Új Dunántúli Napló, 2003. január (14. évfolyam, 1-30. szám)

2003-01-29 / 28. szám

4. OLDAL B A R A N Y A I TÜKÖR 2003. Január 29., szerda Hitelesített, de pontatlan vízórák A különbözet a féléves vízdíj többszöröse Különbözeiként féléves vízdíja többszörösét kellett kifizetnie több pécsi családnak, mivel a társasház fogyasztását számláló bekötési vízmérő jóval többet mutatott, mint a mellék­mérők összesen. Az érdekképviselet szerint a probléma kiküszöbölhető lenne, ha a mérők karbantartásáért a vízmű felelne, amiért a fo­gyasztók havi díjat fizetnének. Pécs Az egész épület fogyasztását számláló bekötési víz­mérő leolvasása után több pécsi család különbözet- ként féléves vízdíja többszöröséről kapott számlát a közelmúltban. Volt, aki a mellékmérő adatai szerint például hat hónap alatt 15 köbméter vizet fogyasztott, a bekötési mérő által mutatott mennyiség házon be­lüli felosztása után viszont 40 köbméternyi fogyasz­tást kellett még pluszként megfizetnie. Nagy Emil, a Lakásszövetkezetek és Társasházak Szövetségének (LAKTÁSZ) baranyai elnöke úgy véli, a lakók felháborodása jogos, hisz a mellékmérők an­Számla, mellékmérő alapján nak ellenére pontatlanul mérnek, hogy azok hitelesí­tésére korábban több ezer forintot költöttek. Pécsett a bekötési és a mellékmérők közti különbözet az adott épület fogyasztásának 17-22 százalékát teszi ki, ami az érdekképviselet szerint megengedhetetlen. Javas­latuk szerint - hasonlóan más hazai városokhoz - a lakók tulajdonában lévő mérőket a vízműnek kellene átvennie. így karbantartásukért és hitelességükért is a cég lenne a felelős, az órák pontosságát rendszeresen ellenőrizni tudnák. A lakók ezért minden hónapban szolgáltatási díjat Szemének. Neer József, a Pécsi Vízmű Rt. ügyfélszolgálati igazgatóhelyettese hangsúlyozta, az érdekképviselet a javaslattal még nem kereste meg őket, elképzelé­seiről minden bizonnyal a jövő heti találkozón tájé­koztatja majd a társaságot a LAKTÁSZ. A mellékmérők pontatlanságával kapcsolatos pa­naszokra reagálva a szakember kiemelte, ezek nem az elszámolás alapját képező, csupán költségmegosz­tó mérők, ahogy az a fogyasztókkal kötött szerződés­ben is szerepel. Hitelesítéskor - ami a jogszabályok szerint elengedhetetlen a számlázáshoz - hiába állít­ják be az órákat, azok elképzelhető, hogy a lakásba kerülve - például a be­építés körülményei miatt - már kevésbé pontosan mérnek. Ezen kívül a főmérő­vel ellentétben a csöpögő csapot, vagy az esetleges szivárgást sem érzékelik ezek a szerkezetek. Hozzátette, azokban a városokban, ahol nem a bekötési, hanem a mellék­mérő szerint számláznak, a két óra által mutatott különbözetet beépítették a víz­díjba. (Előzmények: www.dunantuänaphhu) WALD KATA Békéscsabán a mérők a vizmü tulajdonában vannak. A két éve bevezetett, jelenleg havi 390 forintos alapdíj fedezi egye­bek mellett a hitelesítés, a karbantartás, és a leolvasás költ­ségeit is. A számlákat a társasházi lakásokban felszerelt mel­lékmérő alapján állítja ki a szolgáltató, ezek a szerkezetek a cég szerint pontosan mérik a fogyasztást. Néhány újabb tár­sasházban viszont a főmérő alapján számláznak, mert ezeket jobban ellenőrzése alatt tudja tartani a szolgáltató. Azaz ha csalásra gyanakodnak, nem kell a lakókkal megküzdeniük, hogy beengedjék őket a mellékmérőkhöz, a lakásokba. Részletekben fizetnek a Femáért Egyelőre bizonytalan, mi lesz a sorsa az évek óta üresen álló egykori bevásárlóközpontnak A felszámolási eljárás keretében kötött szerződés értelmében a jelentkező német befektetőcsoport részletekben fizeti ki a Fema üzletközpont kialkudott vételárát. A teljesítés határide­je idén július, ami egybeesik a felszámolási eljárás kétéves le­bonyolítási határidejével is. Pécs- A német befektető egy olyan meg­határozó üzleti partnert keres, aki­nek a jelenléte garanciát adhat az üzletközpont későbbi eredményes működtetéséhez. Ezzel egy időben a szerződés szerint részletekben fi­zeti ki az ingatlan vételárát. A teljes teljesítés - ennek határideje idén jú­lius - esetén megy át a tulajdonába a Fema üzletközpont - tájékoztatta lapunkat a friss fejleményekről dr. Pallos Dénes, a felszámolási eljárást bonyolító pécsi ügyvéd. Mint lapunkban korábban be­számoltunk róla, a Fema-ingatlan kivásárlására az egyharmad rész­ben már tulajdonos német befekte­tőcsoport tett ajánlatot a felszámo­lási eljárás keretében. Az Adom Müller vezette csoport további né­met érdekeltségek bekapcsolódásá­ra számítva szánta rá magát a vásár­lásra, illetőleg arra, hogy ismét meg­kísérelje a kereskedelmi ingatlan új­raindítását. Egyelőre azonban nem csak a stratégiai partner, de a terve­zett profil sem ismeretes. A felszámolás első időszakában a felszámoló intézkedett a működő állapotban korábban közel 1 mil- liárdra taksált ingatlan állagmeg­óvásáról és őrzéséről, a szerződés aláírásával ezt a feladatot a német befektető vállalta magára. (Előzmények: www. dunantülinaplo. hu) KASZÁS E. HATTYÚ A PARKOLÓBÓL. Egy hattyút találtak a napokban egy pé­csi bevásárlóközpont parkolójában. Áz állat befogásában a Duna- Dráva Nemzeti Park munkatársai segítettek, majd megőrzésre a Mi­sina Természet- és Állatvédő Egyesület pécs-somogyi telepére szállí­tották. A madarat megerősödése után ismét visszaengedik a termé­szetbe. FOTÓ: MÜLLER ANDREA Bizonytalan a ruhagyáriak jövője Komló Tegnap délután a városházán az Elegant Rt. felszámolása miatt több mint 200 munkáját vesztett ruha­ipari alkalmazott további foglalkoz­tatása ügyében összehívott fóru­mon a város vezetői, a megyei és helyi munkaügyi központ, a regio­nális munkaerő-képzési központ munkatársai mellett komlói és kör­nyékbeli vállalkozók is részt vettek. Páva Zoltán polgármester elismer­te, hogy a város nem volt felkészül­ve a gyár bezárására, ennek ellené­re a munkaügyi tárcán keresztül minden lehető segítséget meg kíván adni az elmaradt munkabérek, vég- kielégítések kifizetésére. Ezt a fel­számoló Kossuth Holding Rt. terü­leti igazgatója, dr. Erdősi Éva meg­erősítette, hiszen a Bérgarancia-alap támogatásával a volt dolgozók 80 százaléka áprilisig megkapja járan­dóságát, az ingatlan értékesítése után a többiekkel is elszámolnak. A Baranya Megyei Munkaügyi Központ komlói kirendeltségének | vezetője, Stégemé Milassin Erika el­mondta, a városban és a térségben a gyors felmérést követően 101 var- I rónői munkahelyet találtak. Bár né­hány helyi vállalkozó ígéretet tett az elbocsátottak alkalmazására, sokan csak átképzés után juthatnak állás­hoz, ugyanis a többnyire bérmun­kát végző varrodákban a keleti ol­csó munkaerő miatt nagy a bizony­talanság^ _______________DEÁKG. A héten nyit a „postabiztosító” PÉCS A Magyar Posta Rt. - kihasználva bő ügyfélkörét és infrastruktúráját - a hónap végén betör a biztosítási pi­acra. Az induláskor élet- és baleset- biztosítás, valamint lakásbiztosítás kötésére lesz mód a hazai 3200 pos­tahivatalban, ám amurt azt tegnap a pécsi nyitó konferencián Stephan P. Kramer, a Magyar Posta Biztosító (MPB) igazgatósági tagja említette, a piac szondázása után bővítik a termékskálát, s az utazási, befekte­tési alapú életbiztosításnak, sőt a gépjármű-biztosításnak is ajtót nyit­nak. Az MPB nem tisztán magyar cég. Alapítója egy németországi biztosí­tó konszern - Haftpflichtverband der Deutschen Industrie (HDI) -, amely százéves biztosítási múltja után az elmúlt években tapasztala­tokra tett szert a posta biztosításér­tékesítésben a német piacon. A má­sik alapítónak, a Magyar Posta Rt.- nek, biztosításközvetítőként szin­tén komoly hagyományai vannak. Stephan P. Kramer szerint av­val érhetnek el sikereket, hogy az általuk kínált biztosítás szer­kezete és tarifa- rendszere meg­lehetősen egy­szerű, s az ügy­intézés kevés időt igényel. ígérik, a leg­több postaab­laknál január 31-től zökkenőmen­tesen, különösebb ügyfél-vára­koztatás nélkül lehet majd bizto­sítást kötni. K. F. Börtönbe vonul a nőgyógyász Enyhített ítélet másodfokon - Nyolc évre foglalkozásától is eltiltották az orvost Jogerősen négy év és négy hónap fegyházban letöltendő sza­badságvesztésre ítélték dr. Soponyai József pécsi szülész-nő- gyógyász-aneszteziológust, mellékbüntetésként pedig nyolc évre eltiltották foglalkozásától és 5 évre a közügyek gyakorlá­sától. Az ítélet súlyos, ám az eset sem egyszerű. PÉCS Dr. Soponyai József ismert pécsi szülész-nőgyógyász és aneszte­ziológus hosszan húzódó bünte­tőügyét tegnap jogerős ítéletével lezárta a Baranya Megyei Bíró­ság. Soponyai ellen azért indult büntetőeljárás, mert kiderült, hogy alkalmanként saját orvosi pihenőszobájában fogadta a hoz­zá forduló hölgyeket, ott fájda­lomcsillapítás ürügyén elaltatta őket, majd „kihasználta” a hely­zetet. Az ügy kipattanásában egy budapesti országos intézet veze­tő főorvosának döntő szerepe volt, aki családi érintettsége mi­att az internetre kitett vádirattal támadta meg a pécsi szülészt. A banánhéj, amin Soponyai elcsú­szott, ez volt. A fővárosi kolléga lánya ugyanis Pécsett tanult, s egy nőgyógyászati vizit után el­mondta édesapjának azt, hogy injekció hatására félálomba me­rülve milyen „kezelésben része­sült”. A háttérhez az is hozzátarto­zik, hogy az említett eset előtt már egyszer nyomoztak a rend­őrök egy feljelentés nyomán ha­sonló ügyben az orvos ellen és a nyomozók találtak is altatáshoz szükséges gyógyszeres ampullá­kat a pihenőszobában, ám akkor, a nyolcvanas évek közepén-vé- gén bizonyítékok hiányában ej­tették az ügyet. Információnk van arról is, hogy az internetes levél megírása előtt az elkeseredett apa egy „utolsó lehetőséget” adott kollé­gájának, aki e lehetőség birtoká­ban távozott Pécsről és elhelyez­kedett a bonyhádi kórházban. Időközben azonban megürese­dett a keszthelyi kórház szülé­szet-nőgyógyászati osztályának vezető posztja, és Soponyai Jó­zsef elkövette azt a hibát, hogy megpályázta a főorvosi állást. Ennek a pályázatnak a híre jutott el a budapesti igazgató-főorvos fülébe, aki úgy gondolta, hogy itt az ideje annak, hogy megállítsa Soponyai karrierjét. Mint az em­lített főorvos jelen sorok írójának egykor említette: „Egy városi kór­ház osztályvezető főorvosa élet és halál ura a maga szemétdomb­ján, és soha sem szabad megen­gedni, hogy egy ilyen orvos, mint Soponyai, önálló vezetői posztra kerüljön." múlására való tekintettel is csök­kentette a bíró a büntetési tételt. Tegyük hozzá, a vádlott maga is megszenvedte bizonyos értelem­ben a történteket - hiszen 2000 áprilisától 2000 szeptember végé­ig előzetes letartóztatásba került, és az elsőfokú ítélet után nem hagyhatta el lakhelyét. (Előzmények: muw. dunantülinaplo. hu) Elsőfokon öt év négy hónapi fogházban letöltendő szabadság- vesztésre és nyolc évre a foglalko­zástól való eltiltásra ítélte a pécsi szülészt a bíró, most másodfokon az ítéletet egy évvel enyhítették. Amint azt dr. Kalmár Éva, a Pécsi Városi Bíróság elnöke, a Baranya Megyei Bíróság sajtószóvivője el­mondotta, az enyhítés indokai kö­zött az is szerepel, hogy az ügy régóta húzódik, s részben az idő __________________________ A szakma felhördült Szakmai körökben is mélységesen elítélik az esetet, ám nem csak az orvosi szoba titkainak körébe tartozó „valóságshow” szemszö­géből. Természetesen az elalélt személyen való szemérem elleni erőszak sem válik az elkövető dicséretére, ám van egy másik része is a történetnek, aminek hallatán minden altatóorvos felhördült. S ez az altatás, ami egyáltalán nem gyerekjáték. Sohasem lehet ugyanis teljes bizonyosággal tudni azt, hogy a páciens felébred-e? Ezért nemcsak kockázatos, hanem szigorúan tilos az orvosi pihe­nőszobában, az újraélesztéshez szükséges felszerelések híján bár­kinek altatóinjekciót beadni. Hírek DRÁVASZABOLCSON az ön kormányzat új buszvárót építte­tett. A pavilon és a köré lerakott díszburkolat összesen 1,7 millió forintba került. (aa) VOKÁNY képviselő-testülete kör­nyezetvédelmi szempontok miatt a község határában lévő szemét­telep mielőbbi bezárásáról dön­tött. A település vezetői több cég­gel, köztük a pécsi Biokom Kft.- vel is tárgyalásokat kezdtek a jö­vőt illetően. (a) NAGYHARSÁNYBAN közel 18 millió forintos beruházás révén felújítanak és elkészülte után bo­rászati célra bérbe adnak egy több mmt 200 éves, 150 méter hosszú pincét. Az iskola alatti ér­tékes építészeti emlék megközelí­tése érdekében az utcáról új lejá­ratot nyitnak. (aa) A SZIGETVÁRI kórház ápolási osztálya tizenöt speciális, hidrau­likus betegágyat kapott. A mint­egy hatmillió forint értékű ado­mány a németországi Würtzburg- ból került hazánkba, egy ottani katolikus szervezet jóvoltából. ________________________IPAMI új tó, rendezvényház Kistapolca A határközeli településen ta­vasszal rakják le a községi rendez­vényeknek otthont adó épület alapkövét, mellyel párhuzamosan egy halastavat is kialakítanak. A Rendezvények Házának kivi­telezése mintegy 50 millió forintot igényel, melyhez pályázaton kíván pénzt szerezni az önkormányzat. Amint az Waller Ferenc polgármes­ter elmondta, a megvalósításra reá­lis esély van, ugyanakkor a község a falusi turizmus fellendítése érde­kében más területen is előre kíván lépni. Ennek körébe tartozik egy új 10 hektáros halastó kialakítása, melynek építése szintén az időjá­rás jobbra fordultával kezdődik. A település a vendégek fogadására máshogy is készül. A közelmúlt­ban másfél millió forintért új pado­kat és asztalokat helyeztek ki az ut­cákba, melyeknél külön figyelmet fordítottak arra, hogy az eszközök környezetbarát anyagból készülje­nek. Mint a polgármester hozzátet­te, a szálláslehetőségeket a falu la­kosai biztosítják majd a leendő vendégeknek. ______________ilj.

Next

/
Thumbnails
Contents