Új Dunántúli Napló, 2002. november (13. évfolyam, 298-326. szám)

2002-11-12 / 308. szám

2002. November 12., kedd BARANYA I TÜKÖR 5. OLDAL Baleseti gócok a megyeszékhelyen PÉCS Nagyárpádon a Kemény Zsig- mond utca és a Mohács felé vivő 57-es út kereszteződésé­ben az elmúlt héten ismét sú­lyos baleset történt; egy fia­talember vesztette el fél lábát. A város felőli kanyar beláthatat­lan, s a gyakori balesetek miatt alig egy éve a Baranya Megyei Közlekedési Felügyelet-„bejárást szervezett” a Közútkezelő Kht. és a Baranya Megyei Rendőr-főkapi­tányság közlekedésrendészeté­nek részvételével. A keresztező­dés elé akkor kitették a 40 kilomé­teres sebességkorlátozó táblát, a helyzet azonban nem igen javult. Többen úgy gondolják, hogy forgalomirányító lámpákra vagy hatékonyabb előrejelzésre volna szükség, hiszen a gépjárművek a Szellemváros felőli lejtőt kihasz­nálva többnyire átszáguldanak azon a néhány méteren, amelyet hiába védenek a táblák. Hasonló­an kriminális csomópontként érté­kelik a rendőrségen a Nagykozári út és a Dél-nyugati elkerülő út (Üszögi út) kereszteződését, a Mó­ra Ferenc utca-Megyeri út, a Nagy Imre út-Maléter Pál út, az Aidinger út-Maléter Pál út, a Tü­zér utca­6-os út, a Szigeti út-Honvéd utca kereszteződéseit. Ezeken a helyeken a súlyos - olykor halálos kimenetelű - bal­esetek mellett évente akár száz fö­lötti, személyi sérüléssel nem járó koccanásos baleset is történik. Ezekről általános kimutatás nincs, hiszen a szenvedő felek nem köte­lesek a rendőrségnek jelezni a tör­ténteket, ám a biztosító társasá­gok előtt felfedik az esetet. Az üt­közések végkimenetele többnyire a szerencsén múlik. A biztosítók szakértői elmondták, hogy min­den olyan pécsi kereszteződés kész ráfizetés a számukra, amely­ben a forgalomirányító lámpákat az uniós szabványnak megfelelő­en telezőidre állították át. K.F. Idén a több vendég is kevesebbet költött PÉCS Bár a Baranyába érkező ven­dégek számában szerény emelkedést hozott az idei év első kilenc hónapja. A Magyar Turizmus Rt. Dél-Du­nántúli Regionális Marketing Igazgatóságától kapott legfris­sebb adatok szerint szeptember végéig mintegy 225 ezer vendég látogatott el Baranya megyébe. Ez ugyan 4,2 százalékkal több, mint az egy évvel korábbi ven­dégszám, az ágazat vállalkozói mégsem maradéktalanul elége­dettek a forgalom alakulásával. Ennek elsődleges oka, hogy a megyébe látogatók - még ha többen is voltak - kevesebb időt töltöt­tek itt el, mint egy évvel korábban. A legnagyobb veszte­séget a külföldi turisták­kal kapcsolatban kell el­könyvelnünk, számuk ugyanis csaknem egy­ötödével esett vissza a tavalyihoz képest. Ezt a negatív hatást még a növekvő belföldi ven- __ dé gforgalom sem volt képes ellentételezni. Az egyes szállástípusokat- tekintve a kem­pingek és üdülőházak szorultak ki az érdeklődésből, ami mellett talán a legnagyobb problémát a gyógyszállók iránti érdeklődés csökkenése jelenti. Szakemberek szerint a régió turisztikai helyzetében mindad­dig nem lesz pozitív változás, amíg nem javul a megközelíthe­tőségünk. Az autópályák hiányát az eredményes reptérfejlesztések sem kompenzálhatják. Súlyosbít­ja a kialakult helyzetet, hogy a nagy lendülettel indult gyógyfür­dő-beruházások forráshiánnyal küszködnek, vendégvonzó hatá­suk csak később jelentkezhet. A szép eredményeket felmutató bor-, lovas és kerékpárturizmus teljesítménye nem eredményez­het számottevő javulást a megye idegenforgalmában. A turisztikai szakma komoly kihívása, hogy november 30-ig VENDÉGFORGALMI ADATOK 2002 1-9. HÓBAN A DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN kell elkészülnie annak a - Nem­zeti Fejlesztési Tervbe ajánlott - helyi programjavaslatnak, amely a baranyai bor-, gasztro-, falusi, illetve lovasturisztikai terméke­ket is tartalmazza majd. K. E. Pécs egyik legforgalmasabb, lám­pával védett csomópontja, amely a „védettség" ellenére veszélyes. Vagy akkor, ha a lámpák nem mű­ködnek, vagy azért, mert olykor gya­kori, hogy akadnak, akik sárgában- pirosban is megkockáztatják a gyors áthaladást. 2000 januárja óta 2 ha­lálos, 2 súlyos személyi sérüléssel és több tucat könnyű személyi sérü­léssel járó baleset színhelye volt. A kereszteződést egyre többen vá­lasztják a Kemény Zsigmond utca felől, hiszen aki Mohács felé igyek­szik, betérhet a közeli bevásárló- centrumba, illetve lerövidítheti a Sik­lósi út felé kerülő utat. A Szellemvá­ros felöli kanyar miatt beláthatatlan. Évi száz (!) körüli koccanásos bal­eset mellett 2000. január 1. óta 3 súlyos és több könnyű személyi sé­rüléssel járó baleset színhelye volt. Nem belátható és lámpával nem védett útkereszteződés, ezért szá­mos koccanásos baleset színhe­lye. Óvatos megközelítése ajánlott, hiszen a legtöbb baleset oka a sta­tisztikai adatok szerint figyelmet­lenség. 2000. január elseje óta három súlyos és több könnyű sé­rüléssel járó balesetet regisztráltak itt, és személyautók sora tört totál­károssá. Három súlyos és öt enyhe személyi sérüléssel járó baleset színhelye volt az elmúlt közel két évben, mégis inkább a koccanásokról ne­vezetes a Tüskésréti út-Északme- gyer-dűlő „találkozása”, amely lám­pával védett, de zöldben mindkét útról egyszerre kanyarodhatnak a gépkocsik a Siklósi útra, s a szem­be találkozásuk minden lámpavál­tásnál kritikus helyzeteket hozhat. Hírek GARÉBAN a helyiek társadal­mi munkában újították fel az autóbusz megállóját, így mint­egy 50 ezer forintot takaríthat­tak meg a községnek. Az anyagköltség összesen 35 ezer forintba került. (csam) PÉCSETT a PTE I. számú Gya­korló Általános Iskolájában hétfőn adták át ünnepélyes ke­retek között azt a korszerű rajztermet, amelyet 4,5 millió forintból alakítottak ki. A beru­házáshoz Baranya Megye Köz­oktatása Fejlesztésének Közala­pítványa félmillió forinttal já­rult hozzá. (a) BICSÉRDEN rendkívül meg­nőtt az érdeklődés az önkor­mányzat tulajdonában álló köz­művesített családi házas építési telkek iránt. Ebben az évben már csak 4-5-nek lehet új gaz­dája, a többi elfogyott. A telepü­lés rendezési terve alapján jövő tavasszal szeretnék folyatni az 1000-1200 négyzetméteres tel­kek kialakítását. (aa) PÉCSETT az Agrárkamaránál ma tartja szokásos ügyfélfoga­dását a Sapard Hivatal Dél-Du­nántúli Regionális Irodája. Ez egyben az utolsó tanácsadási alkalom a „Mezőgazdasági vál­lalkozások beruházásainak tá­mogatása” című pályázati felhí­vás november 15-i benyújtási határideje előtt. Az iroda mun­katársai 9-től 15 óráig várják az érdeklődőket. _______________________(OZOj Ví rus fertőzött a Gandhiban Egyre több a hasonló megbetegedés a rendelőkben Nem ételmérgezés, hanem vírusfertőzés miatt lettek rosszul a Gandhi Gimnázium kollégistái. A pécsi rendelőkben az elmúlt időszakban megszaporodott azoknak a betegeknek száma, akik hasonló tünetekkel jelentkeztek mint a diákok. Pécs Lakások fiatal házasoknak A bérlők akár a lakbér felét visszakaphatják Emlékest angol vendéggel Pécs A dr. Pilaszanovics Imre nevé­vel fémjelzett előadássorozat idei „fejezetére” tegnap került sor, amelynek meghívott ven­dége egy angol sebész volt. A Pécsi Tudományegyetem Szi­geti úti aulájában tegnap Pilaszanovics-emlékestet tartot­tak. A minden évben - immár ti­zenkettedik alkalommal - meg­rendezésre kerülő esemény idei vendége Prof. Levis Spitz, a lon­doni Great Ormond Street Gyer­mekkórház sebésze volt. A szakember a különböző testré­szeiknél összenőve született ik­rek szétválasztásáról tartott elő­adást. Dr. Pintér András, a pécsi gyermekklinika professzora a Dunántúli Naplónak elmondta, a terem zsúfolásig megtelt ér­deklődőkkel: többek között az orvosi kar hallgatóival, valamint a témában érintett szakembe­rekkel. SOMLAI A. Amint arról több alkalommal is be­számoltunk, egy héttel ezelőtt szer­da éjjel közel ötven diákot szállítot­tak kórházba a pécsi Gandhi Gim­názium kollégiumából. A hasme­néssel, hányással járó kór pontos okáról tegnap délutánig csak talál­gattak a szakemberek. Mivel a rosszullétek közvetlenül vacsora után jelentkeztek, először ételmér­gezésre gyanakodtak a hatóságok. Mára azonban kiderült, a tömeges fertőzést egy vírus okozta.- A diákok megbetegedésével kapcsolatban az ÁNTSZ hétfő délután kapta meg a laboratóriu­mi vizsgálatok eredményeit - nyi­latkozta a Dunántúli Naplónak dr. HerkeMatild pécsi tisztiorvos.- Ez alapján egyértelműen kizár­ható az ételmérgezés, továbbá az is kiderült, hogy nincs szó sem­miféle rejtélyes kórról, hanem az őszi-téli idő­szakban gya­korta előfordu­ló Calici (ejtsd: kalici) vírus okozta a töme­ges megbetege­déseket mondta el la­punknak Herke Matild. A kór tünetei hasonlóak a szal­monellához: hasmenést, hányin­gert, hányást, gyomorfájást és lá­zat okozhat. A pécsi rendelőkben az elmúlt időszakban megszapo­rodott a hasonló tüneteket produ­káló betegek száma, emellett egy óvodában is felütötte fejét a vírus. A kórokozó közösségekben ter­jed a leggyorsabban. A szakember véleménye sze­rint kizárható, hogy a konyha sze­mélyzete fertőzött volna, hiszen az ANTSZ munkatársai ellenőriz­ték a helyszínt: tisztának és meg­felelőnek találták, csak az előírá­sok miatt kellett zárolni. Továbbá megközelítőleg kétszázhúsz gye­rek étkezik itt, így elképzelhetet­len, hogy az ételtől csak a kollégis­ták lettek volna rosszul. Emellett még az is ezt e tényt erősíti, hogy néhányan már a tömeges megbe­tegedés előtt, tehát már hétfőn és kedden is hasonló tünetekkel je­lentkeztek az iskolaorvosnál. Szombaton már az összes gyer­mek hazatérhetett a kórházakból. A kollégiumot újra kinyitották, és az iskolában tegnap reggel rend­ben megkezdődött a tanítás. SOMLAI ADRIENN Boly Már lehet jelentkezni a jövő hónapban elkészülő, többsé­gében fiatal házasoknak szánt önkormányzati laká­sokra. Ha a leendő bérlők öt év alatt saját otthont tudnak teremteni és kiköltözködnek, a lakbér felét visszakapják. A város új központjában, a Hő­sök terén épülő Millenniumi-ház­ban az üzlethelyiségek és irodák mellett többek között tizenöt ön- kormányzati lakás is helyet ka­pott. Az önkormányzat e lakások többségét családos vagy családot alapítani szándékozó fiatal háza­soknak adja ki, átmeneti otthon­ként, azzal a szándékkal, hogy mihelyt a beköltözők anyagi le­hetőségei megengedik, tovább­állnak, s új családok költözhet­nek a helyükre. Négy lakást az önkormányzat - saját hatáskörben - főleg a hely­ben tanító pedagógusoknak sze­retne kiutalni. A Széchenyi-terv támogatásával megvalósuló beru­házáson már az utolsó simításo­kat végzik, s amint azt Hárs József bólyi polgármester említette, az építők megígérték, hogy legké­sőbb december 10-ig átadják a la­kásokat. A különlegesen hasznos „karácsonyi ajándék” elosztásá­nak határideje tehát vészesen kö­zeleg, s ezért az önkormányzat a napokban meghirdette a lakás­bérleti pályázatokat abban a re­ményben, hogy november 20-ra minden kiadó hely betelik. A pol­gármester elmondta azt is, hogy az ifjú házasokkal különleges szerződéseket fog kötni az önkor­mányzat. Mindegyikük számára lehetőséget biztosítanak arra, hogy a lakbér felét visszakaphas­sák, a feltétel csupán annyi, hogy öt éven belül el kell hagyniuk az átmenetinek szánt bérlakásokat és saját maguknak kell otthont te­remteniük. K.F. ÚJ BUSZVÁRÓ. Pellérd egy szép és tágas buszváróval gazdagodott az elmúlt napokban. Az akácfarön­kökből organikus stílusban készült pad és házikó Tóth Attila keze munkáját dicséri. A település lakói már csak a beígért, Péccsel közös helyijáratú buszokat várják.______________________________fotó: tóth l.

Next

/
Thumbnails
Contents