Új Dunántúli Napló, 2002. július (13. évfolyam, 177-207. szám)

2002-07-05 / 181. szám

2002. Júuus 5., PÉNTEK BAR ANYA I TÜKÖR 5. OLDAL Nagy volt a termeléskiesés Pótolható lett volna a kimaradó villamos energia Lokátorállomás: figyelő szemek Pécs-Paks Ha pótolhatatlan károkat nem is, jelentős kieséseket eredményezett a keddi, paksi üzemzavar miatt keletkezett feszültségingadozás a megye gazdaságának termelő szférá­jában. A probléma elsősorban ott jelentkezett, ahol a zavar­talan villamosenergia-ellátás a gépekhez, illetve azok ve­zérléséhez szükséges. A nagyobb pécsi cégek közül a BAT Hungary Kft. dohánygyárá­ban a kétórás termeléskiesés azt eredményezte, hogy a napi pro­dukció 20 millió szál cigarettával lett kevesebb, mint egyébként szo­kott. Mint Egyed Kálmántól, a cég pr-menedzserétől megtudtuk, a társaság nem tervezi kártérítési igény benyújtását sem a szolgálta­tó, sem pedig az energiatermelő erőmű felé. Hasonló időtartamú leállás volt a Pécsi Sörfőzdében is, ahol kedden 100 ezer palackkal kevesebbet fej­tették a szokásosnál. A két említett nagy céghez hasonlóan a megye tel­jes területén, így Komló és Mohács térségében is leállásra kényszerült több termelő cég. A Paksi Atomerő­mű Rt. szóvivője, Kovács Balázs la­punknak elmondta, mindeddig nem érkezett hozzájuk kártérítési igény a keddi eset kapcsán. Lapunk kérdésére válaszolva a biztosítótársaságok képviselői el­mondták, a hazai gyakorlatban már előfordul, hogy elektromos árammal működő berendezéseket túlfeszültség - ezt elsősorban vil­lámcsapás idézheti elő - ellen biz­tosítanak, a keddihez hasonló fe­szültségingadozás ellen azonban nem. Szántó János, a Pécsi Erőmű ve­zetője szerint nem következett vol­na be a baranyai ellátási zavar, ha az erőmű blokkjai a keddi 60 me­gawattnál nagyobb teljesítménnyel működnek, mert pótolni tudták volna a kieső mennyiséget. így azonban a biztonsági automatika leállította a működő blokk kritikus szint feletti terhelését. kaszás e. Lassan a végéhez közelednek az előzetes munkálatok a Zengőre tervezett katonai lokátorállomás területe körül. A tervek szerint a baranyai létesítmény két másik radarral együtt képes lesz az egész hazai légiforgalmat figyelemmel követni. Ugyanakkor a helybeli lakosság aggoda­lommal tekint a beruházásra. Pécsvárad-Budapest Továbbra is napirenden van a 682 méter magas Zengő-hegyre telepítendő katonai radarállomás megépítésének ügye. A tervek szerint az or­szágban három helyre (Békés megyébe, a Bükkbe és a baranyai magaslatra) kell egy-egy lokátortornyot telepíteni, ezzel lehetővé válna, hogy a teljes magyar légtér „lefedhetővé” vál­jon, ráadásul a kisebb teljesítményű lokátorál­lomások üzemeltetése nélkül. A Dunántúli Naplónak katonai műszaki szakértők kifejtették: a modem, nagy teljesít­ményű állomások mind a polgári, mind a kato­nai légi irányítás számára nagy segítséget nyúj­tanak, a magyar légtér NATO-előírásszerű vé­delmében is van szerepük. A működésük nagyfrekvenciájú rádióhul­lámokon - illetve azok visszaverődésén - ala­pul, ezek segítségével némi számítás után egy közeledő gépnek nemcsak a távolságát, hanem a sebességét, magasságát és haladási irányát is meg lehet állapítani. A szakembe­rek szerint ugyanak­kor a sugárzási szint nagysága és iránya problémás is lehet, hi­szen ha a több mint 600 méteres magasság alá is vetülnek a hullá­mok, az elérheti a tele­püléseket és ennek hosszú távon bizonyo­san lehetnek káros kö­vetkezményei a lakos­ságra nézve. Tízéves ötlet Több mint tíz éve, 1991-ben merült fel először az új lokátorok elhe­lyezésének ügye, a szakemberek már akkor a Bükk és a Zengő térségét tartották a legalkalmasabbnak a radarállomás létre­hozására. 1997 májusában a Honvédelmi Minisztérium közigaz­gatási államtitkára, Fehér József tájékoztatta Pécsvárad, Zengővárkony és Hosszúhetény polgármesterét a tervezett munkálatokról. A környékbeliek, elsősorbah a Pécsváradi Várbaráti Kör (a település legnagyobb civil szervezete) vezetésével többször is hangot adtak tiltakozásuknak, egyebek mellett aláírásgyűjtéssel. Lapunk megpróbálta kikérni a Honvédelmi Minisztérium véleményét, azonban tegnap nem akadt illetékes nyilatko­zó. Korábban, a tervek elké­szültekor (lásd keretes írá­sunkat) a tárca Egészségügyi és Katonaorvosi Kutatóinté­zete leszögezte, hogy a su­gármennyiség szempontjá­ból nem kifogásolható a léte­sítmény. Az üzemeltetési el­képzelések alapján várható­an 30 kilométeres körzetben a radarhullámok nem érnek földet, a távolság­gal a térerő pedig folyamatosan csökken.- A lakosság aggodalommal tekint a katonai létesítmény létrehozása elé - hangsúlyozta ér­deklődésünkre Dretzky Katalin, a Pécsváradi Várbaráti Kör titkára. A szervezet korábban már többször is ellenvéleményt fogalmazott meg a radarállomás telepítésével szemben. A titkár kifejtette: bár a hangosabb tiltakozások, aláírásgyűjtések azóta megszűntek, a nem rit­kán több száz fős Zengő-túrák alkalmával min­dig szóba kerül, hogy sokak szerint a környék védett értékeire és az idegenforgalomra nem gyakorol jó hatást a tervezett állomás. (Háttér, előzmények: umnv.dunantulinapb.hu) Jövőre épül az új tetőtér Jóval többen lehetnek kollégisták A Pécsi Tudományegyetem (PTE) közelmúltbeli szenátusi ülésén határozat született arról, hogy az intézmény megvásá­rolja a Laterum Szálló két szintjét, további 150 kollégiumi fé­rőhelyet teremtve ezzel. A következő beruházás a Szántó Ko­vács János úti kollégium egyik szárnyára építendő tetőtér lesz. A Magasház hasznosításának ügyében szintén felgyor­sultak a folyamatok. PÉCS A PTE - korábbi terveinek megfe­lelően - a kollégiumi férőhelyek számának jelentős bővítésére ké­szül. A szenátus legutóbbi ülésén döntött annak a mintegy százmil­lió forintnak a sorsáról, amellyel az Egyetemi Hallgatói Önkor­mányzat (EHÖK) tud hozzájárul­ni a fejlesztésekhez. Az összeget a Szántó Kovács János úti kollégi­um egyik szárnyának tetőtér-be­építésére szánták, a pénz azon­ban még nem elegendő a munká­latok teljes finanszírozására. A szenátusi döntés alapján az össze­get - kölcsönként - az Egészség- ügyi Főiskolai Kar rendelkezésére bocsátják, a fakultás ennek segít­ségével megvásárolja a Laterum Szálló két emeletét, így már négy szinten mű­ködhet ott a kari kollégi­um. Jövőre az egyetem a visszafizetett pénzből finanszírozza a Szántó Kovács János úti mun­kálatokat, a kiviteli ter­vek már elkészültek. Az épületegyüttes központi szárnyához hasonlóan kialakított tetőtérben három­ágyas, fürdőszobás szobák, kö­zösségi helyiségek, tanulószobák lesznek. Bókay Endre, a Négy Kol­légium Kft. ügyvezetője lapunk­nak elmondta, a 75 férőhelyet biz­tosító tetőtér kedvező anyagi felté­telekkel valósulhat meg: az inf­rastrukturális alapok már adottak, a kivitelezés egyszerű. Közben a Magasház hasznosítá­sáról jelenleg is folynak a tárgyalá- sok.Dr. Tóth Józseftől, a PTE rekto­rától megtudtuk, az épület haszná­lati jogának megszerzéséhez jelen­tős támogatást remélnek az Okta­tási Minisztérium kollégi­umfejlesztési pályázatai révén. Elképzeléseik sze­rint már 2003 szeptem­berében üzembe helyez­hetik a létesítményt, kö­rülbelül 500 új férőhely- lyel. Az épület több lakót is befogadhatna, de az új helyek költségesek lesz­nek, a bentlakó hallgatók anyagi terheit a ház egyes szintjei­nek bérbeadásával szeretnék csök­kenteni. (Ebzmények: www. dunantulinaplo. hu) Hírek PÉCSETT egy 92 éves képzőmű­vész a Pécsi Tudományegyetem­nek adományozta kétszobás, bel­városi társasházi lakását. A hosz- szabb ideje betegeskedő férfi el­tartási szerződést kötött az intéz­ménnyel, melyben kikötötte, ha­lála után a Pécsi Gyermekklini­kán gyógyított leukémiás gyerme­kek javára kell fordítani az ingat­lan eladásából származó össze­get, vagy rokonaik elszállásolásá­ra használhatják a lakást. (sa) SELLYÉN hamarosan befejező­dik az általános iskola által az or­mánsági gyerekeknek szervezett művésztábor. A diákok többek közt az agyagozás, a tűzzománc­készítés és a gyöngyfűzés forté­lyaival ismerkedhettek meg a tá­borozás során. (wk) . BICSÉRD főútja mentén két da­rab, egyenként háromméteres bá­bukat helyeztek el a napokban. A szalmával kitömött figurák a hét­végi Burgonyafesztivá jelképei lesznek. (sa) PÉCS belvárosának nagy részén egész héten időszakos vízhiány­nyal, vízzavarosodással kellett szá­molni a hálózat tisztítása miatt. Tegnap délelőtt több vendéglátó- egység zárva tartott emiatt, (sa) MAGYAREGREGYEN a közeljö­vőben megkezdik az óvoda fűtési réndszerének korszerűsítését. A harmiftc gyerek már gáztüzelésű központi fűtés melegét élvezheti ez év telén. iwi VÍZELVEZETŐ ÁROK KÉSZÜL a villányi Ady Endre Fasorban. Az ezeddig csak földbe vájt erecske helyére bólyi vállalkozók beton mederelemeket fektetnek le a Villányi Borászati Rt. előtt, fotóítóth Fiatalokat támad a vírus Torokfájással, magas lázzal egyre többen fordulnak orvoshoz a megyében. A megfázáshoz kísértetiesen hasonlító, rövid le­folyású betegséget vírus okozza, a kór terjedésének a párás idő kifejezetten kedvez. Baranyai körkép Egyre több magas lázzal küszkö­dő beteg jelentkezik a baranyai orvosoknál, az egyik pillanatról a másikra jelentkező betegség az esetek döntő többségében torok­fájással, rosszabb esetben hang­szálgyulladással is párosul. A kórnak soha nem a nátha a veze­tő tünete, így könnyen megkü­lönböztethető a nyári, többnyire huzat okozta megfázástól. A cseppfertőzéssel terjedő ví­rusos megbetegedés szinte min­den esetben enyhe lefolyású, a tünetek egy-két nap alatt teljesen megszűnnek. A kór gyerekeket és idősebbeket nem, többnyire fiatal felnőtteket támad meg. A beteg­séget megelőzni nem lehet, zárt közösségekben bárki elkaphatja. A megkérdezett orvosoktól megtudtuk, a gyógyuláshoz anti­biotikum nem szükséges, tapasz­talataik szerint a fertőzöttek jó része nem is fordul szakember­hez, otthon kikúrálja magát. Ha azonban valakinek láza a máso­dik nap után sem csökken, eset­leg nyirokcsomói is megnagyob­bodnak, fontos, hogy keresse fel háziorvosát. A teljes kilábaláshoz a lázcsil­lapító elengedhetetlen, a sok fo­lyadék fogyasztása és a C-vita- min szedése mellett egy-két na­pos pihenést is javasolnak a dok­torok. A vitamindús táplálkozás is sokat segíthet a mielőbbi gyógyulásban. A vírus terjedésének a mostani meleg, párás időjárás kifejezetten kedvez, így az elkövetkezendő napokban egyre több betegre szá­mítanak a háziorvosok. A fertő­zöttek ezért, ha tehetik, egy ideig ne menjenek közösségbe, így ki­sebb a kór továbbterjedésének esélye. A doktorok kiemelték, a gyors lefolyás ellenére, mint minden vírusos fertőzést, ezt is komo­lyan kell venni: ha valaki nem kúrálja ki magát kellőképpen, számíthat szövődményekre, ami lehet tüdőgyulladás, de súlyo­sabb esetben szívizomgyulladás is kialakulhat. WALD KATA Bezáratták az óvodát Bezáratták a majsi óvodát bárányhimlöjárvány miatt a napokban, a szülők csak saját felelősségükre vihetik csemetéiket az intézmény­be. Ezzel a lehetőséggel azonban senki nem élt ez idáig. A betegség egyik napról a másikra jelentkezett, egyszerre tíz lá­zas, kiütéses kisbeteg jelent meg a háziorvosi rendelőben. A nyári időszakban a szokásos 50 helyett 25 gyerek járt óvodába, ők másnapra mind megbetegedtek. A tisztiorvosi szolgálat a szüksé­ges fertőtlenítést elrendelte, a szülőket kérték, hogy a gyerekeket gyógyulásukig ne engedjék az utcára és közösségbe. Ennek a családok kivétel nélkül eleget is tesznek. A bárányhimlőnek, ha nem kezelik időben, súlyos szövődményei - mint például agyhártyagyulladás vagy bőrgyulladás - lehetnek, hasonló problémák a majsi gyerekek közül senkinél nem jelent­keztek. A betegek hét végére előreláthatólag kivétel nélkül meg­gyógyulnak. M. B. TENKES HADJÁRAT. A végéhez közeledik a Siklósi Tenkes Lovas Sport Club hagyományőrző szakosztálya szervezésében az idén már harmadszor megrendezett egyhetes baranyai lovastúra. Az prszág más testvérklub­jaiból mintegy hatvanfősre kiegészített korhű ruhás társaság tegnap Kistótfalut, Átát, Újpetrét, Palkonyát, Vil- lánykövesdet látogatta meg, hogy végül Villányba érjen. Itt ma egész napos program várja a hadjárat résztvevő- it borkóstolókkal színesítve. A rendezvényt a Siklósi Lions Club rendezte huszárbál zárja majd. fotó, tóth l.

Next

/
Thumbnails
Contents