Új Dunántúli Napló, 2003. május (14. évfolyam, 118-147. szám)
2003-05-09 / 125. szám
16. OLDAL B ARANYAHÍDVÉG BEMUTATKOZIK 2003. Május 9., péntek $élfye Csányószró ötíagycsány >0 Sámod A.^f 'VafezlÖ-' .o P$. ODfáváiványi Lúzsok" ' 0 i 9 osósvertike 9 BÁRANYAHIDVÉG A község gazdái A faluban maradás eredményei Az utóbbi félévtizedben mérséklődött az elvándorlás, megállt a népesség elöregedésének folyamata. Az egyik esztendőben heten haltak meg és hosszú időn át egy apróság sem született. A félszáz fiatal mindinkább jól érzi magát helyben. A legtöbbet értük tette a községvezetőség. Nyaranta szünidei program várja a diákokat. A 29 éves Nagy Csaba a község hivatali mindenese: könyvtáros, hivatalsegéd, számítógép-kezelő és ügyintéző is. A bevezetőben említett sikerek megvalósításában sokat segített. Kétórás beszélgetésünk során csaknem húsz ügyfél kereste fel, könyvet kölcsönöztek a kétezres állományból, beleolvastak a 13 folyóirat valamelyikébe. Van, aki várakozás közben diszkréten in- temetzenét hallgatott. Mások iratot másoltattak, levelet és beadványt írattak, jogi ügyekben tanácsot kértek. - Ez a mindenem, hogy segítek és szervezek. Enélkül nem tudok meglenni. Most örülök annak, hogy félév alatt három baba született, útban a negyedik is - mondta nyilatkozó partnerünk. A faluközösséggé alakulásban sokat számít, hogy tartanak falu-, gyerek-, nyugdíjas-napot. Együtt ünnepük karácsonyt és a Mikulást. Rendszeresen járnak színházba. A rendezvény-lebonyolításban és a faluküllem-szé- pítésben példát mutat a Polgári Egyesület Kurucz Ferenc segítségével. A civil szerveződés tagjai például virágokat helyeznek ki a villanyoszlopokra. Ünnepi események alkalmával zenés ébresztővel kedveskednek a lakóknak, a friss híreket pedig Mikulka István kisbíró hirdeti ki az utcán. Megalapították a díszpolgárcímet, amelyet immár elnyert Szolykó János, Györkő Béla harangozó és felesége, valamint Bana Lajos presbiter. Utóbbi személyek azzal szereztek érdemeket, hogy derekasan kivették részüket a templom-megszépítésben. Megtudtuk, hogy uniós szabványok betartásával játszótér készül, szociá- Us bérlakásokat alakítanak ki, a volt iskolában pedig művelődési házat hoznak létre. ■ A közéleti család A Zentai családban a férj és a feleség is közéleti tevékenységet folytat. Sándor a cigány kisebbségi ön- kormányzatot vezeti, míg a felesége a Vöröskereszt helyi csoportját és a pécsi Székesegyház által patronált nagycsaládosok közösségét irányítja. Emellett szociáhs házi gondozó is. Az utóbbi munkát jobban akarja végezni, ezért képzésre jár két falubeü társával, Patkó Orsós Jánosáéval és Csonka Jánossal. Zentai Sándomé így vallott hivatásáról: - Férjemmel templomba járó katolikusok vagyunk, számunkra természetes, hogy önzetlenül segítünk. Magunknak nem várunk el ezért anyagi juttatást. A civil szervezetek hátrányos helyzetben élő magyarokat is támogatnak. Mobil- telefonunkat éjjel is bárki használhatja, amikor orvosi segítségre van szükség. A házaspár szeretné elérni, hogy a falu rendelkezzen egy olyan gondnoki busszal, amely szállítaná az át- képzett munkásokat. Az átképzésnek azonban feltétele, hogy a munkanélküliek most már végezzék el Zentai Sándor az általános iskolát. Megtudtuk azt is, hogy a jótékonykodó adományozóktól elsősorban élelmiszert és játékot kérnek. Várható, hogy a siklósnagyfa- lui Fekete Könnyek zenekar mintájára muzsikus csoport alakul. A 231 lakosú helység polgár- mestere: Bazsó József (40 éves) autószerelő. Alpolgármester: Nagy Csaba (29) könyvtáros, kereskedő-eladó. Képviselők: Reidl Henrik (45) mezőgazdasági vállalkozó, Kecze Kálmán (39) esztergályos, Hamarics Károly (47) őstermelő, Kurucz Ferenc (52) gépszerelő. A cigány kisebbségi önkormányzat elnöke: Zentai Sándor (36) minősítő és nehézgép-kezelő. Tagok: Patkó Orsós Jánosné (34) hivatásos anya és szociális gondozó, Nagy Zsoltné (29) háztartásbeli. A községháza címe: 7841 Bara- nyahídvég, Szabadság utca 60. Telefon és fax: 06-73-496002. bamnyahidveg.dunantuIinaplo.hu Az összeállítás a Baranya Megyei Közgyűlés és a Szentlőrinc- j Ormánság Takarékszövetkezet támogatásával készült. Összeállította: Csűri János Megkérdeztük a baranyahídvégieket: Mit változtatnának a falu életében? megóvandó közkutak Klubok és Szolykó János (79 éves) nyugdíjas tanácsi csoportvezető: - Kisszentmártonban, Sámodon és Zalátán voltam tanácselnök, ügyeltem a közrendre. Nálunk jobban kell vigyázni a köz- kutakra, hogy onnan csak a szükséges vizet hordják a lakók. Megtörtént, hogy a vízórát is elemelték a község vizét pocsékoló személyek. Minden kutat nem zárhatunk le, hisz sok turista jár hozzánk. A nekik kijelölt közkút a templomnál működjön. A tehenet kihajtó személy ügyeljen a jószágokra, hogy azok ne tegyenek kárt a játszótérben! Endrőczi Jenőné (80) nyugdíjas: - Községünk legidősebb női lakója vagyok. Elhunyt férjem kutatta a falu történetét. Ezért kimondhatom, fáj, hogy nem köszönnek a fiatalok. Mi még színdarabokat adtunk elő Bai Jenőné, a lelkész felesége közreműködésével, a mai gyerekek is tehetnék. Örülök, hogy lesz idősek klubja. Eljárok majd oda, hisz Szép Krisztina és Szabó Edina oly kedvesen kértek arra, hogy őket is tanítsam meg az ormánsági ke- resztöltéses és töméses hímzésre. Az így készült faliképeimet is megmutatom az érdeklődőknek. Tuboly Ágnes (21) bölcsészhallgató: - Orosztanárnak és nyelvésznek készülök, vonzódom a lélektanhoz. Szívesen segítenék a szerveződő ifjúsági klub tagjainak, érzelmi, filozófiai és lelki problémák megoldásában tanáccsal szolgálnék. Jól értek a számítógépekhez, tehát az érkező új gépeink kezelését is tanítanám. Szeretném, ha a klubunk mind több természetjáró kirándulást szervezne. Szükségünk van arra, hogy a hagyományokat ápolva igazi közösséget alapítsunk mi, fiatalok, ahol kialakul a lélekbarát demokrácia. ■ BOGÁDMINPSZEN t bemutatkozik Bogádmindszent Sumonyo Gyöngyfa Kisasszof Magyarmecske öOkorág Gilvánf* í ■ telek "p Kákics BOGÁDMINDSZE! Besenóe0 Sellye .0 Páprácp”.. 'ű' ' \ Cs ányószró öNagycsány A község vezetői „Postabontás” Bogádmindszenten Az utóbbi években látványosan gyarapodó, szépülő, nemrégiben épült házaira büszke Bogádmindszent gondokkal küzd - remélhetően csak átmeneti, orvosolható bajokkal.- Sorozatosan tapasztaljuk, hogy rólunk döntenek, de nélkülünk! - mondja Nagy János polgármester. - Most jelentette be a cég, a Dunántúü Naplóban pedig már eldöntött tényként olvashattuk, hogy a postahivatal helyett ezután mozgóposta látja el ezt a szolgáltatást a községekben! Holott ez a posta három hónap alatt 18 milü- ós forgalmat bonyolított le! Nem szólva arról, mit jelent, amikor pénzt akarunk felvenni, átutalni, helyben levelet írni és sorolhatnám! Mindenki mélységesen föl van háborodva. Először is né ők mondják meg, hogy nekünk mi a jó. Inkább megfizetjük, de olyan szolgáltatást adjanak, amilyet kérünk. De a posta még ez elől is kitér.- Forráshiányos, hátrányos helyzetű település vagyunk beszűkült, irreáüs pályázati lehetőségekkel. A megyei fejlesztési forrás az idei évre 150 milüó forint 52 falura a korábban kormányszinten tervezett 1 milüárd helyett... Helyzetünk az eddigieknél is nyomorúságosabb. Atig tudjuk kifizetni a segélyeket, a közalkalmazotti béremelést nem fedezi a normatíva. A munkanél- kiiüség 40 százalékos, itt is az önkormányzat a legnagyobb munkáltató. Ennek eüenére növekszik a lélek- szám, közben újabb buszjáratokat akarnák megszüntetni és bezárják a postát is! Az ormánsági települések elgettósodnak, központi poütikai akarat nélkül nem is fog itt változni semmi.- Azért pozitívumról is be tudok számolni, hisz a fejlődés az itt élők akaratán nem múük. A közmunkaprogram részeként - Ózdfaluval közösen - tettük rendbe az összekötő utat, Vass Csaba képviselő irányításával. Ez sem a mi dolgunk lenne... Nemrégiben helyeztünk ki 800 tojótyúkot a házakhoz a szociális földprogram keretében. Szolgáltatási hálózatunk miatt - falugondnok, védőnő, gyógyszertár, boltok stb. - sem keü szégyenkeznünk, és kevés hasonló, 466 lelkes község van, ahol 200 emberre főznek, akik életkortól és rászorultságtól függetlenül 220 forintért kapnak ebédet, amit igény szerint - ingyen - házhoz is szállítunk. ■ A község polgármestere: Nagy János. Alpolgármester: Pataki József. A képviselő-testület tagjai: Csonka Sándor, Kürtös Tibor, Óbert László, Vass Csaba, Raposa Dezső. Az újjáalakult Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke: Bogdán József, tagjai: Orsós József, Csonka Sándor. Bogádmindszent körjegyzőségi székhely, a két társult önkormányzat Hegy- szentmárton és Ózdfalu. Körjegyző: Takácsné Jank Ibolya. A község háziorvosa: dr. Andics Lajos. A településnek baráti kapcsolatai vannak, testvérközsége nincs. A falunapot hagyományosan augusztus 20-án rendezik, a búcsú augusztus utolsó vasárnapja. ■ bogadnündszent.dunannilinapb. hu Az összeállítás a Baranya Megyei Önkormányzat és a Szentlőrinc-Ormánság Takarékszövetkezet támogatásával készült. Összeállította: Bóka Róbert Megkérdeztük; Milyen változást remél és mitől tart a falujában? „Ez egy jó közösség” Ifi. Ózdi Sándor rokkantnyugdíjas: - A téesz gyalogmunkása voltam 1992-ig, majd ugyanott éjjeliőr gerinctörés miatt. Feleségemnek is a gerince beteg - mosodai munkásként szerezte... Húszéves nevelt fiam most vonult be katonának, lányom ballag a gyors- és gépíró iskolán... Sertést, bikát, tehenet tartottam, amíg az egészségem bírta. Most már egészségesen se tartanák - tejet, húst, semmit nem tudnék eladni. A jelenlegi rendszertől nem kapunk támogatást. Ennél rosszabbat nem szeretnék megélni. De a falu szépen fejlődött, köszönhető ez a vezetésnek is. Dr. Andics Lajos belgyógyász, gastroenterológus és háziorvos: - 1998 óta vagyok itt háziorvos. Megtetszett ez a csendes, nyugodt hely, de nem volt megfelelő állapotú a szolgálati lakás, a gyerekek is Pécsett kezdtek iskolába járni, én a kórházban is dolgozom: mégsem költöztünk tó. Ha tehetem, a rendezvényekre is kijárok. Mondhatom, jó közösség, az önkormányzat partner a munkámban, a feltételek megteremtésében. Jó lenne, ha a betegek jobban hallgatnának az orvosra: itt is sok a túlsúlyos ember. A cigaretta, az ital, a kevés mozgás már nem csak a városiakra jeüemző. Kovács Ilona főszakács: - Letenyei születésű vagyok, 1976-ban költöztünk ide a szüleimmel - édesapám traktorosként itt kapott állást, szolgálati lakást. Nagyon jól érzem magam, párom kocsival jár be Pécsre dolgozni, huszonöt éve vagyok itt a faluban szakács. De otthon is munka vár: kert, sertés, baromfi. Két nagy fiam van, a nagyobb számítógépeket javít, a kisebb vülanyszerelő, mint az apja. A falu az utóbbi években nagyon sokat fejlődött, változott, de a posta bezárását nagyon felháborító dolognak tartom. A legnagyobb bánatom, hogy még nincs unokám... ■ BOGÁDMINDSZENTI FALUKÉP Fények és árnyékok A ciklus végére új utcát szeretnének nyitni a faluban: e szép jövőképre egyebek közt a nagybeteg űjmindszenti templom tornya vet árnyékot. Az egykori református községnek két temploma is van, az egyik a czinderybogádi, a másik az új- mindszenti falurészben. Az utóbbit már régen fel keüett volna újítani. Évek teltek már azóta, hogy ez ügyben az önkormányzat levélben fordult az egyházhoz, hiszen önerőből ilyen sokmilüós költséggel járó munkát képtelen lenne finanszírozni. Annál sürgetőbb lenne tenni végre valamit, hiszen a tetőzet, a torony olyan rossz állapotú, hogy a polgármester egyenesen tragédia bekövetkezésétől tart. A közeljövőben gyönyörű fás ligettel gyarapodik az önkormányzati terület a faluközpontban, és tervezik a régi emlékművek, sírok letisztítását, felújítását is. Hogy a község minden gondja mellett is vonzó maradt, azt eddigi fejlesztéseinek is köszönheti. Ugyanis egyre többen költöznének ide - főként a kömyeAz újmindszenti templom romossá váló tornya ző falvakból, ezért az önkormányzat újabb telek-kialakításokat, sőt új utca nyitását tervezi. A Földművelésügyi Minisztériumtól terveznek területet vásárolni jutányos áron, ahol legalább húsz közműves házhelyet szeretnének kínálni megállapodás szerinti kedvezményekkel. A TURISTÁK ÁLTAL sokat látogatott református templom puritán belső tere_____________________________________________■