Új Dunántúli Napló, 2003. március (14. évfolyam, 59-88. szám)

2003-03-13 / 71. szám

HI 2003. Március 13., csütörtök ÉLET & STÍLUS 11. OLDAL KOKOTT ÉS MASAMÓD. A párizsi táncosnők, a félvilági hölgyek és a kalaposlányok ihlették John Galliano új kollekcióját. A ragasz­tott, kissé brezsnyeves szemöldök mellé viselt óriás szépségpötty vi­szont a Napkirály udvarát idézi._________________________fotó: epa Hosszú távú tévéerőszak A televízióban gyerekkorban látott erőszak hatására az il­lető akár 15 év múltán is ag­resszívan viselkedhet. Ezt mutatta ki egy felmérés, amely a gyerekkori erőszak­tapasztalatok hatását vizsgál­ta felnőttkorban. A felmérés 329 olyan felnőttet vizsgált, akikről az 1970-es évek­ben készültek feljegyzések. Bará­taik, házastársaik és a bűnügyi nyilvántartás segítségével most képet alkottak erőszakoskodása­ikról. A gyerekkorában a 20 leg­erőszakosabb műsort vagy rajz­filmet néző ember felnőtt korá­ban kétszer olyan valószínűség­gel alkalmaz erőszakot családon belül, többek között ez is kide­rült a széles mintán végzett fel­mérésből. A tanulmány azt elemezte, mi­lyen kapcsolat tételezhető föl a 6 és 9 év között látott erőszakos televízióműsorok között és a húszéves kor környékén elköve­tett családon belüli erőszak és más erőszakos bűncselekmé­nyek végrehajtása között. Az aggasztó eredményeket a Developmental Psychology című szaklapban tette közzé L. Rowell Huesmann pszichológus és cso­portja, akik a Michigan Egyetem szociális viselkedést kutató inté­zetének munkatársai. Huesmann elmondta: az erőszakos tévémű­sorok belesulykolják a gyerekek­be, hogy bizonyos szituációkban helyénvaló erőszakot alkalmaz­ni, különösen akkor, ha az elkö­vető kiemelkedő hős. Ezek a mű­sorok leépítik az emberrel vele született erőszaktól való idegen­kedést is. A pszichológus tanácsa az, hogy az erőszakos műsorok­tól komolyan óvjuk meg különö­sen a kicsiket és a kiskamaszo­kat. Sikertanfolyam a kudarchoz Mindenkit érnek kudarcok, fájdalmak az életben. Köny- nyű azt mondani, lépjünk túl rajtuk, legtöbbünket alapo­san megvisel egy-egy csaló­dás. De a legsötétebb helyzet­ben is jó tudni, hogy a dolgok jóra fordulhatnak, s lehet, hogy épp a bajok vezetnek el a sikerhez. Senki ne üljön otthon maga elé révedve, ha cserbenhagyták a ba­rátai vagy kirúgta a főnöke. Ez még nem jelenti, hogy nincsenek értékei - legföljebb nem ismerik el. Kergesse el sötét gondolatait. Ami megtörtént, megtörtént, nem jó sokat rágódni rajta. Ha ál­landóan nyomasztja valamilyen múltbéli kellemetlenség, képte­len lesz összpontosítani mostani feladataira. Ha néha mégis eljön egy rossz pillanat, ne tartsa visz- sza a könnyeit. Senki sem él ál­landó boldogságban, és nem le­het mindig jókedvünk - jogunk van néhanapján a szomorúság­hoz. Senki ne fojtsa el bánatát, hiszen az nem a gyengeség jele, hanem természetes érzés. Ne fojtsa vissza dühét sem, sőt pró­bálja meg kifejezni azt, amit érez, s annak, aki rosszat tett, nyugodtan mondja a szemébe, mi a véleménye. Ismerje meg saját egyéniségét újra és újra. Elemezze életét, és nézze meg, nem azok közé tarto­zik-e, akik mindig hasonló típusú barátokat, helyzeteket választa­nak - és mindig csalódnak. Le­het, hogy egyes tulajdonságok túlzottan rögzültek személyisé­gében, talán kiskorában nem tá­mogatták a szülei, a társai. Talán túl sokáig hitt nekik, Legyen ké­pes hinni saját magában is, és a kudarcok okait ne csak önmagá­ban keresse. Ahhoz, hogy elhiggye: környe­zete nem veti meg valamikori ku­darcáért, először önmagát kell el­fogadnia. Joga van hibázni; hara­gudni, ha megbántják; és megkö­vetelni, hogy tiszteletben tartsák az érzéseit. A lényeg, hogy az ember önmaga legyen, és ne má­sokhoz viszonyítva gondolkod­jon saját értékeiről. A legjobb, ha valaki már a gyermekkorban megtanulja, a kudarc része az életnek. Ha vala­ki veszít is egy dologban, attól még nem értéktelenedik el egész addigi élete. Barátai nem fogják kevésbé szeretni egy-egy kudarc miatt. Ha pedig mégis, akkor azo­kat a „barátokat” sürgősen el kell felejteni, és értékes embereket kell keresni helyettük, akik nem hagyják magára az embert a baj­ban. ■ Létkérdésben győz a nő Autózás alkoholgőzben, bekábítózva Kanadai kutatók felmérést ké­szítettek a vezetés veszélyeiről. Míg az utolsó években csökkent az ittasan vezető felnőttek szá­ma, rengeteg tizenéves vezet marihuánaszívás után, vagy ül be ittasan egy autóba. Az adatgyűjtés alatt 1846 ontariói diákot kérdeztek meg. Az elkeserí­tő eredmények középiskolai diá­kok válaszain alapultak, akiknek életkora 13 és 17 év között van. A diákok 15 százaléka vezetett már két vagy több pohár ital elfogyasz­tása után, a középiskolások 32 szá­zaléka ült ittas vezető mellett, de a sofőrök majdnem 20 százaléka is marihuánafogyasztás után egy órával már a kormányhoz ült. Dr. Robert Mann, a torontói Szenvedély- és Mentális Betegsé­gek Központjának munkatársa szerint nem csak a biztonságos vezetést kell szajkózni az autó­soknak, az utasokkal is fontos foglalkozni. Az emberek ugyanis elfeledkeznek arról, hogy ittas vezető mellé beülni ugyanolyan veszélyes, mint ittasan vezetni. Ennél is megdöbbentőbb, hogy sokan azzal sincsenek tisztában, hogy a marihuánaszívás ugyan­úgy befolyásolja a vezetés biz­tonságát, mint az alkoholfo­gyasztás. A helyzet itthon sem lenne sokkal jobb, hiszen a ma­gyar középiskolások egyharma- da már kipróbált valamilyen dro­got, fele pedig rendszeresen iszik - és ül be ittas fiatal sofőr kocsijába. A nők hosszabb életet élnek a statisztikák szerint. A tények hátterében biológiai és élet­módbeli különbségek állnak, pedig ma sok nő szinte úgy él, mint a férfiak: dohányzik, iszik, vezet. 2010-ben a születéskor várható élettartam 78,3 év lesz az olasz uraknál és 84,7 év az itáliai höl­gyeknél, míg Magyarországon 71,1 esztendő jut egy férfira, illet­ve 80,2 egy nőre. Honnan a kü­lönbség? Még húsz-harminc évvel ez­előtt is főképp abban lelték meg a kutatók a magyarázatot, hogy a lá­nyok, asszonyok nagy részének jóval kevesebb stressz, sokkal sza­bályosabb, nyugodtabb élet jutott. Mára azonban a nők életviszonyai gyökeresen megváltoztak. A több­ség dolgozik, ugyanúgy kiveszi ré­szét az üzleti élet, a vállalati ver­sengés, a szakmai csatározások idegtépő küzdelmeiből, mint a fér­fi. Számosán dohányoznak - amit sajnos a tüdőrák előfordulásának 10 százalékos növekedése is bizo­nyít. Több alkoholt (kábítószert) fogyasztanak, többet és gyorsab­ban vezetnek, és mégis, változatla­nul hosszabb életűek. A magyarázat a szokásokban rejlik. A nők rendszerint egészsé­gesebben táplálkoznak, többet tö­rődnek egészségükkel, nem ha­nyagolják el annyira a különféle szűrővizsgálatokat, gyakrabban járnak orvoshoz, és inkább meg­tartják a gyógyulást célzó rendel­kezéseket. Általánosságban véve sokkal jobb betegek, mint a férfi­ak. Életük negatív eseményeit is jobban viselik: például egy felmé­rés szerint az elvált férfiak öngyil­kossági „kedve” 3,3 százalékkal nagyobb, mint családban élő társaiké. A nőknél nem tapasztaltak ilyen emelkedést válás után. A felsoroltakhoz hoz- závehetjük a magas vér­nyomásra való cseké­lyebb hajlamot, az agyvér­zés kisebb esélyét, továb­bá a nagyobb ellenál­lóképességet is. Vannak, akik szerint a női lélek rejti a választ a túlélésre, hiszen az asszo­nyok nemcsak testileg vannak kitéve megterhelő változások­nak a szülések miatt, hanem lelkileg is rugalmasabbak a fér­fiaknál. Hiába mondják a csípős nyelvűek, hogy a nők teszik a sírba a férfiakat, az igazság az, hogy az urak ezt saját maguk­nak is elintézik. SZÜLETÉSKOR VÁRHATÖ ÉLETTARTAM 1980-ban 1998-ban férfi nő • férfi nő India 52,5 52,1 57,7 58,1 Magyarország 65,5 72,7 66,1 75,2 Lengyelország 66,0 74,4 68,9 77,3 USA 70,1 77,8 72,5 78,9 Ausztria 69,0 76,2 73,9 80,2 Ausztrália 71,0 78,2 75,2 81,1 Japán 73,6 79,1 77,0 83,6 NETt hölgyek Koza Alexandra (16 éves) Szederkény Továbbra is várjuk .14 és 35 év közötti csinos lányok, asszonyok jelentkezését játékunkra. A hölgyek minimum 4, maximum 12 darab fotóval nevezhetnek, melyek közül egyet közlünk lapunkban, a többi pedig beke­rül internetes albumunkba. A lá­togatók szavazatai alapján min­den hónap végén megválaszt­juk, és ajándékkal jutalmazzuk a hónap legNETtebb hölgyét. Szavazzon az interneten! További www.dunantulinaplo.hu Oldalszerkesztő: Hodnik Ildikó Gy. Seat Zsillé Kaposvár, Zaranyi u. 8. Tel.: 82/527-535 Seat Cordoba 1.4 SE '98 1 570 000 Ft Seat Cordoba Sportline 2000 1 990 000 Ft Seat Cordoba Sportfine 2001 1 910 000 Ft Seat Cordoba 1.4 GLX'96 1 380 000 Ft Seat Leon Spirit 1.6 16V 2002 3 300 000 Ft Citroen Xsara Coupe klímás '99 1 760 000 Ft Rat Marea Weekend 2.4 TD '96 1 920 000 Ft Opel Agila 1.2 2001 1 760 000 Ft Opel Astra G 1.8i 16v klímás 2000 2 710 000 Ft Opel Astra 1.4 '97 1 350 000 Ft Suzuki Swift Sedan 1.6 '96 1 070 000 Ft Toyota Avensis 1.6 '98 2 260 000 Ft Mazda 323 Sedan 1.4 '95 1 260 000 Ft Mitsubishi Lancer 1.6 GLXi '93 990 000 Ft Honda Civic 1.5 ESI '93 1 210 000 Ft Audi SO 1.6 klíma '94 1 360 000 Ft Peugeot 405 D klímás '90 710 000 Ft Ford Mondeo 2.0 Ghia kombi kl. '95 1 660 000 Ft Mitsubishi L 200 2.5 TD GLS 4WD 2001 4 000 000 Ft+ÁFA Renault 19 1.8 klímás '93 980 000 Ft Renault 19 1.9 dízel '89 670 000 Ft A gépkocsik hitelre is megvásárolhatók! Bizományos értékesítésre gk-t keresünk! Használt autóját beszámítjuk! EREDETISÉG VIZSGÁLAT! Kampf és Társa Kft Kaposvár, Toponári út 2. Tel.: 82/529-260 Volvo S70 2.0 turbó, ABS. klíma '97 Peugeot 2061.4 Presence, 14000 km 2001 Renault Laguna 2.0 16V RXE, ki., ABS, '97 Suzuki Swift Sedan 1.6 GX 2000 Fiat Brava 1.6 EL '96 Mazda 323 F, 1.8 GTI 88000 km '92 Mazda 626 2.2i kombi '92 Peugeot 405 SRDT '91 Peugeot Partner tgk. 170 C '98 Peugeot Boxer 270 C, 1.9 D '99 Mercedes Sprinter 312 D, 6 sz. tgk. '95 Peugeot Boxer 320 M HDi 2001 El PEUGEOT 3 790 000 2 200 000 1 750 000 1 550 000 1 250 000 970 000 800 000 850 000 1 030 000 1 600 000 2 080 000 2 560 000 Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft+ÁFA Ft+ÁFA Ft+ÁFA Ft+ÁFA Hite! ügyintézése a helyszínen! Az autók Tromf eredetiség-vizsgálattal rendelkeznek Sió-CAR Kft Siófok, Fö út 2S2.Tel.: 84/505-235 VW Golf 1.4 Rabbit 5 ajtós '94.12. VW Transporter 2.4 D dob., 3 fős, tgk. hosszú T. '93.10. VW Transporter 2.4 D 5 fős tgk. '94. 04. VW Polo Classic 1.4 16V Comfortline 2001. 05. Opel Omega 2.0 CD + klíma *100 000 Ft '95 05. Audi 80 2.0 E Automata 2 légzsák, klíma, *100 000 Ft '94. 09. VW Golf IV. 2001. 08. * 100 000 Ft értékű utalvány SUZUKI Kapos Autó Kft. Kaposvár, Vár u. 16. Tel.: 82/312-826 Fiat Uno 1.3D '88 Suzuki Swift 1.3 GL '93 Wagon R+ 1.3 GLX 2001. Wagon R+ 1.3 GLX 2001. Opel Kadett GSI '87 Swift 1.0 GLX 2000. Swift 1.3 GC 2001. VW Golf 1.1 '83 Ford Orion 1.8D '90 Wartburg 1.3 '89 Suzuki Sedan 1.3 GC '98 Citroen AX 1.0 '88 Lada Samara 1.3 '88 Renault Clio 1.4 '90 Suzuki Swift 1.0 GA '95 1 190 000 Ft 1 672 000 Ft+ÁFA 1 640 000 Ft+ÁFA 2 230 000 Ft 1 900 000 Ft 1 649 000 Ft 2 590 000 Ft $ SUZUKI 230 000 Ft 820 000 Ft 2 020 000 Ft 1 980 000 Ft 390 000 Ft 1 390 000 Ft 1 320 000 Ft 230 000 Ft 620 000 Ft 270 000 Ft 1 250 000 Ft 430 000 Ft 320 000 Ft 730 000 Ft 890 000 Ft Sió-Motof Kft Kaposvár, Árpád út Tel.: 30/979-4249 Seat Toledo '92 ABS, kp. zár Mitsubishi L200 GLS '99 felép., r., klíma Mitsubishi L300 '94 B 6szem. tgk. Mitsubishi L200 GL '98 szervo, rm., indításg. Fiat Ducato '95 kp. zár, r. Renault Laguna '96 2.0 klíma, ABS, kp. zár, légzs. Fiat Marea 1.6 '98 12. ABS, kp. zár, rm. Chrysler Voyager 2.5 '95 klíma, légzs., sz., rm. Mitsubishi Pajero 2.5 TD W. ki., r., kpzár Sándor Kft. Hyundai Kaposvár, Raktár u.. Telefon: 82/512-175 Hyundai Matrix GLS Basic 1.5 CRDI 0 km-es 2002. Hyundai H-l Panoráma Van 2.5 T 0 km-es 2003. Hyundai Santa Fe GLS 2.0 CRDI 4WD 26000 km 2002. Hyundai Accent LS 1.5 B 3432 km 2001. Hyundai H 100 2,5 D 9 személyes, friss műszakival '95 Mercedes 190 E 2.0 benzin-gáz '84 Daewoo Lanos SE 1.5 B '98 Daewoo Nexia GL 1.5 benzines '97 Audi 100 2.1 '83 Skoda Praktik 1.3 friss műszaki '93 Kaposvár-Car Renault Kaposvár, Pécsi út. 4. Tel.: 82/526-250/111 820 000 Ft 3 700 000 Ft+ÁFA 1 085 000 Ft+ÁFA 2 490 000 Ft+ÁFA 1 599 000 Ft+ÁFA 1 800 000 Ft 1 700 000 Ft 1 990 000 Ft 2 700 000 Ft 3 899 000 Ft 3 299 000 Ft+ÁFA 7 100 000 Ft 2 400 000 Ft 1 160 000 Ft+ÁFA 720 000 Ft 1 450 000 Ft 1 390 000 Ft 500 000 Ft 610 000 Ft RENAULT Megtekinthetők a Seat Inca 1.4i 2000.02. Renault Lagina kombi 2.0 RT '96 01. ABS, ki. Opel Astra kombi 1.7 TD '95 12. VW GoH kombi 1.4 CL '96 Ford Transit 2.5TD '99 03. klíma, 6 fő Toyota Carina E. 1.6 16V '97 03. klíma Remault Thalia 1.6 16V2001.05 Rat Punto 1.3 SX '95.06 Renault Twingo 1.2 '95 08. Renault 19 1.9 DT '93 01. Renault Laguna 1.8 RN '95 05. Renault Clio II 1.2 16V 2001. 08. kl., ABS VW GoH 1.6 16V 2002. 04. ABS, aut. ki. Renault Clio 1.4 RT 2000.04. Renault Laguna 2.0 RXT '98 09. ABS, aut. ki. Kapós IVECO Kaposvár, Füredi u. 180. Tel.: 82/314-115 Renault Trafic 2.1D '95 Hűtős (termo king) Ford Transit 2.5D '98 6 szem. tgk. Avia D75/100L bem.autó, 0 km-es járókép. alváz Nissan Almára '97 4 ajtós Nissan Almára 2002 újszerű állapotban Daewoo Lanos '99 légkondis szalonunkban! 1 160 000 Ft+ÁFA 1 930 000 Ft 1 430 000 Ft 1 450 000 Ft 2 650 000 Ft 1 950 000 Ft 2 025 000 Ft 1 150 000 Ft 970 000 Ft 1 140 000 Ft 1 440 000 Ft 2 440 000 Ft 3 390 000 Ft 1 990 000 Ft 2 699 000 Ft IVECO 1 390 000 Ft+AFA 1 990 000 Ft+ÁFA 5 190 000 Ft+ÁFA 1 750 000 Ft 3 250 000 Ft 1 670 000 Ft BALATON BOGLÁR, Klapka u. 17. Tel.: 85/550-930 Opel Vectra 2.2 2000. Peugeot 406 2.0 '99 Peugeot 206 3 a. 1.1 2000. VW Passat 1.8 '94 Peugeot Boxer 2.5D '98 SIÓFOK, Fő U. 24. Tel.: 84/519-550 Peugeot 309 1.6 '86 Peugeot 205 1.0 '91 Peugeot 307 1.6 2001. Lada Samara 1.5 '93 Peugeot 405 1.6 '94 4 350 000 Ft 4135 000 Ft 1 850 000 Ft 1 695 000 Ft 2 195 000 Ft 425 000 Ft 495 000 Ft 3 755 000 Ft 455 000 Ft 1 295 000 Ft ♦ »

Next

/
Thumbnails
Contents