Új Dunántúli Napló, 2002. szeptember (13. évfolyam, 238-267. szám)

2002-09-08 / 245. szám

2002. SZEPTEMBER 8. SZTÁROK ES SZTORIK 13 Csépi a csodaházban Talán a hajdanvolt nyolctagú Neoton Família Is elférne az épülő dunakanyari csodaházban, de egyelőre csak hárman lesznek a három szinten, Csepregl Éva harmadik otthonában. Az egykori sikertársulat énekesnője kisfia, a tízéves Dávid és élettársa, aki kertépítőmérnökként úgy álmodta meg a ház zöldövezetét, hogy hangulatos grllllező társasági bulikat se nélkülözzön. A házavató partira félszáz vedéget várnak, akiket olyan finomságokkal fogadnak majd, hogy félő: odaszoknak. És havonta kívánnak majd házat avatni...- Azt hallani, hogy csodájára járnak készülő otthonának.- Valóban sokan kíváncsiak rá, a szomszédok pedig kifejezetten há­lásak voltak nekünk, amiért betöl­töttünk egy tizenöt éves foghíjat azon a telken. Bekérezkednek kö­rülnézni, és szemmel láthatóan nekik is tetszik az épület, amit együtt terveztünk a párommal. Mindig az volt az álmom, hogy olyan házban éljek, melyben a nap­pali, az ebédlő, a hálószoba, a für­dőszoba egy szinten van. Attila, a párom sziklakertet, csobogót, tavat telepített a kertbe, a szabadtéri sü­tés-főzés kellékeivel együtt. A tető­tér Dávid birodalma.- Lesz lakásavató?- A párom ötlete volt, hogy kös­sük össze a születésnapommal. Negyven-ötven vendéget várunk, köztük azokat is, akik részt vettek az építkezésben. Bár a társasági al­kalmakkor rendszerint Attila ámítja el főztjeivel az érkezőket, ezúttal inkább hozatjuk a vendégváró fala­tokat. Reményeim szerint egykori Neotonos zenésztársaim is eljön­nek majd. Nem tudom még, lesz-e rögtönzött Neoton-koncert. az vi- s ->7>t bizonyos, hogy hívunk :gy k; - zenekart némi unplagedra.- Lehet, hogy a házavató múl­tán vadonatúj nappalijának ké­nyelmes foteljébe süppedve neki­veselkedik egy közelmúltban megjelent rocktörténeti kötet­nek. Ne tűnjék ünneprontásnak és kegyeletsértésnek, de e könyv eredetileg ezzel a címmel jelent volna meg: Erdős Péter, a kurva anyád. Erdős élettársa és sikere­inek kovácsa volt. Ő ígérte azt 1979-ben, hogy három éven be­lül világsztárunk lesz. Az általa menedzselt Neotonra gondolt.- Emlékszem, a CPG punk- együttes egyik dalszövegében sze­repelt ez a kifejezés, melyre Péter röpiratban válaszolt. Sajnálom, hogy másként ítélték meg, mint amilyen ember valójában volt. Má­ig méltatlannak és Péter emlékét sértőnek érzem, ha erről még most is vitatkozni kell. Divattá vált a múlt felhánytorgatása, és ez ebben az esetben engem azért zavar, mert nekem Péterrel kapcsolatban más érzelmeim, más tapasztalataim vannak. Nagyon értett például ah­hoz, hogy építsen fel, találjon ki egy produkciót, aminek máig ér­zem áldásos hatásait. Fellépései­men érzékelem, hogy emlékeznek rám, ismerik a dalaimat. Sokan szerették volna semmissé tenni, legalábbis kisebbíteni a Neoton Fa­mília sikereit, de ez sosem sikerült. Éppen a közönség miatt nem.- Létezik ma nálunk olyan poptársnlat, amely megismétel­hetné a Família sikereit?- Nagyon szeretem a Bon Bont, a TNT, a Groovehouse-t, a Crystalt. Ez utóbbi énekesnője például nagyszerűen énekel. Örömmel hallgatom Auth Csillát, Anitát is. Született: október 22-én Gyermek: Dávid, tízeszten­dős Lemeztermés: Harmincöt, ebből hat szólóalbum DÍJ eső: Yamaha-nagydíj, To­kió, 1983, Seoul Song Festival Előadói-díj, Szöul, 1986, EMERTON-díj, 1986, | Neoton Életműdíj- Nosztalgikus alkat? Simo­gatja egykori díjait, az aranyle­mezeket, rongyosra hallgatja a Neoton albumait?- Sokat hallgatom a régi felvétele­ket, de nem sírom vissza azokat az időket. Adámmal járom az országot és olykor ámulunk a fogadtatáson. Nem akarjuk persze kisajátítani a Neoton sikereit, nem is lehetne, hi­szen a közönség szeretete a dalok­nak szól. Pásztor Lacival is sokszor beszélgetünk a régmúltról, legutóbb például abból az alkalomból, hogy az együttes néhány tagjának gyere­kei összehozták a Neotont, és a mai fiatalok ízlésének megfelelően fel­dolgozták a régi slágereinket. Hallot­tam már őket, nagyon jól csinálják, és sajnálom, hogy Dávid, aki egyéb­ként dobolni is tanul, még kicsi eh­hez a zenekarosdihoz. Cs. T. HÍREK Mégsem kellett Koké csapata ■ Mindössze 75 előadást ért meg az RTL Klubon fu­tó, Kovács Kokó István nevével népszerűsített Kell egy csapat! című vetélkedő. - Talán hibát követ­tem el, hogy elvállaltam a műsorvezetést - ismer­te el az Universum egykori világbajnoka. Informá­cióink szerint a sportoló szolgálataira azért to­vábbra is számít az RTL Klub. Ezt Kolosi Péter programigazgató is megerősítette, aki szerint Kokó a jövőben a csatorna reggeli magazinműso­rában fog szerepelni. Szolnoki színjátszók Londonban ■ Az angliai magyar kulturális év nyitányaként jö­vőre Londonban mutatja be a szolnoki Szigligeti Színház társulata az Amadeust. Shaffer drámájá­nak szolnoki adaptációját a tervek szerint egy hé­tig lesz műsoron a szigetország fővárosának ran­gos teátrumában, a Lyric Hammersmith Színház­ban. A mai angol drámaírás egyik legismertebb alkotójának Mozart életéről szóló művét 2001. március 8-án mutatták be a szolnoki színjátszók Szikora János rendezésében, Darvas Ivánnal és Alföldi Róberttel a főbb szerepekben. Edinburgh díjazottja Bozsik Yvette ■ Ebben az évben is rangos elismerést vehetett át jeles táncművészünk, Bozsik Yvette. A Holtodig­lan című duettért - Vati Tamással közösen - a Scotsman című napilap Fringe First 2002 díját I ítélték neki. A kritikusok a rangos kortárs tánc- színházi seregszemlén, az edinburghi alternatív művészeti fesztiválon szavaztak rájuk. Korábban | a nemzetközi kritikusok födíját is Bozsik Yvette kapta kézhez. Salma Hayek és a Posztkatonák ■ Buvári Tamás Posztkatona című alkotása révén magyar film is szerepelt a ma este záruló 59. Ve­lencei Nemzetközi Filmfesztivál programjában. A 13 perces mozit Erdélyben forgatták; főszerep­lői Nagy Zsolt, Kovács Lajos, Antal Nimród és a | román Elena Ivanca. Velencében összesen 143 J művet láthatott a közönség. A nyitányon az ame­rikai Julie Taymor Fridáját vetítették, a címsze­replő Salma Hayek az idei seregszemle legna- | gyobb sztárjának kijáró ünneplésben részesült. Mécs-bizottság az Ifiparkban ■ Várkonyi Mátyás beatmusicalt írt az egykori Budai Ifjúsági Parkról. Az Ifiparkot szeptember 13-án és 14-én mutatják be az Uránia Nemzeti Filmszínházban, 12-én pedig díszelőadást tárt­nak. A darab a ’60-as, ’70-es évek ifjúságának egyik legendás szórakozóhelyéről szól, de nem a valós történetét dolgozza fel, hanem az akkori életérzés, a beatkorszak hangulatának visszaadá­sára törekszik, a szereplői is kitalált személyek. Huszonöt dal hangzik el, a társzerző, Bereményi Géza a kornak megfelelő, karikírozott stílusú szö­veget írt. A zenét élő­ben játssza a Dr. Feelgood együttes. A sztoriban van szerel­mi háromszög, min­denható kulturális főatyaisten, sőt még beszervezés is. S mi­után napjaink leg­főbb belpolitikai ese­ménye éppen az ügynökügy, a szer­zők meghívják a Mécs-bizottság tagja­it is az előadásra. Bánfalvy Ági, a nagy visszatérő ■ Bánfalvy Ágnes minden korosztály számára ugyanazt a kedves, naiv, szeretetre méltó lényt jelenti, mint akit Abigél legjobb barátnője, Torma Ági jelentett a nézők számára hajdanán.- Jó érzés, hogy ez a szerep az ismertségnek azt a kellemes változatát ajándékozza nekem újra, amikor szeretettel megszorítják a kezem, mert Torma Ágit azonosítják velem - meséli a művésznő. - Ma, amikor évekig kell szerepelnie a televízióban valakinek, tele kell „sztorizni” az újságokat a legképtelenebb történetekkel, va­lóban csodálatos ajándék az Abigél. Az egyik bulvármagazin olvasói szerint ő a nagy visszatérő. Persze ő sem csak a régi szép időkön mereng. A Budaörsi Játékszín nyári pro­dukciójában Szilágyi István partnereként ragad­tatta nagy tapsra a közönséget Machiavelli Clizia, szépleány című zenés reneszánsz komédiájában. Főszerepet játszik az Európa Expressz című film televíziós változatában: szeptember 25-én lát­hatjuk a tv2-n. Ági az anyaszerepben sem adja alább: biztos akar lenni benne, hogy fia jó kezek­ben van akkor is, amikor éppen nincsenek együtt. Olivér tízéves, és a főváros legjobb hírű két tan­nyelvű általános iskolájába jár. P. H. G. Száz sztár a fedélzeten ■ Száz sztárt, alkotó személyiséget toboroz az ENAMIKÉ a szep­tember 25-én induló médiahajó fedélzetére. A tíz kurátor szándékai szerint a teljesítményt és a minőséget, a hite­lesség fedezetét szem előtt tartva választja majd ki azt a száz sze­mélyiséget, akikkel majd a Médiahajón találkozhatunk. A Száz Sztár tagjait a következő kategó­riákban várják: média, kulturális sajtó, iroda­lom és tudományok, mozgókép, színház- és mozgásművészet, zene, képzőművészet és fotó, építészet és iparművészet, köz- gyűjtemények, köz- művelődés. Ötletünk nekünk is lenne, például a médiá­ban Erős Antóniát mi behoznánk az első hely­re. Száz Sztárt egyéb­ként is bárki ajánlhat a www.mediahajo.hu és a www.terasz.hu inter­netes oldalakon, vala­mint a szazsztarmedia- hajo.hu címen. A markában volt Eichmann Izgalmas életet élhetett Peter Z. Malkin, aki a tömeg­gyilkos Eichmann elfogójaként vált világhírűvé. Igaz, nevét évtizedekig homály fedte, hiszen a MOSZAD ügynökeként titokban végezte munkáját, még az édesanyja sem tudta, valójában mit csinál. Pedig a három évtized alatt 1500 akciót vezetett, a legemlé­kezetesebb a náci tiszt elrablása volt Argentínában. ■ Első látásra békés nyugdí­jasnak tűnik, akinek az életé talán soha nem forgott ve­szélyben, s nem is volt más gondja, mint a család. Ma 75 évesen nyugodt körülmé­nyek között él gyerekeivel, unokáival New Yorkban, de az izraeli titkosszolgálat egyik vezetőjeként annál mozgalmasabban teltek a napjai. Eichmann a markom­ban című külföldön nagy si­kerű könyvének Magyaror­szági kiadására érkezett Bu­dapestre.- Adolf Eichmannt évek óta kerestük, nyomoztunk utána. 1960-ban bukkan­tunk rá, de ezzel még nem oldódott meg semmi, hiszen feltűnés nélkül kellett elkap­ni, s ami szintén nem volt könnyű feladat, de ugyan­ilyen titokban ki is kellett vinni az országból. Amikor kis csapatunk megérkezett Buenos Airesbe, nyolc házat béreltük ki, és mindig ingáz­tunk köztük. Öt kocsit is ki­béreltünk. Napokig figyel­tük Eichmannt, aki egy gyár­ba járt dolgozni autóbusszal. Meg­nehezítette az ak­ciót, hogy a háza a rendőrség közelé­ben volt, ezért pár másodperc alatt kell elfogni az esti órákban a sötét­ben. Fontos volt az is, hogy a háza előtt szó­lítsuk meg spanyolul, mint­ha csak járókelők lennénk és kérdeznénk valamit. Ezért meg is tanultam az egyetlen spanyol mondatot, ami így szólt: Unó momenti- no senior (Egy pillanatra uram!) Nagyon precíznek kellett lenni, nem hibázhat­tunk. Eichmann este nyolc­kor szokott leszállni hazafe­le a buszról, de most késett húsz percet. Igen izga­tottak voltunk. Végre megjött, s amikor odaértem hozzá, csak annyit tudtam mondani: Unó momentino és már le is teper- tem a földre. Betuszkoltuk a kocsiba és elrobogtunk. Első kérdése az volt, mi lesz a családjával, főleg a kisfiával. Tudta, hogy többet nem lát­ja őt. Peter Z. Maikin se látta többet a családját az 1940-es években, amikor Eichmann annak idején másfél száz ro­konát a haláltáborba küldte. Az is felvetődött benne a há­ború után 15 évvel, mikor markában volt a tömeggyil­kos, meg kéne ölnie, de ő hi­vatásos ügynök volt, s mint mondta, a misszió nem bos­szúról szólt. Az volt a leg­fontosabb, hogy a tárgyalá­sok nyomán az emberek megértsék, mit is tett Eichmann és elítéljék. Sze­rencséje volt, hiszen abban az időbe éppen az Argentin Köztársaság kikiáltásának 150 éves évfordulóját ünne­pelték és többek között Izra­elből is jött egy hivatalos de­legáció. A különgépre stew- ardes-nek maszkírozva csempészték fel Eichmannt. Azután már különösebb iz­galom nélkül szerencsésen megérkeztek Izraelbe, s be­jelentették a világnak, hogy Eichmannt Izrael állam bíró­ság elé állítja. Temesi László > ) )

Next

/
Thumbnails
Contents