok, érzések kavarognak a fejemben. Például ismét köszönetét mon­dok Andy Vájnának. Emlékszem, amikor Balira vettél, akarom mondani rávettél Balira. No­vember volt, és hirtelen azt mondtad, hogy téged a téli nap­sütés mindig búskomorrá tesz, talán a beesési szög miatt vagy mi, nem tudom. Ez még a forga­tókönyvírás stádiumában történt, irány Ferihegy, de semmi csekkolás meg ilyesmi, saját repü­lőgép, és amikor már 10 ezer kilo­méteren jártunk, akkor meg­kérdezted, akarok-e vezetni. Es ez... ez igen, ez örökre megmarad bennem. Amikor egy 900 km/óra sebességgel haladó gépet ki­vettünk a robotpilóta kezéből, s némi tanácsadás után megfoghat­tam a botkormányt... Nos, ez már valami! Felejthetetlen élmény volt finoman levinni a gépet csaknem 200 méterre, még a sárkány­repülősök pólójának feliratát is tisztán ki tudtam venni, ahogy hangsebességgel elszáguldottunk fölöttük... Aztán Balin az a két nap is egyetlen színes, kavargó, összefolyó élmény. Megengedted, hogy vezessem a kocsidat is, nagy limuzin, aztán átvezethettem a vak szomszédodat az úton (nem emlékszem a nevére, talán Steve Worder vagy Wunder?), és a ház­tartásodat is vezethettem, este pedig abból a fagyasztott marhá­ból vágtunk steaket, amelyet Stallone püfölt Rockyként a má­sodik részben. Ez mind csodálatos volt, köszö­net érte. Végül is kiszá­moltam: abból a pénz­ből, amennyivel a 60 ol­dalas szerződés szerint kevesebbet kaptunk, pont kijött volna egy ilyen luxusút. Egálban vagyunk. « JÚLIUS 14. Vájná megnézte az előző nap felvett anyagot, és kijelen­tette, hogy a törülközős jelene­tet újra kell forgatni. Kérdez­tem tőle, hogy az addig rögzí­tett 465-féle változatban biztos nem talált-e megfelelőt, de azt felelte, hogy neki ez az egész így a képernyőn keresztül nézve túl sze­mélytelen, a saját sze­mével akarja látni a dolgot. Mondtam neki, oké, de ezt akkor te mondod meg a Katá­nak. Erre azt felelte, hogy „no problem”, és láss csodát: húsz perc múlva semmi durca nem volt, csak a törülköző szalad­gált le s föl. Hogy csinálta?! Azt"hiszem, ettől nagy producer. Tarol a Férjek gyöngye a VIASAT3-on ■ Doug, a Férjek gyöngye már az első epizód sugárzása után bebizonyította, hogy gyöngy a javából. Ismét siker­gyanús a VIASAT3 csatornán induló új sorozat, derült ki már az első nézettségi mutató­ból. Mert mi kell a tévésláger­hez? Egy jó komédiái alap, ami lehetőleg mindannyiunk hét­köznapjait feszegeti, majd megkavarva egy olyan fősze­replővel, mint Doug, az átlagos csomagkihordó, átlagos vá­gyakkal. Ugyanis Dougnak pél­dául minden lenne egy nagy képernyős televízió. Ám a be­teljesülés is elsülhet fordítva. Az még a kánaán, hogy barátai társaságában ezerrel nézze a sportközvetítéseket, a krach akkor üt be, amikor a házat megszállja a feleség pereputy- tya, akik az, ami a tied az az enyém is szép elvet vallják. Doug birodalma összeomlik, a lakótér szűkös lesz, az áhított tévé pedig túl nagy a pici háló­szobában. Eddig minden víg­játék eljut, ám Doug nem adja fel. A csomagokkal együtt a mi képernyőnkre is kiszállítja vé­leményét családról, szerelem­ről és munkáról, hétfőtől szombatig minden este hét órától, fáradhatatlanul. NAP KELTE 3^ ■ 2003. május 19-én, hétfőn reggel is NAP-KELTE 5.50 és 9 óra között a Magyar Televízió egyes és kettes csatornáján, va­lamint délután 15.30 és 18 óra között ismétlés az m2-n. A NAP-KELTE TERVEZETT TÉMÁI: - Kongresszus és névváltoz­tatás után a Fidesz. Kereszttűz­ben Pokorni Zoltán, a Fidesz- Polgári Szövetség aielnöke- Mérlegen a Fidesz-kong- resszus. Vendégünk Lendvai Il­dikó, az MSZP, Kuncze Gábor, az SZDSZ, és Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője.- Újabb három ingatlan mi­att jelentették fel a Sportfólió Kht-t. A stúdióban Keller Lász­ló közpénzügyi államtitkár.- Fidesz-kongresszus a poli­tológusok mérlegén. A szom­baton történteket elemzi Kéri László, Lengyel László és Fricz Tamás.- Ébredjen vidáman duplán is Verebes Istvánnal! Producer: Gyárfás Tamás Főszerkesztő: Lakat T. Károly Műsorvezető: Bánó András Telefonszámunk az adás idején: 251-0519 1. Mohamedán uralkodó 2. A toledól tőr 3. Százezernél Is kevesebben lakják Bangó Kálmánné ______, Hé ti rejtvényünk megfejtését, hétfő éjfélig kérjük a következő címre feladni: Vasárnap Reggel 1122 Budapest, Városmajor utca 12-14. Megfejtését bemondhatja a 06-90-230-718-as telefonszáraon is szerda éjfélig, (A hívás díja 120 Ft + áfa percenként + kapcsolási díj.) A telefonszám nem hívható a 27-es, 28-as, 62-es, 63-as körzetből, nyilvános telefonkészülékről, rádiótelefonról és külföldről sem. E heti rejtvényünk helyes megfejtésének beküldői közül három olvasónk Tvr-nét-előfizetést nyer. Fejtsen kedvére az ttgygs, KÓPÉ, KAPÉ rejtvénylapokban isi CANNES ■ A világ legjelentősebb filmfesz­tiválját, a cannes-it állítólag azért rendezik tavasz végén, hogy előre­hozzák a nyaralási szezon kezde­tét. Pedig a francia Riviérára a turis­ták amúgy sem csak nyáron láto­gatnak el. A legpatinásabb szálloda a Majestic, a legérdekesebb viszont a Carlton, annak is a két tornya. A legenda szerint a kupolák arányai pontosan megfelelnek... (A mondat folytatását a rejtvényben fejtheti meg.) A tervező jelentős adósságot hal­mozott fel a hölgynél, tartozását úgy rendezte, hogy a nyílt tengerről is jól látható emlékművet alkotott Mademoiselle Oterónak. A strand - amelynek homokját naponta át­szitálják -, a sétány, a hotelek és ká­véházak viszonylag kis területet foglalnak el a városból. E zsúfolt részt autópálya választja el a tulaj­donképpeni településtől. A helyi la­kosok, a nyaralók és a fesztivál­vendégek így elkülönülnek, hogy a cannes-iak élhessék a maguk meg­szokott, kényelmes életét. Amelybe rendszerint belefér a nyugalmas, délutáni séta, a grundokon játszott „nemzeti sport”, a pétanque, és a kávéházak teraszán esténként le­hajtott néhány pohárka ánizspálin- ka, a pastis is. Poénvadászat Az ügyei lé Vice még több rejtvényt kínál. Keresse az újságárusoknál minden hónap első szerdáján! ■ KÜLÖNÖS KÉRÉS- Biztos úr, kérem írjon rá na­gyobb sebességet, ha lehet, mert... Kétbetűsek: EL, LM, NM, TT, ZÉ. Hárombetűsek: AAZ, DEZ, FFL, KÉR, LTR, MÉN, NAL, NLE, SÍK, TÁG. Négy betűsek: ADNI, DIRI, EMEL, EMEZ, ESIK, éret, FÁTA, FRÍZ, FÜRT, LEÍR, TORZ. Őtbetűsek: ABLAK, ALAKI, AMIRE, BAMBI, BESÜT, DARAB, DERES, DETTÓ, FOKÍV, FÜZÉR, JELEL, KARAJ, KAVAR, KEREK, KÉKES, LESÜT, LOVAZ, LŐTÉR, MÁJUS, MERED, NYÍLT, PEREM, RÁTÉT, SALAK, TEKER, TEPSI, TISZT, TÜKÖR, VEGYI, VETÉL, VEZÍR, VIZIT. Hatbetüsek: BARÁTI, ELEDEL, GÉGEFŐ, KIESÉS, MARADI, SZEDER. Hétbetűsek: BEHABAR, BELEKAP, BEREKED, FELÉGET, FENEKEL, FÜZETES, HASONUL, KAZALOZ, KÖTELEZ, LEFEJEL, MAHOMET, PEREMEZ. Kilencbetűsek: GENERÁLIS, KEREKEZIK, SZERETNÉM. Helyezze el az alábbi szavakat, betűcsoportokat az ábrában! (Könnyítésül egy szót előre beírtunk.) Három szónak nem jut hely, ezekből állíthatja össze a vicc csattanóját.

Next

/
Thumbnails
Contents