Új Dunántúli Napló, 2003. március (14. évfolyam, 59-88. szám)

2003-03-13 / 71. szám

10. OLDAL 2003. Március 13., csütörtök Hl M Szabadfogás K R IMI ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig Álszerelő tolvajok Villanyszerelőnek adta ki ma­gát az a két férfi, akik egy nyír­egyházi lakásból több mint egy­millió forintot loptak el. A tette­sek TITÁSZ feliratú számlatöm­böt és kártyát is felmutattak a sértettnek. Amennyiben a szerelő a valódi alkalmazottak­kal ellentétben pénzt kér, vagy nem tud felmutatni arcképes igazolványt, úgy a rendőrség kéri, hogy azonnal értesítsék a nyomozó szerveket, europress Felgyújtott pajta Ismeretlen tettes felgyújtott egy nyírgyulaji pajtát, a helyiségben 100 mázsa pétisót tároltak. A műtrágya használhatatlanná vált, akár 400 ezer forintra tehető. A pajta teljes leégését a tűzoltóknak sikerült megakadályozniuk, europress Amatőrök Lopás kísérlete miatt indított eljárást a mátészalkai rendőr- kapitányság két 22 éves és egy 21 éves ukrán fiatalember ellen. A fiatalok egy kocsodi presszó előtt próbálták egy személy­autón felfeszíteni a zárat, de a jármű riasztója miatt lebuktak, europress Nyomravezetői díj Háromszázezer forint nyomra­vezetői díjat ajánlott fel a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság annak, aki érdemi információ­val tud szolgálni az inárcsi ta­karékszövetkezet elleni rablás elkövetőiről. A tettesek két hét­tel ezelőtt fegyverrel kénysz­erítették az alkalmazottakat a bevétel átadására, az elkövetők több mint egymillió forintot zsákmányoltak, mti _________________■ Ag gasztó ügyészségi statisztika Duplájára emelkedett a sikkasztások száma A százezer lakosra jutó bűnelkövetők számában az országos rangsor második helyére kapaszko­dott fel Baranya, míg a kábítószerekkel való visz- szaéléseket illetően a képzeletbeli dobogó har­madik fokára állhat fel a megye. A rémisztő ada­tok Baranya megye ügyészi szerveinek most el­készült statisztikájából származnak. PÉCS Összességében aggasztónak minősítette Varga- Kontár György megyei főügyész a Baranya megye ügyészi szerveinek tavalyi tevékenységéről szóló statisztikai adatokat. A dokumentumból többek között kiderül, hogy 2001-hez képest tavaly a megye bűnözési helyzete számos tekintetben romlott. A legjelentősebben, több mint száz százalékkal a sikkasztások száma növekedett. A gazdasági bűn- cselekmények számát tekintve az országos rangsor negyedik helyén áll Baranya. Az ügyek között több olyan is volt tavaly, amelyben az okozott kár meghaladta a több százmillió forintot. Az ilyen jellegű bűncselekmé­nyekkel okozott kár értéke tavaly megközelítette a két­milliárd forintot. Ugyancsak elszomorító, hogy a százezer lakosra jutó bűnelkövetők számában a 2. helyre jött fel Baranya. Nem emelkedett viszont, igaz nem is csökkent, a fi­atalkorú elkövetők aránya. Ezzel kapcsolatban a megyei főügyész megjegyezte, hogy a számokból következően sajnos a következő esztendők „bűnö­zői utánpótlása” is adott. Egyáltalán nem rózsás a kép a kábítószerekkel való visszaélések vonatkozásában sem, ugyanis míg 2001-ben 197 ilyen üggyel foglalkoztak a me­gye ügyészei, 2002-ben ez a szám 240 volt, amivel a honi harmadik legfertőzöttebb megyének számít Baranya. A főügyész azt is elgondolkodtatónak tart­ja, hogy tavaly ugyancsak emelkedett az olyan ese­tek száma, ahol az elkövetők az indokoltnál agresz- szívabban léptek fel - azaz a bűnözők brutális ke­gyetlenséggel jártak el. Varga-Kontár György elmondta, annak ellenére, hogy a növekvő ügyszám miatt az ügyészek leter­heltsége nőtt, megítélése szerint munkatársai a ko­rábbi jó színvonlon látták el feladatukat. A fő­ügyész kiemelte azt is, hogy a közelmúltban befejeződött az ügyészség épületének felújítá­sa, amelynek révén a korábbi­aknál jobb körülmények kö­zött dolgozhatnak. Ugyancsak fontos, hogy az infrastruktúra fejlesztésének köszönhetően ma már valamennyi ügyész irodájában van számítógép. MÁTÉ B. A BŰNÖZÉS ALAKULÁSA Forrás: Baranya MegyeiFőügyészség 2001 2002 bűncslekmények száma:------------» 16 512 A16 837 (o rszágos 8. hely) kábítószerrel kapcs. visszaélések:-■* 197^ 240 (országos 3. hely) kábítószer hatása alatt elkövetett bűncselekmény:-----—-------» 70^ 107 (o rszágos 2. hely) ismertté vált bűnelkövetők száma: -» 5222 ▲ 5607 (országos l hely) Pénz helyett robbantást ígért Gyál Saját maga és háza felrobbantásával fenyegette meg a bírósági végrehajtót egy férfi Gyálon. A tettes benzint locsolt szét az épület erkélyén, és azzal fenyegetőzött, hogy meggyújtja. • - A férfi több millió forintos hitelt vett fel, ám nem törlesztett. A végrehajtó ki akarta lakoltatni az adóst, erre az öngyilkossággal fenyegetőzött - mondta az Europressnek Csemus József őrnagy, a dabasi .rendőrkapitányság sajtóreferense. A végrehajtó rendőri segítséget kért. A fenyegető­zőt csak a tárgyaló tiszt hosszas rábeszélésére si­került eltéríteni öngyilkossági szándékától. A fér­fi ellen közveszélyokozás kísérletének gyanúja miatt indult eljárás. __________________farkas m. Bo ltról boltra támadt a késes Szeged Újabb élelmiszerboltot raboltak ki Szegeden, az utóbbi hetekben ez már a harmadik hasonló mód­szerrel elkövetett bűncselekmény - mondta la­punknak M. Toronykőy Márta. A Csongrád Me­gyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese hozzá­tette: a tettes késsel támadt az alkalmazottakra. Ezúttal 50 ezer forintot zsákmányolt, egy hete 60, februárban 80 ezer forintot vitt el. Mindhárom esetben 20-25 év körüli, körülbelül 180 centiméter magas volt az elkövető, s a kirabolt üzletek is ha­sonlóak voltak, mivel mindegyikben egyetlen al­kalmazott dolgozott. A támadó rendszerint este hét óra után rontott be, de az eladókat egyik eset­ben sem bántalmazta. nagy ed Megölte a Szabadkígyós Tavaly december 6-án szabad- kígyósi házuk melléképületében - állatetetés közben - megszülte gyermekét a 38 éves B. A.-né. A nő terhességét titkolta a környe­zete és az orvosa elől is. A szülés után az asszony zavart tudatálla­potba került, gyermekét ellátni nem tudta, így a csecsemő elhalá­lozott. Az ügyben a napokban be­fejeződött a rendőrségi vizsgálat. A megyei rendőr-főkapitány­ság vizsgálati osztályán tartott tá­jékoztatón Czepó Pál főhadnagy elmondta: B. A.-nét újszülött megölésével gyanúsítják. Mégpe­dig azért, mert terhessége során az előírt orvosi vizsgálatokon nem jelent meg, így nem győző­dött meg arról sem, hogy egészsé­ges gyermeket hoz-e majd világ­kisbabáját ra. A vizsgálat során megállapítot­ták, hogy a csecsemő ellátását az anya nem biztosította. A zavart tudatállapotú nőre férje talált rá, ő azért nem sejtett rosszat, mert az állatetetés addig is hosszú időt vett igénybe, másrészt állítása szerint nem tudott felesége ter­hességéről. Az asszonynál nem ez volt az első ilyen eset. Korábban egyik gyermekét a szülést követően a mosógépbe téve megölte, ezért a bűncselekményért elítélték. Az asszonynak öt élő gyermeke van. Czepó Pál szólt arról, hogy az új­szülött megölése bűncselekmény, 2-8 év közötti szabadságvesztés­sel büntethető. Az ügy iratait a rendőrség vádemelési javaslattal a minap megküldte a Békés Megyei Főügyészségnek. ______ __________Hírek_____________________ Lop ott kocsival karamboloztak Pécsett kedden a 48-as térről elloptak egy személygépkocsit, amely- lyel nem sokkal később a Kálvária úton balesetet okoztak. A kocsit ezt követően leállítva megtalálták a rendőrök, majd a Felsővámház utcában elfogtak két személyt, akiket az autólopással gyanúsítanak. A feltételezett elkövetők éppen egy másik járművet akartak feltörni, amikor őrizetbe vették őket. (mb) Szerszámgépeket zsákmányoltak Pécsett szerdán az egyik kft. telephelyére törtek be ismeretlenek, ahonnan 700 ezer forint értékben szerszámgépeket loptak el. (mb) Kerékpárokra utaztak Pécsett egy Vadász utcai családi ház nyitott garázsából vittek el is­meretlenek szerdán két kerékpárt. A drótszamarak értéke több mint százezer forint. (mb) Munkában a zsebtolvajok Pécsett tegnap jelentették be a rendőrségen, hogy az egyik helyi já­ratú autóbuszon hétfőn, feltehetően zsebtolvajok egy női válltáská­ból egy mobiltelefont loptak el. A készülék értéke 20 ezer forint. ____________________________________(MBl DE DASZ-KOZLEMENY A DÉDÁSZ Rt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a villamosenergia-hálózaton. A kiegyensúlyozott és zavartalan villamosenergia-szolgáltatási biztosító fejlesztés érdekében folyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei. A tervszerű beavatkozások biztonságos elvégzése miatt azonban rövid időre ki kell kapcsolni a vezeték egy-egy szakaszát. Ezért: ■ Nagykozáron a Jókai, az Ifjúság, a Pécsi, a Bogádi, a Petőfi utcában, valamint az Északi lakótelepen, a bogádi TSz szárítónál, a volt bogádi TSz irodaháznál, a Dó völgyi és a Zsiminyei kiskertekben, valamint Bogád és Romonya egész területén 2003. március 17-én 8 órától 16 óráig, ■ Pereked, Eilend és a TSz területén, valamint a berkesdi öreghegyi pincéknél 2003. március 18-án és 19-én 8 órától 16 óráig, ■ Berkesden a Kossuth, a Petőfi és a Dózsa utcában, valamint a TSzterületén2003. március 20-án 8 órától 16 óráig, a Berkesden az Alkotmány és a Deák utcában, valamint a Sió völgyben 2003. március 21-én 8 órától 16 óráig áramszünet lesz A biztonsági előírások miatt elkerülhetetlen átmeneti szolgáltatás­kimaradásért megértésüket kérjük! Dél-dunántúli Áramszolgáltató Részvénytársaság LAKÁS Anna u.-i III. emeleti, felújított, egyedi gáz­fűtésű, 58 nm-es lakás (8 nm tárolóval) el­adó. I.ár: 10,35 M Ft. Tel.: 72/315-553 •497063* Hadó Megyeri téren 2,5 szobás téglalakás. I. ár: 13,5 M Ft 709-907, 70/318-0991 •496787* Földes F. úti, 3. em.-i, 3 szobás, felújított lakás eladó. 30/852-4696 *496841* Harkány központban épülő társasházban gázfűtéses lakások 187 000 Ft/nm-töl 2003. októberi átadással. 72/279-001, 30/9693-247 •469694* Illyés Gy. úti, 2. em.-i, 2,5 szobás, erkély nélküli lakás eladó. 30/852-4696 •496841* Koller u.-ban (Park Mozi utcája) I. em.-i, 75 nm-es, 3,5 szobás, gázfűtéses téglalakás eladó. I. ár: 14,7 M Ft. 06/70/319-7680 *496562* Komlón Szilvásban 3 szobás, felújított la­kás eladó. I.ár. 4,2 M Ft. 30/853-0339 *497079* LAKÁSKULCS! Ing. Iroda keres lakásokat, családi házakat Pécsett. 549-316, 709-907 •454248* Lánc u.-i, 3 szobás, 80 nm-es, amerikai jel­legű konyha + étkező, újonnan, igényesen felújított lakás eladó. I. ár: 15,8 M FL Érd.: 06/30/353-8485 *482550* Pécs-Uránvárosban 1,5 szobás téglalakás azonnali költözéssel eladó. I. ár: 6,4 M Ft T.: 437-945 •496635* Rózsadombi 2,5 szobás lakás eladó. I. ár: 7,15 M Ft T.: 20/344-7775 *497317* Sáfrány úti, fszt.-i, 80 nm-es, 1+2 félszobás téglalakás eladó. 30/852-4696 •496841* Tímár u-i, felújításra szoruló, 2 szobás la­kás eladó. Tel.: 20/483-4245 •497256* Uránvárosban, az egyetemhez közel, Gosztonyi u.-ban II. emeteti 1,5 szobás pa­nellakás eladó. I.ár: 6,2 M Ft Ft. Érd.: 70/ 235-7231 •497071* INGATLAN Hadó 2 szobás családi ház Kovácstelepen. I. ár: 15,2 M 709-907, 70/318-0991 •496790* Ipari terület 4000 nm Pécsett, az Ipari úton, érvényes építési engedéllyel, közmű­vel, működési engedélyekkel eladó. Tel.: 72/712-460,06/30/450-9352 ___________________________Uäfiäfii Ró mai udvar alatt garázshelyek tulajdonjoga eladó 1 db 1 800 OOO Ft 2 db 2 200 OOO Ft 1 db 2 600 OOO Ft-os Érd.: 20/9643-040 Áraink bruttó árak -182340­Kozármisleny É.-lakótelep 160,176 nm cs. házak eladók. 25,9 és 27,4 M Ft. 20/344- • 7775 •497322* Kozármisleny új részén 370 nm-es, igényes családi ház eladó. Tel.: 06/20/392-5495 *497061* Kozármislenyben 100 nm-es családi ház beépíthető tetőtérrel eladó. 30/852-4696 *496841* Kozármislenyben 2 szobás, felújított, 64 nm-es házrész eladó. 30/852-4696 •496841* Kőzép-makári telkek eladók. Érdeklődni: 06/30/916-3360 *489645* Megvásárlásra, azonnali készpénzfizetéssel keresünk eladó ingatlanokat 50 M Ft-ig, vagy értékhatár nélkül közvetítésre, külföldi befektetőknek. Garanciával! 0-24 h. 34/473-838 •497022* Német-Osztrák ügyfeleinknek keresünk el­adó ingatlanokat! 06-1/210-4904, 210- 4673. •494363* Pécs, Kertes-dűlő 80% készültségi 150 nm-es, új lakóház + önálló garázs 1700 nm telken eladó. Tel.: 20/9292-768 •497313* Pécsett, Abaligeti u. 10.1000 nm-es telken bővíthető, garázsos kis családi ház, központi fűtéses, teljes összközművel el­adó. I.ár: 12,9 M Ft 1:233-665 *497302* Pécsett családi házat, lakást keresek. 30/406-8012 Rácz *497311* Pécsett, Naposdomb u-ban új családi ház csendes, panorámás, egyenes, 960 nm tel­ken eladó. Alapterület 98 nm + tetőtér 98 nm. Különálló garázs 48 nm. Szoc.pol. is igénybevehető. I.ár: 22 M Ft 30/9367-583 ° *499476* Újhegyen 160 nm-es, 2 szintes, 5 szobás családi ház 600 n-öl telekkel eladó 30/852-4696 *496841* Zengővárkonyban eladó 500 n-öl gyümöl­csös présházzal, pincével. Víz, villany van. Gáz a telek előtt. Építésre kiválóan alkal­mas. I. ár: 3 M Ft. 72/255-725, 18 óra után •497300* Nagymányoki családi ház eladó. 20/481- 5846 •497261* Hadó tulajdonjoggal 5 ha vegyestelepítésű erdő. Érd.: 06/20/378-1926 •502073* Keszüben 113 nm-es faház beépíthető te­tőtérrel, 750 nm telekkel eladó. 30/852- 4696 * *500339* Pécsett, a Tettye utcában 4 szobás ház ko­csibeállóval 13,5 M Ft eladó. 30/426- 0253 •500336* BÉREL-KIAP A Római udvar alatt garázshelyek bérbe adók. Ár: 22 000 Ft/hó. 20/9643-040 *497099* Belvárosi 30-50 nm-es frekventált üzlethe­lyiséget bérelnék. Tel.: 20/9678-692 IRODÁNAK alkalmas helyiségek BÉRBE ADÓK zárt parkolóval, Pécs, Xavér u. 19. sz. alatt. Érdeklődni a Pécsi Sörfőzde Rt. 72/505-515-ös telefonszámán lehet. ALBÉRLETET KÍNÁL Az Orvosi Egyetem melletti, 47 nm-es, üres lakás azonnal kiadó. Tel.: 06/30/972- 9572 *497044* GARÁZS Garázs villannyal, szerelőaknával a Málna utcában eladó. T.: 254-999 *499431* Magnum Lakóparknál garázs eladó. I. ár: 1,75 M Ft. Tel.: 72/510-788 ADÁSVÉTEL BELVÁROSI ÜZLET hosszú távra kiadó központi, forgalmas helyen, nagy kirakattal. 06-30/9560-021 Forgalmas helyen 3 szintes üzlethelyiség (112 nm + mélyföldszinti garázs beálló) hosszú távra bérbe adó vagy eladó. Érdek­lődni: 30/9470-332 50 EZER - 1 MILLIÓ Ft-ig/db kpért vennék 1870-1948 közötti figurális vagy festett, többszínű Zsolnay tár­gyakat - sérülten is! Jókai u. 4.210-450 •489789* Akácoszlop-rönk nagyobb mennyiségben akár kifürészelve is eladó. 70/2075-271 Aprított akácfa 600 Ft/q. 72/213-976 *496923* Aprított akácfa 900 Ft/q. 06/30/254- 1455 *496923* Kisbálás lucerna, pajtában tárolt 400 Ft/db. Telefon: 72/371-988 •497241* Száraz tölgy palló eladó. 30/247-6955 •497080* Tűzifaakció! Ingyen szállítással 500-900 Ft/q-ig. Tel.: 06/30/320-65-54 GÉPJÁRMŰ Pécs, Álmos utcai irodaházban irodák bér­be adók. Tel.: 20/313-4193 •497059* Mohács belvárosában (Szabadság u. 3/a.) 57 nm-es üzlethelyiség (irodának, rendelő­nek is) kiadó. Tel.: 72/552-100,30/9465- 035 •504295 Akciós kipufogók és lengéscsillapítók ja­pán, koreai és Ny-európai autókhoz a Szeifer Autónál! Pécs, Hungária út 24. Tel.: 72/511-933 •469569* JAPÁN! Bontott autóalkatrész. 30/305-2829 *497306* Mindenféle roncsautót veszek. 30/262- 7648 Opel Astrát veszek. 06-70/335-7467. •482595* Seat Cordoba 1994-es, 1.4-es motorral, 140 E km-rel, zöld, központi zárral, riasztó­val, CD-s rádióval, két elektromos ablakkal, NOKIA kihangosítóval, garázsban tartott, sérülésmentesen eladó. Végleges ár: 1,1 M Ft. Tel.: 06/20/4444-243 *497041* Trabant 1.1 eladó. Tel.: 06/30/560-4670 •499432* _________VEGYES_________ Kiskas sa község Önkormányzata árajánla­tot kér a faluház gázfűtési munkáira. A hely­szín megtekinthető 2003. március 20-án, 14 órakor a Kiskassa, Petőfi u. 80. sz. alatt. •496965* SZOLGÁLTATÁS Festessen Velem I Tel.: 06-20-993-8877 *469647* Szobafestést, hőszigetelést és. gépi vako­lást vállalok. Tel.: 06/30/377-9149 *497072* ________PÉNZPIAC________ La káshitelek jelzálog nélkül. 70/239- 5968. •471098* VÁLLALKOZÁS Hadó Mobiltelefonos üzlet a Pécs és a Ka­nizsa Plazában! 06-30/999-6969. TÁRSKERESŐ Keresek egy kedves, értelmiségi, teljesen független, karcsú, 48-50 év körüli hölgyet állandó, komoly kapcsolatra. Egy magas, aktív, műszaki foglalkozású úr keresi e$ békés életmód kialakításának szándéká­val, jó egzisztenciával, toleráns, segítő tár­sát. Csak fotós, bemutatkozó levélre vála­szolok a 7603 Pécs Pf.: 5. címre érkező vá­laszlevelére - amit köszönettel várok. •490260* * * I A M

Next

/
Thumbnails
Contents