Új Dunántúli Napló, 2002. október (13. évfolyam, 268-297. szám)
2002-10-18 / 285. szám
6. OLDAL SÓSVERTIKE B EMUTATKOZIK 2002. Október 18., péntek A FALU TÖRTÉNELME A Dráva egykori árterületén, Sellyétől 5-6 kilométerre fekvő település Wertgely, Zozwertigyee formában olvasható az Árpád-kori forrásokban. Pulyákvertike néven ismert része az 15Ö0-as évek után a Petne család birtoka, a másik a Sós családé. A török hódoltság idején elnéptelenedik, az 1720-as évektől lakják ismét. Temploma 1804-ben épül közadakozásból, lakói akkor református magyarok, ma már felerészben katolikus a község. A népi építészeti értékekben gazdag falu a rendszerváltás után láthatott hozzá infrasturktúrája fejlesztéséhez - ma már vezetékes ivóvize, felújított járdái, új házai vannak, ahol jelentős erőfeszítéseket tesz az önkormányzat a cigányság kulturális elmaradásának felszámolásáért és a hátrányos helyzetű családokért. Társulásos formában Sósvertike hat faluval Közoktatási Önkormányzati Társulást létrehozva, lakosságarányosan járul a Sellyéi Körzeti Általános Iskola működési költségeihez. Az Ormánság Tisztaságáért Társulás keretében épült a közös hulladékkezelő, a szervezett hulladékszállítás díját Sós- vertikén az önkormányzat fizeti. Tagja az Ormánság Fejlesztő Társulásnak, az Adóvégrehajtó Társulásnak, és csökkent munkaképességűeket segítő Rehabilitációs Társulásnak is. Többletfeladatokra csak társult formában tudnak pénzt fordítani. A község vezetői Polgármester: Kelemen Árpád (45 éves, okleveles mezőgazda- sági gépész). Alpolgármester: Vargáné Bé- da Mária (33, szakmunkás, falugondnok). Képviselők: Berta Gynláné (52, bolti eladó), Balatoni János (53, betanított munkás), Berta Ernő (48, esztergályos), Böröcz Zsolt (35, vállalkozó), Horváth János (44, iskolabusz-vezető). . dunantulinaplo. ha Az oldal a sósvertikei önkormányzat és a Baranya Megyei Közgyűlés támogatásával készült. Összeállította: Bóka Róbert vény megjelenése előtt - eltökélt szándékunk. Azóta azért egy szép buszmegálló, játszótér épült, felújítottuk a faluházat, a polgármesteri hivatalt, ahol kulturált körülmények közt rendelhet az orvos, és amíg a rendszerváltás előtt 20 év alatt két új ház épült a Sósvertike földönjáró álmai Marócsao Kákics Drávátok ÓMarkóc c Fetsöszentmórton Sellye Csányoszró / 0 ó Nagycsány b Drávaiványi SÓSVERTIKE ^ • kormányzati felelősségvállalással látom megoldhatónak. Nagy várakozással tekintünk a Sellyéi Ipari Park megvalósulására, mielőbbi felépítéséhez várjuk a fokozott Az októberi napfény most még melegít faluban, addig az elmúlt évtizedben már hat. Külön fejezet illeti a munkaerőhelyzetünket, a községet magas munkanélküliség sújtja. Ezt a gondot én csak nagyobb központi támogatást. Amíg a pécsiben kész gyártócsarnokok kínálják magukat, Sellyén még csak az alapkő lett lerakva. rábban elbontották. Húsz év alatt egyetlen gázcseretelep és egy buszmegálló épült, a temetőt se kaszálták, sőt, azt mondták: elég maguknak abból kisebb is. Vizünk 1993-ra lett, a 70 házból 15- ben van bekötve - a pénzt akkor nem a bekötések támogatására, hanem a járdákra fordították. A hidroglóbusz is ingoványos területre került, ahol az időszakosan magas belvíz a vízkezelő műtárgy működését veszélyezteti. A gáz is itt van Sellyén, de Sósvertike fogyasztóként nem jelentős, így a gázvezeték egyelőre nem épül ki a faluig: itt nincs ipar, nincs fizetőképes kereslet. A szippantott szennyvizet Sellyére visz- szük: talán helyi telepítésű tisztítómű jelent majd számunkra megoldást. Nagyon sok feladatot - a gyerekek óvodai-isko- lai ellátását, pályázatok kiaknázását, fejlesztéseket - csak önkormányzati társulásokban tudunk megoldani, több pénzhez is csak így juthatunk. Tavaly 25,89 milliónk volt a falu működtetésére, bérekre úgy, hogy az összeg 51 százalékát segélyekre fizettük ki: nem kötelező támogatásként 1,5 millióval - buszbérlet, gyermekétkeztetés, tankönyvek- füzetek térítése - segítettük az iskolásokat. Az oktatás támogatása 1994 óta - a gyermekvédelmi törMintha egy óriáskifli mentén rakosgatták volna le a házakat a Petőfi utcán, homlokzatukkal délre nézve pislognak bele az októberi napfénybe. Odaátról, úgy 110-130 méterre a másik féloldalas utca, a Kossuth házai tekintgetnek vissza. A nyírott fű, több felújított, műemléki értékű parasztház példázza, hogy a tanácsrendszer hiába próbálta volna eltüntetni a községet a térképről. A szélesen, zölden hullámzó mezsgye a két házsor között az „eger”, a Dráva valamikori holtága - magyarázza Kelemen Árpád polgármester, ahogy araszolunk be a faluba a sok kátyút megjárt Lada Szamarán. Az eger zöld füvén libacsapat rebben odébb. Sellyéről érkezve a falu határáig, balra egykor a konda, jobbra a gulya birtokolta a rétet, ma a legelőn parlagfű és szamárkoró bogáncsa ágaskodik az égnek.- Fáj a szívem, amikor ezt látom - sóhajt Kelemen Árpád polgármester - hiszen az őseink nagy veszekedések árán ugyan, de rájöttek, hogy a legelőt közösen a legelőnyösebb használni. A rendszerváltás után a földek földarabolásának káosz lett a következménye Sósvertikén is. Közösen, lakossági összefogásnak, közadakozásnak köszönhetően épült a templomunk is 1820 körül, úgy is nagyobbították meg 1940-ben. A mezőre menve idetámasztották a kapát. Most fönn, a Hiszekegyben A LAKOSSÁGSZÁM ALAKULÁSA f —n p------i galamb költ és a harang kötelét félünk megrántani, nehogy ránk dőljön a torony... Odaát azt a szép parasztbarokk házat Szolga József lakta valamikor. Van itt érték, Kelemen Árpád polgármester amire érdemes lenne költeni, ilyen a faluház is, amit 2 millióért újítottunk föl. De azt is tudni kell, a normatívaként előirányzott költségvetésünk felét elviszik a segélyek, a munkanélküliség 65 százalékos (!), ennek ellenére a rendszerváltás mindenképp jó... A tanácsrendszerben az ötévenkénti fejlesztési tervekben még csak nem is említették Vertikét! Az iskola a nyolcvanas években megszűnt, a kultúrházat már koEgy falu, két mindenessel Vargáné Béda Mária és Horváth János indulás előtt Sellye vonzásában Nemcsak a szokásos falugondnoki teendők - étkeztetés, gyógyszerbeszerzés, idősek látogatása, napi bevásárlás, a 44 iskolás és a 11 óvodás napi utaztatása - tartoznak feladataik közé, tudom meg Vargáné Béda Máriától. Több helyen meg kell azt is szervezni, hogy az idősek számára behordják a vizet, téli időben fát vágjanak. Nemcsak az idősekre ügyelnek, hanem a gyerekekre, iskolába járásuk feltételeire is. Van olyan sokgyerekes család, amely csak az önkormányzat segítségével jut tüzelőhöz. A Sellyéi Gyermekjóléti Szolgálattal is szoros a kapcsolatuk - ma már szigorú, gyermekvédő előírások vannak a nevelési körülményekre is. Akadt olyan lakás, amit falugondnoki segédlettel ki kellett meszel- ni-takarítani, hogy a család visz- szakaphassa a gyermekeit. A kisdiák ruházata, tisztálkodása, sok mindent elárul. Mindez általánosabb összefüggésben van a környezeti kultúrával, a láthatóan szépülő faluképpel. Ezt is szolgálja a több faluval közösen megrendezett tisztasági nap, amely valódi ünnep, egészségügyi felvilágosítással, szalonnasütéssel egybekötött beszélgetéssel. Külön feladata Horváth Jánosnak a köztesárolt sokmilliós értékű munkagépeket az önkormányzat pályázati támogatással. Nincs szünnap: kettőjüket bármikor, így hétvégén is megtalálhatják a segítségre szorulók. A település egyetlen köldök- zsinórja a 6 kilométeres út Sellyéig, a munkanélküliség 65 százalékos. Érdemes egy kicsit visszahátrálni a múltba, hisz az egykori, református vallású magyar lakosságra jellemző volt az állattartó kedv,'marhagulya és népes konda legelt a község mintegy 200 hektárnyi legelőin, tudom meg a polgármestertől. A laza talaj szerkezet, az eső hatására kimosódó homok, a csak foltokban jó minőségű föld kevéssé hálálja meg a mezei szorgalmat, a rendszerváltás után sem biztatott azzal, hogy nagy számban tart el embereket. Igaz, a hatalmas, 5000-8000 négyzetméteres porták gondos művelés esetén jó terméssel - konyhakerti növényekkel, gyümölccsel - szolgálhatnak, de ez csak jövedelemkiegészítést jelent. Mindamellett a lakosság az elmúlt évtizedekben átrétegződött, a cigánytelepek felszámolásával Sósvertikére katolikus vallású, de földművelő hagyományokkal nem rendelkező cigány családok költöztek. A két nagy munkaadó, a Sellyéi Termelőszövetkezet 1992-ben történő felszámolása, az Agrokémia átalakulása szinte egyik napról a másikra lehetetlenítette el az itt élők helyzetét. A 227 lakosból ma 43-an vannak a nyugdíj koron túl, 110-en tartoznak az aktív korosztályhoz, 84-en 18 éven aluliak - a munkanélküliség 65 százalékos. Mintegy 20- an járnak el dolgozni, köztük két pedagógus és egy önkormányzati alkalmazott. Helyben az önkormányzat az egyedüli munkaadó, amely rendszeresen foglalkoztat közcélú és közhasznú munkásokat. Egyetlen családi jellegű mezőgazdasági vállalkozást tartanak nyilván. Sellyén ugyan ipari park várja a befektetőket, de a polgármester tapasztalata és meggyőződése szerint csak állami beavatkozással - piacteremtéssel, hűtőházzal, a termeltető kedv élénkítésével - lehetne munkahelyeket, jövedelemforrást teremteni a térségben. A GYEREKEK a birtokba vett új játszótéren A közeljövő tervei A faluház megvásárlásával és felújításával, az újralapozott járdákkal, az új játszótérrel és buszmegállóval, a lakosságot is segítő sok milliós munkagépek Sellyével közös beszerzésével, az új iskolabusz beállításával jelentős szakasz zárult le a község életében. A közeljövő tervei közül a Kossuth utca szilárd burkolattal történő ellátását, és az egészséges ivóvízhez való csatlakozás segítését emeli ki a polgármester. Támogatást kérve szeretnék elkészíttettni a falu jövőjét is sokban meghatározó falurendezési tervet, és mindenképpen szeretnék folytatni a vetőmagok, burgonyagumók kihelyezését a családokhoz, segíteni kívánják a jövedelemkiegészítő háztáji gazdálkodást gépek kedvezményes bérlésével is. A KIFLIKÉNT KANYARGÓ Petőfi utcán számos műemléki házat találni rületet gondozó közcélú munkások irányítása és ellenőrzése. Egyebek közt ezeknek a munkáknak az elvégzéséhez 2000-ben vá—r------A falugondnoki teendőket ellátó Vargáné Béda Mária alpolgármester, és az iskolabusz sofőrje, Horváth János szinte mindig készenlétben áll: sokan szorulnak segítségre Vertikén.