Új Dunántúli Napló, 2003. május (14. évfolyam, 118-147. szám)
2003-05-18 / 134. szám
16 MOZAIK 2003. MÁJUS 18. Arénázik a V-Tech ■ - Tudjuk, hogy nagy falat a tizenkét és fél ezres Budapest Aréna, mégis belevágtunk - mondja a V-Tech Szamócája és Kefirje, akik a jövő héten pénteken szamócával ízesített kefíres koncertet adnak a legnagyobb itthoni fedett hangversenyhelyszínen.- Egy miskolci sportcsarnoki bulinkra négyezren jöttek el, igaz, ott élveztük a hazai pálya előnyeit is, de az eddigi négy lemezünk mindegyike platinalemez lett, ami talán jó előjel egy nagyszabású Aréna-koncerthez, ahova különbuszokkal jönnek vidékről a rajongóink. Ráadásul a közelmúltban a Popcorn olvasói Az év énekesének választották Kefirt, elnyertük a Jakab Líra Díj harmadik helyét a Ne múljon el című felvételünkkel, és megkaptuk Az év poptársulata címet is. Természetesen elénekeljük a legnagyobb slágereinket, köztük a Búcsúzz el! címűt, a dalról készült klipet az MTV Europe mutatta be először. Szentpéteri a légierőnél ■ Újra repkedni fognak a dongók a pacsirták és a szirti sasok a zene szárnyán Szentpéteri Csilla tolmácsolásában. A zongoraművész május 29-i Kongresszusi Központ koncertje mégis más lesz mint az eddigiek, például - mint mondta - díszlet helyett virtuális hangulatok lesznek Czakó Ferenc zenére mesél a segítségével. Deseő Csaba kiváló pedig hosszabb szünet után először lép színpadra. Szentpéteri Csilla gőzerővel készül nagyszabá sú koncertjé re, de előtte azért meghódította tegnap a magyar légierő vezérkarát a szolnoki repülőgálán. Pannon GSM előfizetés + Nokia 3S1C3Í Kíhangosifcható Animált képernyővédő Kihangosítbató Beépített kamera SSSö) PANNON GSM mmmmmmm % mmmmt,mmm mm mük mmvm mm Avril napj ■ Avril Lavigne néha könyörög a rajongóinak, hogy hagyják egy kicsit békén. A kanadai énekesnő mindösz- sze 18 éves, de már szupersztár. Mégsem akar az Államokba költözni, Torontóban keres lakást, és odaköltözik, bár egyelőre állandóan úton van. Nem sportol legfeljebb néha egy kicsit jógázik. A napjai amúgy is eléggé egyhangúak. „Felkelek, és délelőtt interjúkat Aztán hangkontrollra megyünk, eszem valamit, várok egy pár órát, és jön a show. Utána a tus alá, a buszba, és másnap újra: interjú, hangkontroll, koncert...” Az idén nemcsak a fővárosban lesz sztárnyár, hiszen Al Di lyleola a Gyulai Nyári Színházi Napokon penget majd, az opera-énekesnő Montserrat Caballé pedig a Szegedi Szabadtéri Játékokon engedi ki a hangját. A gitárkoncertre háromezer körül tegyünk félre, az énekesnő estjére pedig tízezret. Nagy pénzek még nagyobb élményekért. * * * Fridi továbbra is élvezheti a szólás szabadságát, de miután a vasárnap esti Hét-helyettesítő magazin nem hozta a nézettséget, az MTV alelnöke úgy döntött, szerződést bont a műsort készítő irodával. Friderikusz megmarad műsorvezetőnek, de a program ezentúl az MTV belső gyártásában készül majd.-k * Összeáll az Expressz zenekar húsz év után újra Sólymos Tóni 60. születésnapja alkalmából az alsóörsi Panoráma Club Hotelben jövő szombaton. A szüli- napi buli után pedig expressz- gyorsasággal készül az együttes az októberi nagy visszatérésre, az Expressz-koncertre a Sport Arénában, ahol újra hullanak majd az elsárgult levelek... * * * Új lépéskombinációt talált ki a három Princess-lány legutóbbi mexikói turnéjukon, amelyet júniusban mutatnak be budapesti koncertjükön. A „hercegkisasszonyok” a napokban várják a világ legmodernebb pop- és dzsesszhangzású hegedűket külföldről, amiket szintén a koncerten avatnak fel. * * * 15 éves a Pa-Dö-Dő is. Egy tizenöt számból álló CD-t adnak ki, de nem a két testes hölgy énekével. Legnagyobb slágarei- ket ugyanis olyan sztárokra bízták, mint Hernádi Judit, Kovács Kati vagy Kulka János, akik máris bevonultak a stúdióba. * * * Topmodell lett Rák Kati lánya, Bernát Saci. A másodikos gimnazista első díjat nyert a brazíliai nemzetközi topmodellversenyen. Pedig Rióban ötvenegy országból gyűltek össze a bombázók. A győzelem száz- ötvenezer eurót ért. ■ Négy bélyeg jelent meg Angliában William hercegről, de egyáltalán nem örült neki, hiszen az egyiket egy lesifotós által készített fotó alapján készítették. Ráadásul ő az a fotós, akit Diana, a herceg az édesanyja ki nem állhatott, mert mindig a nyomában járt. Williamet sokkolta a hír. “Baba csak egy van!” Palace Dance Club FstiMgits: BABA termekcsalád (Unilever Ms. Kft) Együtt Buliziiatsz a délutáni és íz esti telt alatt a 'Barátok közt" sztárjaival! touszialt «KOI Ottí learassa Imre), BHtsct Aula (Szilágyi Andreái, aruekraamt Salazs (Szilágyi Pali) Programé* 6AMEN V A deistám rendezvény ideje sis» a Ptiace kertjéé« ás parkelojaban arefeslés, aszfaltiairverseny, öBíiocmüsor, kerékpár egyessel verseny, aászofal, ugrálom es egyéb áyyessegi versenyek zajlanak. toésorvezeték: Flash (Palace), Johnny DArk (Palace) Toto Jr. (Palace), Zerro (Aloha Band) ja.i8-i7.jo fiyerniekpragramok; Gyerekdlsco Garden Party Blest Bohóc misora (elme: Showrakozó!) Teofií pantomimes * 15.BD Ketten, Too Close Ricsi Bohóc műsora (elme: Kahalaverseny) ' T7v30 Ügyességi versenyek eredményhirdetése is.ie-2i.oo L Alpha Band koncert §f Kezöea lelíeft Betty Love, Fresh 21.B-23JS M-GOö éló koncert L (eredeti felállásban) A belepes díjtalan! Hi disco H ttttofaite Coca-Cola • Dreher • ScíwRer • Mistral Mtisorlreöa metíiattmwiOSt Srtiro«állap • Danubius Rádió Vasárnap heggel • Heti Hirdető 22.W t i DJ Flash, Johnny D'Ark, Toto Jr. . ' I / V SZUrvwíéWfc Ferry, CODE Siófok /Ezüstpart lato: 66-84-358 688 Ö6-3640S-2045 www.(Wtace.hu Figyelem! A délutáni remienenyre a aetepes diltata«* 2883. marás 2A-en 12.88 wáaf masnap Hajnalt 04.08 óráig läijaraatesafl togytnes íuszjerü Közlekedik Sióiét, vnrtwoRf e* a PftiA# 0W( C108 keze«! i