Új Dunántúli Napló, 2003. január (14. évfolyam, 1-30. szám)

2003-01-29 / 28. szám

2003. Január 29., szerda BARANYA I TÜKÖR 5. OLDAL Hírek SZENTLASZLÓ település temp­lomában az oltárkép mögött kö­zel évszázada őriznek egy rész­ben megfeketedett festményt, eleddig ismeretlen művész alko­tását, amely Szent László királyt ábrázolja. Az Önkormányzat a kép restaurálását rendelte el ab­ban a reményben, hátha a mun­ka során az is kiderül, hogy ki festette a képet. (a) SZENTLÖRINCEN az önkor­mányzat és az általa működtetett oktatási intézmények vezetői teg­napi megbeszélésükön úgy hatá­roztak, hogy ebben a tanítási év­ben nem emelik a napközis térí­tési díjakat. A javaslatról a jövő héten dönt a város képviselő-tes- tülete. (aa) A SZÁSZVÁRI önkormányzat a napokban 3 millió forintot nyert építészeti örökség pályázaton. Az összeget a polgármesteri hivatal tetőszerkezetének cseréjére for­dítják. A teljes bemházás mintegy 3,8 millióba kerül. (ck) ANTALSZÁLLÁSON a helyi ön- kormányzat tervbe vette a köz­ségben található árkok betonlap­jainak felújítását. A hideg idő mi­att az ároklapok megrongálódtak, így azokat mielőbb szeretnék helyreállítani. __________icsami Ke vesebb parkoló is elég Sellye Az eddig előírtnál kevesebb par­Szívcentrum kontra OEP Műtét a pécsi Szívcentrumban Mint lapunkban hírt adtunk róla, nemré­giben meghalt egy pécsi doktornő, mivel a szakemberek nem tudták időben meg- műteni a defibrillátor-pészméker hiánya miatt. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) állítása szerint a Szívklini­kának lett volna módja más egészségügyi intézménytől „kölcsönkérni” ilyen szer­kezetet. Dr. Papp Lajos professzor az el­hunyt orvos esetének hátteréről is nyilat­kozott lapunknak. Pécs-Budapest Amint arról korábban már beszámoltunk (2003.01.22.), több hetet, vagy akár hónapot is várakozhat az a szívbeteg, akinek defibrülá- tor-pészméker (ICD) beültetésére lenne szük­sége. A pécsi klinikán ugyanis még tavaly de­cember elején elfogyott a szerkezet, mivel - az ország többi intézményéhez hasonlóan - felhasználta az egy évre előre meghatározott kvótáját. Az előjegyzési listán azóta is több páciens szerepel. Lapunk egy hete számolt be arról, hogy egy neves pécsi doktornő mialatt a speciális pészméker-beültetésre várakozott, szervezete már nem tudta kivárni a szerkezet megérkezését. Dr. Papp Lajos, a Szívklinika igazgatója úgy véli, dr. Kiss József, az OEP általános fő­igazgató-helyettesének sajtóban megjelent nyüatkozata nem felel meg a valóságnak. A főigazgató-helyettes egy lapban azt állította: lett volna elérhető ICD, amennyiben az egész­ségbiztosító tudomást szerez az igényről. Dr. Merkely Béla, a Magyar Kardiológus Társaság Aritmia és Pacemaker Munkacso­portjának alelnöke kérdésünkre úgy nyilatko­zott, hogy az OEP- nek mindenkép­pen tudnia kellett a hiányról, hiszen a várólisták létezé­sét - országos szinten mintegy negyvenen szere­pelnek rajta - ők maguk sem firtat­hatják. Mindezt megerősítette la­punknak a társa­ság elnöke, dr. Tender József is. Kiss Zsolt, az egészségbiztosítá­si pénztár gyógyí­tó-megelőző ellá­tási főosztályának vezetője a Dunántúli Naplónak elmondta, a fent említett társaság ICD-bizottságának ré­széről érkezett olyan jelzés, hogy szükség lenne pészmékerre.- A szükséges lépéséket azonban a tőlünk telhető módon megtettük. Mindezek mellett azonban hangsúlyozta: nincs olyan ország, ahol egy ilyen drága szerkezet beültetésére ne várnának a betegek. A helyzetre való te­kintettel az OEP az előzetes kalkulációkon felül plusz ötven darab defibrillátoros pészmékert rendel. Kiss Zsolt azonban igen extrém helyzetnek tartaná, hogy ha még rak­táron nem is, de az ország egyéb szívcentru­maiban ne lett volna egy-két darab „felesle­ges” szerkezet a pécsiek számára. Papp Lajos mindezek mellett kiemelte, a kialakult helyzet miatt nem kíván hibáztatni senkit, hiszen az OEP-pel mindig is korrekt vi­szonya volt az intézménynek. A professzor hangsúlyozta, a klinika három és fél éves mű­ködése alatt mind ez idáig még nem fordult elő, hogy eszközhiány miatt bárkinek is meg kellett volna halnia. Sőt, az elmúlt évek alatt megkétszereződött a szívműtétek száma. Az elmúlt napokban többen megkérdője­lezték a szívsebész ama döntését, hogy haza­küldte a pészmékerre váró, időközben meg­halt doktornőt. Papp Lajos e kérdéssel kap­csolatban elmondta, mérlegelnie kellett: vagy a szerkezetre váró nyolc beteget fekteti be a klinikára, amely esetben a műtét idő­pontjáig akár hat hét is eltelhet, vagy inkább ez idő alatt negyvennyolc másik páciens éle­tét menti meg, akiknek szerencséjükre nem ICD-re volt szükségük. Ilyen körülmények között - nem ritka, hogy még az igazgatói szobában is ápolt fekszik a sürgős betegek helybiztosítása miatt - kell életről halálról döntenie. Mindezek mellett a professzor hangsúlyozta: nem tartja helyesnek, hogy egyesek a politikát is belekeverik az ügybe, mint ahogy azt tette egy levélíró, aki névtele­nül bírálta őt. (Előzmények: wunv.dunantuünapb.hu) SOMLAI ADRIENN Levelek a professzornak Az említett doktornő halálával kapcsolatban dr. Papp Lajos professzornak címzett egyik név­telen levél: „Kedves Professzorom! Érdeklődéssel olvastuk a Dunántúli Naplóban a nyilatkozatát egy doktornő értelmetlen halá­lával kapcsolatban. Ebből a cikkből mindenki mást fog kiolvasni. A szakemberek pl. az önök felelősségét. Ilyen speciális helyzetben talán nem kellett volna a doktornőt hazaengedni. Az eü-ben a legrosszabb az év vége, év eleje, amikor már nincsen eszköz, ill. még nincsen. Mert hát a tb sem tud korlátlanul mindent finanszírozni, még a nálunk sokkal gazdagabb or­szágokban sem. A laikusok megint a tb-t fogják szidni. Pontosan a szakembereknek kellene reális tájékoztatást adni és nem a tb ellen hangolni az embereket. Vagy ha már ezt tetszik tenni, ötleteket kéne adni, hogy honnét lehetne elvonni pénzt a tb javára (pl. Orbán Viktor USA-beli utazásából 16! pacemekert lehetett volna venni, és lehetne sorolni a politikusok gátlástalan pazarlásait.) Még az egészségügyben is lenne mit javítani, ugyanis szegénység mellett az eü. még mindig pazarló helyenként. A szóban forgó doktornő életét egyszer megmentették a MÁV Rendelőintézetben bekövet­kezett rosszullétekor. Arra számítani lehetett, hogy az meg fog ismétlődni. Az igaz, hogy a doktornő élne, ha időben megkapja a pacemekert, de akkor is élne, ha kellő körültekintés­sel járnak el és intézetben várja meg a szívritmus-szabályozót, bármilyen sok időt vesz is az igénybe. Tisztelettel: egy más véleményen lévő a sok közül" kólót kell kialakítaniuk üzleteik előtt a sellyei kereskedőknek, ha a gazdasági bizottság javaslatát a képviselő-testület is elfogadja. A központi szabályozás betartása a vállalkozók többségének gondot okoz: a boltok előtt általában nincs elegendő hely a szükséges parkolók létesítéséhez, ezen kívül a darabonként több százezer fo­rintos kiadást sem tudja mindenki vállalni. Gyöngyi József a város műszaki osztályának vezetője kiemelte, az önkormányzat parkolásra vonat­kozó helyi rendelete ötven száza­lékban térhet el az országos elő­írásban foglaltaktól. Ahol tehát ed­dig négy parkolót kellett kialakíta­ni, a jövőben kettő is elegendő len­ne. A gazdasági bizottság javaslata szerint a közterületek használatá­val kapcsolatos rendelet is módo­sulna: e szerint a lakók a kerítéstől tíz méteren belül - de legfeljebb az út széléig - kötelesek az árkokat, járdákat rendben tartani. w. k. Csődbe ment önkormányzat Túlvállalta magát a településvezetés? Csődöt jelentett a Bács megyei bíróságon a Duna-parti telepü­lés. Ha a bíróság az eljárás megindítása mellett dönt, csődbiz­tost neveznek ki a településre. A falu vezetői nem nyilatkoz­nak az ügyben, információink szerint a pénzügyi gondokhoz a több befejezetlen beruházássál járó kiadások vezethettek. polgármester pedig kedden elér­hetetlennek bizonyult. Kecskeméten a megyei bíró­ságon azt közölték lapunkkal, hogy egyelőre nem született döntés a falvaiak beadványáról. A baranyai közigazgatási hi­vatal törvényességi főosztályán - ahol a hasonló sorsra jutott Gilvánfa okán komoly tapaszta­latokkal bírnak - elmondták, elvben a bíróság nem sokat mér­legelhet, ha a fizetésképtelenség fennáll, el kell rendelniük az el­járást. Ekkor rövid időn belül Dunafalva-Kecskemét-Pécs Ami tény: a nehány esztendeje még Baranyához tartozó, majd később Bács megyébe „igazoló” falu képviselői legutóbbi ülésü­kön úgy határoztak, csődeljárás megindítását kezdeményezik a megyei bíróságon. Az ügy hátte­re meglehetősen bizonytalan, miután a falu immár negyedik választási ciklusban ténykedő polgármestere betegeskedik, a jegyző nem kívánt nyilatkozni a történtekről, az ügyeket vivő al­pénzügyi gondnokot jelölnek ki a településre, aki nekilát a gaz­dálkodás átvilágításának, és fel­tárja a csődhöz vezető okokat. A folyamat akár évekig is eltarthat, addig pedig csak a kötelező fel­adatok ellátására kerülhet sor a faluban. A pénzügyi helyzet rendbetételéhez a Belügymi­nisztériumtól is igényelhető for­rás. Információink szerint a csőd­höz az előző évek gazdálkodása vezethetett, az önkormányzat feltehetően túlvállalta magát: több beruházásba, például csa­tornaépítésbe is fogtak, azonban ezek befejezésére már nem fu­totta a kasszából, sőt, jelentős adósság is keletkezett. PARKOLÁSI NEHÉZSÉGEK. Bár a tegnapi tavaszias idő nyomán tovább zsugorodtak, megyeszerte még mindig sok problémát okoznak a parkolni szándékozóknak az út mentén tornyosuló hókupacok. Elszállítá- suk tetemes összeget emésztene fel, így vélhetően majd csak az olvadás hozhat megoldást. _______fotó: m. a. Az Alpok-Adria és a szociális védelem PÉCS A hat ország tizennyolc régióját tömörítő Alpok-Adria Munkakö­zösség szociális védelmi munka- csoportjának tagjai tegnap talál­koztak a megyeszékhelyen. Az idősek problémáival, hátrányos helyzetű fiatalokkal, drogosokkal is foglalkozó testület tagjai több egyezményt is aláírtak. A munkacsoport keddi tanács­kozásán - az EU illetékeseihez el­küldendő - ajánlásokat fogadtak el az egyes országok szociálpoliti­kája összehangolásának lehetősé­geiről. Az Alpok-Adria tagjainak együttműködésére közös intéz­ményi adattár létrehozásáról is megállapodtak. Szó esett arról is, hogy az adott régiókban működő, szociális területen tanuló egyete­misták más országban tölthessék gyakorlati idejük egy részét, ta­pasztalataikat pedig kölcsönösen kicseréljék egymással. Poros Béla, az egy éve baranyai székhellyel létrehozott munkacso­port vezetője szerint a bólyi gyer­mekotthonban és a pécsi drogköz­pontban tett látogatás tapasztala­tainak közös megbeszélése is nagy segítséget nyújthat a köl­csönös információcseréhez. Elhúzódó aknamentesítés Baranyai körkép A délszláv háború következmé­nyeként még mindig találhatók aknák a horvát-magyar határ- szakaszon. Dakos József dan­dártábornok, határőrségi főta­nácsos, a Pécsi Határőr Igazga­tóság vezetője lapunknak el­mondta, a munkálatok a havas idő elmúltával újra megkezdőd­nek a horvát oldalon. Az aknák legkülönbözőbb típusai vannak még a földben a Duna-Drá- va közti határrész, az úgynevezett Baranya háromszög elsősorban Magyarországhoz közeli területén. A hetvenhat kilométeres szakaszon gyalogsági és harckocsiaknák, bot- lódrótos- és taposóaknák is lehet­nek. Dakos József szerint nehéz megállapítani az aknák pontos szá­mát. Az sem kizárt, hogy magyar területre, az úgynevezett határnyi- ladékba is jutott és maradt belőlük. Az aknák jelentős részét annak ide­jén a beérkező szerb csapatok tele­pítették, de bizonyos területek vé­delmére civüek is rakhattak le ak­nákat. Pontos térkép nincs az ak­nák helyéről. Az aknamentesítés elhúzódásá­nak okai között megemlítendő az is, hogy az adott, és nem is kicsiny területet az említett okok és más biztonsági előírások miatt is szinte centiméterenként kell átvizsgálni. A horvátok szinte folyamatosan végzik a munkát: helyben szétsze- reük, felrobbantják vagy elszállítják az aknákat.- Horvátország hosszú ideig kül­ső határnak számít majd az EU- csatlakozás utáni években is, foko­zott, az állampolgárokat is érintő határellenőrzés­sel, ezért is fon­tos lenne az ak­namentesítés mielőbbi befeje­zése. A horvát kollégáktól ka­pott információ­im szerint eb­ben az évben véget érhet az aknamentesítés, addig is taná­csos a fokozott óvatosság a határ- szakaszon, hiszen a magyar ol­dalon is elképzelhető olyan rob­banószerkezet jelenléte, amely balesetet okozhat - mondta Dakos József. BOZSIK L. Bün-krimi-rend Kifosztották a bérlőt Pécsett a Perczel utca egyik lakásának albérlőjét fosztotta ki hétfőn egy ismeretlen besurranó tolvaj, aki csaknem egymillió forint értékben lo­pott el készpénzt és ékszereket. (mb) Lopni akart a kórházban Pécsett az egyik kórházból orvosi műszereket akart ellopni egy férfi hét­főn, azonban az intézmény biztonsági őre feltartóztatta és értesítette a rendőröket. A tolvajnál meglelték a 150 ezer forintot érő berendezése­ket. (mb) A szántóföldön landolt A Mágocs és Csikóstöttös között vezető úton egy autó vezetője elveszí­tette uralmát járműve felett egy kanyarban a jeges úton, megcsúszott, majd a szántóföldön felborult. A sofőr könnyebb sérülésekkel megúszta az esetet, azonban a kocsiban másfél millió forintos kár keletkezett, (mb) Nem akart fizetni Pécsett az egyik barkácsáruházból egy férfi fizetés nélkül akart tá­vozni két fúrógéppel, azonban a biztonsági őr lefülelte. A tolvaj el­len feljelentést tettek. B. L

Next

/
Thumbnails
Contents