Új Dunántúli Napló, 2002. augusztus (13. évfolyam, 208-237. szám)

2002-08-03 / 210. szám

2002. Augusztus 3., szombat RIPORT 7. OLDAL KULTUR A-RIPORT BARANYAI FALU TÁBLÁJA NÉMETORSZÁGBAN. Az észak-bajorországi Hofban 1942 óta élő nyolc­vanéves Josef Weiss (képünkön középen) a napokban elhelyezte a város Tábla-parkjában- ahol a világ minden részéből, New Yorktól Sanghajig láthatók táblák- szülőfalujának, a Baranya megyei Kisjakab- falvának helységjelző tábláját. _______________________________________________________________■ Pa pírra szántott életek A nyolcvanöt éves Mohácsi Regős Ferenc festő­művész, pénteken nyílt jubileumi tárlatán nyolcvanöt képét csodálhatják meg varázsla­tos műveire fogékonyak. Az elhivatott mester­nek minden egyes képe önálló szellemi ka­land, igazi kihívás - egyben ajándék is az ezt vállalóknak. Az idős, mohácsi származású művész hazai és kül­földi elismeréseinek felsorolása messze meghalad­ná e hasábok terjedelmét. A lényeg az, hogy a töb­bek között Székely Bertalan-, Pro Űrbe-, Centenári­A nyolcvanöt éves művész és alkotásai umi Grafikai-díjas, a Magyar Köztársaság Ezüst Ér­demkeresztjét bíró festő jubileumi kiállításával most szülővárosa lakóit ajándékozza meg. Mohácsi Regős Ferenc csak papíron nyolcvanöt éves. E sorok íróját az a szerencse érte, hogy a toll varázslója személyesen vezette végig tárlatán. Sza­vaiból fiatalos hév és elhivatottság sugárzik. Elhiva­tottság a tiszta, magasrendű művészet, a magyar­ság, az anyaság, az emberi lélek és az élet iránt. Ter­mészetesen a varázslatos tárlat megtekintése bát­ran vállalható a művész vezetése nélkül is, képei re­gélnek alkotójuk helyett. Van, hogy néhány tüné­keny vonallal egy teljes emberi sorsról, több száz fős tömeg sodró lendületéről mesélnek a néha csak tíz centiméteres tollrajzok. Mértani szigorúsággal megkomponált műveiben gyakori motívum a ter­mészet teremtő ereje, vagy éppen az ősmagyar dí­szítőelemek sodró dinamikája. A határozott, vagy ha kell, hát elmosódó vonalakon túl mesélnek a szí­nek is mohácsi napfelkeltéről, pompás madarakról, vagy a festő által oly nagyra tartott pillangók­ról. Mohácsi Regős Ferenc minden műfajnak és technikának mestere, legtöbben azonban portréiról és fantasztikus tömegábrázolásáról ismerik. Az arcok ugyanolyan megmásítha­tatlan szuggesztivitással tükröznek pillanat­nyi érzéseket, mint teljes emberi sorsokat. Néhány vonallal ábrázolt tömeg-képeinek minden egyes, olykor pár milliméteres alakja önálló képben is megállná a helyét. Műveivel nem kevesebbet akar elérni a tollvarázsló, mint az emberi élet jobbítását.- Harminc csodálatos évet töltöttem Mo­hácson, a Duna-vigyázta olaszos városban, varázslatos közegben - mondta Mohácsi Reg­ős Ferenc. - Ma már nincs kontaktus az em­berek között. Az elhivatott, küldetés jelleggel élő művész kötelessége, hogy alkotásaival közelebb hozza egymáshoz és a szépséghez az em­bereket ma is, amikor ez nagyon nehéz. Minden azon múlik, hogy az alkotók tudnak-e üzenni és lel­ki haszonnal élni. A lélekformáló tárlat szeptember elsejéig látható a mohácsi mozi emeletén, aki szellemi kalandra, vagy éppen megbékélésre vágyik, ne halassza el. _____ _________ B.B. Fut nak a képek Forgóhíd Pécsvárad faszobrokról álmodik Horvát, finn és magyar művé­szek meghívásával nemzetközi faszobrász alkotótábor kezdődik hétfőn Pécsváradon. A két hét alatt megszülető munkák a vá­ros közterem kapnak végleges helyet A Szent István-napokon Pécsváradon idén első ízben Nem­zetközi Szobrász Alkotótábort is szerveznek. A tervek szerint né­hány esztendőre ebből mindenkép­pen hagyományt teremtenek, csak az nem látszik még, hogy a folyta­tásban milyen művészeti ágak kö­vetkeznek. Az első alkalommal ugyanis szobrászok érkeznek a Dombay-tó melletti ifjúsági táborba, többségében Szabó László helyi művész barátai, ismerősei. Mato Fijardovic Eszékről jön, Sakari Mar- tinlauri Finnországból, Timován Ari Vid és Timován Tamás Pápáról, Vanyúr István Szigetvárról, Várhegyi György Alberürsáról, Szabó János Bükköseiről, és hozzájuk csatlako­zik házigazdaként Szabó László. Mint kiderült, senkinek nem kellett kétszer szólni, örömmel vállalta mindenki a felkérést. A művészek „nem árulnak zsák­bamacskát”: bemutatkozásként ko­rábbi munkáikból tárlatot rendez­nek be a Pécsváradi Várban - a kiál­lítást augusztus 6-án Bükkösdi Lász­ló művészeti író nyitja meg, és a ga­léria a hó végéig látogatható minden nap 9-17 óra között -, majd kezdőd­het a szoborfaragás. A két hétre a szobrászok szerény költségtérítés­ben részesülnek, teljes ellátást kap­nak, cserébe köztéri szobrokat fa­ragnak két-három méteres fatöm­bökből, melyeket a városban közte­rületeken állítanak fel. Ennyi idő alatt ez az egyetlen kivitelezhető művészi alkotás a szobrászoktól, vé­lekedik Zsáli János polgármester. Hogy miről szólnak majd a művek, azt az alkotók döntik el, miként a végleges kiállítási helyszínekről sincs még pontos kép. Az már biz­tos, hogy a helybeli Szabó László Anya gyermekével kompozícióban gondolkodik, és az orvosi rendelő elé szánja a kész munkát. Másrészt az alkotótábor létrejöttéhez legtöbb segítséget adó Mecseki Erdészeti Rt. épülete elé is kerül egy szobor. A tábor vasárnap kezdődik, a ka­puzárás pedig 17-én, szombaton lesz. Zsáli János polgármester azt is hozzátette, hogy jövőre újra meg­hívnak az ünnepségsorozatra alko­tóművészeket. Természetesen nem csak faszobrokban gondol­kodnak hosszútávon, például keramikusok, iparművészek fo­gadása szerepel a tervek között. Mindenesetre a város csak nyer­het a művészeti kínálat ilyenfor­ma bővítésével. MÉSZÁROS B. E. Az a mozgóképi stílus, amit A há­lószobában (In the Bedroom) cí­mű film képvisel, pontosan az el­lentéte az unalomig ismert holly­woodi ízlésnek, oda kell hát rá fi­gyelni. Lassú tempó, kihagyásos szerkezet, hosszú beállítások jel­lemzik, ám az így kialakuló lát­szólagos vontatottságnak az a funkciója, hogy a lineáris cselek­mény mögötti eseményekre irá­nyuljon a figyelem, a dolgok és történések „mélyszerkezetére". Ahol az események más irány­ban haladnak, mint a felszínen. Ezt sejteti a film talán legjelen- téstelibb képe, a forgóhíd vizuáli­san is igen emlékezetes látványa. Mintha az amerikai művész­film legjelentősebb áramlatának, a New York-i iskolának az emléke derengene fel előttünk, még ab­ban a dokumentáló szándékban is, amellyel a rendező, Todd Field az új-angliai kisváros életét bemutatja, a rákhalászok hagyo­mányos életformájának őrzésé­vel. A film címe is ez utóbbival kapcsolatos: a rákhalászok neve­zik „hálószobá"-nak az egyik csapdájukat, s ez a képzet - a fel­idézett emlékképek által megerő­sítve - végigvonul a cselekmé­nyen, miközben a fogalom konk­rét jelentése is egyre izgalmasab­ban alakul. A cselekmény az észak-keleti Maine államban ját­szódik, s egy középkorú házas­pár életét mutatja be. Dr. Fowler és tanárnő felesége, Ruth hétköz­napjaiban az okoz bonyodalmat, hogy húszéves egyetemista fiuk egy kétgyermekes fiatalasszony­nyal jár, akinek különváltan élő, brutális férje állandó veszélyt, fe­nyegetettséget jelent rájuk nézve. Ha „egydimenziósán olva­som'1 a filmet, akkor ebből a helyzetből bomlik ki a történet, amelynek alapját Andre Dubus Gyilkosságok című regénye szol­gáltatta. De még ez a felszínen haladó olvasat is igen érdekes, amit a kiváló színészi teljesítmé­nyeknek lehet köszönni. Todd Field maga is színész - rendező­ként ez az első játékfilmje, koráb­ban például a Tágra zárt szemek zongoristájaként figyelhettünk fel rá -, érthető hát, hogy a sze­repformálás árnyalataira különös gondot fordít. Sissy Spacek és Tom Wilkinson alakításának az ad elismerésre méltó súlyt, hogy miközben az orvosnak és felesé­gének figurája meghökkentőeri plasztikussá válik, képletesen szólva az árnyékuk is megnő, mert egyre több elhallgatott in­formációt is megsejtünk. A há­zasság ki nem beszélt, múltbeli eseményei, a férfi és nő viszonyá­nak láthatatlan rezdülései talán éppen annyira motiváló ténye­zők voltak az események alaku­lásában, mint a látható jelen tör­ténései. S ezzel már át is léptünk a „többdimenziós olvasat" világá­ba, ahol akkor is megőrződik a film lélektani súlya, amikor a történet bűnügyi jelleget ölt, s az igazságszolgáltatás proble­matikus voltát feszegeti. A jogi és erkölcsi kérdésfelvetés szer­ves egységet alkot, anélkül, hogy a pszichológiai vetület egy pillanatra is érvényét veszítené. Ebből a szempontból csak a má­sodik pisztolylövés előkészüle­teinek túlzottan aprólékos be­mutatása jelent sajnálatos en­gedményt a kriminológiai tema­tikának. Változatlanul kimun­kált viszont az értelmezés hár­mas vonulatának megalapozása. A jogi szférát a dialógusok kép­viselik, az erkölcsi megítélést in­kább a képek inspirálják, nem egyszer vitatkozván az elhang­zottakkal, a pszichikai dimenzi­ót pedig a nézőnek kell kibonta­nia oly módon, hogy a cselek­mény kihagyott részeiből össze­rakja a valódi történetet. Nagy Imre ___________________ _______________________EGY ÖREGEMBER EMLÉKIRATAIBÓL Karrier helyett boldogság Hatvan éve Szabadkán született egy kislány, aki Bácstopolyán tán előbb figyelt a zenére, mint a szavakra. Gyógyszerész édesapja mániákus hangszergyűjtő volt, többön játszott is. Rendszeres volt a házimuzsika. Anyuka zongorázott, apa hegedült vagy csellózott, a rokonságból, bará­ti körből is ott volt hangszerével, aki épp ráért. A bohém gyógyszerész szimfonikus, kamara- és jazz-zene- kart is összehozott. Összemuzsikál­tak egy tűzoltólaktanyát is a város­kának. Élete első éveiben a hangsze­res zene volt a kislány természetes közege. Majd menekülni kellett. Apja testvérének Sárbogárd melletti birtokán egyszerre élvezte Mari kis­asszony a végtelent és a szabadsá­got. A jegenyesor a szemhatárig fu­tott. Ő lovagolt, fára mászott. A ház­imuzsika elmaradt, de a belső zene már megjelent. Muzsikált a szél, a vágtató ló, s neki is szövegnélküli ze­ne termett a torkában, ha egyedül volt. Aztán elvitték apát. A birtokot ál­lamosították. Topolyán a rokonságot bebörtönözték. Bár ártatlansága vi­lágos volt, a magyar kormány kiadta Langhof Lászlót a bosszúszomjas szerbeknek. Ott, koncepciós perben 16 társával elítélték, kivégezték. A csonkán maradt család másik nagynénihez költözik Mohácsra, akit még a szappangyárból is kicsap­nak. A mama, zongorához szokott kezeivel csak a vasöntőben kap munkát. De sztahanovista lesz. Ez ad lehetőséget, hogy a 14 évesen már kapálni, markot szedni járó, az iskolában, tornában, atlétikában, kó­rus- és szólóéneklésben jeleskedő kislányt jóakarói, lassan munkáská­derként jegyezzék, s így a főiskolára is eljusson, magyar-történelem-test- nevelés szakra.- A nehézségek nem zavartak. A szellemi kötöttséget nem tűrtem so­ha. Nyitott voltam és tele szeretettel éltem a világba. A nyári munkákon megtanultam becsülni a kétkezi munkásokat is. Nem haragudtam soha senkire - mondja. A hatvanas évek elején a fiatal ügyvéd, Tóth Bandi nagyszerű jazz­klubot vezetett, ahova eljártak a főis­kolai kollégiumban lakó lányok is. Marit bevásárlás közben egy klub­társ izgatottan invitálja, föltétien jöj­jön most a jazzklubba, mert itt a Bo­risz.- Valami orosz? - biggyeszt a lány.- Dehogy, a szolnoki színház első trombitása volt, meg a Holéczy ze­nekarral turnézott, de most hazajött, ma játszik. Mari, kezében két szatyorral, ámulva hallgatta a trombitást, s jól megnézte. Egy év múlva, amikor Langhof Mária megnyerte a városi énekversenyt, már Borisz nézte meg magának a lányt. Újabb egy év és há­zasságot kötöttek. Már közös zene­karuk volt. Rövid nászút után a Ba­latonon játszottak. Esztendőre meg­született Norbert fiuk. A fiatal anyuka, naponta járt Pécs­ről Mohácsra tanítani, hogy társadal­mi ösztöndíját megszolgálja. Közben klubokban, koncerteken, fesztiválgá­lákon lépett föl s egyre többször lep­te meg a szakmai közönséget „scat”, azaz szöveg nélküli improvizációs énekkel. Ezt addig az amerikai jazz- énekesek kiváltságának tartották. Ma is Bornemissza Mária legjelentősebb skaténekesünk. Ám a szakmai elis­merésekből nehéz megélni. 1970- ben a zenekarral külföldre szerződ­tek. Finn, norvég, dán jazzklubok­ban léptek föl. A vendéglátók új nevet adtak a magyar énekesnőnek. Kultakurku (aranytorkú) Máriaként reklámoz­ták. Amikor megérkeztek Poriba, a jazzfesztiválra, megdöbbentek, mi­lyen hatalmas transzparens hirdeti Kultakurku Mária fellépését. A leg­nagyobb élményt mégis az jelentet­te, amikor családokhoz hívták meg őket, amikor ottani, érdekes embere­ket ismerhettek meg. A Benelux államok rádiójának egyik műsorigazgatója szemet vetett az aranytorkúra. Nagy karriert ígért. Kapacitálta, maradjon kint. Vele. Azt mondta neki: - Én asszony vagyok, szerelmes a férjembe. És vár a gyere­kem. Gondolatban még hozzátette: és vár az anyám, aki annyit tett értem, meg magyar vagyok, de ezt úgyse értenéd. Itthon az ország legjobb zongo­ristáival és zenekaraival koncertezik azóta. Első nagyon kedves partnere Sasa (Somsich Géza) volt, akivel több mint tíz évet szerepeltek a Ná­dor étteremben. Nem próbáltak. Sa­sa megkérdezte: milyen hangnem­ben akarod? És alázatos odafigyelés­sel, bravúrosan kísért. Azóta csak Vukán Györggyel érezte ilyen har­monikusnak az együtt zenélést. A pécsiek természetesnek tartották, hogy a Nádorban a zene is jó. Csak a betévedt zeneértő idegenek ámultak el. Jelen voltam, amikor egy pécsi jazzfesztivál végén, Gonda János lel­kendezett Bornemissza Mária telje­sítményéről. „Ilyent nem tud senki! Ez csoda!” - mondta és szinte kö- nyörgött, menjen föl Pestre, mert ezt tanítani kell. Akkor is a család volt számára a legfontosabb. Jazzzongoristának indult alkot­mánybírónk egy rádióinterjúban azt mondta hajdan, szobrot kellene állí­tani Pécsett neki! A Trió Midnight után, a nagyon igényes Pege Aladár zenekarával kezdett nemrég turnézni. Közben Géza súlyos beteg lett. Bár kórház­ban feküdt, a szereplések megsza­kadtak. Géza aránylag jól van, ősztől így folytatódhatnak Pegéékkel a fel­lépések. Ma is fiatal, harmonikus, de tem­peramentumos személyiség. Úgy gondolja, a tehetség transzcendens adomány. Élni, és nem visszaélni kell vele. A jazz egyenlő a szabad­sággal, csak a harmóniai rendet be kell tartani. A scat kifejezési forma. Néha így indít egy számot. Ilyent senki sem csinál a világon. Máskor zenekari szünetben a cappella éne­kel. Kedvence a Tavaszi szél vizet áraszt, szöveg nélkül, improvizációs rezgésekkel dzsesszesítve. Ha a ze­nekarral tökéletes az összhang, ak­kor él igazán. A teljes zenei művelt­sége benne van ezekben a rögtönzé­sekben, különösen a balladáknál, de minden ott, akkor születik. Énekel főzés közben, ebédszü­netben, buszmegállóban. Semmit sem sajnál. Nem vágyott úszómedencés házra. Mindig a sze­retet volt számára a legfontosabb, amit adott és kapott. Ezért boldog, s állítja, boldog is volt egész életében. Irigylésre méltó, de csak tisztele­tet érdemel. Bükkösdi László A film öt Oscar-jelölést kapott (Natalie szerepében: Marisa Tomei)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents