Új Dunántúli Napló, 2003. január (14. évfolyam, 1-30. szám)

2003-01-31 / 30. szám

KU - 2003. Január 31., péntek RIPORT 7. OLDAL KULTÚRA­Pécsi oktatóé a Martinkó-díj Takáts József kritikus, szerkesztő, eszmetörténész, a Pécsi Tudó-- mányegyetem Klasszikus Iroda­lomtörténeti Tanszék oktatója nyerte el az idén a Mártinké And- rás-díjat, a Magyar Tudományos Akadémia Irodíomtudományi In­tézetének elismerését. A hatodik al­kalommal odaítélt kitüntetést Ta­káts a „Nyolc érv az elsődleges kontextus mellett” című tanulmá­nyáért érdemelte ki. Az Akadémia Irodalomtudomá­nyi Intézete a díjjal egykori munka­társának, az 1989-ben elhunyt Aíar- tinkó Andrásnak állít emléket, tisz­telgésül az életében mellőzött tu­dós életműve előtt. Az elismeréssel az előző évben született, s a legjobb - XIX. századi témát feldolgozó - tanulmány szerzőjét jutalmazzák. A „Nyolc érv az elsődleges kon­textus mellett” alkalmi, teoretikus érveket tartalmazó írás, mondja ér­deklődésünkre a szerző, arról szól, hogy ha a történész meg akarja érteni a régi szövegeket, akkor az első használatának kontextusát kell figyelembe ven­nie. Egyszerűb­ben: miképpen is kell az irodalom­történet-írást művelni. A díjat február 1-jén, szombaton veszi át Takáts József az Irodalom­tudományi Intézetben, melynek során a laudációt követően beszé­det kell mondania. cs. l. Magánügyek az IH-ban Pénteken 10 részből álló beszélge­tősorozat kezdődik a pécsi Ifjúsági Házban Magánügyek címmel, amelynek házigazdája Jánosi Zol­tán televíziós riporter. A műsorban alkalomról alka­lomra pécsi, baranyai közéleti sze­mélyiségek, művészek, képviselők vallanak, válaszolnak olyan kérdé­sekre, amiket - Jánosi Zoltán remé­nyei szerint - eddig még nem na­gyon tettek fel nekik. A műsorveze­tő-riporter azt szeretné, ha vendé­gei „minden irányból láthatóvá” válnának. Pletykálkodás helyett őszinte, hiteles arcokat, egyénisé­geket szeretne láttatni, olyan embe­reket, akik már eddig is sokat tettek Pécsért, a megyéért. A pénteken este fél 6 órakor kez­dődő első Magánügyek vendégei lesznek: Tasnádi Péter, a megyei közgyűlés alelnöke, dr. Kamarás Nóra plasztikai sebész, Már István színművész, valamint Vidákouics Antal» és Vidákovics Szláven - apa és fia, előadóművészek. PÉCSI GYERMEKRAJZOK AZ ÁLDOZATOKRÓL. A New York i World Trade Center áldozatainak emlékére készítettek rajzokat és ren­deztek be kiállítást a pécsi Kertváros Utcai Általános Iskola diákjai. A bemutatót tegnap Janet Garvey (balról), az Amerikai Egyesült Álla­mok budapesti nagykövetségének helyettes vezetője nyitotta meg. FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ Angyal a részletekben Csonka Károly fotóművész, ahogy büszkén vallja, tüke pécsi, és eleddig, amennyiben városfotózásról beszéltünk, kizárólag csak szeretett városáról, Pécsről készített köny­veket. Ám legutóbb kirándult: Szegedre. Állandó szerzőtársával, Sz. Koncz Istvánnal előbb a Ballada a városról, majd pontosan tíz év­vel később A város mindörökké című könyvet adták az olvasók kezébe. A sikeren felbuzdulva az Alexandra Kiadó megbízta őket: tegyék át a székhelyüket, ezúttal Szegedre. A 6x6-os diákra fényképezett, mintegy 120 kép­ből álló kötet a közeljövőben kerül a nyomdába.- A városfotózás számomra mindig is kimerít­hetetlen témát kínált, miközben semmi egyébre nincs szükségem, csak fényre - mondta Csonka Károly. - Pécsnek már minden zugát, intim sar­kát ismerem, ám Szegeden talán valamikor a 60- as években jártam utoljára. Természetesen van­nak onnan származó jó barátaim, például Kal­már Nagy Károly, a neves sebész, aki maga is ki­tűnően fotózik - ők sok jó tanáccsal láttak el. De az tény, hogy nekünk kellett felfedezni a várost. A szerzőpáros hat alkalommal járt a Tisza- partján, ahol egykettőre barátokra, sőt segítőkre találtak, bár Sz. Koncz István még gyerekkorából jól ismerte a várost.- Az köztudott rólunk, hogy nem bédekker­ízű könyveket készítünk, az idegenforgalmi út­mutatás helyett inkább az érzelmek, az érzések dominálnak mindkettőnkben. Nekem mint fo­tósnak nagyon furcsa feladat volt, hiszen min­dent rögtön Pécshez viszonyítottam: a sík vidék szokatlannak tűnt, nem volt rálátásom a városra, ahonnan tájékozódni tudtam volna. Ezért a képek nagy ré­sze békaperspektívából ké­szült, aminek egyébként örültem. Szeged Pécshez képest fia­tal város, a sorozatos árvizek sokszor mindent romba dön­töttek, úgyhogy a város törté­nelméhez is másképp kellett hozzáállni.- Az alsóvárosi templomban kezdtük a kuta­kodást, majd szép lassan elértünk a felsővárosi templomhoz: nagyjából e két hely be is határol­ja Szegedet. De szerencsére mindenütt megtalál­tuk azokat a érdekességeket, finomságokat, ami­ket tudat alatt kerestünk, amikből számunkra Szeged összeállt. Csonka Károly, ahogy magáról állítja, meg­fontolt, spórolós ember, ezerszer is meggondol­ja, hogy egy beállítás, kompozíció előtt állva ki­oldja-e a fényképezőgépét. De természetesen még így is akadtak helyek, ahová többször is visszatért, hiszen ahányszor odautazott, mindig egy másik Szegedet talált.- Ilyen helyszín volt a zsinagóga, ami minden tekintetben lenyűgözött, ott háromszor is jár­tunk. És ami nagyon nagy élmény volt, az a Ti­sza. Városon belül, városon kívül is bejártuk, tet­tünk egy hajóutat is. A folyó vitt egy kicsit mesz- szebb a várostól, elvégre egy pécsi számára min­dig megkapó egy partoldal, a reggeli föveny. És a fotókon minden egyéb ott van, ami is­merten és (eddig) ismeretlenül is Szeged: a sze­cessziós házak, az árvízszint- jelek a kapukon, a régi, a pé­csire emlékeztető villamos a remízben. Apróságok, szege­di morzsák. Ahogy Csonka Károly sze­rényen mosolyogva azért megjegyzi:- A mondás ezúttal úgy szól: az angyal a részletekben rejlik. Úgy érzem, sikerült megtalálni a szegedi angyalt, és remélem, hogy ez a fényképekből és a prózadarabokból is ki fog derülni! Jegyzet Ebgondok, ebgondolatok Amint a fehér hólepel egyenletesen beborította a pécsi Kertvárosban is az utakat és a tereket, egyértelmű jelei mutatkoztak annak, ami egyébként sejthető volt, hogy a pa­nelekben igen magas lehet a ku­tyák száma. Men a fehér háttértől markánsan elkülönültek az ebek .bélműködésének végtermékei, amelyek minőségi és mennyiségi mutatóira az idei télen nem lehet panaszunk. Nyolcéves kislányom hazafelé menet a háromszáz méter távolság­ban lévő iskolából, szorgalmasan számolgatta azokat a rakásokat, amelyek közvetlenül a kitaposott gyalogút mellett hevertek: harminc­ötig jutott. Ahhoz nem volt kedve és energiája a csípős hidegben, hogy kicsit messzebb is tekintsen, s kü­lönben is, száz fölött már bizonyta­lan a számolásban; ám így is kije­lentette már tíz és húsz között, hogy undorító az egész. Most, hogy a hó egy része eblvadt, sokkal ve­szélyesebb a dolog, hiszen a szék­lethalmok a sáros felületen rejtőz­ködő színűekké nemesedtek, bár­melyik pillanatban beleléphet az ember, és fölcipeli a lakásába Gyermekeim egyébként mind­ezek ellenére épp a napokban jelen­tették be, hogy minél előbb szeret­nének egy kutyát beszereztetni. Én ellenzem, az anyjuk még hezitál, úgyhogy feszült a helyzet. Nem a kutyával, mint műfajjal van ba­jom, csupán azzal, hogy eddig úgy gondoltam, egy normális, ivarérett, szavazókorba lépett eb nem feltétle­nül panellakásban képzeli leélni az életét úgy, hogy a világ többi része illemhelyként rögzül a tudatában. Éppen ennek elkerülése érdekében kutyás internetes honlapokon pró­báltam meg utánanézni, létezik-e olyan eladó kölyökkutya, amelyik­hez kertes családi házat is adnak, de ez idáig ilyen nem létezik; fel is hívnám mindjárt a kutyatenyész­tők figyelmét erre a hiátusra. Olyan kutyát is el tudnék képzelni, ame­lyik önálló, vagyis nemcsak arra képes, hogy otthon várja a gazdit reggeltől estig a tévé valóságsói előtt heverve, hanem arra is, hogy kellő kiképzés után reggelente elmegy dolgozni, nagydolgát elvégzi a munkahelyén, és este holt fáradtan esik be az ajtón, ahogyan teszi ezt a család minden rendes felnőtt tag­ja. Persze a legjobb az lenne, ha külföldön vállalna munkát, s kere­seté minden hónapban szépen át­utalná a bankszámlámra, levonva persze azt a horribilis büntetést, amit ott kell befizetnie a parkban való piszkításért. Mert annak nagy a valószínűsége, hogy egy kulturált országban nem lehet mázsaszám­ra elpotyogtatni a közterületen a kutyaürüléket, s miután ezt saját kárán megtapasztalja, visszatérve felvilágosíthatná kutyatársait minderről. így, alulról jövő kezde­ményezésként, talán eredményes lehetne a közterületek tisztaságáért folytatott reménytelen küzdelem, amely, ez nyilvánvaló, mint felülről jövő kezdeményezés, alaposan megbukott. CSERI LÁSZLÓ Ötszáz meghívott az Echo-vitaesten Várhatóan éles vita kerekedik a ma esti Echo-esten, amelyen Pécs város kulturális fővárosi esélyeiről cserélnek eszmét az önkormányzat kulturális vezetői az értelmiség külön­böző jeles képviselőivel. Ötszáz, névre szóló meghívót küld­tek ki Pécs város művészeinek, a kulturális intézmények vezetőinek, az értelmiségi körök meghatározó egyéniségeinek abból az alkalom­ból, hogy Pécs: a kultúra fővárosa? címmel tart vitaestet az Echo című kritikai lap ma 16 órai kezdettel a pécsi Művészetek Házában. A meg­hívó alján nem csupán a lap kiadója és főszerkesztője, valamint az est­nek otthont adó intézmény igazga­tója neve található, hanem a kultú­ráért felelős dr. Kunszt Márta alpol­gármesteré is, jelezvén a téma és a hozzá kapcsolódó várható heves vi­ta fontosságát, amelyet Ágoston Zol­tán, a Jelenkor főszerkesztője pró­bál majd irányítható mederben tar­tani. Tekintettel arra, hogy időköz­ben az alpolgármester asszonynak külföldre kellett utaznia, és az est el­halasztására irányuló kérése nem került meghallgatásra, ezért a várost Gonda Tibor alpolgármester és Meaner András, a kulturális bizott­ság elnöke képviseli. A lap legutóbbi számának fő té­mája - vannak-e esélyei Pécsnek a kultúra fővárosa cím megszerzésé­re, mint ahogyan azt a város veze­tése reméli - komoly érdeklődést és markáns véleménykülönbségek ki­alakulását váltotta ki a város értel­miségi köreiben. Újabb elvesző nemzedék? A ma iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka tanulási és magatartás- zavarral küzd, egy másik becslés szerint 30 százalék körüli az ará­nyuk. A magatartászavarosak jó része rendkívül intelligens, na­gyon kreatív, mondja Tóth Andrea oktatás- és személyiségfejlesztő pedagógus. Ám, ha nem kapnak külön segítséget, elvesznek. Nem­hogy a szakmák között, de az oktatásügyben sincs egyetértés a „problémás” gyerekek tekintetében - véli. Pécsett négy általános is­kola kiemelten is figyelmet fordít e jelenség kezelésére, de ez kevés.- Abban a pillanatban, amikor a magas IQ-s, de magatartászava­ros gyerek bekerül egy 25-30 fős osztályba, megváltozik minden,- Ott a gyerek „kész”. Persze, a pedagógus nem is tudja megten­Alárendelt szülők ni, hogy rá irányuljon a teljes fi­gyelem. Főleg, ha nem is egy van egy osztályban. Ezek a gyerekek nem is bírják ki a 45 percet ülve és esetleg csöndben, hanem mindig megtalálják maguknak az érdeke­sebb foglalatosságot, nem figyel­nek oda.- Sorra jönnek a gyereket és a szülőket érő kudarcok...- Ezeket a gyerekeket mindig kudarcok érik az iskolában, és a mai oktatási rendszernek általá­nosan felróható hibája, hogy min­dig a rosszat vesszük észre. Azt emeljük ki, ha nem készültek, ha rosszul viselkedtek. A hiperaktiv gyerektől őrületes teljesítmény, ha egy órát nyugton végig tud ül­ni. Ezért dicséretet nem kap. Ak­kor sem, ha néha egy-egy anyag­„A mai napig alá vagyunk rendelve a fiúnknak. Most már hatodikos, 13 éves, tehát 6 éve Így megy... Én úgy dolgozom, hogy 2 órás takarítói munkát vállaltam el azért, hogy a délelőttöt és a délutánt úgy tudjam szer­vezni, hogy meglegyen a foglalkozás, mert neki erre van szüksége - amit az iskola meg is adott. Amúgy egy másik iskolában kezdtük, ott nem tolerálták, hogy az én fiam más, mint a többi. Egy leírt szóban három hibája volt. Járt keze, lába, a fejét örökké másfelé forgatta, minden szöszmötölésre odafigyelt, felhív­ta magára a figyelmet az osztályban: Itt vagyok, vegyenek már észre! Ha nem őt szólították föl, már problé­mát jelentett. Leesett a székről, direkt beverte a padba a fejét. Csakhogy a tanár fölfigyeljen rá. Rengeteg beírást kapott, volt, amikor naponta kettőt, hármat is. Nem tudtunk haladni a tananyaggal, mert nem vett részt az órai munkákon. Másfél évet kínlódtunk, aztán elhoztuk ide. Nagyon magas az IG-szintje a gyerek­nek, ami egy osztályban nem tud kijönni belőle. Most magántanuló, ami hosszú folyamat végeredménye. 3 hónapba telt, mire az önkormányzat hozzájárult." részben egy picit jobban tud telje­síteni. Tele van beírással az ellen­őrzője, sokszor a magatartása mi­att kapja a rosszabb jegyeket. Nem tud mit kezdeni vele a taní­tó, a tanár, ezért elővesz egy pa­pírt: Röpdolgozat! mondja, vagy: Kijössz a táblához, felelsz! A gye­rek abban a szituációban meg sem tud szólalni - ott az egyes. Vagy nem fejezi be a munkáját, el­felejtette a házi feladatát, és megint ott az egyes. Tehát egy idő után a tanulmányi eredménye is elfogadhatatlan. Ezeket a kudar­cokat hazaviszi, és már úgy gon­dolja, hogy világgá megyek in­kább, és nem keserítem aput meg anyut... Lassan a depresszió hatá­ráig, valamilyen önrontó tevé­kenységig, netán az öngyilkossági kísérletig is eljuthat.- Ki ismerheti fel, hogy baj van a gyerekkel?- Bizonyos tünetei a hiperakti- vitásnak már a csecsemőkorban megjelennek, Vannak természete­sen másfajta magatartási zavarok is, de ezek a családból jönnek, az agresszív szülőktől stb., de az hetne figyelni bizonyos dolgokra, és ez a pedagógusokra is vonatko­zik. Ám jelenleg a pedagógus alapképzésben résztvevők általá­ban nem hallanak erről. A szülők­kel beszélgetve legtöbbjük egy darabig elhiszi a gyerekéről, hogy az hülye, rossz, lusta, neveletlen. És itt is halmozódnak a problé­mák, mert egy idő után a szülő más lapra tartozik. A tanulási za­varok - ha a három alapvető terü­letről beszélünk - a dyslexia, a dysgraphia és a dyscalculia - ezek már inkább az iskoláskorban, a 2. Leírták - és kész? „Az én kislányom most harmadikos, tavaly volt egy tanácsadó-vizs­gálat. Ott azt kaptam a képembe, hogy a szülőnek szíve-joga, ho­gyan teszi tönkre a gyerekét, és az én kislányom soha nem lesz képes önálló életre az által sem, ha az édesanyja látja el. Pedig csak a matematika és az olvasás, ami kifejezetten nehezen megy neki. Mit tapasztaltunk? Azt vettük észre, hogy lassabban tanul, kicsit szét- szórtabb a figyelme, de talán ez betudható annak is, hogy amikor én jártam iskolába, nem volt annyira fölfokozott az egész képzés, 06 a követelmény is kevesebb volt. Ennek a követelménynek kevesebben felelnek meg. Mióta átálltunk, nagyon jó eredményei vannak. A gyerek körül otthon nem változott semmi. Ebben az iskolában vi­szont, miután gyógypedagógus segíti a munkát, a gyerek érti, ami­ről szó van. A hagyományos tanrendben mennek tovább és to­vább, itt a kislányomnak van ideje és lehetősége, el tudja raktároz­ni, képes kezelni az ismereteket.” osztályban derülnek ki. Ha a szü­lők tájékozottabbak lehetnének, mint amilyenek most, akkor már egészen kisgyermekkorban föl le­magát is okolja: biztos, én nem neveltem jól a gyerekemet, ha ilyen lett... BALOGH ZOLTÁN

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents