Új Dunántúli Napló, 2002. szeptember (13. évfolyam, 238-267. szám)

2002-09-21 / 258. szám

* 6. OLDAL 2002. Szeptember 21., szombat A FALU TÖRTÉNELME Vásárosdombó minden bizonnyal már az Árpád-kor­ban lakott település volt. Ezt támasztják alá azok a tör­ténelmi adatok, amelyek közvetlenül a XIV. század elejéről származnak. 1313-ban a dombói birtok ura János mester, aki Tolna és Somogy megyék főispán­ja volt. Ezekből az időkből a vatikáni levéltár egyik kö­zös lengyel-magyar pápai tizedlajstroma említi a dom­béi plébános nevét. 1453-ban Vásárosdombót mint települést és plé­bániát említik. A községet oppidumnak (mezővárosnak) nevezik. A XV. századtól a falu ura a Dombó (Dombay) család lett. Közülük ki­emelkedő szerepet játszott Dombó Miklós, aki 1458-ban Somogy me­gye alispánja, 1462-ben pedig Dalmát- és Horvátország bánja volt. Pécs elfoglalása, 1543 után a község török kézre került. A török adó­könyvek 1554-ben faluként említik, ekkor mindössze 10 ház szerepel a lajstromban. A falu határainak rendezését az 1857-től húsz eszten­dőn át tartó úrbéri per oldotta meg. A település mai arculatának kiala­kulása a két világháború között valósult meg. Ebben az időszakban ala­kították ki a Szent Imre ligetet, vezették be az áramot, ekkoriban épült a filmszínház. 1960-ban közigazgatási szempontból jelentős változás történt a település életében, ugyanis a szomszédos Jágó területéről Margitmajort Vásárosdombóhoz csatolták. Összkomfort a megyehatáron A tervek között utak, járdák, középületek felújítása szerepel . Vásárosdombói utcarészlet A Hegyhát fővárosától, Sásdtól alig né­hány kilométernyire egy egyre gyarapo­dó, intenzíven fejlődő település, Vásáros­dombó fekszik. A községben minden komfort megvan, az ivóvízhálózat, szennyvízcsatorna-rendszer, a gázháló­zat, a vezetékes telefon, kábeltelevízió egyaránt a lakókat szolgálja. A falu veze­tői ennek ellenére nem elégedettek, újabb és újabb terveket szőnek a település még szebbé, barátságosabbá tételére. A múlt évben befejezett szennyvízberuhá­zással gyakorlatilag minden közmű meg­épült, az 1200 lélekszámú faluban szinte semmi sem hiányzik. Farkas István polgár- mester alig győzi sorolni az elmúlt évtize­dekben lezajlott gyarapodást. A település villamosítása már 1930-ban megtörtént. Alig a századforduló után, 1907-ben épült meg a körjegyzői iroda, a polgármesteri hivatal. A körjegyzőség korábban a hegyháti járáshoz, majd 1950-től 1978 decemberének utolsó napjáig a sásdi járáshoz tartozott. A község közigazgatási területén '60-ban újabb válto­zás történt, a szomszédos Jágónak területé­ről Margitmajor Dombóhoz került. Itt alakí­tották ki a kastélyban a korábban 60, jelen­leg 100 férőhelyes szociális otthont. A település életében fontos dátum 1964, ugyanis ekkor kezdődtek a járdaépítések. Négy év múlva megépült a kultúrház, majd újabb egy év elteltével az orvosi rendelő. '70-ben elkészült az új vasútállomás, majd '74-ben elkezdődött a község utcáinak kö­vezése. 1976-ban megalakult a vásárosdom­bói Vízmű Társulat. Ugyanakkor az általá­nos iskola alsó tagozata teljesen osztottá vált. A falu rendezési tervét 1984-ben készí­tették el. '89-ben megkezdődött az iskola építése, amely 1991. május 31-én fejeződött be. A korábbi iskolát, miután felmérték, hogy rendbe tenni nem éri meg, nem újítot­ták fel. Mivel a környék falvaiból egyre több kisdiák járt be Vásárosdombóra, el sem fér­tek volna a gyerekek, a régi .épületben. A A település polgármestere, Farkas István rendszerváltozás után két esztendővel a vízelvezető árkok rendezésére is sor került, majd '94-ben a önerős közműfejlesztési program keretében megépült a távbeszé­lőhálózat. 1995-ben az általános iskola sza­badtéri sportpályáját is átadták, még ugyan­ebben az esztendő­ben az alsó fokú okta­tás zeneiskolai tago­zattal bővült. '97-ben a gázprogram is befe­jeződött. 2000-ben Vásárosdombón el­kezdték a járdák fel­újítását, amely tulaj­donképpen a mai na­pig is tart.- Községünk jövő­beni tervei között az egyik legfontosabb a már említett járdafel­újítás, a belterületi utak további építése, rendbetétele, melyre a közelmúltban pá­lyázatot is benyújtot­tunk - sorolta a teen­dőket Farkas István. - Mivel közműfejlesz­tés egy ideig várható­an nem lesz Dombon, A millenniumi kopjafa a parkban a járdák, utak felújítására néhány évig nem kell költségvetési pénzt áldoznunk. Sajnos középületeink jelentős része meglehetősen leromlott állapotban van, ezért a körjegyző­ség, tehát a polgármesteri hivatal, a kultúr­ház, a napközi otthon felújítása, átalakítása nem tűr hosszú halasztást. A napközi ott­honban a homlokzat felújítása mellett a nyílászárók cseréje, hőszigetelése is fontos feladat. A közeli jövőben tervezzük a volt bérlakás átalakítását azért, hogy később kö­zösségi helyiségként szolgálja a falut. Természetesen nem csak a település veze­tőinek vannak terveik, az itt élők is távlatok­ban gondolkodnak. Bagaméry Zoltán Zsom­bor erdélyi származású német állampolgár, aki a falu szélén vásárolt magának házat. Úgy fogalmaz, afféle sportattrakciót szeretne a közeli jövőben építem a mostani kukorica­föld helyén. A Sásd felé eső, majdani sportte­lepről azonban egyelőre nem kívánt többet elárulni. A falu fejlődésére utal az is, hogy a sásdi termelőszövet­kezet megszűnte után a volt téesz-major he­lyén ipari övezetet alakított ki az önkor­mányzat. Az ipartele­pen egyelőre két fafel­dolgozó üzem műkö­dik, de a magánkézbe került három barom­fitenyésztő telep is kí­nál néhány dombói­nak munkalehetősé­get. A munkaképes vásárosdombóiak többsége egyébként a közeli Sásdon, illetve Dombóváron dolgo­zik, de többen élnek magángazdaságuk termelte javakból is. Jelentős a civil szféra A legutóbbi felmérések szerint Vásárosdombó lakóinak közelítő­leg 40 százaléka nyugdíjas. Nekik kínál alkalmanként elfoglalt­ságot, szórakozást a nyugdíjasklub, de bárki tagja lehet az egy­re erősödő Vásárosdombóért Egyesületnek is. A fiatalok egyebek mellett a fúvószenekarban találhatnak kikapcsolódást.- A Vásárosdombói Nyugdíjas Klub 12 esztendeje alakult 25 tag­gal - tudtuk meg a klubvezetőtől, Kaiser Istvánnétól. - A kultúrház- ban működő klubnak jelenleg 60 aktív tagja van. Ők azok, akik a foglalkozások állandó látogatói, il­letőleg az énekkar, valamint a tánccsoport törzsgárdáját alkotják. A klubtagok minden héten csütör­tök délutánonként találkoznak, ekkor zajlik az énekkari próba, melyet Benkő Irén vezet, illetőleg a tánccsoport foglalkozása, melyen a táncokat dr. Csehné Zámbó Bor­bála tanítja be. A klubnapokon a napi trécselés mellett megbeszél­jük a legfontosabb teendőket, az éppen soron következő kirándulá­sokat is. A klub évente a tagdíjak­ból, pályázati és önkormányzati támogatásokból évente 70-80 ezer forintból gazdálkodik. A nyugdíjasok szinte minden rendezvényüket a Vásárosdom­bóért Egyesülettel közösen tart­ják. A két civil szervezet keze- nyomát viseli a főtér parkja, a ta­karos virágtartókban pompázó növények. Az egyesület alapító tagja, Pappné dr. Tóth Ágnes el­mondta, az egyesület két és fél esztendeje alakult meg azzal a céllal, hogy a dombóiakat közös­séggé kovácsolja. Jelenlegi tagsá­guk 20 fő. Programjaikat úgy szervezik, hogy azokon az egész falu, az érdeklődők mindegyike részt tudjon venni. Egyik legfon­tosabb tevékenységüknek a baba­mama klub működését tartják. A klub vezetője Papp Antalné védő­nő. Állandó elfoglaltságot nyújt a játszóház, melyet Fenyvesi János „ezermester” vezet a művelődési házban a gyerekeknek. Alkal­A nyugdíjasklub vezetője, Kaiser Istvánná mánként 15-20 apróság is ismer­kedik a kézművesség alapjaival, amikor János bácsi megmutatja a fortélyokat. Állandó program a hat falu far­sangja, melyen az iskola tornater­mében Vásárosdombó mellett Tormás, Tékes, Ág, Kisvaszar és Gerényes népessége szórakozik. A farsangi bevételt a végzős diá­kok, iskolai kirándulásra kapják meg. Az egyesület tagjai nem csak Vásárosdombón múlatják az időt, gyakoriak a színház- látogatások is. Nem szabad említés nél­kül hagyni a Hat to­rony túrát sem, mi­ként azt sem, hogy a közelmúltban az egyesület keretein belül egy asszony­klub is alakult. Az egyesület évente kiadja a Kró­nikát, Dombó infor­mációs lapját, mely­ben a közérdekű eseményekről tájé­koztatják a lakosságot amellett, hogy az egyes csoportok is bemu­tatkozási lehetőséget kapnak. Büszkesége a településnek az ifjúsági fúvószenekar, melyet Elek Péter zenetanár vezet évek óta. Az együttes szerepléseit fel­sorolni is lehetetlen, annyit azon­ban érdemes megemlíteni, hogy a csoport már két fúvószenekari fesztivált rendezhetett házigaz­daként. Ma falunap Az új takarékszövetkezet impozáns épülete A falunap ma 9 órakor kezdődik a „Dombó-Takarék Kupa” kispá­lyás labdarúgó-bajnoksággal, melyet Pálinkó Mihály szervez és a dombói önkormányzat, vala­mint a Völgység - Hegyhát Taka­rékszövetkezet támogat. 10 órakor a templomban szentmise, majd 10.30 órától a takarékszövetkezet előtt a Vásá­rosdombói Ifjúsági Fúvószene­kar térzenéje lesz. 11 órakor ke­rül sor a helyi takarékszövetke­zet épületének átadására. Az épületet a Miniszterelnöki Hiva­tal politikai államtitkára, dr. Baráth Etele, valamint az Orszá­gos Takarékszövetkezeti Szövet­ség elnök-ügyvezető igazgatója, Szőke András avatja. 12 órától minden résztvevőt ebédre lát vendégül az önkor­mányzat az iskola udvarán, majd 13 órától a Szent Imre-liget előtti téren Nyugdíjas Klubok Feszti­válja lesz, melyen fellépnek Dombóvár, Komló, Magyarherte- lend, Magyarszék és Vásáros­dombó ének- és tánccsoportjai. 15.30 órától a liget előtt a III. Fú­vószenekari Találkozót rendezik meg. Ezen fellép a vendéglátó együttes mellett a Döbröközi Ifjú­sági Fúvószenekar, a Sásd Városi Fúvószenekar, a dombóvári, kaposszekcsői ifjúsági és tamási városi fúvósegyüttes. 18.30 órától a „Csácseprálá” Kisbudmér- Vásárosdombó Hagyományőrző Roma Együttes műsorát láthatják az érdeklődők, majd 19 órától az Invictus együttes közreműködé­sével utcabál kezdődik a téren. A falu vezetői Polgármester: Farkas István (47 éves, főfoglalkozású polgár- mester). Alpolgármester: dr. Kenderes János (59, háziorvos). Á képviselő-testület tagjai: Fe­deles Nándor (41, erdész), Schaffer Zsuzsanna (44, főnő­vér), Benkő Irén (45, tanár), Schumann Norbert (43, iskola- igazgató), Kutasi Zoltán (41, munkanélküli), dr. Cseh Kál­mán (48, állatorvos). Körjegyző: Jónás István. A polgármesteri hivatal és körjegyzőség címe: 7362 Vásá­rosdombó, Szabadság tér 17. vasarosdombo.dunantulmapb.hi Az oldal a vásárosdombói önkormányzat és a Baranya Megyei Közgyűlés támogatásával készült. Összeállította: Deák Gábor Új pap Gyergyóból A római katolikus templom oltára Miután a falu korábbi plébánosa tábori lelkész lett, a 30 esztendős Balázs Zoltán vette át a hivatalt Vásárosdombón néhány hete. A fiatal pap gyergyóditrói születésű, Erdély „fővárosában”, Gyulafe- hárváron tanult. 1996 és 1998 kö­zött a dombóvári belvárosi temp­lomban szolgált káplánként, majd onnan 2001 júniusáig Iregszem- cse, Magyarberki és további hat település lelkipásztoraként tevé­kenykedett. Egy baleset következ­tében fél év szilencium után Kom lón töltött 4 hónapot, mígneir szeptember 1-jétől a dombói plé­bánián tevékenykedik. A fiatal pap, akit nagy szeretet tel fogadtak Dombón, mindenek­előtt a plébánia felújítását szeret né elvégeztetni, hiszen örömmel tapasztalta, hogy a hívek szép lét­számmal vesznek részt a misén, így ahogy mondta, hosszabb távra rendezkedett be a plébánián. r < £

Next

/
Thumbnails
Contents