Új Dunántúli Napló, 2002. augusztus (13. évfolyam, 208-237. szám)

2002-08-03 / 210. szám

6. OLDAL PÉCSVÁRAD B E MUTATKOZIK 2002. Augusztus 3., szombat Pécsvárad növekedni akar Országszerte, sőt nyugodtan kijelenthetjük, Európa-szerte is­mert település nemrégiben nyerte vissza városi rangját. Az itt lakók rendkívül büszkék lakóhelyükre, féltve ápolják hagyo­mányaikat, no és a környezetüket. A város fejlesztési terveit annak reményében készítette el, hogy a nem is olyan távoli jö­vőben 6 ezer embernek lesz a lakóhelye. A szennyvíztelep és csatornarend­szer bővítésével szinte már teljes­sé vált a közműhálózat, bár még vannak fehér foltok a csatornázási térképen, a nagy munkákon, és természetesen a legnagyobb költ­ségeket felemésztő, megfelelő ka­pacitással (900 köbméter/nap) rendelkező szennyvíztisztító lét­A LAKOSSÁGSZÁM ALAKULÁSA fő 1900 1930 1960 1990 2000 2002 rehozásán már túl vannak. A szomszédos községgel, Zengővár- konnyal közösen pályáztak az ál­lami támogatásra, meg is ítéltek 480 millió forintot, az önrésszel együtt 6Ö0 millió forintba került a fejlesztés. Most már csak a vár fe­letti zegzugos utcák csatornázása van hátra, ám ez már könnyebben megoldható, hiszen csak a főveze­tékre kell rákötni.- A városban a bejárókkal együtt körülbelül 6 ezer ember fordul meg, tehát nem véletlen, hogy a szolgáltatásaink kapacitá­sát már ennek figyelembevételé­vel alakítjuk ki - indokolja a jelen­legi szükségleteknél nagyobb ka­pacitások kialakítását a polgár­. O'"" Obánya nullszaldós az egyenleg. Hogy a városba vonzzuk a fiatalokat, a Pé­csi úttól északra 30 építési telket alakítottunk ki. Ide utat építet­tünk, a vízveze­ték-hálózat már rendelkezésre áll, a villamosí­tást és a csator­nát meg még eb­ben az évben el­készítjük. A bőví­tés lehetőségét is megteremtettük: a gesztenyés alat­ti részt a közeljö­vőben lakóterü­letté nyilvánítjuk, ide is lehet majd építkezni. Ugyancsak tervezzük önkormányzati bérlakások építé­sét. Határozott elképzelésünk van Hosszú- Zengővárk hetéoy VÁRAD PECSVA Ófalu Apátvarasd Erdősmecske Lovászhetény ^*c<* \ ftegypall Fazekasboda Geresdlak Szilágy trzsébídékeSd A játszótér megépítését a sportminisztérium is támogatta Zsáli János polgármester mester, Zsáli János. - Biztonságo­san több lakost is el tudnánk látni, vagyis ha hirtelen ezer, vagy két­ezer fővel növekedne a települé­sen élők száma, akkor sem jön­nénk zavarba, ugyanis az intéz­ményrendszerünk ezt a nyomást is kibírná. A helyi Kodolányi János Általá­nos Iskola kezelésében lévő Dom- bay-tavi diáktáborra is ráfért a fel­újítás. Az idei költségvetésből 20 millió forintot szántak erre, meg­újult a fürdő és a szociális blokk, úgyhogy a szünidőben itt üdülő gyermekek már kulturáltabb kö­rülmények között nyaralhatnak.- A város lakossága viszont az elmúlt években stagnált, jöttek is, mentek is el innen emberek, de ezek száma nagyjából kiegyenlí­tette egymást, hogy úgy mondjam A szennyvíztisztító próbaüzeme már megkezdődött a megoldásra, a megvalósításra azonban az önkormányzati vá­lasztások miatt már csak a követ­kező ciklusban kerülhet sor. A foglalkoztatás növelése érdekében a jelenlegi ipari, kereskedelmi és mezőgazdasági vállalkozások (Agrover Rt., Pécsvárad Coop Kft., Építő és Kereskedelmi Kft., Arany­cipó Kft., Kresz és Friedler Kft. és a Pannonpharma Kft.) mellé újabb kis- és közepes vállalkozá­sokat akarunk letelepíteni. Erre a rendezési tervünkben már kijelöl­tünk ipari övezeteket. Azt azon­ban hozzá kell tennem, az egész­séges, jó levegőt szeretnénk meg­őrizni, ennélfogva csak olyan tevé­kenység folytatását engedélyez­zük az övezetekben is, amelyik nem szennyezi a környezetet. AZ VÁROS TÖRTÉNELME A településen fejedelmi udvarház és két templom állt már a mai vár területén Géza fejedelem korá­ban. Ezt a fejedelmi, majd ké­sőbb királyi birtokot adta át István király az 1000. évben a bencés rendnek két piac jogával és mint­egy 40 faluval együtt. Ezzel az alapítással kialakult hazánk első ismert középkori nagybirtoka, amelynek központja Pécsvárad volt, A monostor első vezetője a későbbi apát, majd kalocsai érsek, Asztrik volt. Szent Ist­ván alapítóleve­le vasas, ko­vács, kádár, esztergályos, pék, fazekas, ötvös, ács, molnár szolgá­lónépeket említ a monostor lakói között. Civitasként, azaz város­ként 1333-ban említik először az oklevelek. 1689-től a pécsváradi apát megkezdi a németek bete­lepítését. A török után a pécsvá­radi apátok újjászervezik a Szent István-i nagybirtokot, amelyet Mária Terézia 1778-ban közala­pítványi uradalommá alakít át. A településről 1945 után igen sok sváb családot telepítettek ki, ezek helyébe 50 felvidéki csalá­dot telepítettek le. pecsvarad. dunantulinaplo. hu Az összeállítás a pécsváradi önkormányzat és a Baranya Megyei Közgyűlés támogatásával készült. Összeállította: Békéssy Gábor AUGUSZTUS 6-ÁN, kedden a „Fa” I. Nemzetközi Szobrász Al­kotótábor művészeinek bemutat­kozó kiállítása a várban. AUGUSZTUS 10-ÉN, szómba ton 20.30 órakor a várszínházban láthatja a közönség Rossa László- Bella István Margit passió című darabját a Veszprémi Pannon Várszínház előadásában. AUGUSZTUS 14-ÉN, szerdán 20.30 órakor a várszínházban ad­ja a Budapesti Evangélium Szín­ház Sík Sándor: István király cí­mű történelmi drámáját. AUGUSZTUS 15-ÉN, csütörtö kön Nagyboldogasszony-napi szentmise a katolikus templom­ban. 16 órakor nyitják meg Mán­iái György pécsi fotóművész kiál­lításait („Legféltettebb kincsünk a gyermek” és a „Szülőföldem, az ezerarcú Baranya” címűt) a mű­velődési központban. AUGUSZTUS 16-ÁN, pénteken a vár udvarán német nemzetiségi estet rendeznek, ahol fellépnek a Tauberbischofsheimi Néptánc- csoport, valamint a Pécsváradi Városi Fúvószenekar. Szent István Napok AUGUSZTUS 17-ÉN, szómba ton nemzetközi néptáncest, fel­lép a görög Galatini, a vajdasági szerb Cigra táncegyüttes és a Zengővárkonyi Népi Együttes. Este 19 órakor koncertet ad a Pécsváradi Big Band. AUGUSZTUS 18- ÁN, vasárnap 20.30 órai kezdet­tel a háziszerző Pozsgai Zsolt új darabját, a Mind- szenty bíborosról irt, Szeretlek Faust című játékát lát­hatja a közönség a Faust Művészeti Kft. előadásában. AUGUSZTUS 19- ÉN, hétfőn tartja ünnepi ülését a vá­ros önkormányza­ta, 19 órakor az UniCumLaude Együttes ad kon­certet a vár udva­rán. AUGUSZTUS 20­AN 16 órakor ko- Tavaly is nagy sikert arattak a várszinpadon bemutatott drámák A város gazdái A polgármester Zsák János (52 éves, főfoglalkozású polgármes­ter), alpolgármester Arató Márton (52, vezérigazgató). A testület tag­jai: Baumann Mihály (44, egyete­mi tanár), Vértes László (56, ügyve zető igazgató), Apaceller József (50, zeneiskola igazgató), dr. Kófiás Mi­hály ' (67, nyugdíjas jegyző), Lőrinczi Albertné (56, általános is­kola igazgató), Papp Gyula (49, kö­zépiskola igazgató) Poller György (37, ált. iskolai igazgatóhelyettes), dr. Feledi Éva (52, háziorvos), dr. Menczer Gábor (52, háziorvos) és dr. Bíró Ferenc (54, háziorvos). A német kisebbségi önkor­mányzat elnöke Baumann Mihály (44, egyetemi tanár), elnökhelyet­tes Apaceller József (50, zeneisko­lai igazgató). Tagjai: Poller György (37, ált. isk. igazgatóhelyettes), Flohmann István (43, ügyvezető igazgató) és Vértes László (56, ügy­vezető igazgató). A cigány kisebbségi önkor­mányzat elnöke Kőszegi Nándor (46, munkanélküli), tagjai: Balogh Tünde (27, háztartásbeli) és Kősze- gi László (40, segédmunkás). ■ A templomot is felújítják Nagy volt az öröm a környéken la­kók között; amikor megtudták, hogy a Mezőgép-teleppel szemben egy új, az európai szabványnak is megfelelő játszótér épül. A területet természetesen az önkormányzat bocsátotta a gyerekek rendelkezésé­re, ám a mívesen kialakított szabad­téri játékok ára, meg a terület funk­ciójának megfelelő kialakítá­sa is az önkormányzat költ­ségvetését terhelte. Körülnéz­tek a pályázati lehetőségek között, s az Ifjúsági és Sport­minisztérium hirdetései kö­zött találtak számukra meg­felelőt. A főhatóság el is fo­gadta érvelésüket, s 4 millió forintot meg is ítélt az építke­zésre. A város még hozzátett ugyanennyit, 8, millió forint­ból impozáns, minden kívá­nalomnak megfelelő gyer­meklétesítmény született. Hamarosan hivatalosan is át­adásra kerül, ám a gyerekek nem tudtak addig várni, már félkész állapotban birtokba vették a hintát és csúszdát. A református parókia felújítása is folyamatban van, természetesen önkormányzati támogatással (1,5 mülió forint). Hamarosan sor kerül a katolikus plébánia és templom re­konstrukciójára is, a munkálatok költségeinek egy részét szintén az önkormányzat fedezi. A katolikus templom is megérett a felújításra Pécsváradi Várbaráti Kör A város legnagyobb civil szervezete ma 350 tagot számlál - nem csupán helyiekből. 1981 novemberében 40 pécsváradi polgár alakította a Pécsváradi Várbaráti Kört, mely húsz éve folyamán olyan feladatokat valósított meg, melyek egy intéz­ménynek is becsületére válnak. A kör nekilátott a vár környéke meg­tisztításának. Csatlakozott a Szent István-napi megemlékezésekhez, műsorokat szervezett a művelődési házzal. Sürgette a vár megnyitását 1988-ra, Szent István halálának 950. évfordulójára, majd részt vett a meg- •nyitó szervezésében. A kör közgyű­lése a Pécsvárad várossá válás mellé állt, részt vett a szükséges tenniva­lók elvégzésében, a pályázat elkészí­tésében: 1993 Szent István napján hozta vissza ismét a régi címet Göncz Árpád köztársasági elnök. 1990-től a kör történeti konferen­ciákkal készült az ezredforduló jubi­leumaira: 1996-ban Várszegi Asztrik főapát újraszentelte a monostor­templomot. A millenniumra a kör közzé tette addigi gyűjtőmunkájá­nak eredményét. Megjelent a kör el­nöke, Gállos Orsolya: Pécsváradi ké­peskönyv c. munkája, majd Rózsa­hegyi Ferenc: Háborús naplója Márványtáblákon örötótették meg az ide kötődő neves személyi­ségek emlékét, kiállításokat, emlék­esteket rendeztek tiszteletükre. 1991-ben emlékhelyet létesítettek a II. világháború pécsváradi áldozatai­nak. A kör kezdte újra használni Pécsvárad régi mezővárosi pecsétjét 1988-ban, ami 1992-ben ismét a vá­ros hivatalos jelképe lett. Tekinté­lyes gyűjtemény, dokumentáció gyűlt össze - immár egy városi mú­zeum reményében. Túráik, honis­mereti kirándulásaik közösségfor­máló ereje óriási. Ugyanígy a közös munkáké, melyeket átvett a város. Pécsvárad önkormányzata magáévá tette a kör. ■ Megújult a Dombay-tó Az elmúlt években sok változás történt a környék kedvenc kirándulóhelyén, a Dom- bay-tó környékén. A tavat gesztenyéssel összekötő út szilárd burkolatot kapott. Az útépítést leginkább a vízpart melletti telek- tulajdonosok szorgalmazták, csapadékos időben ugyanis birtokukat nehezen lehetett megközelíteni. Nem kapták ingyen a szilárd útburkolatot, 40 ezer forinttal kellett hozzá­járulniuk a beruházáshoz. Ugyancsak álla­mi és lakossági támogatással kiépítették a tó környékén az ivóvízhálózatot, a hétvégi há­zak tulajdonosainak ebben az esetben is fi­zetniük kellett, portánként 70 ezer forintot. A tó iszaptalanítása is megtörtént, a víz ugyan fürdésre alkalmas tisztaságú, a stran­dolást viszont a hatóságok továbbra sem engedélyezik, ugyanis hiányoznak az eh­hez szükséges higiéniai és infrastrukturális feltételek. Az elmúlt évben - mivel a tó nem- csak a pécsváradiaknak, hanem a pé­csieknek is kedvenc kirándulóhelye - meg­épült a buszváró, a beruházást a megyei te- rületfejlesztési tanács is támogatta. ■ A Dombay-tónál kulturált körülmények között pihenhetnek a családok szorúzási ünnepség lesz a Szent István-szobornál, 17 órakor a Pécsváradi Ifjúsági Fúvószenekar ad koncertet a Szentháromság té­ren, 19 órakor kezdődik az utca­bál, 22 órakor pedig a tűzijáték. ___ ■

Next

/
Thumbnails
Contents