Új Dunántúli Napló, 2002. október (13. évfolyam, 268-297. szám)
2002-10-13 / 280. szám
10 LABDARÚGÁS 2002. OKTÓBER 13. EB-SELEJTEZOK A 4. CSOPORT ALLASA A hívás dija 120 Ft+áfa percenként + kapcsolási díj. Éjjel-nappal hívható! AS B Kft. Audiotex 1539 Bp , Pf:591 Tel 488-5615 Mészölyt kipiszkálták A HÁTTÉRBEN POLITIKAI OKOKAT GYANÍT A SZŐKE SZIKLA ■ A piros-kék legendát, Mészöly Kálmánt Stockholmban értük utol, hiszen tagja a magyar labdarúgó-válogatottat kísérő delegációnak. A Szőke Sziklát dühös kedvében találtuk, tudniillik kimaradt a Vasas új, csütörtökön választott elnökségéből. Nem mellékes, hogy a klub társadalmi elnöke Pongrácz Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese, ügyvezető elnöke pedig Markovlts László, a Vasas egykori válogatott teniszezője lett. Mészöly, a 61-szeres válogatott, két világbajnokságon Is derekasan küzdő középhátvéd, valamint az 1982-es spanyolországi vb-n szereplő válogatott kapitánya a tőle megszokott vehemenciával, ne szépítsük, haragosan válaszolt kérdéseinkre. Mészöly tölcsért csinál a kezéből-Számított arra, hogy kimarad az elnökségből?- Őszintén mondom, igen. De azt az indoklást, hogy azért löktek ki, mert nem jártam az elnökségi ülésekre, enyhén szólva nevetségesnek tartom! Volt, amikor betegség miatt nem tudtam részt venni a tanácskozáson, máskor pedig külföldi utam, vagy a ligában való elfoglaltságom miatt voltam akadályoztatva.- Ezek szerint tudta, hogy repül?- Benne volt a levegőben.- Mégis minek tulajdonítja ezt a döntést?- A háttérben politikai okok lehetnek. Nézze, én sokakkal nem vagyok hajlandó e téren egy követ fújni, az én álláspontom kristálytiszta, örülök, hogy végre 1994-ben kinyflt a szemem.- Úgy kell felfogni az önnel szembeni lépést, mint valamiféle bal-jobb közötti törlesztést?- Hagyjuk az egészet! Emlékezzen csak arra, hogy a nyáron a legmagasabb edzői végzettséggel rendelkező fiamat, Mészöly Gézát még a jelöltek közé sem vették fel, amikor megüresedett a Vasasnál a kispad. Mi ez, ha nem boszorkányüldözés?- Mit szól az új vezetéshez?- Az új ügyvezető elnököt, Markovits Lacit úgyszólván születése óta ismerem, a közelmúltban is együtt teniszeztem vele, kifejezetten drukkolok neki. Bár sértett vagyok, de őszintén kívánom, hogy a Vasas újabb sikereket érjen el, és gazdasági téren is a dicső múlthoz méltó kondíciói legyenek. Na és természetesen a legfőbb vágyam, hogy újra élvonalbeli csapatnak szurkolhassunk a Fáy utcában.- Különös ez a kettősség: egyszerre gyűlöli és szereti a Vasast...- Világéletemben egyenes ember voltam, és gyűlöltem a szerepjátszókat. Lehet, hogy ez vagy az a személy számomra nem szimpatikus, de a Vasas az nálam szent. Adja az ég, hogy amiről az előbb álmodoztam, az valóság legyen. Azok pedig, akik attól boldogok, hogy kipiszkáltak az elnökségből, tegyék azt, amit szoktak: a reprezentációs költség terhére bontsanak pezsgőt és ürítsék poharukat! Gyenes András 1. Lettország 2 11 2. Lengyelország 2 13. Svédország 2-2 4. Magyarország 1-1 5. San Marino 1 - Magyarok svédcsavara AZ EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐK NYITÁNYÁN IDEGENBEN IS PONTOT SZERZETT A GELLEI-VÁLOGATOTT Tel-Aviv Halmai LAPZÁRTÁIG BEFEJEZŐDÖTT MÉRKŐZÉSEK ‘ ■ 3. CSOPORT: Moldova-Csehország 0-2, Fehéroroszország-Ausztria 0-2. ■ 5. CSOPORT: Izland-Skócia 0-2, Litvánia- | Feröer-szigetek 2-0. ■ 6. CSOPORT: Ukrajna-Görögország 2-0. ■ 8. CSOPORT: Bulgária-Horvátország 2-0. 9. CSOPORT: Finnország-Azerbajdzsán 3-0. ■ 10. CSOPORT: a világítás többszöri meghib iso- dása miatt 45 perc játék után félbeszakadt a Grú- zia-Oroszország mérkőzés, a találkozót ma ismétlik meg. CSOPORTUNK MÁSIK ÖSSZECSAPÁSÁN LENGYELORSZÁG-LETTORSZÁG O-l (O-l) Varsó, 25 ezer néző, vezette: Busacca (svájci) Gól: 0-1: Laizans (30.) ■ A svédek megadták a módját hazai Eb-nyitányuk- nak, ejtőernyős hozta a labdát a Rasunda-stadionba. A 34 ezer stockholmi azonnal hangulatba jött, persze amúgy sem voltak kedvetlenek, lévén a héten történtek már formába hozták őket. A svéd játékosok ugyanis hangzatos nyilatkozatokkal és abszolút magabiztossággal készültek ellenünk, kellett is, hiszen Lettországban már pontokat hagytak, csak egy gól nélküli döntetlenre futotta az erejükből. A népünnepélyt aztán az ötödik percben berekesztette a magyar válogatott: Fehér Csaba ke- vergetett a jobb oldalon, középre passzolt, Kenesei érkezett, és 14 méterről a bal sarokba lőtt (0-1). A váratlan gól természetesen összezavarta a hazaiakat, Ljungbergék percekig képtelen voltak valamirevaló támadást összehozni. Sőt, majdnem kaptak még egyet: Tököli fejelt centikkel fölé. A 21. percben a hórihorgas Ibrahimovic hozta először a frászt Királyra, de bólintása mellé szállt. A 30. percben Király megint verve volt, de M. Svensson fejesét Tököli kivágta a gólvonalról. A kezdeti zavarodottság ekkorra már elmúlt a svédeknél, s lendületbe jöttek: Ljungberg lépett ki egy az egyben, 13 méterről lőtt, Király azonban védett. A hátralévő időben három sárgát osztott ki a játékvezető, Fehér, Lisztes és Ibrahimovic bűnhődött. A szünet után tovább rohamoztak a svédek. Az 58. percben Király óriási bravúrral hárította Alexan- dersson fejesét, a labda Ibrahimovic elé pattant, ő lőtt, Lipcsei azonban a semmiből érkezve belevetődött, és ismét megmenekült a magyar kapu. A 76. percben a svéd fölény meghozta az egyenlítést: Mellberg ívelt jobbról a kapu elé, Ibrahimovic megelőzte Királyt, s a léc alá fejelt (1-1). Ezután Lisztes cselezgetett a svéd 16-osánál, lőtt is, de a labda elakadt. A végén a svédek idegei felmondták a szolgálatot, M. Svensson lökdösődött Királlyal, de maradt az eredmény, meglepetésre pontot loptunk Svédországból! Egyetlen, nem kis baj akadt csak a tegnap estével: itthon senki sem látta. Ha így haladunk, az augusztus 20-ai tűzijátékot is a rádió közvetíti... Ököl az égben, Mellberg tanácstalan: hát ezt a Nobel-díjat is magyar, Kenesei viszi haza? ■ EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ, 4. CSOPORT: SVÉDORSZÁG-MAGYARORSZÁG 1-1 (O-l) STOCKHOLM, 37 OOO NÉZŐ, V: STARK (NÉMET) Svédország: Isaksson - Antonelius (M. Jonson, 67.), Jakobsson, M. Svensson, Mellberg - Linderoth, Andersson, A. Svensson, Alexandersson (Kallström, 59.) - Ibrahimovic (Allbäck, 77.), Ljungberg. Szövetségi kapitányok: Lars Lägerback, Tommy Söderberg. Magyarország: Király - Urbán, Dragóner, Gyepes - Fehér Cs., Lipcsei, Lisztes, Dárdai, Lőw - Tököli (Fehér M., 60.), Kenesei (Gera, 71.). Edző: Gellei Imre. Gólok: 0-1: Kenesei (5.), 1-1: Ibrahimovic (76.). TXUSÍ1T ■ ■ ■ ■ ■ ■ UTÍTl UTflTJŰ ®CDtB®[l[LtlK5D2[l© TÁRÓT KÁRTYÁVAL 440KZCC 4IRTO SEGÍTSÉGÉVEL 06 90 230-713 Halmai Gáborék megint belenyúltak. A Hapoel Tel-Aviv a tavalyi UEFA-kupa-menetelés után ismételten sztárcsapat ellen bizonyíthat, ezúttal az angol Leeds United került az útjába. Persze a tavalyi sikerek felvértezték a gárdát, és bármily meglepő, a Leeds vezetői óvatosan nyilatkoztak a sorsolás után. Nyilván bennük Is élénken él a Chelsea vagy a Parma sorsa, amelyet a legutóbbi sorozatban az előre lesajnált Hapoel búcsúztatott. Egy éve a Milan, de az is csak nagy nehézségek árán állította meg a Tel-Aviv-i legényeket. Halmai szerint a sikerek a vezetőkre és a szurkolókra is ugyanazt a hatást gyakorolta: már nem az „ahogy lesz, úgy lesz” hangulatban várják a derbit. Igenis van veszítenivalójuk!- A tavalyi sikerek tükrében a selejtezőkön egyértelmű továbbjutást vártak a Hapoeltől. Valóban így volt?- Egy albán csapattal kezdtünk, és valóban ez volt az alapvető célkitűzés, amit sikerült is elérni. Aztán jött a Klagenfurt. Ellenük azért - a tavalyi sikerek ide vagy oda - nem mehettünk biztosra, hiszen csak az osztrák élvonal egyik klubjáról van szó. Ráadásul bennem élénken él még, amikor az MTK-val a Ried ellen játszottunk... Végül a Klagenfurtot is búcsúztattuk, és így kaptuk a Leeds együttesét.- A Leeds semmivel sem erősebb, mint tavaly a Parma vagy a Chelsea volt...- Az lehet, de mi gyengültünk. Távozott Pisont István és a szlovén csatár, Osterc. Az európai futballban tapasztalható anyagi válság Izraelt is elérte, így a helyükre nem érkezett senki, a vezetők pedig saját nevelésű játékosokkal próbálják betömni az űrt. Ők azonban koruknál fogva még rutintalanok. Tehetségesek ugyan, de szertelenek. Ez a csapat már korántsem olyan erős, mint a tavalyi. Persze nem adjuk olcsón magunkat, Leedsben is önbizalommal lépünk majd pá- A távozók után Halmai Gábor maradt a rangidős?- Ha nem is a rangidős, de a vezetőség tőlem várja, hogy összefogjam a csapatot. Ezt érzem, nagyobb nyomás nehezedik rám. Rajtam kívül még két külföldi játszik itt, bár ők többnyire cserék. Megtisztelő érzés, hogy egy idegen országban rám bízzák egy csapat irányítását, a fiatalok engem figyelnek az edzésen, tőlem próbálnak tanulni. Ez nagy felelősség, emlékszem, fiatalon én is az idősebbek mozdulatait lestem, később úgy edzettem és készültem, ahogy azt tőlük láttam. Most tőlem tanulnak.- Nyáron lejár a szerződése. Mi lesz azután?- Egyelőre a Hapoel vezetői még nem szóltak, hogy megtartanának, persze ez nem jelent semmit. Izraelben ugyanis nem divat a korai tárgyalás, többnyire az utolsó pillanatban, kutyafuttában intézik az aláírásokat. Pályafutásom során először kerülök olyan helyzetbe, hogy ingyen igazolhatnak. Bár korábban lett volna rá módom! (szabó) 8:45 9:45 10:45 11:45 12:45 16:15 16:45 17:15 18:15 20:45 a sportban OKTÓBER 13., VASÁRNAP Biliárd, Pool-vb 2002 18/4. rész (ism.) Születésnap, 2 éves a SPORT1! (ism.) Bajnokok Ligája magazin (ism.) Zuhanyhíradó - labdarúgó-magazin (ism.) Labdarúgás, Eb-selejtezők Európában (ism.) Baseballmagazin Szepesivel akkor és most... 16. rész (ism.) Bowling, USA-Európa (ism.) Jégkorong, NHL, Toronto Maple Leafs-Ottawa Senators Ökölvívás, világbajnoki címmérkőzés Futballmagazin (ism.) Golf, Ryder Cup, összefoglaló (ism.) Meglepetés lett: a lengyelek csak nézhetnek Lövöldözés Pozsonyban ■ Tizenhat töltény hüvelyt talált a rendőrség abban a pozsonyi sörözőben, ahol a tegnapra virradóra történt lövöldözésben két angol futballszurkoló megsebesült. A vendégek a Szlovákia elleni Eb-selejtező- re érkeztek. Helyi források szerint a mintegy hatvan angol az éjféli zárórakor nem volt hajlandó távozni a válogatottnak otthont adó Carlton szállóval szemben fekvő Kelta nevű sörözőből, mire a tulajdonos- ahelyett, hogy a rendőrséghez fordult volna - a biztonsági szolgálat embereivel távolíttatta el a vendégeket. A sérültek szerint az incidens akkor történt, amikor a vendégek már távozóban voltak. A két férfi közül az egyiknek a combját, a másiknak a nyakát lőtték át. Előbbi az orvosi ellátás után nem volt hajlandó kórházban maradni, a másikat azonban meg kellett műteni, állapota kielégítő. JEGYZŐKÖNYV * 4 I 4 4