Új Dunántúli Napló, 2002. december (13. évfolyam, 327-354. szám)
2002-12-24 / 350. szám
II. OLDAL KARÁCSONY 2 0 0 2 i Egy érzelmes kapitalista Angyali vigasság Karácsony jön, s ha karácsony közeledik, mindig előveszem Gion Nándor Az angyali vigasság című kötetét. Először a történeteket kedveltem ebben a kötetben; úgy, ahogyan Gion mesélt, serkei más nem tudott mesélni. Nem véletlen, hogy napjaink nagy irodalmi vitáit csupán egyetlen mondattal „intézte el": nincs időm a történet elmúlását észrevenni - mondotta. Az élőbeszéd elevenségét őrző mondatok mögött ott volt a közösség tapasztalata is. Nem véletlen, hogy karácsonykor mindig az ő elbeszéléseit veszem elő, a karácsonyt Gion úgy ábrázolta, ahogy gyermekkoromban én is megéltem: közösségi ünnepként. Gion gyermekhősei is talán csak évtizedek múltán értették meg valódi szerepüket, azt, hogy gyermeki mivoltukban a reményt képviselték íalunyi közösségükben ......tudtuk, ho gy mégiscsak szép volt az a tél - olvashatjuk a kötet utolsó elbeszélésében. - Különösen a karácsony előtti napokon, amikor fehér volt minden, a házak és az eperfák, bent a házakban meg az emberek az ablakokhoz nyomták a homlokukat, és tőlünk várták az angyali vigasságot.” Karácsony jön, s idén karácsonykor is előveszem Gion Nándor kötetét, ám most nem csak a mondatok sajátos dallamára figyelek, hanem a nyáron meghalt szerzőre is emlékezni fogok. Úgy hozta a sors, hogy a kanizsai írótáborban találkoztam először Gion Nándorral, akkor kaptam tőle Az angyali vigasság című kötetet, 1987. szeptember 9-én, ahogy azt a dedikáció alatt rögzítette. Egy író- táborban, az általunk szervezett veránkai írótáborban láthattam utoljára. Az írótábor csapata már az első évre kialakult, a második évre csak az igazolt hiányzó helyére került új ember. Mára őt is a törzsgárda tagjának gondolom. Mit csináltunk á szigeten? Volt, aki írt is, volt, aki gondolkodott, volt, aki körbejárta az egészet, hol gyalog, hol lovaskocsival. Nagyobbrészt azonban hallgattunk. Hallgattunk és néztük a Dunát. Egyszer ezeknek a nagy, mély hallgatásoknak a titkát is meg kellene érteni. Hallgattunk sokat, itt senki sem szidta a másikat, vagy a távollévőt. Ezt Gion Nándor mondta, tavaly is, idén is, afféle zárszóként. Mert Nándor is a törzsgárdához tartozott, mi több, korelnöke, rangidőse volt a tábornak. Nemcsak évei számát tekintve... Sokat hallgattuk Nándort is, mert úgy tudott mesélni, ahogyan írt is, regényeiben, elbeszéléseiben, mondatai mögött mindig érzem sajátos hanghordozását. A táborban jól érezte magát, de még csak sétálni sem jött el velünk, vaddisznólesen sem volt, azt mondta, ha a házhoz jönnek a malacok, lejön a teraszról, s megnézi őket. Ült a teraszon, nézte a Dunát. Este, éjjel is ült a teraszon, s nézte a Dunát. A Dunát, s az időt is meg kellene értenünk egyszer... Az utolsó nap reggelije után még megmutatta az új bőröndjét, elvittem azt a kikötőhöz, aztán áthajózott a másik partra. Elment az az Író, aki az angyali vigasságról úgy tudott írni, hogy az én szívembe is beköltöztette a reményt... FŰZI LÁSZLÓ Gion Nándor 1941. február 1-jén született a vajdasági Szenttamáson. Számos könyvet és filmforgatókönyvet írt, az egyik legismertebb vajdasági magyar írónak tartották. Térben és időben is hatalmas távlatokat összefogó négy kötetből álló regényciklusában (Virágos Katona, Rózsaméz, Ez a nap a miénk, Aranyat talált) a vajdasági magyarság regényét írta meg. Prózája közel áll az úgynevezett mágikus vagy tündén realizmushoz, ennek ellenére az emberi élet mélységeit is bemutatta, ahogy a társadalom peremére vetett emberek sorsáról írva is érzékeltette, hogy teljes életet tudtak élni. 1994-ben települt át Magyarországra, itt írott elbeszélései, ahogy egyik mél- tatója írta, az utána nyúló emlékekből és a frissen megtapasztalt életből táplálkoztak, ezekből az elbeszélésekből „hátborzongatóan vicsorog és vigyorog ránk az ezredforduló véres valósága”. 2002. augusztus 27-én halt meg. Élénk visszhangot váltott ki a száz leggazdagabb magyarról megjelent album. Az olvasók azóta is hiile- deznek, a közvetlenül érintettek pedig berzenkednek. A legtöbb milliárdos arra hivatkozik, hogy nincs is annyi pénze, amennyit ' tulajdonítanak neki; akad a városban tíz nála gazdagabb, aki nem is került a száz közé. A megszólítottak között mindössze ketten akadtak, akik nem tiltakoztak. Egyikük csak azt kifogásolta, hogy rosszul mérték föl a vagyonát: ő a legmódosabb magyar. A másik beszélgetőpartnerem, a szinte napra pontosan ötvenéves Tamás István. Ő azt mondja, hogy elutasítás helyett együttműködött inkább a kiadvány szerkesztőivel. Ha már írnak róla, legalább ellenőrizhesse az adatokat. Egyébként a tizenhetedik helyre került tízmilliárd forinttal. Kevesebbre taksálja a vagyonát, de azt készséggel elismeri, hogy így is, úgy is befér az első százba. „Jó érzés mecénásnak lenni”- Vajon a magyar társadalom megérett a gazdagok listájára?- Mi az, hogy megérett? Akkor lesz érett, ha szembesül az ehhez hasonló listákkal.- Vajon érdemes megkülönböztetni a gazdagot az újgazdagtól?- Az újgazdagokról nekem nem a százas lista jut az eszembe. Sokkal inkább az, hogy megveszik a legdrágább BMW-t, jól élnek, aranylánc csörög a karjukon és a nyakukban. Az újgazdag fogyasztani akar. A gazdag felelősséggel tartozik a vagyonáért. A tőke nem arra való, hogy feléljem, hanem hogy működtessem.- Egyik kezdeményezésének, a budapesti Csodák Palotájának az egész országból járnak csodájára. Mikor járt utoljára a Váci úti épületben?- Szerencsém van, mert a legutóbbi hétvégén elvittem a hatéves lányomat. S bár sokan voltak, nagy élvezettel kapcsolódott bele azokba a játékokba, amelyek révén kapisgálni kezdte a fizikai-természettudományos törvényszerűségeket.- Ezek szerint a gazdagok felelősségét abban éri tetten, hogy működtetik-e a tőkéjüket. Mecénási hajlamukat pedig abban, hogy támogatnak-e bizonyos ötleteket. Most már csak az a kérdés, hogy másik kezdeményezése, a Nemzetközi Üzleti Főiskola esetében tőkésnek mm,mm vagy mecénásnak tekinti-e magát? Érzi-e például azt a felelősségét, hogy az újgazdagok gyerekei megtanuljanak felelősséget érezni a tőkéért, s ami ezzel együtt jár: emberek munkalehetőségeiért? „Hol itt az egyenlőség?”- Akármennyi aranylánc csörög is egyik-másik szülőn, bármennyire „élvezi” is az életet, annyi esze azért van, hogy olyan iskolába küldje a gyerekét, ahol nemcsak a közgazda- sági és pénzügyi ismereteket sajátíthatja el, hanem az értékrendet is. Az angol rövidítéssel IBS-nek nevezett Nemzetközi Üzleti Főiskola ugyanis kulturális létesítmény: itt együtt van az iskola és a színház.- És azt nem tartja igazságtalannak, hogy ezen a magán- főiskolán többnyire olyan diákok vannak, akiknek a-szülei képesek megfizetni a tandíjat?- Ez nem egészen így van. Tavaly meghirdettünk száz tandíjmentes helyet, nos, erre a száz helyre tizenháromszoros volt a túljelentkezés. Néhány hónap múlva meg is kaptuk a kritikát: tökmindegy, hogy a tandíjmentes diák miként tanul, hiszen semmi sem ösztönzi arra, hogy megérje neki a hajtás. Elfogadtam a kritikát, s az idén úgy változtatunk, hogy nem hirdetünk tandíjmentességet, ugyanakkor felére csökkentjük a tandíjat. Igen ám, csakhogy szerintem a magyar társadalom még kevésbé viseli el a fizetős felsőoktatást, mint a gazdagokat. Pedig ha belegondolunk, akkor meghökkentő következetésre juthatunk. Aki nem tanul tovább, az elmegy dolgozni, s a jövedelme után adót fizet. Aki viszont állami főiskolán vagy egyetemen tanul tovább, az a tovább nem tanulók adójából végzi a tanulmányait. Hol itt az egyenlőség?- Tudja, hogy ez nem rokonszenves gondolat a közvélemény előtt?- Ettől még igazam lehet.- Ha már üt tartunk, fél füllel hallottam, hogy amikor a moszkvai egyetemen tanult, nagyon hiányzott az édesanyja, s állítólag megfogadta: ha egyszer módja lesz rá, olyan oktatási intézményt alapít, amely úgy ad világszínvonalú diplomát, hogy ezért a magyar diákoknak nem kell elhagyniuk az édesanyjukat. Igaz ez?-Igaz.- Mivel foglalkozott az édesanyja.?- Ápolónő volt.-Ésaz édesapja?- Nyomdász. Tipográfus.- Akkor ön első nemzedékbeli értelmiségi.- Igen, az. „Szeretek mindig a topon lenni”- Nem haragszik, ha érzelmes kapitalistának nevezem?- Nem. Közgazdasági helyzetekben el-elvisznek az érzelmeim, ezért nem is tartom magam igazi kapitalistának. De ha kevesebb érzelemmel dolgoznék, akkor nem volnék olyan boldog, mint mostanában.- Mitől érzi magát boldognak?- Talán nem is jó szót használtam. Akkor kiegyensúlyozott az ember, ha olyasmivel foglalkozik, amit nem érez kényszernek. Ami folyamatosan magas szinten tartja az adrenalinszintjét.- Ami szellemi izgalommal kecsegtet?- Ami kihívást jelent.- Hogyan jön ki egymással egy magánfőiskola tulajdonosa és főigazgatója?- Egyre jobban. Tulajdonosként az érdekem az, hogy az oktatási intézmény nyereséges, vagy legalábbis önfenntartó legyen. Főigazgatóként viszont abban vagyok érdekelt, hogy az iskola minél több forrásból gazdálkodhassék. Vele könnyebb vitatkozni, mint saját magammal. Tavaly például százmillió forintért vásároltuk meg a legkorszerűbb informatikai rendszert. Szeretek ugyanis mindig a topon lenni.- Ennek az interjúnak az előkészítésére a Remíz vendéglőbe hívott beszélgetni, tehetős emberek diszkrét éttermébe. Amikor a pincér átnyújtotta a díTAMAS ISTVÁN mérnök-közgazdász Született: Budapesten, 1952. december 6-án Iskolai végzettsége: építőmérnöki egyetem, Moszkva, később közgazdászdiplomát is szerez Budapesten Munkahelyei: mérnökként dolgozott a Vízitervnél, főelőadóként az Országos Anyag- és Árhivatalban, gazdasági igazgatóhelyettesként a Főmtervnél, vezérigazgatóként azÁpisznál, elnök-vezérigazgatóként a Dunaholding Rt.-nél, jelenleg a Nemzetközi Üzleti Főiskola (IBS) főigazgatója Kedvtelései: család, jóga, tenisz, néhány évig a Magyar Aerobic Szövetség elnöke volt Kitüntetései: tavaly az oktatási minisztertől Kármán Tódor-díjat kapott a Csodák Palotájáért, néhány nappal ezelőtt pedig átvette Budapest Pro urbe-díját Családi állapota: nős, három gyermeke van szes és vastag étlapot, éppen csak belepislantott, és paprikás krumplit kért. Azóta is tűnődöm a döntésén.- Hát éppen ez az. Egész életemben döntéseket hozok, az étteremben nem szeretek dönteni. Megnézem a séf napi ajánlatát, rábökök és kész. Különben is, tarhonyát meg paprikás krumplit csak itt szolgálnak fel. ZÖLDI LÁSZLÓ ■HMM Az igazi ajándék A történet a harmincéves háború idejéből való. Wallensteinnel folytatott csatái közben Gusztáv Adolf svéd király egyik tisztje súlyos sebet kapott. Egy északnémet család fogadta be: életre ápolták a csatából lemaradt svéd tisztet. Amikor felgyógyult, ősz táján kiült a kertbe, és fadarabkákból a késével kis állatokat és játékokat faragott. Faggyút szerzett, és a pajtában gyertyát öntött. December 24-e, fenyőfácskával tért haza. Odalépett a házigazdához és azt mondta: hónapok óta ápoltatok, etettetek, itattatok, emberségesen bántatok velem. Ma én viszonzom ezt egy svéd szokással. Hadd mutassam meg, hogyan ünnepeljük mi Jézus születésének ünnepét. A belső szoba közepén már ott állt a fenyőfa, rajta az apró gyertyákkal. Alatta a maga faragta játékok. Meggyújtotta a gyertyákat, s a körbe letelepedő család felé fordulva így szólt:- Ez a fiatal fenyő .emlékeztessen benneteket is a fiatalon „kivágott”, megölt Jézus Krisztusra, aki értünk született meg azon az éjszakán és értünk halt meg egy másféle fából ácsolt kereszten. A lobogó gyertyák jelképezzék a világosságot, amit ő hozott erre a földre. Ezek az ajándékok nemcsak a hálám jelei. Ha elmegyek, arra emlékezzetek, hogy a legnagyobb ajándék jelképei is, mert egyszer egy ilyen éjszakán ajándékozta Isten a világnak a legnagyobb ajándékot: Jézus Krisztust. Hankiss Elemér szociológus szerint az ajándékvásárlás a szeretet kifejezésének egyik legegyszerűbb módja. Az ajándék ma a személyes jelenlétet, a szeretetet helyettesíti. Legtöbbször tehát csak szeretet- és élménypótlék, s mivel igazi emberi törődésből és élményekből a legtöbb embernek óriási a hiánya, sokaknak jelentenek sokat az ajándékok. A szociológus szerint nemcsak ez vezet az ünnepek kiürüléséhez, hanem az is, hogy egyre kevesebb rítus maradt az ünnepeinkben, a karácsonyban is. Az ajándékok ugyanis könnyen megbonthatják a karácsonyi egységet és tönkre tehetik az ünnep valódi értelmét. Dr. Vekerdy Tamás gyermekpszichológus azt mondja; nagy baj, hogy a túlhajszolt szülők karácsonykor is tárgyakkal igyekeznek kiváltani személyes jelenlétüket. Csillogó ajándékokkal próbálják pótolni a törődés hiányát. Azt mondja: a legfontosabb, hogy világosan megértsék a felnőttek: a gyermekek személyes és tárgyi érdeklődése és kötődése között különbség van. Fontos, hogy a gyermek ajándékot, valamilyen tárgyat kapjon. Ennél azonban sokkal fontosabb a személyes jelenlét élménye, hiszen ez jelenti számára a biztonságot. Mindennél fontosabb az, hogy a karácsony nyugodtan, derűs hangulatban és önfeledten teljék. A karácsony ugyanis az ünneplés, a ráérős játék, a nevetés és nem a nevelés ideje. FÁBOS ERIKA
