Új Dunántúli Napló, 2002. július (13. évfolyam, 177-207. szám)
2002-07-05 / 181. szám
6. OLDAL ALSÓMOCSOLÁD BEMUTATKOZIK 2002. Július 5., péntek >■ A KÖZSÉG TÖRTÉNELME Alsómocsolád szinte észrevétlenül húzódik meg a környező települések között - bizonyítottan legalább 700 esztendeje. A faluban találtak már bronzkori és római kori régészeti leleteket is. A római kori lelet 12% darabból álló ezüstérem kincs. Az első írásos emlék egy 1294-ben kelt oklevélben olvasható - Mocholai váhozatban. Ekkor a veszprémi apátsághoz tartozik. A helynév mocsár, pocsolya, kenderáztató jelentésű. A 13. században a mágocsi bencés apátságé, a 15. században a Bodó család birtoka. A török időkben feldúlták, kifosztották, ám az elmenekült lakók az eredetitől nem messze a mai helyén lévő falut újraépítették. Bár a 17. század végén többnyire szerbek lakták, a magyarok mellett vadonok, szlávok, németek és olaszok is éhek itt. Az újkori történet legmeghatározóbb népcsoportjai a magyarok és a németek. Az itt élők nagy többsége római katolikus vallású, a faluban vallási vagy etnikai feszültség nincs. Nagy mérföldkő a község életében az 1872-ben megépülő Dombóvár-Bátaszék vasútvonal. A falu történelmét a Perczel és Sztankovánszky nagybirtokos családok jelentősen befolyásolták. Előbbieknek köszönhető az 183&ban Szent András tiszteletére felszentelt római katolikus templom, amelyik műemlék jellegű. Az építés költségeinek nagy részét Perczel András és Perczel Ferenc biztosította. A faluban található Sztankovánszky-kastélyt, mely arborétum jellegű park közepén helyezkedik el 1920 körül Sztankovánszky Pál építtette. ALSOMOCSOLAD látképe a kálváriáról Egy nyitott zsáktelepülés Bár Alsómocsoládra mindössze egy, Mágocs- ról induló út vezet, egyáltalán nincs elzárva a külvilágtól. A halastavak mellett elnyúló csendes falu lakosai mindent megtesznek azért, hogy az ide érkező jól érezze magát. A községet sokan a Hegyhát turisztikai kapujának is nevezik. A lankák között megbúvó településen 120 családi házban ma 330 ember él. Egyharmaduk nyugdíjas, a 166 munkaképes korú háromnegyede a Baranya Tégla Kft.-nél, a Délhús Rt.-nél és a Green 2000. Kft.-nél dolgozik. Utóbbi vállalkozás sertéstelepet, takarmánykeverőt és tárolót működtet. A mocsolá- di halastavak részaránytulajdonban vannak, a tulajdonosok egy halászati cégnek adják azokat bérbe. A községben nincs óvoda és iskola, így a gyerekek Mágocson, illetve Dombóváron tanulnak. Az óvoda és az iskola Mocsoládra telepítéséért mindent megtesznek, hiszen ezzel nőhet a falu megtartó ereje. Dicső László polgármester tősgyökeres mocsolá- di. Bár mint mezőgazdasági pilóta 8 évig többnyire Bács-Kiskun megyében élt, '90-től mellékfoglalkozású, '92-től főfoglalkozású polgármester. Felesége könyvelő, kislánya 13 éves iskolai tanuló. Büszkén mutatja a falut: - Most fejezzük be a faluház építését, ahová nemsokára a polgármesteri hivatal is átköltözik. Rövidesen kezdjük az idősek otthona építését is. Gondolunk a fiatalokra is, segítséget nyújtunk letelepedésükhöz. A falusi turizmus ugyancsak jelentős. A községben két bolt és egy italbolt biztosítja a megfelelő ellátást. Se szeri, se száma azoknak a pályázatoknak, melyeket az önkormányzat, vagy éppen a teleház az elmúlt két évben megnyert. Az Ifjúsági és Sportminisztérium, vagy éppen a Széchenyi Terv gyakorta találkozik a község nevével. Szinte minden lakásban van vezetékes ivóvíz, kiépült a kábeltelevíziós hálózat, a porták több mint 60 százalékában telefon is van. A teleházban, illetve a polgármesteri hivatalban pedig működik az Internet.- Terveink között szerepel a szennyvízcsatorna megépítése is - teszi hozzá a polgármester. - Ha minden sikerül, a bikali kistérséggel közösen ezt három éven belül meg is valósíthatjuk. Hogy településünk egyre gyarapszik, abban a térség országgyűlési képviselője, Páva Zoltán is sokat segített, segít. Vásárosdómbó Gerényes Meződ i ALSOMOCSOLAD \X Tékesg °Tarrós oVázsnok lásd " Ág Szalatnakq Köblény Kárász 9"" A falu gazdái Polgármester: Dicső László (41 éves, mezőgazdasági repülőgépvezető). Alpolgármester: Ginzer János (42, esztergályos). A képviselő-testület tagjai: Mühlbert Kornél (26, könyvelő), Róth János (49, rokkantnyugdíjas, falugazda), Szolga Vilmos (50, esztergályos), Török Zoltán (51, autószerelő). Falugondnok: Taller József (46, asztalos). Megbízott jegyző: Bojtár Józsefné. A polgármesteri hivatal címe: 7345 Alsómocsolád, Rákóczi út 71. ■ Érdemrendesek A képviselő-testület 1992 óta a településért kimagasló munkát végző személyeket érdemrenddel tünteti ki. Eddig tizennyolcán kapták meg az elismerő címet. 1992: Feuerstein Rajmund, Bük- kösdi József. 1993: Sterner Pálné, dr. Pesti János. 1994: Szedeti József, Tóth János. 1995: Szegedi Jánosáé, Kopházi Lajos. 1996: Tombi Lajos, Dunai József. 1997: Bán Gyula. 1998: Dicső László. 1999: Sztankovánszky Imre, Németh Károly. 2000: Bálinti Béla. 2001: Róth János, Mühlbert Kornél. 2002: Ginzer János. m ahomocsolad.dunantuti.napb. hu Az oldal az alsómocsoládi önkormányzat és a Baranya Megyei Közgyűlés támogatásával készült. Oldalszerkesztő: Deák Gábor Ház a nyugodt öregkorért Egy régi Rákóczi úti épület átalakításával, egy új épületszárny és egy étterem felhúzásával várhatóan a jövő év végére készül el a minden igényt kielégítő Idősek Otthona. A beruházás ösz- szesen 120 millió forintba kerül. A település gazdái már régóta fontolgatták, hogy az idős alsó- mocsoládiaknak, esetleg más településekről érdeklődőknek kényelmes, új otthont teremtenek öregkorukra. A Széchenyi terv pályázatán a közelmúltban az ön- kormányzat 89,7 mülió forintot nyert, és mivel rendelkezésre áll a 30,3 milliós önrész is, az otthon megépítése mára realitássá vált. Egy régi porta felújításával illetve egy-két új épületrész megépítésével összesen 15 darab, különböző méretű összkomfortos lakóhelyet alakítanak ki akár egy személynek, de idős házaspároknak is. A lakóhelyek kialakításánál személyes igényeket is figyelembe vesznek, így az „egyszerű” összkomforttól az extráig, persze a jelentkezők anyagi helyzetétől függően lehet választani. Az épületegyütteshez nagy zöldterületús tartozik, ám az sem elhanyagolható, hogy a leendő otthon a templom közvetlen közelében van. A ilyen beruházásoknál kötele- A polgármesteri hivatal 72/451-748 ző közbeszerzési eljárás a napok- telefonszámán egyébként minden ban el is kezdődött, így a majdani információ beszerezhető. nyertessel a szerződést várhatóan _________________________ * ok tóber első felében köti meg a képviselő-testület. A beruházás ezek után el is kezdődhet. Ha minden a tervek szerint halad, 2004. év elején az első lakók már be is költözhetnek. Az önkormányzat az otthon feltöltését a jelentkezés sorrendjében kívánja megoldani. Az Idősek Otthonának látványterve Mindent intéz a teleház Az alsómocsoládi teleház nem csak számítógépekkel ellátott kuckó, ahol a fiatalok -kellemesen eltölthetik szabad idejüket, akár internetezhet- nek is, több annál. Az intézmény a közművelődés, szociális szféra ügyei mellett még a civil szervezetek gesztorságát is elvégzi.- Az Alsómocsoládiak Baráti Köre 1996-os pályázati sikere után egy évvel kezdett el működni a teleház - újságolja Balogh Anikó, a ház vezetője, egyben a Magyar Teleház Szövetség Dél-dunántúli Regionális Tagozatának elnöke. - Az intézmény 2000-ig az önkormányzati fenntartásban volt, majd megalakult a „Mocsolád Civilház” Kht., melynek tagjai az önkormányzat mellett a már említett baráti kör, az Alapítvány Alsó- mocsoládért és a Kugli Egylet. A közhasznú társaság célja kettős volt: fenntartani a teleházat, illetve összefogni a pályázati terveket. Az intézmény jól felszerelt, 12 számítógép, 2 projektor és egy laptop szolgáltatja az információkat. A házban négyen dolgoznak, így naponta 7 és 19 óra között, hétvégeken igény szerint tudja fogadni az érdeklődőket. Különlegessége háznak, hogy a szokványos szolgáltatásokon kívül például bérmosatás is van, miként nyugdíjasklub is működik itt, illetve Nagy Tibomé szociális gondozónő is innen látja el munkáját. Ha hozzátesszük, hogy a falugondnok, Taller József gyakorlatilag a község mindeneseként is itt végzi nélkülözhetetlen munkáját, már majdnem teljes a kép. A teleház adja ki a falu hírlevelét, de a közművelődés színtere is, tanfolyamokat, programokat szervez. Meg kell említeni, hogy nem csak a teleház regionális központ, hanem itt működik a Gyermek és Ifjúsági Önkormányzati Társaság Dél-dunántúli Tagcsoport Szövetsége is. ___________ ■ Ho lnap falunap! A falunap a templomban 10 órakor kezdődik szentmisével. A protokollprogramok, azaz Páva Zoltán országgyűlési képviselő köszöntője és az Alsómocsolá- dért Érdemérem átadása után a pálya mellett felállított sörsátorban lesz az ebéd. 14 órától 17 óráig a büfében kulturális műsor lesz, ahol fellép az Alsómocsoládi Néptánc- csoport, a mongol vendégegyüttes, a Györkönyi Hagyományőrző Néptáncegyüttes, de aerobic- bemutatóra is sor kerül. 17 órától három órán keresztül a pálya környékén kötetlen szabadidős programok várják az érdeklődőket: kugliverseny, apák-fiúk focimeccs, gyermekvetélkedő lesz, de megválasztják a falu legerősebb hölgyét is. Az egész napos mulatság kifulladásig tartó bállal zárul, amelyet a kultúrteremben rendeznek. A zenét a Flaszter Duó szolgáltatja. A tombolán komoly ajándékokat lehet nyerni. Min- denkinek j ó szórakozást! ■ Részvétel a vidék gazdasági életében A Földművelésügyi és Vidék- fejlesztési Minisztérium meghívásos pályázatán a község is részt vett, ahol 30 millió forintot nyert el. A pályázat a „Leader-jellegű” kísérleti program, azaz a legelmaradottabb térségek gazdaságfejlesztésének megvalósítására íródott az unióhoz történő felzárkózás elősegítésére. Mivel az alsómocsoládi önkormányzat a 30 milliós támogatás mellé gyakorlatilag automatikusan elnyerte a sásdi kistérség gazdaságfejlesztési gesztora címet is, a pénz fel- használására a nyár végén a helyi vidékfejlesztési munkacsoport a környező településeknek pályázatot ír ki. Dicső László polgármester szerint így nem csak Mocsolád távlati fejlesztése valósulhat meg, hanem a kistérségben lévő gazdasági csoportosulások is erősödhetnek, ami visszahat a falura is. ■ Ingyen telek A község elöregedése ellen igen sokat tesz az önkormányzat. Nem csak az itt élő fiatalokat segíti, hanem helyi rendeletében biztos letelepedést ígér a máshonnan érkezőknek is. Minden fiatal házas, aki Alsómocsoládon akar házat építeni, ingyen telket kap. A telkek közművesítettek, van gáz, villany, víz. Az „idegenek” 1 millió forint, 7 éves futamA turizmus- A községben három olyan porta van, amelyik várja az ide érkező turistákat - meséli Mühlbert Józsefné, turizmussal foglalkozó ügyintéző. - Az ellátás lehet félpanziós, vagy teljes, a vendég igényeitől függően. Fontosabbnak tartjuk azonban a gyermekek üdültetését, ezért építettük a Nyári Diákszállást. Az 1998-ban épült szállón egyidejűleg 46 személyt van mód elhelyezni 16,18, illetve 10 ágyas szobákban. A kísérő tanároknak egy 2 ágyas szoba áll rendelkezésre. Természetesen összkomés támogatás idejű, kamatmentes kölcsönt is kapnak, míg az itt élők 2 millióhoz juthatnak 10 éves lejáratra. Emellett mindenkinek plusz 200 ezer forint vissza nem térítendő támogatás is jár. Az önkormányzat mindössze egyetlen feltételt szab az itt letelepedni szándékozó fiataloknak. Házukat két év alatt fel kell építeniük. • • • // / a jovo útja fort van, sőt a szállót téliesítették is. Saját konyhájukon napi háromszori étkezést biztosítanak. A térítési díjakról, a lehetséges turnusokról és egyéb tudnivalókról a Kölyök Fészek Erdei Iskola, 7345 Alsómocsolád, Rákóczi út 12. címen, illetve a 72/451-749, a 06/30-323-5141 telefonszámokon, valamint a telehaz.alsomoc- solad@axelero.hu e-mail címen lehet érdeklődni. Az elérhetőségeken egyébként minden, a faluról szóló információ beszerezhető. ■ A DIÁKSZÁLLÓ négyéves épülete A FALUHAZ EPITESE a befejezéséhez közeledik