Új Dunántúli Napló, 2002. július (13. évfolyam, 177-207. szám)

2002-07-10 / 186. szám

2002. Július 10., szerda B A R A N Y A I TÜKÖR 5. OLDAL Régiók: vita a határokról Az uniós források mértéke függhet a „választóvonalaktól” Mintegy fél tucat tervet ismernek a po­litikusok a Dél-dunántúli Régió hatá­rainak esetleges átrajzolását illetően, ennek egyik változata Zala megye egy részének ide-, míg Somogy megye Ba- laton-parti sávjának elcsatolását tar­talmazza. Pécs-Kaposvár-Zalaegerszeg Információink szerint a záros határidőn belül az Országgyűlés napirendjére ke­rülő területfejlesztési törvény módosí­tásához kapcsolódóan nem kizárt, hogy a jelenlegi régióhatárokat is átszabják a törvényalkotók. A legnagyobb közigazgatási egysé­gek határainak újrarajzolása nem pusz­tán technikai jellegű módosítást jelent az ott élők számára, hanem attól az adott térségekbe áramló támogatások mértéke is függhet. Az Unió ugyanis a tagállamok régióit az ott megtermelt GDP (egy főre eső nemzeti jövedelem) alapján sorolja osztályokba, amelyek alapján aztán az euromilliók is érkez­hetnek. Ebből a szempontból tehát ép­pen az a kívánatos a megyék számára, hogy minél hátrányosabb helyzetben érkezzenek meg az egyesült Európába. A Dél-Dunántúlon ezzel kapcsolat­ban több lehetséges variáció is lehet a politikusok tarsolyában, azonban egy­előre hivatalosan egyikről sem állítják, hogy üdvözítő megoldás. A Dunántúli Napló úgy tudja, körükben a legnép­szerűbb terv (lásd térképünket) a kö­vetkező: A Dél-dunántúli Régióhoz csatlakozna Zala megye Nagykanizsá­tól délre eső része, ugyanakkor So­mogy megye Balaton-parti sávja a min­den szempontból önálló Balaton Régió­hoz kerülne. Egy másik ötlet szerint Somogy me­gye egy része átkerülhetne Zalához, eb­ben az esetben viszont Zala nem csatla­kozna a Pécs vezette régióhoz. Gyakorlatilag mindkét terv feltételezi a megyehatárok megváltoztatását is. Szakértők ezzel kapcsolatban figyel­meztetnek: óriási hiba lenne kiengedni a szellemet a palackból, mert ebben az esetben tömegessé válhatnak az ilyen igények, elég csak Szigetvárra gondol­ni, amelyet sokan látnának szívesen So­mogy kebelében. Kékes Ferenc, a Baranya Megyei Ön- kormányzat elnöke korábban úgy fogal­mazott, hogy tudomása szerint konkrét tervek nincsenek napirenden, Gyenesei István, Somogy első embere legalább hat tervről tud. Koltai Tamás, Tolna me­gyei elnök szerint néhány elgondolás támogatható, ő azonban részle­tekbe nem bocsátkozott. Rostovits László, a zalai önkor­mányzat területfejlesztési bizott­ságának elnöke diplomatikusan annyit közölt, szerinte az Unió feltételeit a jelenlegi megyerend­szer is kielégíti, így szerinte azzal a döntéssel is le lehetne zárni a vitát, hogy minden egyes megye önálló régió legyen. Tóth József, a Pécsi Tudo­mányegyetem rektora, aki eb­ben a témában több cikket, ta­nulmányt is publikált, leszögez­te, szerinte az biztos, hogy régi­ókat nem lehet pusztán közigaz­gatási egységekből szervezni. Pálné Kovács Ilona, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia Pécsi Regionális Kutatási Központjának igazgatója arra figyelmez­tet, semmi esetre sem szabad napi politi­kai szempontoknak alárendelni a régió­határok ügyét. Már csak azért sem, mert korántsem biztos, hogy mindig változat­lan marad az Unió elosztási szisztémája. _____________________________________________MÁTÉ BALÁZS AZ EGYIK LEHETSÉGES RÉGIÓFELOSZTÁS Forrás: Dunántúli Napló A terv szerinti új régióhatárok’ Hírek GÖRCSÖNYDOBOKÁN a falu­ház vizesedő falánál végeztek a feltárással, rövidesen a szigetelést kezdik a szakemberek. Az állag- megóváshoz megyei támogatást kapott a település. (i) SÁTORHELYEN idén eddig négy összközműves házhelyet adott in­gyen az építem szándékozó csalá­doknak az önkormányzat, és vár­hatóan további kettőre tartanak igényt a faluba letelepedni vá­gyók. Három telek tulajdonosa a kivitelezést is megkezdte. (i) A MAGYAREGREGYI óvodába a nyári szünet idején bevezetik a gázt, így télen az eddiginél korszerűbb fűtési megoldásra térhetnek át. A gyerekeket új bú­torral is meglepik, melyre 450 ezer forint pályázati támogatást nyertek. (kz) MAGYARSZÉKEN a 66-os út belterületi szakaszain néhol csak az egyik sávban közlekedhetnek az arra haladó járművek a gázbe­ruházás munkálatai miatt. Az említett útszakaszokon jelzőlám­pa irányítja a forgalmat, ezért se­bességkorlátozás van érvényben. Gyorssegély Szigetvár Húszmillió forintos gyorssegélyhez jutott a városi kórház. A Baranya Megyei Területfejlesztési Tanács a Belügyminisztériumtól kért a vis maior központi tartalékkeretből tíz baranyai településnek összesen 67,2 millió forintot. A napokban a minisztérium önkormányzati gaz­dasági főosztályától megérkezett a válasz. Egyedül a szigetváriak let­tek kedvezményezettek, s kapják meg a kórház épülete tartószerke­a kórháznak zetében felfedezett, életveszélyt je­lentő hiba elhárítására kért 20 mil­lió forintos támogatást. A Területfejlesztési Tanács so­ron kívüli ülésen dönt a támogatás átutalásáról, hogy azt minél előbb felhasználhassa az önkormányzat. Az ugyancsak vis maior alapra pá­lyázó többi kilenc baranyai telepü­lés azért nem kapta meg a kért ösz- szeget, mert a bírálók szerint fej­lesztési feladatokra szánták, ilyene­ket pedig ebből a forrásból nem le- het támogatni.______________ila. Negyedszer is expo Komló Idén is a Komlói Napok ren­dezvénysorozatába illeszke­dik a Komlóért Expo 2002. Sok visszatérő kiállító jelezte részvételi szándékát, de lesz­nek új bemutatkozók is. Három napon át, augusztus 30-tól szeptember 1-jéig kereshetik fel a vásárlátogatók a Városi Sportcsar­nokban és az Eszperantó téren fel­állított pavilonokat, ahol termelő, kereskedő és szolgáltató cégek mutatják be kínálatukat.- Az elmúlt évhez hasonlóan most is körülbelül 60-70 kiállító­ra számítunk - tájékoztatta la­punkat Ferenczy Tamás, a Fair- Expo Kft. ügyvezető igazgatója. - A sokszínűség jegyében pavilont foglaltak a helyi közüzemi cégek, valamint a rendőrkapitányság és tűzoltóság is. Valószínűleg nép­szerűek lesznek az árusítással is foglalkozó kiállítók, az utazási irodák és a pénzintézetek is. A rendezvény kísérőprogram­jainak két színpad ad helyet. A sportcsarnok­ban bonyolít­ják le a szép­ségversenyt és a vetélkedőket, a szabadtéri pódiumon pe­dig nemzetisé­gi néptánc­bemutatók, könnyűzenei rendezvények szórakoztatják a vásárlátogatókat. A térre kitele­pül egy vendéglátó egység is, ételben, italban nem lesz hiány. A vásár második napján 10-15 óráig a Komlói Véradó Állomás véradásra várja a közönséget a sportcsarnokban. BŰN-KRIMI-REND PÉCSETT ápolják a múlt heti balatonszentgyörgyi lengyel busztra­gédia váltósofőrjét. A lélegeztetőgépen tartott férfit kedden szállítot­ták a Pécsi Tudományegyetem Intenzív Terápiás Intézetébe, ahol korszerű diagnosztikai feltételek mellett fáradoznak a megmen­tésén. HARKÁNY és Kovácshida között az egyik vasúti átjáróban egy­előre ismeretlen tettesek hétfőn elloptak négy andráskeresztet, feltehetően azért, hogy a fémet értékesítsék. A rendőrség a köz­úti közlekedés biztonságának veszélyeztetése miatt indított eljá­rást. (mb) PÉCSETT, a Ferencesek utcájában hétfőn egy fiatalkorú biciklis el­ütött egy nyolcvankét éves asszonyt. A gyalogos nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett. (mb) KOMLÓN még szombaton történt egy súlyos közlekedési baleset, amelynek során egy autó áttért a menetiránnyal ellentétes oldalra, és ott ütközött egy szabályosan haladó járművel. A karambolnak súlyos és könnyű sérültjei is voltak, azonban már halálos áldoza­ta is van: a vétlen járműben utazó egyik személy tegnap a kórház­ban elhunyt. • (mb) PÉCSETT keddre virradó éjszaka az Ifjúság úton ismeretlenek fel­törték az újságospavilont, ahonnan mintegy százezer forint érték­ben dohányárut vittek el. ________________________________________________________Bül Al koholhiány a patikákban Több mint egy hónapja leállt a gyógyszerkönyvi minőségű al­kohol nagykereskedelmi forgalmazása Magyarországon. A pa­tikák igen nehéz helyzetbe kerültek így, hiszen a továbbiak­ban csak a véges készleteikre hagyatkozhatnak. Baranyai körkép Mint ismeretes, a Vám- és Pénzügy- őrség Országos Parancsnoksága visszavonta az egyik gyógyszer- gyártó cég jövedékiadó-mentessé- get biztosító keretengedélyét. Jelen­leg emiatt nem tudnak a patikák egyik nagykereskedelmi vállalatnál sem - sokfajta gyógyszer készítésé­re alkalmas, nagy tisztaságú, 96 százalékos - finomszeszt vásárolni.- Nem rendelkezünk készletek­kel gyógyszer minőségű alkoholból és egyelőre a fenti ügytől függetle­nül mi sem tudjuk beszerezni a ké­szítményt - tájékoztatta lapunkat az egyik legnagyobb dél-dunántúli gyógyszer-nagykereskedelmi cég vezérigazgatója. - így teljes mérték­ben magukra vannak utalva azok a baranyai patikák is, amelyek tőlünk rendelnek. Csak reménykedhetünk, hogy az ügy mielőbb rendeződik. Orvosi finomszesszel kezelik többek között az újszülöttek köl­dökcsonkját és a felfekvésekből származó sebeket is. Több mint öt­ven féle gyógykészítmény előállítá­sához nélkülözhetetlen az alkohol, hiszen gyulladáscsökkentő és kü­lönböző bőrgyógyászati orvossá­gok egyik alapanyagáról van szó. Az alkohol hiányából eredő probléma az idő múlásával csak fo­kozódik, hiszen a gyógyszertárak készletei már csak néhány hétre, van, ahol csak napokra elegendőek. Megkeresésünkre több patikus is elmondta, hogy ha az államigazga­tási szervek nem találnak sürgősen megoldást, a hiány miatt rövidesen nem tudják ellátni a betegeket. Több gyógyszerész szerint tartha­tatlan ez az állapot. Simon Zoltán, a VPOP jövedéki főosztályának igazgatóhelyettese kérdéseinkre nem kívánt válaszol­ni, mondván már nem foglalkozik az üggyel.____________korb z. SZALÁNTÁN elkezdődött az óvoda bővítése és az általános is­kola felújítása. Az óvoda tetőte­rét 5 millió forintból építik be. Az iskola régi épületszámya is megújul, ezt 1,5 millió forintból gazdálkodjék ki. A kivitelezést helyi vállalkozók végzik, az ön- kormányzat alkalmazottai és a szülők társadalmi munkában dolgoznak. A felújítást a tanév­kezdésig fejezik be. (w) SZEDERKÉNYBEN elkészültek a nyomjai templomhoz vezető út két méteres szélesítésével a me­gyei közútkezelő kht. szakembe­rei. Ugyancsak befejeződött a pincesorhoz vivő út burkolása is. A két munka együttesen mintegy másfél millió forintba került, amit a község saját kasszájából I fizetett ki. imbi Késik, de nem áll a fürdőfejlesztés SlKONDA Látványos fejleménye egyelőre nincs, de a háttérben zajlanak a sikondai fürdőfejlesz­tés előkészítő munkálatai. A nagyberuhá­zást csak a garanciális feltételek teljes körű biztosítása után kezdik meg. A sikondai strandfürdőn zajlik az élet, már ami a für­dővendégek fogadását, kiszolgálását illeti. Egyelőre nem indult meg azonban a tervezett fürdőfejlesztési program.- A szükséges önrész, illetőleg a pályázat útján el­nyert állami támogatás szerződés szintjén rendelke­zésre áll, jelenleg a zökkenőmentes finanszírozáshoz szükséges banki ügyleteket bonyolítjuk - tájékoztatta lapunkat a halasztás okáról Völgyesi József, a Sikonda Kft. igazgatója, a beruházás fő koordinátora. Ez utóbbiakkal kapcsolatban néhány ponton mó­dosultak a garanciális feltételek, amelyek teljesítése további feladatokat jelent a beruházó számára. Völ­gyesi József hangsúlyozta, meggyőződése, hogy a bankok részéről felmerülő új garanciális igények nem veszélyeztetik a projekt megvalósulását, és módosíta­ni sem kell az eredeti elképzeléseken. A nagyértékű beruházást azonban csak akkor akarják elindítani, amikor a megvalósulására minden anyagi feltétel adott lesz. Mint lapunkban már olvashatták, a teljes projekt költségvetése 1,366 milliárd forint, amelyből 628 mil­lió forintnyi a Széchenyi-terv keretében elnyert állami támogatás (lásd keretes írásunkat). A fürdő- és szállo­dakomplexum felépítése a tervek szerint 10 hónapot vesz majd igénybe, tehát, ha a közeli hetekben meg­indul a beruházás, úgy az új létesítmény még a jövő év első félévében kulcsra kész állapotba kerülhet. A projekt szempontjából figyelemre méltó határidő a 2003. július 30., ugyanis a költségvetési szerződés szerint eddig az időpontig kell megvalósulnia az utó­finanszírozással támogatott beruházásnak. Miközben a program előkészületei zajlanak, a strand némileg csökkentett kapacitással, maxi­mum napi 500 vendég fogadásával működik. Mi­után a teljes ingatlan háromnegyede - így az egy­kori gyerekmedence is - előkészítés alatt álló épí­tési terület, jelenleg csak a nagymedence vize csa­logatja a fürdőzőket. (Háttér: www.dunantulinaplo.hu) __________ ______________________________________________ K. E. Je lenleg csak a nagymedence működik a sikondai strandon fotó, müller andrea Elapadtak a források? Bóka István fideszes országgyűlési képviselő a Parlament tegnapi ülésén a kérdések sorá­ban arról érdeklődött, hogy a Széchenyi-terv turisztikai pályázatainak eddig folyamatos elbí­rálását miért függeszti fel a nyári időszakban a Miniszterelnöki Hivatal (MeH). Értetlenségé­nek adott hangot a szerinte szakmailag megalapozatlan döntés miatt, hiszen - mint mondta - a forrás rendelkezésre áll. Kiss Elemér, a MeH-et vezető miniszter erre reagálva megle­pőnek és felháborítónak nevezte, hogy az előző kormány a 28 milliárd forintos éves turiszti­kai keretösszegből 36,1 milliárd forintra vállalt kötelezettséget. Hozzátette: a kormány a kö­vetkező ülésein határozza meg, milyen eszközöket lehet mozgósítani a legjobb pályázatok finanszírozására. > ► f

Next

/
Thumbnails
Contents