Új Dunántúli Napló, 2002. július (13. évfolyam, 177-207. szám)

2002-07-04 / 180. szám

10. OLDAL .Szabadfogás. 2002. Július 4., CSÜTÖRTÖK R D E T E S Ha a Dunántúli Naplóban feladott apróhirdetésében irányárat is megjelöl, úgy hirdetését ingyen megjelentetjük a Tempóban is! Az Egyesített Egészségügyi Intézmények Igazgatósága bérbe adja használaton kívüli, változó alapterületű helyiségeit a Munkácsy M. u. 19. épületében magánorvosi vagy az egészségüggyel összefüggő tevékenység céljára. Érdeklődni munkaidőben az intézmény gazdasági igazgatójánál. Tel.: 253-832 *204666* KÉZBESÍTŐT keresünk AZ ÚJ DUNÁNTÚLI NAPLÓ TERJESZTÉSÉRE Az AS-M Baranya Megyei Irodája az Új Dunántúli Napló terjesztésére, vállalkozói igazolvánnyal, gépkocsival rendelkező kézbesítőt keres BUDAI VÁROSRÉSZ területére A kézbesítő feladata az Új Dunántúli Napló előfizetőkhöz történő kijuttatása, az előfizetői példányszám folyamatos emelése, valamint az esedékes díjak beszedése. . * Jelentkezni írásban vagy személyesen az Új Dunántúli Napló ügynökségén Mándi Károlyné ügynökségvezetőnél, Pécs, Besenyő u. 3/3. Telefon: 216-156, 06-30/9460-552 ■I ___________LAKÁS___________ Bud apesten, Keletinél, jó közlekedéssel fel­újított, fiatalos, 2 szobás lakás (52 nm), külön bejáratú szobákkal eladó. I.ár: 8,7 M Ft. Érd.: 30/212-9330 •249300* Komlón 1,5 szobás, összkomfortos, II. em.- i téglalakás, teljesen felújítva eladó. I. ár: 3,1 M Ft. Érd.: 72/486-173 ___________________________________________________*246463* Si klóson, 82 nm-en 3-5 szobás, átalakított, felújított, erkélyes, földszinti panellakás al­kalmi áron eladó. I. ár: 7,8 M Ft. Ing. Iroda: 72/479-661, 06-70/212-5683 Lánc u.-i, 84 nm-es, 2 + 2 félszobás társas­házi lakás eladó. I.ár. 155 E Ft/nm. Igény esetén garázs is 1,8 M Ft. Tel: 72/324- 982, 20/3822-082 •251057* Mecsek-nyugaton, Angster J. úton, fszt.-i, 45 nm-es, 1 szoba + hálófülkés, távfűtéses lakás 9,1 M Ft-ért eladó. Érd.: 211-554 •__________________________________________________*250487* Pécs, Illyés Gy. u.-i, IV/IV. em.-i, felújított, igényes, 52 nm-es, erkélyes, 2,5 szobás pa­nellakás eladó. I. ár: 6,1 M Ft. Ing. Iroda: 72/479-661, 06-70/212-5683 A MECSEKÉRC Rt. pályázatot ír ki 3 db megfigyelő kútba telepíthető terepi fajlagos vezetőképesség mérő-regisztráló készülékre a következő műszaki tartalommal:- elemes megtáplálás,- mérőerősítő 4-20 mA megtáplálású és adatkimenetü,- mérőregisztráló 30000 minta tárolását tegye lehetővé,- mérések minimális periódusideje: 1 sec- kábelhossz: 10, 10, 20 m- víz, por elleni (IP 67) védelem,- maximális átmérő: 60 mm. Az árajánlatot a következő bontásban kérjük megadni:- szenzor (merőcella, mérőerősítő)- kábel- adatgyűjtő- kiolvasó, adatkezelő szoftver, kiolvasó kábel. Szállítási határidő: a megrendeléstől számított 5 héten belül. Az ajánlatot zárt, „FAJLAGOS VEZETŐKÉPESSÉG­MÉRŐ KÉSZÜLÉK B035/2002” jeligével ellátott borítékban kell beadni. A MECSEKÉRC Rt. részéről kapcsolattartó személy: Földing Gábor. (Tel.: 72/564-866, 72/535-328) Az ajánlatok beérkezésének helye és ideje: MECSEKÉRC Rt. 7633 Pécs, Esztergá u. 19, fszt. 4-es iroda. 2002. július 12. lO.Oi* óra. Az eredményről a pályázók írásban kapnak értesítést. j MECSEKERC 1 KÖRNYEZETVÉDELMI RT. Mohács sétálóutcájában exkluzívan felújí­tott, 100 nm-es, tetőtéri lakás eladó. Ér­deklődni 9-18 óráig 20/956-0719 •249960* s Nagy telekkel 3 szobás családi ház el­adó. Víz, villany, fürdő, telefon, kábeltévé. Tel: 06-72/703-132 *249965* Pécs, Júlia u.-ban, IV/II. em.-i, 54 nm-es, 2 szobás, nagyerkélyes, redőnyös, gáztűzhe- lyes, fűtésmérős, felújított, kívül hőszigetelt lakás, frekventált helyen eladó. 5,6 M Ft. 30/4499-060, 20/3516-856 ___________________________________________________*251122* Pé cs, belváros közeli, 2 szintes társasház felső, 100 nm-es, modem belsőjü, pano­rámás lakása eladó. I. ár: 15,5 M Ft. Ing. Iroda: 72/479-661, 06-70/212-5683 Pécs, Megyeri téren 1,5 szobás, III. emeleti lakás eladó. I.ár: 5,2 M Ft. 69/322-216-----------------*251545* Pécs, Zólya utcai, 8. emeleti, felújított, 2 szobás lakás eladó. I.ár: 6,2 M Ft. 72/215- 245, 20/929-3523 *235962* Pécsen, Kisréti u.-ban, 3. em.-i, redőnyös, erkélyes, 2,5 szobásra átalakított, amerikai konyhás lakás eladó, bútorral vagy anélkül. 5,8 M Ft + garázs 2 M Ft. 70/318-0155---------------- *247395* Rózsado mbi 2 szobás, fszt.-i minőségi la­kás höszigetelt házban eladó 5,6 M Ft-ért. 06-20-448-7777--------- -----------------------------------------------------------*250486* Pé cs-rózsadombi, 72 nm-es, erkélyes, felújított, X/X. emeleti panellakás eladó. I. ár: 7,9 M Ft. Ing. Iroda: 72/479-661, 06-70/212-5683 Siklóson 3 szoba étkezős, felújított téglala­kás eladó. 30/463-4093 •245987* Keszü újtelepén, ill. Pécs-Rózsadomb fejlődő családi házas környezetében 70-80%-os készültségü, modern családi házak, 450-770 nm-es területeken eladók. I.ár: 21,5 M Ft, 23,5 M Ft, 28,5 M Ft. Ing. Iroda: 72/479-661, 06-70/212-5683 Pécs, Mecsek-nyugaton, Mandulás-köz 23- ban 40 nm-es, bővíthető, tégla hétvégi ház, 995 nm-es, összközmüves, panorámás tel­ken, kocsibeállóval eladó. I. ár: 12,5 M Ft. Tel.: 30/378-3481 *249040* Pécs-belvárosában főútvonalon igényes családi ház eladó. I. ár: 25 M Ft. Érd.: 20/9739-410 *252260* BÉREL-KIAP Pécs, Fejér 1. u.-ban 400 nm-es épület üz­letnek, egyéb célra kiadó. 06-30/2982- 595 *246282* Pécs, Király u. 53-ban 67 nm-es üzlethelyi­ség bérbe adó. Tel: 06-20/931-4139 *247387* Szigeti úton 120 nm-es, összkomfortos iro­da, zárt parkolóval kiadó. 20/461-5405 •249020* s Balatonfenyvesi nyaraló kiadó. 72/440- 090 *219566* Pécsett a vásárcsarnoknál 50 nm-es, üres üzlet augusztus 1-től kiadó. 20/9464-229 •252229* ALBÉRLETET KÍNÁL Egyetemtől 5 percre 1,5 szobás lakás diá­koknak hosszabb távra kiadó. Érd.: m. idő­ben: 333-539,06/30/9468-174 . *247309* Ha a Dunántúli Naplóban feladott apróhirdetésében irányárat is megjelöl, úgy hirdetését ingyen megjelentetjük a Tempóban is! Szentlőrincen kertes, téglás társasházban 2,5 szobás lakás garázzsal eladó. I. ár: 6 M Ft. 06/30/455-6460, Horváth. ___________________________________________________*245884* Pécs-uránvárosi, két különbejáratú, tető­téri téglalakás (70 + 30 nm-es) eladó. I. ár: 12,5 M Ft. (csak együtt!) Ing. Iroda: 72/479-661, 06-70/212-5683 Uránvárosban zöldövezeti, 54 nm-es, fszt.-i igényes panel eladó. Ár: 7 M Ft. 20/461- 5405 *249019* 9. em.-i, 1,5 sz. lakás eladó v. elcserélhető fszt.-i v. első emeletire. 20-437-0948 *250667* Pécsett a történelmi belvárosban 85 nm-es 3 szobás, gázfűtéses, telefonos, fszt.-i, új téglalakás saját udvarral + garázzsal eladó. 19,8 M Ft + 2,5 M Ft. Tel: 336-523, 315- 497, 06-30/4911-177 _________INGATLAN_________ Cs urgó-dűlő 4-ben telek eladó. 211-684 *251122* 8 Felsőmakárban 1600 nm-es telek kis házzal eladó. Tel.: 30/464-2426 ___________________________________________________*247132* Or fun, téliesített, 3 éves, kétszintes, két tera­szos, 110 nm-es, rendezett környezetű nyara­lóépület, 770 nm területen eladó. I.ár: 15 M Ft. Ing. Iroda: 72/479-661, 06-70/212-5683 a Ibafán osztatlan közösben erdőrész el­adó. Tel.: 30/464-2426 *247132* Kisbudméri ház, 2 szoba nappalis, gázfűté­ses eladó. Ár: 1,8 M Ft. 72/371-988 •244017* Külföldi befektetők részére eladó ingatla­nokat keresünk! 06/1-210-4904, 210- 4673. ___________________________________________________‘246064* Pé cs-donátusi, kúria szerű, kétgenerációs családi ház, 900 nm panorámás területen el­adó. I. ár: 32 M Ft. Ing. Iroda: 72/479-661, 06-70/212-5683 Laskó u. 120 nm-es, 2 generációs, gázfűté­ses cs. ház garázzsal eladó. 12 M Ft. 20/377-5223 •252186* Pécs, Vilmos utcában 90 nm-es házrész dupla garázzsal, zárt udvarral eladó. Ár: 15,9 M Ft. Érd.: 06/20-9569-522 *249307* Pécsen a Mohácsi u. 328 nm-es, ipari cél­ra is alkalmas épület eladó 25 M Ft. 30/2541-477 *251057* a Pécsett, az Uránváros feletti belterüle­ten az Alsőmakár-dűlőben 918 nm ingatlan - rajta 44 nm-es, tetőtér-beépítéses új épülettel - eladó. Ár: 15 M Ft. Érd.: este 72/312-740 •249030* Pécs-belvárosában 1,5 szobás, bútorozott lakás kiadó. Érd.: 30/9694-554 •247353* ADÁSVÉTEL ANTIK ZSOLNAY! 1948 előtti váza, kaspó, figura - ezekből gyűjtemény is - vétele! Jókai u. 4. Tel.: 210- 450 *241417* a Automata mosógép eladó. 440-090 *235586* Bontásból jó állapotú ablakok, ajtók, kis­méretű tégla, vasúti sínek, beton áthidalók eladók. T.: 06/30-403-4631 •246029* Kemény tűzifa 800 Ft/q megrendelhető szállítással. Tel: 72/371-988 •244017* Kiskocka bála lucerna széna 350 Ft/db, ré­ti széna 250 Ft/db, szalma 150 Ft/db el­adó. Pécs, Pellérdi út 52. Tel: 72/254-076 *249037* a Lakossági gázpalack töltve eladó. 254- 128 •249182* a Parkettaakció! Bükk 1400 Ft/nm, tölgy 1600 Ft/nm, szegélyléc 100 Ft/frp. Barcs, 82/460-049- *179531* Porotherm 38-as tégla eladó. 30/340- 8517 *247400* ÉH 45 gázkazán eladó. 30/9367-117 _________ÁLLAT_________ a V álasztási malac eladó. Tel: 72/424- 441-------+— *203131* 16 db malac eladó. 72/456-078 GÉPJÁRMŰ Ml DAC accumulatori Olasz design - Csúcsminőség Bevezető áron 2AH-220 AH-ig 2 év garancia INDÍTÁS ■ INDULATOK NÉLKÜL Termékünk választásánál használt, rossz akkumulátorát 1000 Ft-os áron számítjuk be. •204356* BATTERY KFT. Pécs, Komlói u. 229. Tel.: 72/239-690 Nyitva: H-P: 7-17-ig Szó: 7-12-ig Akciói Kipufogók és lengéscsillapítók ked­vezményes áron Japán, koreai és Ny-euró- pai autókhoz. Szeifer Autó, Pécs, Hungária út 24. Tel: 511-933 *220112* Trabant kombit, 4 üteműt jó állapotút ven­nék. 72/496-226, 72/496-160 ♦251550* SZOLGÁLTATÓHÁZ REDŐNY - RELUXA - HARIWONIKAAJTÚ- Szalagfíiggöny - Napellenző - Szúnyogháló - Hevederzár készítése és javítása 20—30% kedvezménnyel, garanciával. Reluxa és szalagfíiggöny trópusi fából. Tel.: 72/437-946 *7* KONTÉNERRENDELÉS 1—3—4—5—6—7—8—10 m3 » 72/440-584, 30/99-77-990 PINTÉR KONTÉNER KFT. 15 t nagy markológép és Z t mlnlbagger Bartyik Róbert: Vállalom: - Víz-gáz-áram- csatorna-alap-pince Mobil: és egyéb gépi 06-30/92-99-529 földmunkák elvégzését! AKCIÓ! MINIREDŐNY, RELUXA, HARMONIKAAJTÓ, HEVEDERZÁR, nagy színválasztékú SZALAGFÜGGÚNYÖK, SZÚNYOGHÁLÓK ÉS KŐNYÖKKAR0S NAPELLENZŐK * megrendelhetők akár 12 havi részletre is. BUD4I REDŐNY KFT. 7694 Hosszúhetény, Iskola u. 40. Tel/lax: (72) 490-349, (30) 92-92-225 KÖLTÖZTETÉS REDŐNYAKCIÓ! Fémből-, fából-, műanyagból • Szalagfíiggöny 2200 Ft/nm-töl • Szúnyogháló 2800 Ft/nm-tó'l • Redőny 3500 Ft/nm-tó'l • Árnyika 18 500 Fl-tól valamint reluxa, harmónikaajtó, napellenző, ponyvacsere. Kamatmentes részlet. Kérjen árajánlatot, megtudja, ki dolgozik a legolcsóbban! Tel.: 72/259-781 *236167* EGYEDI KERÍTÉS-, KAPU-, (gépi, kézi mozgatás) KORLÁTKÉSZÍTÉS LAKATOS és KOVÁCSOLTVAS munkák 72/332-686,30/260-22-80 Vajta kárpitosműhelyben Űj BÚTOROK KÉSZÍTÉSE epedarugóval. • Stil- és egyéb bútorok szakszerű javítása, felújítása • Ajtókárpitozás PÉCS, /VIÄKl/\ U. 11. Tel./fax: 72/321-474 KÜTÖK ÉS MÁS HÁZTARTÁSI GÉKK GYORS JAVÍTÁSA 370-380 V. 30/9574-026 Szekszárdi KÖLTÖZTETÉS, SZÁLLÍTÁS Tel.: 72/241-741, 30/901-3722 333-316 ÁRUSZÁLLÍTÁS költöztetés, billents, darus, mullikár, konténerszállítás *211553* Villánykövesdi téglagyár kisméretű tégla: l.o. 29,50 Ft II. 0. 22 Ft III. 0. 20 Ft B-30-as tégla: 1. 0. 82 Ft B-30-as (kubik): 6300 Ft/raklap Kettősméretű tégla: 1. 0. 55 Ft Tel.: 06-30/245-9930 ‘251551* BARANYA TEHERTAXI Tel. 727448-848, 06/30/2260-427, 30/3960-224 Árufuvarozás, konténerek, daruzás, költöztetés, lomtalanítás, gépi földmunka, multicar. Gépivakolás, homlokzat hőszigetelés. Tel.: 30/9939-637 *245959* Ingatlanát megvásároljuk vagy külföldre közvetítjük. 30/268-9688 *243099* UTAZÁS 12 t -ás, BSS pótkocsi eladó újszerű álla­potban. I. ár: 700 E Ft. Érd.: 30/485-9142 *249045* VEGYES AKCIÓS ÁRON! Napellenző, redőny, szalagfüggöny, szú­nyogháló. Pécs, Somogyi B. u. 7., 72/331- 767 *246485* Épületlakatos szerkezetek, kovácsoltvas kerítések, rácsok készítése, gépjármű laprugók felújítása. P-Sprint Kft. Pécs, Basamalom u. 16. Tel: 72/310-498 Nyaralás Hajdúszoboszlón! Zöldövezetben kedvező áron szoba kiadó. Tel. 06-30/488- 0630. *249948* __________GÉPEK__________ PF T-G4-es vakológépek eladók, bérbe adók. Tel.: 30-216-5571 *245967* _______PÉNZPIAC_______ Hit elügyintézés, tanácsadás - gyorsan, szakszerűen. 72/222-885, 20/464-1186 Pécs, Forrás Üzletház II. em. Pannon -Safe Kft. *221590* HASZONGÉPJÁRMŰ *247314* Üvegezés mindenfajta üveggel, töréspótlás, biztosítási kárrendezés. P-Sprint Kft. Pécs, Sasamalom u. 16. Tel: 72/312-950 *247314* SZOLGÁLTATÁS Fürdőkádak újrazománcozása! 06/70- 223-8864 *251554* Mazda 2200-as, 6 személyes, 3 éves teher­autó eladó. Tel: 30/216-5571 *245963* Hirdetését feladhatja az 505-067-es telefonon is, *

Next

/
Thumbnails
Contents