Új Dunántúli Napló, 2003. február (14. évfolyam, 31-58. szám)
2003-02-13 / 43. szám
6. OLDAL HITÉLET 2003. Február 13., csütörtök Gyárváros és Újhegy temploma Még a tél beállta előtt lebontották az állványokat - felújítva állja a vihart, a telet a gyárvárosi templom 72 méteres tornya. S a forgalmat. Ki hitte volna hetven évvel ezelőtt, hogy itt naponta 30 000 jármű halad el?! S milyenek! Bár már akkor is a laza talaj szerkezet miatt 4-8 méter mély alapokat építettek, most mégis süly- lyednek a templomfalak, deformálódnak a vasrácsos, színes ablakok. Fellazultak a toronysisak rézlemezei is, a vihar lesodorta - még szerencse, hogy az udvar felé, és nem tűntek el reggelre. A lemezeket visszaszögelték, pótolták. A püspök úr azt javasolta az egyházközségnek: nincs értelme a további javítgatásnak, 70 év alatt a deszkázat is elkorhad, a legjobb lenne teljesen felújítani. Ez viszont nagy költség, kb. 5 millió forint: anyag, állványozás stb. Ennyit az egyházközség nem tud vállalni. Gyárváros és Újhegy lakosságának jelentős része idős ember, nyugdíjas. A püspök úr 2,1 millió forint kölcsönt ígért, az anyagot pedig a püspökség adja. És megkezdődött a gyűjtés. Tavaly májusban 650 családnak írt levelet Gulner János c. apátplébános. Mellékelte a püspökség gazdasági hivatalának csekkjét - ezen lehet befizetni. De a plébánián is - nyugta ellenében. Aki pedig névtelenül akar adakozni, egy külön perselybe dobhatja be a pénzét. Megmozdult a közösség - a gyárvárosiak, az újhegyiek. Nyugta ellenében 800 000 forintot hoztak a plébániára. A püspökségre 140 csekken néhány ezer forint híján félmilliót küldtek. A két alpolgármester, Gonda Tibor és Kunszt Márta megszerezte a városi önkormányzat támogatását: 90.000 forintot. Nagy segítséget nyújtott Sík László Lajos részönkormányzati képviselő, aki már az újhegyi temető rendbetételét is kezdeményezte és megszervezte. A nyár elején indult a munka - állványozók, ácsok, szerelők, bádogosok -, s a tél beállta előtt lebontották az állványokat. Mi több, a püspökség 2,1 milliós kölcsönéből másfél milliót már visszafizettek. A teljes költség 5,1 millió forint. Gulner János plébános úr karácsonykor ezer levélben mondott köszönetét. Nem először mozdultak meg templomukért a gyárvárosiak és újhegyiek. Csak az utolsó tíz évet nézzük. A földgáz bevezetésével fűthető hittantermet létesítettek a plébánia emeletén. A templomot kifestették, színes ablakokat csináltattak, három új csillárt, négy szobrot vásároltak, kívül meg- tisztíttatták a koromtól és füsttől. A plébánia keleti részén újjáépítették a 44 méter hosszú kerítést. A teret bekerítették, szép kis parkot létesítve. A vaskerítést Rácz Károly, a szomszédos bútorház tulajdonosa vásárolta. És teljesen felújították a rendkívül értékes Angster-orgonát. Megéri. Gyöngyszeme a városnak ez az iskola-templom komplexum az egykori munkásnegyedben. Mindkettőt Pilch Andor tervei szerint építették, az iskolát 1925-27-ben, a templomot 16 hónap alatt 1928-29-ben. Gyárvárosban most minden szombat este, vasárnap fél 8-kor és 10 órakor van szentmise. Egy átlagos vasárnapon 450-500 ember vesz részt az istentiszteleten, 150-200 áldozó. S nem4A megszépült gyárvárosi templom fotó: t. l. csak idős asszonyok. Fiatalok, orvosok, tanárok is ott vannak családjukkal együtt. Csak templomi hitoktatás van - a plébánia emeletén. 60-70-en vesznek rajta részt. A létszám visszaesőben, kevés a gyerek: 40 keresztelés évente és 96 temetés. Az iskolában a gyermekek 30 százaléka cigány. A cigányok elhozzák gyermekeiket keresztelni, ez náluk nagyon fontos, de arra nem tudják rávenni őket, hogy bekapcsolódjanak a vallási életbe. A Kodály gimnáziumból 18-20-an járnak hittanra. Húszán abban a korban, amikor a fiataloknak leginkább lenne szükségük arra, hogy célt, értékrendet és kapaszkodókat kapjanak az élethez. ■ Értékesebb programokat! A magyarországi történelmi keresztény egyházak vezetői megdöbbenéssel értesülnek az egyes kereskedelmi televíziók lélekromboló és az emberi személyiséget erkölcsi értékeiben pusztító műsorok népszerűségi és magas nézettségi statisztikájáról. Meggyőződésünk, hogy a televíziós műsorok szerkesztőinek rendkívüli felelőssége abban áll, hogy a nézők lelki-szellemi igényeit jó irányba tereljék és erkölcsi ítéletalkotásukat fejlesszék. Ez nem csupán a köz- szolgálati, hanem a kereskedelmi televíziók műsorainak készítőinél is követelmény. Nem lehet egyedüli alapelv a nézettség kizárólagos növelése a bevételi források emelkedése érdekében. Ezt az önző szempontot a hívő emberek nevében kifogásoljuk. A szóban forgó műsorok (Big Brother, Való Világ, beszélgetős show-műsorok) az erkölcsi jóérzés levetkőzése és a bűntudat teljes megszüntetése mellett a jó értelemben vett szeméremérzet kiiktatására törekszenek mesterséges élethelyzetek (pl.: összezártság) teremtésével és bemutatásával. Ezáltal sérülnek az egészséges személyiség erkölcsi ismertetőjegyei, és rendkívül ártalmas hatások érik a jövő nemzedék értékrendjének kialakulását. Különösen veszélyeztetett helyzetben vannak azok a kiskorúak, akik szülői felügyelet nélkül a délutáni órákban nézik ezeket a műsorokat. Kérjük a szülőket és a velünk egyetértő pedagógusokat, kerüljék e műsorok nézését és tartsák távol ezektől gyermekeiket, diákjaikat is, és ajánlják inkább a szellemi-lelki épülést szolgáló programok megtekintését, ugyanakkor gondoskodjanak értékesebb családi és közösségi programokról. Egyúttal határozottan kérjük az említett műsorok szerkesztőit és ezeknek a műsoroknak helyet adó televíziós csatornák vezetőit, hogy vagy teljesen szüntessék meg ezen adásokat, vagy legalább a káros hatásokat kiváltó műsorkészítői eszközöket szorítsák vissza. Budapest, 2003. január 22. Dr. Seregély István érsek, Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke Dr. Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke Dr. Szebik Imre a Magyarországi Evangélikus Egyház püspök-elnöke Rendkívüli adásnap! A Kapocs ökumenikus magazinban (Pécsi Rádió vasárnap reggel 8 órás hírek után a 101,7 MHz-en) teljes terjedelemben hallható lesz dr. Papp Lajos professzor, szívsebésznek a papi és szerzetesi hivatásokért imádkozó és tevékenykedő SERRA lelkiségnek múlt heti programján elhangzott előadása. A felvétel ingyenesen igényelhető CD-n és hangkazettán a Pécsi Keresztény Körtől (tel: 06- 20-9236-236). ■ Emlékeztető PÁLOS KÖR. A Pálos templomban február 14-én pénteken, 18 órától kezdődő szentmise keretében tesz Gergely testvér örök fogadalmat, majd pedig Mayer Mihály megyés püspök a vasárnap a 10.45-kor kezdődő szentmisén diakónussá szenteli. (a) A SZERETETLÁNG imacso portja a Miasszonyunkról elnevezett női kanonokrend épületében, a Szent István tér 6. szám alatt február 15-én, szombaton 14 és 17 óra között nyitott szentmisével egybekötött engesztelést tart. (a) EGYHÁZKERÜLETI közgyűlés! A Dunamelléki Református Egyházkerület közgyűlése február 19-én lesz Budapesten, a Ráday Kollégiumban. Ezen az alkalmon tesznek esküt a kerület újonnan megválasztott képviselői. Dr. Szabó István püspök ünnepélyes beiktatására február 22-én Kecskeméten kerül sor. (a) A PÁPA PROGRAMJA. A szentatya öt nemzetközi látogatásra készül 2003-ban Az első út május 3-4-én lesz Spanyolországba, Madridba. A következő út valószínű időpontja június 5-8. Ekkor a szentatya Horvátországba utazik. Június végén a pápa Boszniába, szeptemberben pedig valószínűleg Szlovákiába látogat. TÉLI SPORTNAP. Az elmúlt hét végén rendezte meg a Pécsi Székesegyház nagycsaládos egyesülete a szokásos téli sportnapját az Apáczai Csere János Nevelési Központ sportcentrumában. A szervezet 240 nagycsaládot tömörít, s közülük ötven család vett részt az eseményen. _________________________1« El indulni a cél felé Hit és a lelki egészség- Mit válasszak? Kit válasszak? - Mik a fontos értékek? Vannak értékek egyáltalán? Miért igazodjam hozzájuk, ha vannak is? - Miért élek? Egyáltalán van az életnek értelme? Döntenem kellene! Tényleg döntenem kell? A kérdéseket jezsuiták teszik fel fiataloknak és választ kémek rá. Választ kémek? - Nem csak! Együtt keresik velük a legígéretesebb, leginkább előremutató feleletet. Korunk fiataljait különös céltalanság és bizonytalanság jellemzi. Döntéseket nehezen hoznak, pedig dönteniük kell a társukról, hivatásukról, jövőjükről és sok más fontos kérdésről. Tudatos döntés nélkül sodrodnak. Gyakran rossz irányba. Az „ Ifjúság 2000” kutatási program szerint a fiatalok többsége problémákkal küszködik. Sokuknak nincs konkrét elképzelése a saját jövőjéről. A bizonytalanság szorongást, az pedig önpusztító reakciókat vált ki bennük. Velük együtt szenvednek a kétségbe esett szülők, nagyszülők és barátok. A bajok gyökere rendszerint a jobbra, többre sarkalló életcél hiánya. Életcélt találni és elindulni a cél felé vezető úton - időt és nyugodt körülményeket igényel. Gyakran nem is megy egyedül. Szakavatott vezető segítsége szükséges a gondolatok rendezéséhez, hogy az végül egy élet rendezéséhez vezethessen. A felnőttkor küszöbén állóknak nyújt életet meghatározó segítséget az Eletrendezés Háza Püspökszent- lászlón. Szakemberek, jó részt jezsuiták személyes vezetésével a fiatalok elemezhetik problémáikat, tanácsot kaphatnak és - szembesülve önmagukkal, valamint élethelyzetükkel - irányba állíthatják életüket. Ehhez tapasztalat szerint egy hét visszavonulás szükséges. Egyetlen hét komoly lehetőséget ad ahhoz, hogy egy egész élet értelmet nyerjen, irányt kapjon, sikeres legyen. Az Életrendezés Házában csend és gyönyörű természeti környezet segíti az elmélyedést. A résztvevők szállást és teljes ellátást kapnak. Ennek díja azonban megterhelést, gyakran akadályt jelent a fiataloknak. S épp azok nem jutnak az élet- réndezés lehetőségéhez, akiknek leginkább szükségük volna rá. Számukra hozták létre az Ablak Támogatási Alapot. A pénzt a fiatalokért, a nemzet jövőjéért felelősséget érző és tenni akaró emberek adományaiból kívánják előteremteni. A szállás és ellátás költségeinek legalább egyharmadát a résztvevők fizetik. A többit az Ablak Támogatási Alapból kaphatják rászorultságuk alapján pályázati rendszerben. Egy 2800 forintos adomány két napra, 9800 forint egy teljes hétre biztosítja a támogatást. Természetesen kisebb összegek is segítenek. Nem kell mondani, mit jelent, ha egy sodródó fiatal támogatást és ösztönzést kap arra, hogy rátaláljon jobbik énjére. Ezért az Ablak Támogatási Alap elnöke, P. Vértesaljai László S. J. kér mindenkit, akinek lehetősége van, járuljon hozzá ahhoz, hogy a fiatalok saját jövőjüket építve, a nemzet jövőjét is építhessék. Bővebb információ: P. Varga József SJ. 30/289-0424 illetve Pifkó László, Életrendezés Háza, Püspök- szentlászló, 72/590-054. Nyolc éve, 1995 januárjában indult el a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában egy olyan havonta jelentkező előadás-sorozat, amelyen aktuális kérdésekről kiemelkedő előadók segítségével lehetett szót váltani, s melyeken az adott kérdésekkel keresztény világnézeti szempontokból szokás közelíteni. A rendezvények közönsége szinte állandó, s többnyire százan-két- százan tisztelik meg a fórumokat, amelyek ebben az évben is folytatódnak dr. Andrásfalvy Bertalan egyetemi professzor elnökletével. Február 19-én, szerdán 18 órakor egy tudós házaspárt fogadhat vendégül Pécs. A Zsámbéki Katolikus Tanítóképző Főiskola tanszékvezető tanára, Skrabsky Árpád szociológus, a Magyar Tudományos Akadémia demográfiai bizottságának tagja és felesége Kopp Mária, orvos-pszichológus professzor, a SOTE Magatartás- tudományi Intézetének igazgatója tart a hit és a lelki egészség témakörben előadást. Az előadás-sorozat minden hónap harmadik szerdáján folytatódik. K. F. Aviánói Márk Az idén Batthyány-Strattmann Lászlóé mellett egy másik magyar vonatkozású boldoggá avatás is lesz: a szentatya április 27- én iktatja a boldogok sorába Aviánói Márk (Marco d’Aviano) kapucinust. Aviánói Márk (1630-1699) az északkelet-olaszországi Avianó- ban született, a velencei kapucinus provinciához tartozott és kiemelkedő szónoki tehetsége miatt igen népszerű és keresett volt Európa-szerte. Innen jött kapcsolata I. Lipót osztrák császárral és magyar királlyal. A pápa, XI. Ince felismerte az ebben rejlő lehetőségeket és Aviánói Márkot tette meg követének, amikor a törökellenes Szent Liga létrehozásán fáradozott. Bécs 1683. évi felmentésekor nagy szerepe volt Aviánói Márk lelkesítő jelenlétének. Magyarország török alóli felszabadításában is elévülhetetlen érdemeket szerzett. Bécs után rávette az uralkodót a török elleni hadjárat folytatására. Ennek eredménye lett Buda 1686-ban történt felszabadítása. A pápa hatalmas összegekkel és csapatokkal segítette a hadjáratot. Márk a szövetséges keresztény seregek táborában képviselte a pápát és kibékítette a szüntelen torzsalkodó, egymás ellen presztízsküzdelmeket vívó hadvezéreket. Ő volt az első, aki a visszafoglalt budavári Nagyboldogasz- szony templomban szentmisét mutatott be. Az egész ország felszabadításáig folytatta a pápa által rábízott küldetését Magyarországon és a császári udvarban. 1699 nyarán Bécsben hunyt el, ma is ott nyugszik a kapucinusok kriptájában. A máriapócsi kegykép tiszteletének előmozdításában is szerepe volt. Az ő sugallatára vitette Bécsbe I. Lipót a könnyező Má- ria-képet. A zentai csata előtt Márk ezzel a kegyképpel tartott körmenetet a császárvárosban. Mint ismeretes, a csata a keresztény seregek győzelmét és Magyarország török alóli végleges felszabadulását hozta. Az igazság kedvéért meg kell említeni, hogy az azóta is a bécsi Szent István dómban őrzött kegykép többet nem könnyezett, ellentétben a Máriapócson maradt másolatával. Aviánói Márk alakja fellelhető a Budai Várban, XI. Ince pápa szobrának talapzatán. A budai kapucinusok az I. kerületi ön- kormányzattal együtt azonban egy szobor felállítását is tervezik egy még kijelölésre váró helyszínen. Mának szóló üzente leginkább az európai összefogás létrehozásában játszott szerepében, illetve igehirdetésében keresendő. Európa keresztény identitását ma már nem fegyverrel a kézben kell védeni, de ugyanolyan határozottsággal, amellyel Aviánói Márk a maga korában tette. Tiszteletének itthoni előmozdítását különösen is szívügyüknek tartják a magyar kapucinus atyák, akik a budai Fő utcai rendházban létrehozták az Aviánói Márk Emlékbizottság magyar csoportját. A bizottság készíti elő a boldoggá avatáson történő magyar részvételt, illetve összehangolja az Aviánói Márk tiszteletére szervezendő itthoni programokat. Drávaszög reformátusai a NET-en A közelmúltban útjára indult a horvátországi reformátusok lapjának elektronikus változata. A főleg a szomszédos Drávaszög lakóinak egyházi lapja, a Református Élet immáron interneten szolgál mindennapos hírekkel Bellye, Csúza, Eszék, Herceg- szöllös, Kopács, Sepse, Szent- lászló és Vörösmart lakóinak. A lap célja, hogy az apostoli munka során az egyes, egymástól távol élő gyülekezetek is tudjanak egymásról, örömeikről és gondjaikról, értesüljenek mindarról, ami a testvéri keresztyén gyülekezetekben történik. A lap elérhetőségi címe: uwiu reformed-croatia. info/refor- matuselet. A szerkesztők szándéka, hogy olyan információkról szerezzenek az atyafiak óráról órára könnyűszerrel tudomást, ami egykor várva várt hímek számított. K. F. A Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Egyházkerületének közgyűlése nem tudott dönteni a püspökválasztási jelölőlistáról, a vallási közösség törvényei szerint ezért a kerület élén álló egyházi személyre ismét ajánlásokat kell tenni. A püspökválasztásra azért van szükség, mert az egyházkerület jelenlegi püspöke, a 15 éve hivatalban lévő Harmati Béla áprilisban nyugdíjba vonul. Az evangélikus egyház 1997- ben elfogadott törvénykönyve szerint a püspököket az egyházkerületek közgyűlésein választják meg. A jelöltlistát az egyházmegyék ajánlásai alapján állítják össze. A nyolc déli egyházkerület által jelölt egy-egy személy közül csak ketten vállalták a listára kerülést. A 44 tagú közgyűlés titkos szavazásán azonban egyikük sem kapta meg a többség támogatását, így az ajánlási folyamatot meg kell ismételni. Az újabb jelöltállítás tavasz végére, nyár elejére lezárul. Magyarországon három evangélikus egyházkerület van: a déli, az északi és a nyugati (dunántúli); mindegyik élén egy püspök és egy világi felügyelő áll. ____________■ Pü spökválasztás