Új Dunántúli Napló, 2002. november (13. évfolyam, 298-326. szám)
2002-11-12 / 308. szám
4. OLDAL BARANYA I TÜKÖR 2002. November 12., kedd Csúcsévjárat Márton-napon Fújnak a kínai kereskedőkre Siklós A nagymértékű elégedetlenség okának tisztázása érdekében találkoztak tegnap délután a település piacosai és vásári kereskedői a polgár- mesteri hivatal illetékeseivel a művelődési központban. A1 általános „városi recesszió” miatt számtalan negatív észrevételt tettek tegnap a siklósi piacosok és vásárosok a város vezetői előtt. Az egyre csökkenő forgalom miatt többen a csőd szélére kerültek, miközben más vállalkozások láthatóan virágzanak. Elégedetlenségüknek többen hangot is adtak. A megjegyzések célkeresztjében egyes esetekben nem titkoltan a településen tevékenykedő kínai kereskedők álltak. Volt, aki azt is kifogásolta, hogy több magántulajdonú üzletet más nemzet polgárai bérelnek. Az olykor még a megjelent vásározók között is ellentétes véleményeket tükröző vita során a polgármesteri hivatal illetékesei ígéretet tettek arra, hogy felülvizsgálják a hivatalos városi piac mellett működő „magánpiac” kérdéskörét. Ezen túlmenően megvizsgálják a bérleti díj - piacosok által igényelt - csökkentésének lehetőségét is, illetve azt, hogy a befolyó összegből milyen jellegű fejlesztéseket vihetnének végbe az árusítóhelyek területén. Értesüléseink szerint a piacosok többsége ez utóbbi tervet támogatja. A város egyéb gazdasági területein tevékenykedő vállalkozók ugyanakkor nem értenek egyet azzal, hogy a csökkentett bérleti díj miatt keletkező bevételkiesést az iparűzési adó emelésével pótolná a város. Miként az egyik belvárosi butikos megfogalmazta, a településen tevékenykedő kínai kereskedők több mint ötven siklósi család megélhetését biztosítják, s ezt sem szabadna figyelmen kívül hagyni. K. J. A gazdák véleménye szerint az idei Már- ton-napi kóstolás alapján nyugodtan kijelenthető, hogy az utóbbi évek talán legkiválóbb nedűit tartalmazzák a hordók. A minősítést várhatóan a bor kedvelői is jóváhagyják. Baranyai körkép A mondás szerint „a bornak szent Márton a bírája”, vagyis november 11-én már iható az újbor. A népi hagyomány alapján mindazok, akik e napon „minél többet isznak, annál több erőt, egészséget isznak magukba". Amint azt Szende Gábor, a villányi hegyközség bírája elmondta, idén a hordókban gyönyörű borok találhatók, amelyek közül az oportó már palackba is került. A nedűk teltek, vastagok, színük kiváló, vagyis nagyon jó évjárat az idei, dacára az időjárási viszontagságoknak, köszönhetően a gazdák szakértelmének, szőlő iránti szeretetének. Tájékoztatása szerint ugyan a vörös fajták többsége még érlelés alatt, a törkölyön található, azonban a borvidék egyik nemes nedűjéből már következtetni lehet a várható minőségre. Daka Zsolt, a Tenkes hegyközség bírája éppen két borfejtés közben fejtette ki lapunknak, hogy a „csúcsminőség” jobbnak tűnik az eddig legnek kikiáltott 2000-es évjáratnál, és ebben jelentős szerepet játszik, hogy idén a savtartalom is megfelelő volt. Szavaihoz csatlakozott Ébenhardt György, a Bóly-Mohácsi Fehérborút egyesület tagja, aki hozzátette, a savtartalom esetében az 1999-es évjárathoz hasonló adottságokkal rendelkezett a szőlő, amelyet szerencsére érésben lehetett szüretelni, ráadásul a borvidéken az időjárás is kegyeibe fogadta a gazdákat. Mészáros Géza mohácsi gazda széles palettán foglalkozik a fehér szőlővel. Az általa termesztett olaszrizling, királyleányka, zöldveltelini is egészségesen volt szüretelhető. Elmondása szerint már szép, letisztult borok állnak rendelkezésre, így - a program- dömping miatt csúszó - a hét végén, a bólyi Borházban megrendezésre kerülő Márton- napi összevetésen már izgalmas versenyre van kilátás. Hasonló megmérettetésre vár a versendi területeket művelő Hamisfőger József is, aki hosszú évek óta foglalkozik a hungaricum- nak számító juhfark termesztésével, amely mellé tíz évvel ezelőtt felvette a sauvignon blanc és az olaszrizling fajtákat is. A siker persze akkor lesz teljes, ha a bor el is fogy. Ebben talán külön segítség, hogy idén kevesebb termésből született a kiváló minőség. K. J. Életveszélyes kórházi vázszerkezet Nem kaptak támogatást a rekonstrukcióra A kórház másfél évtizeddel ezelőtt IMS-technológiával épült vázszerkezetének egy részét a statikai vizsgálat életveszélyesnek minősítette. Javítása folyamatban van, a befejezés december közepére várható. Szigetvár Már egy évtizeddel ezelőtt felhívták a szakemberek a figyelmet a szigetvári kórház vázszerkezetének gyengülésére, a műszaki felülvizsgálat akkor elfogadható minősítést adott az alig pár éves épületnek. Az ok a hibás technológia, a nem megfelelő anyag használata volt. A polgármesteri hivatalban megpróbáltak pályázati pénzhez jutni a javítási munkák elvégzéséhez, ám a kísérlet kétszer is eredménytelen volt. Idén tavasszal azonban 20 millió forintot kaptak erre a célra a baranyai területfejlesztési tanács vis maior keretéből. Öt cég is versengett a megbízásért, a nyertes 19 millió 600 ezerért vállalta a kivitelezést. A munka folyamatban van, a befejezési határidő december 15. Ám mint kiderült, a 20 millió csepp a tengerben, s az elvégzett vázszerkezet-erősítés is csak időleges megoldást jelent. Két újabb statikai vizsgálat szerint ugyanis az épület teljes megerősítését két éven belül el kell végezni. A kórház teljes korszerűsítése azonban egyelőre álomnak tűnik, ennek költsége ugyanis 5 milliárd forint. A munka fedezetére önálló pályázati lehetőség nincs, csak címzett támogatás lenne elérhető. Ennek figyelembevételével készült el az intézmény felújításának programterve, két változatban. A szűkebb, épületen belüli korszerűsítés 4,2, míg a bővebb - a teljes körű felújításon túl 880 négyzetméter alap- területű, sürgősségi ellátást és műtőblokkot magába foglaló új épületszámy - 5 milliárdos költséggel számol.' A napokban kiderült, hogy a címzett támogatás iránti kérelem ismét sikertelen volt - tudtuk meg Maul József irodavezetőtől. - A pályázat azonban megismételhető, s a lehetőséggel élni is kívánnak. (Előzmények: unuw. dunantnlinaplo. hu) M. A. Hírek VERSENDEN a közelmúltban adták át az iskola felújított tornatermét, amelyet vizesblokkal is kibővítettek. A beruházás összértéke mintegy 6 millió forint. (ck) TÉSENFÁNÁL, a helyi bekötőút egyes szakaszain burkolathibák miatt a gépjárművek lassabban tudnak haladni, ezért a szakemberek több helyre sebességkorlátozó táblákat helyeztek ki. (csam) MÁZÁN elkészültek a csapadékelvezető vízátfolyók megépítésével a Hegyi út és a Kossuth utca kereszteződésénél. A beruházás összértéke közel 1 mülió forint. (ck) GÖRCSÖNY ÉS HARKÁNY között kerékpárút építése miatt útszűkület és sebességkorlátozás lépett életbe. ____________________!**1 I BE FEDETT VÍZFOLYÓ. Az idén nem késett a pécsi Jókai téri csobogó bedászkázása, így remélhetőleg a megcsúszásos balesetek is elmaradnak. ’ FOTÓ: TÓTH L Egyelőre marad a Sásd Kht. Sásd Sugárszennyezésre gyanakodtak Csaknem egy tonna vasat loptak a meddőhányóból Négy személyt értek tetten vasárnap a kővágószőlősi meddőhányó közelében, akik nyolcszáz kilogramm vasat akartak ellopni olyan területről, amelyen földdel takart sugárszennyezett fémek is találhatók. Felmerült, hogy esetleg az általuk elemeit anyag is sugárszennyezett lehet, ezt azonban a Mecsekére Rt. határozottan cáfolja. A tolvajoknak - köztük egy gyermeknek - nem volt szükségük orvosi kezelésre. A tegnapi bizottsági ülésen felmerült, hogy az évek óta veszteséges Sásd Környezetfejlesztő Kht.-t fel kellene számolni. A cég jövőjéről pár hónap múlva döntenek. A három éve alapított Sásd Környezetfejlesztő Kht. új felügyelőbizottsága tegnap este ült ösz- sze először, a tanácskozáson a társaság ez évi pénzügyi helyzetét elemezték a tagok. Az egyeztető megbeszélésen felmerült a teljes mértékben önkormányzati tulajdonban lévő kht. esetleges megszüntetése is, miután a cég hárommillió forintos adósságot halmozott fel az elmúlt évek alatt.- Két éve egy közmunkásokat foglalkoztató programnál nem kaptuk meg a beígért támogatást, ezt a bevételkiesést azonban a mai napig nem tudta ledolgozni a társaság - mondta el lapunknak Kovács Sándomé polgármester. - A társaság így húsz önkormányzatnak tartozik. A Sásd kht. tevékenysége alapvetően nem nyereséges vállalkozás, azonban amennyiben megtalálnánk a megfelelő feladatokat - például az iskola karbantartása, vagy éppen a piac működtetése -, emellett pályázati segítséghez jutnánk, úgy véleményem szerint életben tartható lenne a cég, amelynek meglétéré szükség van. A felügyelőbizottság úgy határozott, hogy 2003. március végén mondja ki a végleges döntést a társaság sorsával kapcsolatban, addig is újabb lehetőségeket kínálva annak megmentésére. SOMLAI ADRIENN Kővágószőlős-Pécs A megyei rendőr-főkapitányság lopás gyanúja miatt indított eljárást vasárnap négy személy ellen, akik tegnap a déli órákban nagy meny- nyiségű vasat akartak ellopni a kővágószőlősi meddőhányó területéről. A polgárőrök akkor érték tetten őket, amikor már kisteherautójukba pakolták a holmikat. A társaság tagjai között egy fiatal- és egy gyermekkorú személy is van. Kékesné Gyimóthy Mariann, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensének tájékoztatása alapján az is felmerült, hogy a fémtárgyak esetleg sugárszennyezettek, miután a területen ilyeneket is tárolhattak. A tisztiorvosi szolgálatnál hétfőn nem kaptunk érdemi információt az ügyben. Papp Béla, a Mecsekére Rt. vezérigazgatója a Dunántúli Napló kérdésére határozottan cáfolta, hogy szennyezett vasról lett volna szó. Amint a cég vezetője mondta, a tetten érést követően, még a helyszínen azonnal elvégezték az üyenkor szükséges méréseket, és azok eredménye negatív lett. Ennek megfelelően fel sem merült, hogy a tolvajoknak esetleg orvosi kezelésre lenne szükségük. A szóban forgó terület őrzésével a helyi polgárőrséget bízta meg a Mecsekére Rt., vagyis a járőrök nem véletlenül jártak éppen a helyszínen. A vállalat vezér- igazgatója elmondta azt is, hogy a lerakón a bontásból származó szennyezett fémhulladékokat több méter vastag takaróréteggel védik. MÁTÉ BALÁZS Munkához segítenek PÉCS Pécsett ma speciális, rehabilitációs nyílt nap lesz a Zrínyi utca 11-ben, a Baranya Megyei Munkaügyi Központ városi kirendeltségén. Azokat a fiatalokat és munkát kereső diákokat várják, akik valamilyen egészségügyi probléma vagy betegség miatt csak speciális munkát tudnak vállalni. így - többek között - vak, illetve gyengénlátó, nagyothalló, valamint szívbeteg érdeklődőket is várnak. A programra a tolókocsival érkezők is jelentkezhetnek. A szervezők elmondták: céljuk elsősorban az, hogy a szakemberek és orvosok segítségével a megjelentek olyan pálya- választási tanácsokat, információkat kaphassanak, amelyek segítségével a későbbiekben majd könnyebben el tudnak helyezkedni. M. ANDRÁS CSABA