Új Dunántúli Napló, 2003. február (14. évfolyam, 31-58. szám)

2003-02-27 / 57. szám

2003. Február 27., csütörtök BARANYA I T Ü KÖR 5. OLDAL Egyre több fiatal él drogon Idén több pénz jut táboroztatásra Pécs-Budapest Idén is több millió forintot szán a kormány a játszóterek felújítására - jelentették be tegnap Pécsett. Emellett az if­júsági tárca kiemelt helyen kezeli megyénket a táboroz­tatások támogatásakor. A rendezvény a fiatalok kábító­szer-fogyasztási problémájá­val is foglalkozott. A Gyermek-, Ifjúsági és Sportmi­nisztérium (GyISM), valamint a Dél-dunántúli Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda szervezésében megrendezett tegnapi konferen­cián hivatalosan is bejelentették, hogy a híresztelésekkel ellentét­ben idén is folytatódik a játszó­térprogram, amelyre mintegy 140 millió forintot szán a tárca. Mint azt Ocsovai Tamás, a minisztéri­um helyettes államtitkára la­punknak elmondta, a tavalyi év­hez képest mintegy ötven száza­lékkal több pályázati pénzhez ju­tott a tárca, amely Baranya szem­pontjából egyáltalán nem mellé­kes, hiszen a politikus elmondá­sa szerint megyénk kiemelt he­lyen szerepel a táboroztatási programban. A konferencia második felé­ben a kábítószer-fogyasztás prob­lémáját elemezték a szakembe­rek. Elhangzott, hogy egy másod­éves középiskolások körében végzett országos kutatás tanúsá­ga szerint míg a diákoknak 2000- ben csupán 46,5 százaléka élt több alkalommal droggal, addig 2002-ben már 54,4 százaléka. Szintén baljós jelenség, hogy a gyerekek és a fiatalok egyre ko­rábban szerzik első drogos ta­pasztalataikat. Ezért a kormány mindenképp gátat kíván vetni a kábítószerek terjedésének - a kabinet 2003- ban összesen 8 milliárd forintot fordít e célra. Ebből az összegből 2 milliárd forinttal a GyISM, 1 milliárddal a szociális, illetve az oktatási tárca, a fennmaradó 5 milliárddal pedig civil szerveze­tek rendelkeznek, somlai adrienn Még idén kiürítenék a Munkácsyt A költözéshez három hónap és százmillió forint kell Még idén kiürítené a Munkácsy utcai ren­delőintézetet az önkormányzat, az épü­letben lévő szakrendelések az Egyesített Egészségügyi Intézmények Veress Endre utcai épületébe költöznének. Az átszer­vezésre százmillió forintot szán a város. PÉCS Mint ismeretes, a szakrendelések többségét már tavaly elköltöztették a Munkácsy utcából a Lánc, illetve Veress Endre utcai rendelőinté­zetekbe, a belvárosi épületben csak a labor, a tüdőszűrő és a röntgen maradtak. Idén azonban az épületet teljesen kiüríte­nék, tudtuk meg Nyőgéri Lajostól, a város egészségügyi bizottságának elnökétől. A köl­tözéshez szükséges 100 millió forintot a költ­ségvetésben elkülönítették, az átszervezések mikéntjéről és időpontjáról azonban pontosat egyelőre nem tudni, az egyeztetések a múlt héten kezdődtek. A Munkácsy utcai épület sorsáról sincs még végleges döntés: a város vagy eladná, vagy újrahasznosítaná az ingat­lant. Vajda János, az Egyesített Egészségügyi In­tézmények (EEI) igazgatója kiemelte, a költöz­tetés három hónap alatt megoldható. Az elkép­zelések szerint a Veress Endre utcai intézet há­ziorvosi rendelőit ösz- szevonnák - azaz egy rendelőben az eddigi egy helyett két orvos rendelne felváltva -, a beköltöző részlegek­nek így biztosítanának helyet. Szeretnék to­vábbá, ha a megyei kór­ház bőrgyógyászata és tüdőgondozója is elköl­Nem fizetnek a helyettesítésért Mivel az önkormányzat a tavalyi 40 millió forinttal szemben idén az EEI működtetési költségeihez egyetlen fillérrel sem járni hozzá, a munkaidőn belüli belső helyettesítést kénytelenek voltak a ren­delőintézetekben ideiglenesen - azaz amíg a társadalombiztosítá­si finanszírozás mértéke nem tisztázódik - megszüntetni. E sze­rint a betegség vagy szabadság miatt hiányzó dolgozó feladatát elvégzők többletmunkájáért nem fizetnek, eddig ezzel átlagosan havi 5-6 ezer forintot lehetett keresni. A korlátozás a munkaidőn túli helyettesítésekre nem vonatkozik. tözne a Veress Endre utcából, helyére szintén a város szak- rendelései kerülhetnének. Az igazgató hozzátette, a belvárosi rendelőintézet meg­szűnésével egyszerűsödne a betegellátás: a különböző szakrendelésekre beutalt páci­enseknek nem kellene a város három pontja közt ingázniuk. Amennyiben az épületet eladják, a bevétel felére mindenképp igényt tartana az EEI: az összeget műszerbeszerzésre és a másik két rendelőintézet felújítására fordítanák. Vajda János hangsúlyozta, ha idén mégse ürítik ki a Munkácsyt, felújítására több tízmü- lió forintot kell szánnia a városnak, legégetőbb a már-már életveszélyes villamoshálózat kor­szerűsítése. Ugyanakkor a Veress Endre utcában is aktu­ális a korszerűsítés: a gyermekorvosi rende­lőknek, az alkoholbeteg-gondozónak és a me­gyei kórház tüdőszűrőjének helyet adó pavi­lonban a szivárgó vízvezetékrendszert hala­déktalanul ki kell cserélni, a több millió forin­tos beruházásra a közelmúltban kértek pénzt a várostól. wald kata Hírek SZIGETVÁRON az önkormány­zat lakás biztosításával is segíti a város kórháza új menedzsment­jét. A közeljövőtől felszabadul­hat az az ingatlan, amely eddig a gimnáziumban tanító külföldi nyelvtanárok elhelyezésére szol­gált. A lakást a képviselő-testület várható döntése alapján a kór­ház kaphatja meg. (aa) SELLYÉN parkfenntartó kisgé­peket vásárol néhány napon be­lül az önkormányzat. A fűnyíró­kat, lombfűrészeket és egyéb eszközöket a kispark teljes felújí­tására elnyert mintegy 14 millió forintos pályázati támogatásból veszik meg, a gépekre csaknem egymillió forintot költenek, (wk) DRÁVAFOK, Sellye, Vajszló és Magyarmecske is pályázik a közmunkaprogramra, a telepü­lések egyenként legfeljebb öt­ven állástalan foglalkoztatásá­hoz nyerhetnek támogatást. A tervek szerint az önkormány­zatok a dolgozóknak négy vagy nyolc hónapig adnának mun­kát, a munkások feladata a bel- vízelvezetők és közterületek karbantartása lenne. ________________________(WK| j Ska ndináv lottó Siklós REGGELEK. A páralecsapódás, a fákról lehulló zúzmara könnyen veszélyes helyzetet teremthet az országúton, s így ajánlatos a megszokottnál jóval óvatosabban közlekedni.________fotó=tóthl. Ta vasszal indul a beruházás A Mercedes 1,5 milliárdot költ fejlesztésre Pécs MB Autó Pécs néven bejegyez­ték a-tervezett Mercedes-cent- rumot üzemeltető céget. Amennyiben rövid időn belül egyezség születik a működő márkaképviselet átvételéről, akkor még tavasszal megindul­hat, és még idén befejeződhet az első lépcsőben 1,5 milliárd forintos fejlesztő beruházás.- A cég székhelye elképzeléseink szerint a működő márkaképviselet Koksz utcai telephelye lesz - tájé­koztatta lapunkat a legfrissebb fej­leményekről Erdész Ferenc, az MB Autó Pécs cégvezetője. - Itt tervez­zük azokat a meghatározó fejlesz­téseket is, amelyek hosszú távon megalapozhatják a pécsi Merce- des-centrum sikeres működését. A cégvezető lapunk érdeklődé­sére elmondta, hogy a beruházás indítása már csak a márkaképvise­let átvételének időpontjától függ. Amennyiben ez rövid időn belül re­alizálódik, akkor már idén ta­vasszal. megindulhat, és még idén be is fejeződhet a mintegy 1,5 milli­árd forint értékű fejlesztés. A prog­ram keretében átalakítják a meglé­vő személy- és haszongépjármű szervizvonalakat, önálló autóbusz­javító állásokat, új buszmosót és parkolót hoznak létre. Az új egysé­gek munkába állásával párhuza­mosan az igények alakulásához igazodva fokozatosan kívánják nö­velni a centrum alkalmazottai­nak számát. Erdész Fe­renc hangsú­lyozta, hogy az MB Autó Ma­gyarország Kft. tőkeerős tulaj­donosi és köz­vetlen gyári hát­teret biztosít a pécsi projekt megva­lósításához. A cégvezető ugyanak­kor rámutatott, hogy komoly re­ményeket fűznek a Mercedes sike­res szerepléséhez az idei pécsi buszbeszerzési beruházásában. Ez ugyanis már a kezdeti időszakban megfelelő kapacitáslekötést bizto­sítana a fejlődő cég számára. Mint Szirmai Csabától, a Pécsi Tömegközlekedési Rt. vezérigaz­gatójától megtudtuk, városi finan­szírozásban a cég idén 25 autó­busz - 18 csuklós, 6 szóló és 1 ala­csony padozatú jármű - vásárlásá­ra írt ki tendert. A pályázatok isme­retében áprilisban születik döntés, az új járműveket a második félév- ben állítják forgalomba, kaszás e. Hamis bérletigazolvány PÉCS A dolgozók családtagjai szá­mára kedvezményes utazást biztosító éves igazolvány ha­misított változatára bukkant a Pécsi Tömegközlekedési Rt. A cég értesülései szerint a városban házalnak a hami­sítványokkal, a csalás ellen szigorúan fellépnek. A PT Rt. ügyfélszolgálatára tért be egy hölgy felvilágosításért, hogy hogyan kell használni az új igazolványt. A hamisítványt férje munkahelyén, egy belvárosi üz­letben árusították 7-8 ezer forin­tért, egy legális éves bérlet árának egynegyedéért.- Az igazolványt lefoglaltuk és feljelentést tettünk a rendőrségen - tájékoztatta lapunkat az ügyben Bata László, a PT Rt. forgalmi és kereskedelmi igazgatója. Az igazgató elmondta, hogy ko­rábban is kaptak információt a vél­hetően számítógéppel készített hamisítványokról, ám most talál­koztak először vele. Arra kérik az utazókat, hogy ne vásároljanak hamis igazolványokat. Ezeket a jö­vőben kiemelten figyelik az ellen­őrök, használóikat a pótdíj megfi­zetése mellett az elindított rendőr- ségi eljárásba is bevonják. k. e. Első számsorsolás: 4, 6,13,14,16, 29, 35 Második számsorsolás: 5, 14, 15, 18, 20, 22, 25 Nyeremények: 7 találatos: nem volt 6 találatos: 336 815 Ft 5 találatos: 5 144 Ft 4 találatos: 843 Ft Egészségügyi ügyeletek Kórházi. Gyermekeknek bel­gyógyászat - Siklós, Sellye és vá­roskörnyék, Pécs városkörnyék, súlyos esetekben a megye bár­mely területéről: Megyei Gyer­mekkórház. Gyermekeknek se­bészet: páratlan napokon a Gyermekklinika, páros napokon a Megyei Gyermekkórház. Pécsi felnőtteknek belgyógyászat, se­bészet: Megyei Kórház. Baleseti sebészet: Honvéd Kórház. Körzeti orvosi. Gyermekek­nek a Gyermekklinikán, 17.00- től reggel 7-ig. Pécs és a város- környék felnőttjeinek: Lánc ut­cai rendelőintézet, 19.00-től reg­gel 7-ig. Gyógyszertárak. Pécs: Pan­non (Ifjúság útja 2.), Boly: Pana­cea, Komló: Piramis, Mohács: Szent Ferenc, Pécsvárad: Szent István, Sásd: Szent György, Sellye: Arany Sas, Harkány: Thermál, Szentlőrinc: Szent Lő- rinc, Szigetvár: Szigeti. ______■ So k tűz, sok vaklárma Szembetűnő a közlekedéssel összefüggő mentések emelkedése Csaknem 650 esetben sivítottak fel a szirénák a múlt évben a t Pécsi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokságon. A c téves jelzés és a vaklárma száma ezen belül igen magas, ősz- [ szesen S0 eset. Kidobott pénz, miközben a tűzoltóknak arra sem volt anyagi lehetőségük, hogy laktanyájuk avatásának t 20. évfordulójáról megemlékezzenek. i Fő 45 PÉCS Állománygyűlésen értékelték teg­nap a parancsnokságon a múlt évben elvégzett munkát. Van mi­vel elégedettnek lenniük, s van okuk panaszra is. Az előbbi kör­be tartozik például, hogy miköz­ben a különböző események 110 millió forintos kárt okoztak, a lánglovagok­nak sikerült en­nek közel két­szeresét meg­óvni a tűz pusz­tításától. Ám ennél is fonto­sabb, a pécsi lánglovagok ta­valy 40 embert mentettek ki a tűzből. Ami a nehézségeiket illeti - tudtuk meg Nagy Tibor ezredes, városi parancsnoktól -, szeretnék az immár eszközökkel kellően felszerelt regio­nális műszaki mentőbázis munkáját za­vartalanná ten­ni, de ezt töb­bek között az is akadályozza, hogy a beren­dezések keze­léséhez szük­séges személy­zet kiképzésére nincs elég pén­zük. A laktanya húszéves, teljes külső és belső re­konstrukciójára lenne szükség. Mintegy 150 millió forintba kerül­ne - a városi parancsnokság egész évben 425 millió forintból gazdálkodik. Az ingatlan a me­gyei önkormányzat tulajdona, na­gyobbik részét foglalja el a pécsi tűzoltóság, ám a megosztottság miatt semmilyen felújítást nem riasztás, az előző évihez képest 105-tel emelkedett, s szembetűnő a közlekedéssel összefüggő men­tések számának 20 százalékos gyarapodása. Ha a tendencia foly­tatódik, a működési költségek to­vább emelkedhetnek, ezért kiadá­saik fedezetére valószínűleg pótló­lagos forrásokra lesz szükségük. M. A. Önerő helyett pályáznak Sásd Az önkormányzat önerő he­lyett inkább pályázati pénzből kívánja megoldani a sásdi közvilágítás rekonstrukcióját. A város önkormányzata nemrégi­ben felülvizsgálta a közvilágítás­üzemeltetési szerződését, mivel az elmúlt hónapokban szóba ke­rült a nagykanizsai Közvill Rt.- vel kötendő esetleges megállapo­dás. A képviselők azonban úgy döntöttek, egyelőre nem szer­ződnek a céggel, mivel vélemé­nyük szerint az pénzügyi szem­pontból igen hátrányos lenne a városnak. Mint azt a jelenleg pol­gármesteri funkciót betöltő Fodor István alpolgármester elmondta, ha más települések - mint példá­ul Pécsvárad - a közvilágítás re­konstrukcióját meg tudták oldani pályázati pénzből, akkor Sásd sem szeretne saját költségvetésé­ből minderre százmillió forintot áldozni. SOMLAI ADRIENN Roma közösségi ház Szigetvár A városi cigány kisebbségi ön- kormányzat az idén az állami tá­mogatással együtt 3,5 millió fo­rinttal gazdálkodhat, amelyből ugyan nem futja sokra, de Babai Antal Attila szerint ezt a keveset is lehet okosan felhasználni. Az önkormányzat elnöke többek kö­zött két komoly tervet tett az asz­talra. Az egyik a helybeli roma foglalkoztatás kiterjesztése, s eh­hez rövidesen pályázatot nyújta­nak be a Baranya Megyei Munka­ügyi Központhoz - 30-50 fő fog­lalkoztatását szeretnék kezdemé­nyezni -, másrészt úgy vélik, hogy itt az ideje annak, hogy vég­re Szigetvárott is legyen egy roma _ közösségi ház. Erre a célra meg­szerezték az egykori városi MHSZ épületét, ám némi felújítás és átalakítás feltétlenül szüksé­ges ahhoz, hogy valóban teljesít­hesse a ház a megálmodott funk­cióit. A rekonstrukció több millió forintot igényel. A költségeket részben uniós pályázatokból sze­retnék előteremteni, másrészt a város költségvetéséből is számí- tanak némi pénzre._________icf. tudnak megkezdeni, amíg a két önkormányzat nem köt megálla­podást. A múlt évben a pécsi tűzoltók több mint 450 tűzhöz vonultak, 114 alkalommal kellett műszaki mentést végezniük. Egyre több a

Next

/
Thumbnails
Contents