Új Dunántúli Napló, 2002. december (13. évfolyam, 327-354. szám)
2002-12-24 / 350. szám
KARÁCSONY 2 0 0 2 III. OLDAL A művészetben nincs beteljesülés. A valóság, amit érzel, és amit ki akarsz fejezni, olyan egységesen gazdag, annyira izgalmas és sokrétű, hogy egyben ábrázolni irtózatosan nehéz. Eddig még senkinek nem sikerült. Nagy művészek is csak részben tudják ezt produkálni. Nem hiszem, hogy egy igazi nagy művész, Rembrandt vagy Goya valaha is érezte azt, hogy megcsinálta a csúcsot. A kép aláírása rettenetes pillanat: azt jelzi, hogy ennyit tudok, nem többet és sohasem százszázalékost. A művészet olyan, mint egy gyönyörű nő, amelyikbe szerelmes vagy, de minden luk be van rajta nőve, így nincs kielégülés. Majd a következő kép... Ez a motor, ettől szorgalmasak a tehetséges emberek, Goethe mondta: lusta zsenik nincsenek. A rengetegből jött festő Szász Endre saját törvénye szerint él ifjú feleségével egy apró faluban - Várdán 40 kilométerre a Balatontól, s ott ő a leg nagyobb munkaadó. Ez - mondja - felelősség.- Számon tartja, hogy hány képet készített életében?- Nem.- Meg lehet saccolni?- Napi ötöt számoljunk. Többet csináltam, de'átlagban ennyi kijön.- Mi lett a képek sorsa? Tud róluk?- Persze. Utaznak Afrikától Japánig.- A kereskedők kezén?- Kereskedők kezén, meg én magam is vittem kiállításra. így jártam be a világot, pedig nem szerettem utazni.- Ahhoz képest sokfelé járt.- Utazási kíváncsiság nem volt bennem, mert amit én keresek, az helyben van. Egy kertben ha leül az ember, ott van.- Mit keres egy festő?- A lényeget. Az élet lényegét.- Mi az élet lényege?- A tehetség a lényegfogó képesség. Az úgy születik, hogy generációkon keresztül a gének jól találkoznak, nem törnek össze a fogaskerekeken, és emlékezik a nagyapja, meg a dédapja agyával. Minél régebbről tud emlékezni, annál tehetségesebb. Úgy hívják ezt, hogy intuíció. A legtöbb ember azért boldogtalan, mert nem azzal foglalkozik, amihez tehetsége van, mert a szülei, az élet, vagy a körülmények elirányítják.- Mit jelentenek az ünnepek?- Nem sokat. Mérgelődök, mert pont akkor kellene venni valamit a boltban, és zárva van. Ünnepeken dolgozni szoktam.- Karácsonykor is?- A karácsony az más. Családi ünnep. Nekem ugyan gyerekkoromban igazi karácsonyom, igazi családom nem volt. Nagyanyámék voltak, az anyám meg az apám egymással voltak elfoglalva. Három-négy éves koromig foglalkoztak csak velem, aztán úgy nőttem, mint a székely ló.- Az hogyan nő?- Amikor kell, előveszik, húzatják vele a szekeret, amikor nincs munka, akkor fölviszik a hegyre, elengedik, legeljen magának.- Pedig Erdély, a hegyei, a rengeteg, és a fenyői révén nagyon karácsonyi hangulatú táj.- Nagyon szeretem a hegyeket. Hegyi ember vagyok, de az nem karácsonyi hangulat. A hegyi embernek más a gondolkodása, mint az alföldinek. Az alföldi realista. Az látja, hogy ott a falu, a templomtorony, ott a gólya és ott a világ vége. Azt énekli, hogy Tavaszi szél vizet áraszt, virágom, virágom. Egyszerű és tiszta világ ez. A székelynek más a világa: mászkál a sűrű erdőben, az orra hegyéig sem lát, fogalma sincs, hogy mi van a hegy mögött és azt énekli, hogy Elmegyek, elmegyek, hosszú útra megyek, hosszú út porából köpönyeget veszek. Szimbolikus. Aztán nagyon tetszik nekem a folytatás:... búval és bánattal kizsinóroztatom. Ennél szebb kifejezést...! Tömör és szürrealista. Mert az öröm, ugye kirobban, és kész, vége. A bú, meg a bánat pedig nem hagy nyugodni, az tekereg, mint a vitézkötél... Búval és bánattal kizsinóroztatom. Gyönyörű. Ilyen a lelkünk. Én ezt hoztam Erdélyből. Ráfogták a művészettörténészek, hogy szürrealista a munkám. Ez innen ered. De ez nem szürrealizmus, csak valami hasonló. Inkább egy kicsit szimbolikus. Rengeteg elnyomás volt ott. Az elnyomott emberek nagyon sokszor dolgoznak szimbolikával.- Ábelként indult Erdélyből (a rengetegből), s elment Amerikába.- El, de elég későn: 45 éves koromig nem adtak útlevelet. 1946-ban jöttem át Budapestre, a főiskolán Szőnyi István lett a mesterem. Nagyszerű ember volt. (Amikor átjöttem, már festettem, voltak tásaim.) A főiskola nekem elsősorban barátokat jelentett. Szőnyi nem volt pedagógus tehetség. Megkértem, hogy amikor korrigál, én kijöhessek, mert Szőnyi- boyokat nevelt, saját magát mondta és én nem akartam ilyen pici Szőnyi lenni. Emberséget lehetett tőle tanulni. Tartást. Az életem legfőbb eredménye, hogy talpon maradtam, hogy ember tudtam maradni. Barátaim körülöttem tömegével mentek emberileg tönkre a saját hibájukon kívül. Néha meg is vagyok sértve, hogy engem miért nem hívtak meg spiclinek, meg ilyesminek. Valahogy megúsztam. Megúsztam, hogy bármilyen bántásbán legyen részem.- Amerika mit adott?- Pénzt és szabadságot. A pénz adta a szabadságot. A pénz hatalom: nagyon nagy pénzeket kerestem. Nem rossz érzés. Erkölcsi, anyagi sikert hozott, de soha nem lettem amerikai. Sokat éltem ahhoz Közép-Európában, hogy megérintsen az amerikai életstílus és gondolkodásmód. Akkor már 47 éves, kész ember voltam, pontosan tudtam, mit érek. Nem érdekelt, hogyan reagálnak. Egy művésznél nem mindig úgy reagál a saját kora, mint ahogy kellene, de nem piszkáltak, még hiányzott is nekem Amerikában, hogy senki nem bánt. Már azt hittem, hogy elfelejtettem festeni, hiszen senki sem támadott? Mert a rosszat, a gyengét soha sem pofozzák, mindig csak a valakit, a jót.- Hányszor kezdett újra?- Ötször. Amikor átjöttem Erdélyből, akkor nekem ott már volt egy privát életem: eltartottam magam, lakásom, könyvtáram volt. Ha az mind meglenne, nagyon örülnék, mert olyan könyveket még egyszer nem tudok megszerezni. Aztán minden házasságból rövidnadrágban váltam. Azt mondtam, hogy jó napot kívánok, amikor elmentem, mert nem szerettem a fűrész hangját, azt, hogy fűrészelik a szekrényt.- Nyáron vált el?- Mindig nyáron. A legutóbbi feleségemre, akitől váltam, óriási vagyont hagytam. Azt mondtam, hogy minden az övé. Erre még az epekövemet se adta ide. Nem bánom: az újrakezdésnek varázsa van. Szeretek újrakezdeni.-Mert?- Tiszta lappal, elölről kezdek mindent, és az rengeteg energiát ad.- Vannak tanítványai?- Vannak. Azt hiszem, hogy én jobban tanítok, mint a mestereim tanítottak, mert én nem akarom, hogy azt csinálják, amit én teszek. Az a fontos, hogy ők a saját egyéniségüket találják meg.- Ez nehéz feladata a festőnek.- Anélkül viszont nincsen művészet. Ha nem egyéniség, akkor nem művész, csak festő. Festő, ügyes ember rengeteg van. Alkotó kevés. Kevés a lényeget fogó képességű ember. A tehetség sem elég. Meg kell tanulni a mesterséget. Egy ügyes embert meg lehet tanítani festeni, rajzolni, komponálni. Jó képet tud csinálni, de műalkotást, ami hatni tud, nem. A műalkotás akkor születik, ha sugárzik a kép és hatással van a közönségre. A közönségre hat, anélkül, hogy észrevennék... Egy üres szobában elmondott vers sose lesz költemény. Ha nem jut az emberi szívekbe, akkor nem költemény, csak egy vers.- Van-e olyan képe, amelytől nem akar megválni.- Nincsen. Azt holnap fogom majd megcsinálni. Ezt szoktam mindig mondani. En a saját képeimet nem szeretem, ha egy régi képemet meglátom, pontosan emlékszem még arra is, hogy milyen zene szólt a háttérben, amikor itt tartottam a festéssel, de arra is, hogy nem sikerült azt az érzést belefesteni (vagy csak részben sikerült). A kollégáimat viszont nagyon szeretem, mert az az ő bajuk, hogy mi nem sikerült nekik, ami benne van a művészetben, én azt élvezem.- Szász Endre kit gyűjt?- Minden jó képet gyűjtök. Kortársakat is.- És hogy jut a kortársképekhez?- Odahozzák. Én nem megyek utána, mert az olyan ízléstelen, hogy odamegyek és azt mondom: cseréljünk, Vagy veszek tőled, mert azt hiszik, hogy potyázni akarok.- Az utóbbi időben sokat küzdött a szívével. Ez egy strapabíró szív.- Hát nem strapabíró, sajnos, a szervezetem strapabíró. Kibírt 15 infarktust, azért az nem semmi. Mondja is nekem a főorvos a kórházban: csoda, hogy élsz.- Jó vigasz!- Igen, de én mindig röhögök rajta, mert nekem olyan természetes, hogy élek, és az is természetes, hogy megoldom ezt a problémát, mert nincs szándékomban meghalni, feldobni a talpam, nem azért, mint ha olyan sok értelme lenne az életnek. KERCZA IMRE Szász Endre mondja A művészet olyan, mint egy gyönyörű nő. Mindene tökéletes, csak éppen nincs rajta lyuk. Extra Vasárnap, 1992. június 14. Egy díj nem fémjelzi a művészt. A művésznek keííene fémjeleznie a Kitüntetést. Somogyi Krónika, 1996. január 4. Ha nem volnának hibáim, akkor unalmas pasas lennék. Somogyi Hírlap, 1993. december 24. Az nem minden nap adódik az ember életében, hogy egy öt-hatezer éves kultúra a szeme láttára ömöljék össze. Jászkun Krónika, 1995. március 11. Most olyan nő a divat, akibe bele sem fér egy gyerek. Kisalföld, 1994. augusztus 17. (Atyai verés) A seggemnél a hatás megállt, s később is túltettem magam az élet pofonjain. Somogyi Hírlap, 2001. július 7. Amíg a házasságom jól működik, monogám vagyok. Kiskegyed, 1996. szeptember 3. Nagyon szeretek élni, s amíg lehet, fogok is. 24 Óra, 1996. január 6. A művészetet nem lehet tanulni, de a mesterséget tudni kell. Somogyi Hírlap, 2002. augusztus 31. Boldog voltam, amikor először szapultak, mert tudtam, hogy akkor lennék tehetségtelen, ha észre sem vennének. Nők Lapja, 1996. május 15. Szeretek küzdeni- Mindig kérdezik, hogy miért dolgozol annyit? Legalább amíg dolgozom nem gondolok arra, hogy mi értelme van az életnek. Semmi értelme. Még nem taláF- tam embert, aki megmondta volna az élet értelmét. Amit mondtak, az csak fals dolog.- Az is, amit Madách mondott?- Madách azt mondta: Ember küzdj és bízva bízzál. Köszönöm szépen!- Azt is, hogy az élet értelme a küzdés maga.- A küzdés jó, szeretek küzdeni. Ezért jöttem Amerikából haza. Mert ha én ott maradok, már rég halott lennék: beledagadtam volna egy székbe, mert hússzor annyit fizettek, mint itt, és túl jól éltem. A milliomosok életét éltem, és azt nem nekem találták ki. Nem úgy nőttem fel. Itt mindig teremtek magamnak olyan körülményeket, támasztok olyan igényeket, amiért küzdeni kell. A mostani körülményeim: van egy marha nagy kúriám tízholdas kerttel. Az embereket, akik ott segítenek, dolgoznak, el kell tartani, nem mondhatom, hogy apukám ebben a hónapban nem eszünk, mert én most művészi válságba vagyok.- Hisz a művészi válságban?- Nem hiszek. Csak tehetségtelenség van, válság nincs. Az ihletben sem hiszek. Az ihlet tudáshiány. A dilettánsnak kell az ihlet, ami felspannolja, és akkor csinál véletlenül valamit, ami közel van a lényeghez. A festésbeli tudás nem abból áll, hogy tudom: az ecset szőrös felével kell festeni, hanem például abból, hogy amikor odaállok az állványhoz, tudok olyan állapotot létrehozni magamban egy pillanat alatt, és erősen koncentrálni a munkámra, amit neveznek ihletnek. Szóval az ihlet az, hogy kizárom a környezetet és csak a témámra koncentrálok, a megoldását keresem. De hát ez gyakorlat kérdése. Azt pedig mesterségbeli tudásnak hívják.- Nem tucat vélemény, sem a világról, sem a művészetről, sem a szakmáról. Nem jár ez sok konfliktussal?- De. Az élet konfliktus. Én rájöttem, hogy nem csak nekem jár konfliktussal. Annak is, aki alkalmazkodik. Nekem viszont megvan a szabadság boldogsága. Akkor sem éreztem, hogy rab vagyok, amikor a Ráko- si-időben becsuktak a börtönbe. Az ellenség keze voltam Minden csoportnak kellett produkálni egy ellenség kezét. Nekem volt a legszebb ruhám. Akkor ugyanis mindenki katonaköpenyben járt, meg lódenkabát- ban és micisapkában. Tegeződött a sofőrrel, meg rumot ivott, mert az volt az elvtársias, meg tornacipőben járt a vezérigazgató. Én meg marha elegáns voltam, beszereztem a szép angol szöveteket. Akkor még lehetett kapni. Meg akkor még voltak remek cipészek. Hát nem tetszett. Fegyverrejtegetésért vitettek el. Odahoztak valami fegyvert, megtalálták, tíz év statáriumot kaptam elsőnek. Aztán levették két és fél évre. Valaki intézkedett a hátam mögött, ma sem tudom, hogy ki. A börtönben kaptam egy jegyzőkönyvet, hogy fellebbviteli tárgyalásom volt. Soha nem fellebbeztem. Ott levették két és fél évre. Hat hónapig magánzárkás voltam, az rohadt volt. Aztán kikerültem Albertfalvára az épületelemgyárba, ott dolgoztam; a hathajlításos kengyelvasat csináltam. A hathajlításos kengyelvas előállításával kapcsolatban volt 27 újításom és 3 találmányom. Az első nap már csináltam 220 százalékot, és akkor 134 százalék volt a sztahanovista szint. Erre odajött hozzám a civil munkavezető és odasúgta, hogy maga barom, elszúrta a normát, ha még egy százalékkal többet csinál, rongyosra rúgjuk a fenekét. Megértettem. Úgyhogy 10 órára minden napi munkámat megcsináltam, és akkor fes- tegetni, rajzolni kezdtem. Erre a fegy- örök rákaptak, adtak egy műhelyt, ahol festhettem. A végén már ilyen képet, hogy fehér ló kantárral. Aztán rendeltek öt Krisztust, négy Lenint. A Krisztust vitték a falujukba szüleiknek meg a rokonaiknak, a Lenint meg a főnökeiknek a minisztériumnak. Előbb engedtek ki, mert közben haldokoltam: kaptam egy vérmérgezést és akkor már nem lehetett meghalni a börtönben. Szabályosan kirúgtak a börtönből. Az volt a legaranyosabb, hogy a telkemre kötötték, meg ne mondjam, hogy börtönben voltam. ( 4 « k i
