Új Dunántúli Napló, 2002. augusztus (13. évfolyam, 208-237. szám)
2002-08-13 / 220. szám
13. OLDAL 2002. Augusztus 13., kedd K R IMI Szabadfogás. Hétvégi házakat törnek fel Időről időre akadnak olyan félreeső területek, ahol sorozatossá válnak a betörések. A városszéli hétvégi házak környékén nehéz megoldani a biztonsággal kapcsolatos problémákat. PÉCS A Melinda utcai garázssort egy ideje polgárőrök vigyázzák; mióta onnan „ki kellett költözniük”, nem mentek messze a betörők, két hónapja a közeli hétvégi házakat törik fel rendszeresen. A tulajdonosok félve mennek ki: ismét nyitva találják az ajtót? Kovács Jenő, a megyei rendőrfőkapitányság bűnmegelőzési osztályvezetője elmondta: mindig akadnak állandóan lakatlan környékek, ahol megélhetési bűnözők, fémtolvajok garázdálkodnak. Bár átlagosan minden második elkövetőt elkapnak, nem érnek mindenki nyomába. A kis házakba a tulajdonosok költségesnek tartják a riasztót. Egy diszpécserközpontba bekötött készülék ára 40 ezer forintnál kezdődik, és ehhez már meglevő telefon- vonal kell, ami szinte sehol nincs. A Polgárőrség Bűnmegelőzési és Vagyonvédelmi Egyesület elnöke, Venczel Tibor viszont hangsúlyozta: ők szeretnék kiterjesztem a járőrözést ezekre a területekre is, de nincsenek olyan helyzetben sem anyagilag, sem emberek tekintetében, hogy ne kéne biztosra menniük. Ha kérik őket, ellenőriznek, de a visszatérő betörők köny- nyen Idtapasztalják, mikor jöhetnek. Ő a GSM rendszerű telefont ajánlja - ha hozzájuk kötik be, azonnal kiszállnak a riasztásra. Egy házra még több tucat épületet lehet csatlakoztatni külön kóddal. Ennél is olcsóbb megoldás, ha a tulajdonosok felkeresik a polgárőrséget, akik belőlük szerveznek járőrcsapatot. Ekkor be kell lépniük a szervezetbe, fizetni a jelképes - havi 100 forintos - tagdíjat, cserébe minden segítséget megkapnak a szakemberektől. v.v. Hírek SZIGETVÁROTT szombaton egy ittas férfi úgy próbálta meg rendezni korábbi nézeteltérését egy másik helybelivel, hogy annak lakásán jelenlétében felgyújtotta az ott található ruháit. A tüzet eloltották, személyi sérülés nem történt. A gyújtogató ellen a rendőrök megkezdték a nyomozást. (mb) MECSEKPÖLÖSKÉN vasárnap az egyik családi ház nádteteje fogott tüzet, amit a tűzoltók megfékeztek. A hatóságok a nyomok alapján úgy vélik, szándékos gyújtogatás történt, az elkövetőt keresik. Személyi sérülés nem történt, a lakásban tartózkodók még időben észlelték a tüzet. (mb) ORFŰN szombaton egy családi ház udvarából egy német állampolgár tulajdonában lévő nagy értékű gépkocsit loptak el ismeretlen tettesek, a kár tízmillió forint. Az autót és a tetteseket a határőrséggel közösen keresi a rendőrség. (mb) SZIGETVÁRRÓL lopták el még a múlt héten azt az egymillió forint értékű személygépkocsit, amelyet lakossági bejelentés alapján Drávafok térségében megtaláltak. A rendőrök egy dencsházi férfit is kihallgattak, aki elismerte az autó ellopását. (mb) PÉCSETT a Polgárszőlő, valamint a Körösi Csorna Sándor utcában is nyitva felejtett autókból vittek el tárgyakat, iratokat a hét végén. A két lopással összesen százezer forint kárt okoztak a tolvajok, (mb) PÉCSETT az elmúlt hét végén összesen öt, eltűntként nyilvántartott fiatal lányt találtak meg a rendőrök. Többek között pécsi, komlói és szigetvári, tizennégy és tizenhét év között fiatalokat vittek vissza otthonaikba. <mbi Lángra lobbantotta otthonát CSEGÖLD Tudomásom szerint szabadlábon védekezhet az a férfi, aki augusztus 10-én felgyújtotta saját házát Csegöldön - mondta lapunknak Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Szombaton délután a férfi alaposan felöntött a garatra, majd ittas állapotban összeveszett családjával. A többiek - megelégelve a vitát - elmentek otthonról. Az egyedül maradt ember dühében szétlocsolt a házban öt liter benzint, majd meggyújtotta az üzemanyagot. Majd mint aki jól végezte dolgát, távozott égő otthonából. A szomszédok hoztak ki a lángok közül egy gázpalackot, mielőtt az felrobbant volna. Az épületben keletkezett kár körülbelül 400 ezer forint. A 45 éves férfi beismerte tettét, a Fehérgyarmati Rendőrkapitányság köz- veszélyokozás miatt indított el- járást ellene. farkas meunda Eltűnt Munkácsy tanulmányfeje Értékes műkincseket loptak egy fővárosi lakásból Mintegy húszmillió forint értékben vittek el június végén festményeket, értéktárgyakat és különböző műszaki cikkeket egy fővárosi lakásból. Az ellopott képek között van egy Munkácsy által készített tanulmányfej is. A hatóság most hozta nyilvánosságra az eltűnt tárgyakról készült fotókat. Rendőrségi információk szerint ez nem egy kirívó eset, az összeg a felső középkategóriába tartozik. Budapest A tettes vagy tettesek június 29-én este fél tíz és június 30-a 17 óra közötti időben feltörték a hengerzárat, és behatoltak egy második kerületi lakásba. A betörők kifosztották a házat. Az eltulajdonított tárgyak között volt egy francia barokk pénzszállító láda a 18. század elejéről, aranyozott bronzverettel, kínai lakktechnikával díszítve, amelynek mérete 50x30x40 centiméter. A fiókokkal ellátott láda egy 19. században készített lábazaton áll, amely temperával festett és aranyozott. A ládán kívül eltűnt egy rokokó falitükör faragott gipsszel, arannyal díszítve, mérete 130x80 centiméter. A tettesek több festményt is elvittek, többek között egy Munkácsy Mihály által készített tanulmányfejet, amit a művész a Lakodalmi hívogató című képhez készített. A rajz mérete 42x50 centiméter. Eltűnt továbbá több Harsányi GáborMunkácsy: Tanulmányfej kép, valamint egy Gyurkovits László által olajjal vászonra festett, sötét tónusú, nőt ábrázoló kép, amely 80x110 centiméter nagyságú. Ugyancsak elvittek egy Lányi-olajfestményt 8 centiméter széles keretben, amely egy vihar elől hazainduló, szénával megrakott szekeret ábrázol. A szekeret ökrök húzzák, mellette egy színes szoknyát viselő hölgy látható, a kép mérete 45x55 centiméter. A Budapesti Rendőrfőkapitányság Vagyonvédelmi Osztálya ismeretlen tettesek ellen folytat eljárást. Ez az osztály azokban a lopási esetekben indít nyomozást, amelyekben hatmillió forint feletti a kár. A mostani lopás a Vagyonvédelmi Osztály szerint nem számít kirívónak, hiszen például a Kiscelli Múzeumból elvitt négy kép értéke mintegy 100 millió forint. PRIVACSEK ANDRÁS Harkányban (Bartók B. úti) tóparti, csendes társas üdülőben 3. emeleti, erkélyes lakás áron alul, sürgősen eladó. Érdeklődni: 06-30/9799-471 Balatoni eladó házakat, apartmanokat, telkeket valamint Somogy megyében belterületi falusi házakat keres-kínál CM & MÁGUS Ingatlanforgalmazó, Értékbecslő és Idegenforgalmi Szolgáltató Iroda 8638 Balatonlelle, Úszó u. 2. Tel.: 85/351-787, 06-20/9526-014 *235585* Mária-dűlői összközműves építési terület eladó. I. ár: 5,2 M Ft. 06-20/310-5651 Értesítjük Tisztelt ügyfeleinket, hogy irodánk augusztus 12-23-áig szabadság miatt ZÁRVA TART! Ha eladni, vagy venni kíván, vagy tanácsra van szüksége, forduljon bizalommal hozzánk! — ingatlanközvetítés — értékbecslés Pécsi Vagyonkezelő Kft. Pécs, Jókai tér 2. (Tünde Áruház) 72/213-209, 06-30/9476-331 -139989Lakásokat, családi házakat, építési telkeket keresünk Pécsett és környékén ügyfeleink részére. Moltoland Ingatlan Iroda 72/450-566, 06-20/326-8848 •287219' Pécsi Ipari Park déli határánál 15 OOO nm-es ipartelep (közművek a telekhatárnál) bármilyen tevékenységre eladó. Ár: 2300 Ft/nm Érdeklődni: 06-20/455-0283 *246187* Pécsett, a Komlói úton 720 nm telken családi ház eladó vagy értékegyeztetéssel elcserélhető lakásra. I. ár: 17,5 M Ft. Tel.: 72/213-209 és 30/3486-721 *287512* ! PÉCSETT A BELVÁROSBAN i a Lánc utcai rendelőintézetnél (Farkas I. u. 4.) igényesen felépített 5 LAKÁSOS TÁRSASHÁZBAN LAKÁSOK és GARÁZSOK még leköthetők azonnal beköltözhetően Érd.: a helyszínen 7-18 óráig. „TOLNAI KERT"-ben 14 db. családi ház eladó (Magyarürögi út 58.) Minden házhoz parkosított saját telekrész. Vételár: bruttó 215 E FT/m2+ telek, út Részletes, tájékoztatás telefonon egyeztetett időpontban a Citrom utcai Colonia Passage irodaházban. Salinas Kft. Tol.: 72/222-625 250 nm-es családi ház 1800 nm területtel, úszámedencével igényesnek eladó. I. ár: 40 M Ft. 72/244-350 -mar l'JJL LILIIH NJLLI Udvarház Kft UoiLu,!. U w 4-» í ___. Értékbecslés Cs er Ágota Hitelügyintézés ügyvezető Ingatlanforgalmazás 06-30/296-53-42 Építéshatósági képviselet 2002. évi átadással Kulcsrakész ajánlatunk: • 35 m2-es (1 szobás lakás + terasz) + 5 m2 tároló bruttó 6,15 M Ft • 56 m2-es (2 szobás lakás + terasz) + 5 m2 tároló bruttó 10,1 M Ft • 68 m2-es (3 szobás lakás + terasz) + 5 m2 tároló bruttó 12,1 NI Ft • 68 m2-es (3 sz. lakás + terasz) +80 m2 kert + 5 m2 tároló br. 13,1 NI Ft • 110 m2-es (4 szobás lakás + terasz) + 5 m2 tároló bruttó 19,6 NI Ft És még számos lehetőség közül választhat a kertestől a teraszos lakásig A MAGNUM LAKÓPARKBAN Várjuk érdeklődésüket telefonon vagy személyesen: 7630 Pécs, Mohácsi út 16. Tel.: 72/315-821, 20/390-8196 imATLAMőzveTfrö kft Lakások $ sülukT-varga ^ zsr lamcsók___________________ m íg y ünnepelünk mi! Most kivételesen a kedvezmények II F 5% hiteltámogatás, alacsony kezdőbefizetés, könnyített törlesztés, rövidített futamidő, értékes extratartozékok felár nélkül *új Wagon R+ és 3 ajtós Swift típusok vásárlása esetén Használt autót beszámítunk. Mozgáskorlátozottak utalványát 60 havi hitel esetén is teljes értéken elfogadjuk. Közalkalmazottaknak, köztisztviselőknek, orvosoknak, gyógyszerészeknek, oktatóknak, taxisoknak további kedvezmények! Cím: 7759 Lánycsók, az 57. sz. út mellett. Tel/fax: 69/364-723, 364-494. Tel.: 60/466-247 Szerviz: 70/33-77-390 is. Nyitva: H-P.: 8-17.30, Szó. 8-14.00, Vas. 8-12 óráig Lánycsóknál balra - cserélheti jobbra! >