Új Dunántúli Napló, 2002. július (13. évfolyam, 177-207. szám)
2002-07-04 / 180. szám
Szabadfogás Dunántúli Napló Szolgáltatás Receptek. A Bábel tornya tényleg összezavarja a nyelveket. 12. oldal Élet & Stílus DÉMONKIRÁLYNŐK. A művészet ezernyi módon ábrázolta már a nőt, csodatévő istennőként, a tengerből kikelve, és szomorú lotyóként a párizsi utcasarkon. Az ismert francia festő, Orlan, most nyílt spanyolországi tárlatán a nő misztikus vonásait kutatja - azokat az ősi, démoni erőket, amelyek átsütnek még a mai, UV-szűrős sminken is. ____________ fotó: epa Szt árpletykák PUCÉR PÁROCSKA. Robbie Williams énekes és Rachel Hunter (Rod Steward volt partnere) nemrégen még hevesen tagadták, hogy viszonyuk volna, ám most lesifotósok lefényképezték őket, amint egy nyugágyban ülnek és csókolóznak, illetve az énekes Rachel Hunter mellét simogatja. A fotó egy hetilap címoldalán jelent meg, így a titokról (is) lehullt a lepel. CELINE VÁGYA. A kanadai énekesnő, Celine Dion egyre több időt szeretne tölteni.gyer- mekével, René Charles-szal. Bár három év szünet után most visszatért a zenei életbe, továbbra is ő főz kisfiára, és szeretné kistestvérrél megajándékozni. Ehhez egy New York-i klinikán már várja megterméke- nyített petesejtje.___________ ■ Oldalszerkesztő: Hodnik Ildikó Gy. Olvasson a világhálón is a nőkről! Ha női témákra kíváncsi, látogasson el a www. hölgyvilág, hu, a www.kiskegyed.hu vagy a www.gyongy.hu internetes oldalakra is. A harag mérgezővé is válhat A düh természetes emberi reakció. A társadalomban élve elfojtjuk veszélyes indulatainkat, ezek azonban továbbra is dolgoznak a lélek mélyén. A harag olykor jogos, időnként pedig ki kell adnunk a mérgünket. Ebben a férfiak ügyesebbek. Sok ember, amikor mérges, legtöbbször igyekszik erőt venni magán. Úgy tesz, mintha mi sem történt volna, esetleg hallgat, kissé fenyegetően néz, vagy tesz egy visszafogott megjegyzést. A külvilág azonban alighanem észre sem veszi az ilyen finom jeleket. Egyszer azonban betelik az a bizonyos pohár, a felgyülemlett haragnak elég egy szikra, egyetlen apróság is. Az ember környezetében lévők nem értik a dolgot, persze ők semmit sem tudnak arról, hogy esetleg a robbanást már hetekig tartó feszültség előzte meg. A szakemberek azt tanácsolják, hogy önemésztés helyett engedjük szabadjára indulatainkat. A legtöbb nő ódzkodik minden dühkitöréstől. Nem meri nyíltan és egyenesen kimondani, hogy mi zavarja őt, sőt már azzal is problémái vannak, hogy egyáltalán beismerje indulatainak létezését. Tisztában van a gyász- szál, a félelemmel, a bűntudattal, de a haraggal csak nagyon ritkán. Fontos, hogy ki-ki ismerje haragjának valódi okait. Jogosan haragszik valaki, ha például nem tartják tiszteletben, megsértik a méltóságát, nem veszik figyelembe elfogadható igényeit. Néha az nehezíti a düh kifejezését, hogy az ember képes ugyan megérteni a másik tetteinek okait, mégis haragszik. A megértés lehet a megbocsátás alapja majd, amikor lehiggadnak a felek. Nagyon gyakran éppen azokra őrről meg valaki a legjobban, akik közel állnak hozzá, mert tőlük nagyobb figyelmet vár, s ezért a szeretteinktől jövő méltánytalanság nagyobb fájdalmat okoz. Ám még tőlük sem kell szó nélkül elviselnie senkinek a sérelmes helyzeteket. Aki mérges, először is nyugodjon meg. Menjen ki a szobából, és lélegezzen mélyeket. Tudassa félreérthetetlenül a környezetével, hogy most roppant dühös. A haragot ugyanis kizárólag akkor lehet kezelni, ha az ember egyértelmű jeleket ad, hogy mindenki észrevegye. Az elfojtott agresszió beteggé, búskomorrá, kedvetlenné tesz. Anélkül is ki lehet ereszteni a gőzt, hogy bárkiben kárt tenne az ember: ússzon, fusson, tornázzon. A sportnak szabályozó és lazító hatása van, kitisztítja fejét, és segít felszabadulni a negatív érzelmi hatások alól. Halkan hatásosabb Ha dühös, akaratlanul is megváltozik a testtartása. Tudatosan próbáljon még nagyobbnak és szélesebbnek látszani, jelezve, hogy önön nem lehet csak úgy átgázolni. Ellenfelének nézzen egyenesen a szemébe, és beszéljen (de ne ordítson!) vele hangosan, érthetően. Hatásos lehet a halk, sziszegő hang is. « Kerülje a sértő kifejezéseket. Ha mégis talált, akkor sem fog összedőlni a világ, kérjen bocsánatot, lehetőleg azonnal. : Gyakorolja tükör előtt az összetűzést, nyugodtan ordítson csak az illetővel. A valóságban sokkal nyugodtabban fog viselkedni vele. Sport A GYISM államtitkára szerint megbukott a stadionprogram. 13. oldal Sport Hibátlan pécsi gyakorlat a franciaországi aerobik- világbajnokságon. 14. oldal Tilos a barátnőknek a teljesítményről fecsegni A férfiak, úgy látszik, szeretik, ha partnerük mosolyog. Semmi nem idegesíti ugyanis őket jobban, mint ha a nő savanyú arccal pillant rájuk. Vagy mégis: ha kifecsegi a teljesítményüket. Felmérések szerint leginkább az bosszantja a férfiakat (68 százalékot), hogy a nőnek-nincs humora, és savanyú arccal járkál. Igaz, az urak szerint egy nőnek akkor van jó humora, ha nevet a férfi viccein. Ha más férfién nevet, az idétlenkedés. Az is feldühíti az urakat, ha az asszony a barátnőjével kibeszéli a hálószobatitkokat. Ez még az idősebb férjek 68 százalékát is kihozza a béketűréséből. A férfitábdr majdnem fele kifogásolja, hogy a hölgyek állandóan szerelmi nyilatkozatért nyúzzák párjukat. Szerintük nem kell annál több, minthogy megjavítják az asszony kocsiját vagy elkészítik vasárnap a reggelit. Szerelmi vallomást legkevésbé a 30-45 közötti generáció hajlandó tenni. Féltékeny természetű se legyen egy nő - erre vágyik a férfiak 42 százaléka. Utálják azt is, ha a hölgy vendégségben igazgatja nyakkendőjüket, és egyenként leszedegeti az inggallérra esett hajszálat. A hosszadalmas telefoncsevegések leginkább az idősebbeket (42 százalék) borítják ki, de a fiatal férjeket sem teszi boldoggá (28 százalék). A foci a férfiak közös szenvedélye, generációtól függetlenül. Átlagosan 31 százalék nem tudja elfogadni, ha az asszony becsmérlő szavakkal méltatja a játékosok teljesítményét. Duplázódó bőrrákveszély Négyévente megduplázódik a bőrrákos megbetegedések száma. Ennek elsősorban a leégés az oka. Fontos ismerni az egyes bőrtípusok önvédelmi idejét. Á vörös vagy vörösesszőke hajú, világos bőrű, szeplős hölgyek mindössze tíz percig tartózkodhatnak a tűző napon. A szőke, világos bőrű, enyhén szeplősök legfeljebb 20 percig. Ä világos, illetve halványbama bőrű hölgyek 30 percet tölthetnek ott, míg a barnás bőrű, sötét hajú lányok, asszonyok napolaj nélkül is maradhatnak 45 percig. A napvédő szert fél órával a napozás kezdete előtt vigyük fel a bőrre. Napozás közben ne használjunk parfümöt, mert foltokat hagy. Egyes gyógyszerektől napfényre érzékenyebb lesz a bőr, erről időben kérdezzük meg az orvost. Egy év összecsiszolódás Úgy tűnik, a házasságok első esztendeje az egyik legveszélyesebb időszak a kapcsolat jövője szempontjából. A hét országra szóló lakodalmakat viharos válás követheti, ha a fiatalok csakis - ész nélkül - a szívük után mennek. Lélekgyógyászok azt tanácsolják az ifjú szerelmeseknek, hogy öleljék át egymást, ha összekülönböztek, a fizikai érintkezés számos akadályon átsegít. Ugyanezért gyakran szerel- . meskedjenek, próbáljanak ezen a téren is élményeket gyűjteni, amelyekre jó lesz visszagondolni később. Csökkentsék viszont a rokonlátogatások számát. Egyikük se rohangáljon naponta a szüleihez, ehelyett csupán finoman tudassák az aggódó ősökkel, hogy jól vannak. A rokonokkal olyan lesz a későbbi kapcsolat, amilyenné az elején alakítják. Az anyóst az első évben kell leszoktatni a kötelező vasárnapi ebédekről. Apróság, de ne árulják el egymásnak az előző nap vásárolt, drága holmi tényleges árát, és ne töltsenek órákat a fürdőszobában. A legnagyobb szerelmet is lelohasztja, ha a társ véget nem érően kozmetikázza magát vagy folyton a lábát ápolja. Fontos viszont, hogy fogadják el egymás korábbi barátait. A haverok szorosan hozzátartoznak egy férfi világához, ám a férj is szokjon hozzá, hogy az asszony időnként fodrászhoz, kozmetikushoz jár, és a barátnőivel tölti a délutánt. Ne zárkózzanak be. Menjenek akkor is sétálni vagy a barátaikhoz, ha fáradtak és legszívesebben otthon maradnának. A házasságot nem a négy fal között kell leélni. Nálunk biztosan megtalálja! A lapban megjelenő apróhirdetéseket július 2-ától kereshető formában, rovatonkénti csoportosításban, jóval gyorsabban megtalálja. Hirdessen - az első napon ingyen,egy hétre pedig mindössze 8o Ft + áfáért. Az ára is apró. www.dunantulinaplo.hu É '-ffll ÖLTÖNYHÁZ I — fjf •, ts Nyári vászon- és ballonnadrágok, ingek érkeztek Nálunk felöltözhet tetőtől-talpig Új Forrás Üzletház mélyföldszint Pécs, Bajcsy Zs. u. 9. FENYŐ LAMBÉRIA HAJÓPADLÓ 133C I Ft/nm*től BEK ERÁMIA CTANITER Közraktáru. 10/a Tel.: 72/5 10-602 PÉCSI VÍZMŰ RT. A Pécsi Vízmű Rt. pályázatot hirdet titkárnői munkakör betöltésére Pályázati feltételek: Középfokú végzettség, angol nyelvismeret, számítógép kiemelkedő ismerete (Word, Excel), gépírói gyakorlat, jó kommunikációs készség, ónálló, pontos munkavégzés Pályázatok leadási határideje: 2002. július 15. A pályázatokhoz végzettséget igazoló okirat másolatokat kérünk csatolni Cím: Pécsi Vízmű Rt. Humán erőforrás iroda 7634 Pécs, Nyugati ipari út 8., Tel.: 504-542 m HAUNI HUNGÁRIA Nemzetközi gépgyártás Pécsett. A Hauni Hungária egy 30 termelővállalattal rendelkező, multinacionális vállalatcsoport dinamikusan fejlődő tagja. Pécsi gyáregységünkben több mint 500 fő foglalkoztatásával dohányipari gépeket, berendezéseket, valamint alkatrészeket gyártunk. HAUNI HUNGÁRIA Kft. Személyzeti osztály 7632 PÉCS, Móra Ferenc u. 72. Tel.: (72) 505-261 zsofia.asvanyi@hauni.com A KÖRBER , csoport tagja Felvételt hirdetünk Pénzügyi-számviteli vezető (Ref.szám: V/0206) munkakörbe Leendő kollegánk feladatai:- a pénzügyi-számviteli terület operatív irányítása- kapcsolattartás hatóságokkal,- intézményekkel, anyavállalattal- adózási feladatok koordinálása Elvárásaink:- szakirányú felsőfokú végzettség- pénzügy-számvitel területen szerzett gyakorlat- tárgyalóképes németnyelv-tudás- legalább 3'éves vezetői gyakorlat Kérjük, hogy pályázatát a referenciaszám feltüntetésével július 15-éig címünkre eljuttatni szíveskedjen.