Új Dunántúli Napló, 2002. október (13. évfolyam, 268-297. szám)

2002-10-13 / 280. szám

A vizsgálat lezárult, ne felejtsük el! JELENTŐSEN ENYHÍTETTÉK A BÜNTETÉSEKET ÖNKORMÁNYZATI VALASZTASO ) A A ) L U u L Mátyás, de nem király Angyalföldről üt, Kiss arccsontja törik Jócskán enyhítette a korábban kiszabott büntetéseket a május 19-én véres verekedés miatt félbeszakadt Honvéd- Vasas vízilabda bajnoki döntő vétkeseivel szemben a másod­fokon eljáró testület. ■ A fellebbviteli bizottság elnö­ke, az egykori Fradi-pólós dr. Loványi Róbert bejelentette, hogy három Vasas-játékos - Hesz Máté, Varga Tamás és Má­tyás Zoltán egy, másfél éves eltil­tása csupán november 30-ig tart, míg Varga II is csak hét hivatalos találkozón nem szállhat vízbe. Az egyetlen megbüntetett Hon­véd-pólósnak, Szívós Mártonnak másodfokon helybenhagyták a négymérkőzéses eltiltását. Mivel fegyelmi vétséget a fel­lebbviteli testület nem tudott megállapítani, ezért Somossy Jó­zsef Vasas-vezetőedző (aki erede­tileg jövő nyárig nem dolgozha­tott volna) és Méhes Jenő sza­kosztály-igazgató ellen az eljárást megszüntette. A Vasasnak össze­sen 755 ezer forint büntetést kell fizetnie a bajnoki döntő utolsó két mérkőzésén történtek miatt: Loványi doktor az első és má­sodfokon hozott döntések kö­zötti nagyságrendi különbséget, a jelentős mértékű enyhítést az­zal indokolta, hogy a testület az érvényes bajnoki versenykiírás augusztus 9-én hozott rendelke­zéseit vette figyelembe. Loványi hozzátette, hogy nem szenved­het hátrányt senki azért, mert az új szabályok még nem voltak ér­vényben korábban... „Mi nem jogalkotók, hanem jogalkalma­zók vagyunk. Ha az elkövetőre nézve kedvezőbb az, amit utóbb szabályba foglaltak, akkor az rá is vonatkozik" - magyarázta a távirati irodának az óriási fel­háborodást kiváltó, a Vasast gyakorlatilag felmentő döntést Loványi. „Le kell vonni a személyi kon­zekvenciákat - reagált erre Mar­tin György, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke. - A fegyelmi testületek összetételét szükséges felülvizsgálni" - folytatta az el­nök, ami finoman szólva is sej­teti, hogy messzemenőkig nem ért egyet a felmentéssel. Tekintve, hogy az ügy kivizs­gálása öt hónapja tart, s az első felindulásból emlegetett gyors lefolyású, példás büntetést ígérő hangulat is a múlté, komolyan lehet attól tartani: még ÖL hó­nap, és már az is kérdéses lesz, hogy vajon az olimpiai bajnok Kiss Gergelynek tényleg eltör­ték-e az arccsontját, vagy csak tévedésből a saját öklét fordítot­ta maga ellen?... cp CL Biztos kézzé A kormány eddigi tettei megmutatták: a jóléti rendszerváltás programja szilárd alapokon áll. A szocialisták határozott elképzelésekkel alapozzák meg az ország jövőjét. Most az Ön szavazatán múlhat, hogy lakóhelyén is hozzáértő, tettre kész emberek kerüljenek a vezetésbe. Építsük együtt a jövőt! A 2002-es önkormányzati választásokon szavazzon ismét a szocialistákra! www.mszp.hu Pelé a Fulhamnél ■ LABDARÚGÁS - A jövőben Pelé segít tehetséges brazil já­tékosok felkutatásában az an­gol Premier League-ben sze­replő Fulhamnek.- Ez egy fantasztikus lehető­ség számunkra, hiszen Pelénél jobb partnert nem találnánk - mondta Mohamed Al-Fayed, a klub és a Harrods-áruházlánc milliárdos tulajdonosa. Az érintett így indokolta szokatlan szerepvállalását: „Számos hon­fitársam futballozik szerte a vi­lágon, a legtöbben Hollandiá­ban, Spanyolországban és Olaszországban. Szeretném, ha Angliában is egyre többen játszanának, és mindent elköve­tek ennek érdekében. Remélem, egy nap még lesz jó néhány kimagasló tehetségű honfitársam a Fulhamben. Klubomban, a Santosban fiatal és jó játékosok vannak.” Pelé egyébként a héten Londonban volt, s önéletrajzi könyvét mutatta be a Harrods. áruházban. Új csapata, a Fulham jelenleg a hatodik helyen áll a szigetországi bajnok­ságban. Tartjuk a szavunkat. HÍREK • HÍREK • HÍREK* HÍREK • HÍREK# HÍREK • HÍREK Sebestyén győzelme MŰKORCSOLYA - Sebestyén Júlia nyer­te meg a Top jump elnevezésű műkor­csolyázó ugrógálát Lyonban. A francia szövetség a világ legjobb nyolc ugrónőjét hívta meg a viadalra. A verseny kieséses rendszerben folyt, hat szintet kellett tel­jesíteni, s minden ugrást kétszer lehetett megpróbálni. Bardóczky elődöntős TENISZ - A Bariban tornagyőztes Bardóczky Kornél nyert a negyeddöntő­ben a 25 ezer dollár összdíjazású olasz- országi szatellit körverseny második ál­lomásán. A párosok között a magyar já­tékos a német Ivó Kleccel az oldalán ve­reséget szenvedett a fináléban. Egyes, negyeddöntő: Bardóczky Kornél­Giorgioni (olasz) 6:1, 6:0. Páros, döntő: Seppi, Vagnozzi (olasz)-Bardóczky, Klec (magyar, német) 4:6, 6:4, 7:6. Orosz-brazil döntő ■ RÖPLABDA - Brazília után Oroszország is bejutott az Argentínában zajló férfi­világbajnokság döntőjébe. Az európai együttes a legjobb négy között ötjátsz- más csatában győzte le a francia váloga­tottat, amely a bronzéremért az olimpiai bajnok Jugoszláviával szállhat szembe. Meglepő Wild-diadal ■ JÉGKORONG - NHL, eredmények: Minnesota Wild-Boston Bruins 5-1, Carolina-Atlanta 5-3, New York-Mont- real 1-4, Washington-Nashville 5-4, Dallas-Anaheim Mighty Ducks 4-2. Kontinenscsúcs ■ ÁZSIAI JÁTÉKOK - Szun Jing-csien a vi­lág idei negyedik legjobb idejével, 14:40.41 perces kontinenscsúccsal győ­zött 5000 méteren. A kínai futónő közel egy és negyed percet javított a régi rekor­don, amelyet az indonéz Sutono Suipriati (15:54.45) tartott 1998 óta. iMHHn Versíró pályázat középiskolásoknak Mutasd meg, mi rejlik benned! Lehet, hogy a Te versed lesz a Matáv és a Sulinet közös irodalmi pályázatának szenzációja. Október 27-ig még van időd, hogy megírd és eljuttasd hozzánk a nagy művet. Ha pedig a zsűrinek véletlenül nem tetszik, az olvasók szavazatai alapján még akkor is nyerhetsz. A vers pedig, ami igazán szívedből szól a legszebb díj lesz - saját magadnak. A pályázatról minden részletet megtalálsz a www.sulinet.hu oldalon. \ ) ma táv a szavakon tú I t í *

Next

/
Thumbnails
Contents