Új Dunántúli Napló, 2002. július (13. évfolyam, 177-207. szám)
2002-07-08 / 184. szám
6. OLDAL PÉCSBAGOTA 2002. Július 8., hétfő 1 ||| BEMUTATKOZIK Pécsbagota a borúton Közmunkával oldják meg a falu szépítését Csendes, nyugodt kis falu, az utóbbi időben soha semmivel sem hívta fel magára a figyelmet. Éli a maga megszokott életét, s bár az utóbbi időben kis zavar volt a munkahelyek körül, azért a legtöbben megtalálták a megélhetési forrást. A különleges, egyedi zamatú boraival akar csatlakozni a Villány-siklósi Borúthoz. Kinek hiányzik a falu? A kérdés költőinek is tűnhet, ám ha megkérdeznénk száz baranyai honpolgárt, nagy valószínűséggel azt sem tudnák, hol terül el ez a falu. Ha pusztán a logikai úton próbálnánk megközelíteni a település jövőjét, akkor a jelenlegi állapot és tendencia alapján nem sok lehetőséget következtetnénk a falu jövőjét illetően. Ám más a tudomány, és más a falu lakóinak véleménye. Mert aki itt született vagy itt eresztett gyökeret, itt élnek rokonai, barátai, az nem szívesen költözik el innen. Az utóbbi időben nullszaldós volt a vándorlás, vagyis annyian jöttek, mint ahá- nyan eltávoztak a településről. Ez persze nem téveszti meg a falu vezetőit, mert érzik, ha nem tudnak látványosságot teremteni, vagy esetleg a tájra jellemző, külső emberek számára is különleges élményt szolgáltatni, hát akkor kudarcba torkollik elképzelésük.- Nézze, ez a település meglehetősen zárt közösséget takar - mondja a polgármester, Bozsányi János, aki egyben a település postása is. - Meglehetősen távol állunk a nagyforgalmi utaktól, belterjes fejlesztésre pedig nemigen van lehetőségünk. A rendszerváltás időszakát úgy éltük meg, hogy a faluban a közszolgáltatások közül csak a villany volt adottság, minden egyéb hiányzott az ellátásból. Mindenekelőtt a vezetékes, és egyben az egészséges ivóvíz bevezetését említi a legfontosabbnak a falu első embere. Éppen ezért a 90-es évek elején vízműtársulást alakítottak, pályázBozsányi János polgármester tak központi forrásra, meg is kapták, így azután velényi kűt létrehozásával három falunak kiépítették az egészséges ivóvizet szolgáltató hálózatot. Persze ez a lakosságnak is pénzbe került, ám egy emberként kiálltak a bevezetés mellett, úgyhogy nem jelentett különösebb gondot a csövek lefektetése. Az ötvenezer forintos befizetést a legtöbben hitelből fedezték, tízéves lejáratra.- Aztán következett az utak, járdák felújítása - folytatja a polgármester -, körülbelül négy év alatt valamennyi elkészült. A falugondnoki pályázatra is minden évben jelentkeznek, ám nemigen veszik figyelembe aktivitásukat, hiszen mind ez ideig visszaadták javaslatukat. A villanynál is új megoldást kellett kialakítani, a gerincvezeték lefektetése is sokba került. Ki kellett cserélni lámpatesteket, 15 kandelábert azonnal kifizettük, mert nem akartunk adósságot.- Nincs sok bevételünk - mondja a polgármester -, a telek-, valamint a kommunális adóból messze nem jön össze annyi pénz, amennyire szükségünk lenne a normális működéshez és a fejlesztéshez. Éppen ezért minden lehetőséget megragadunk annak érdekében, hogy a falu fejlődése biztosított legyen. A település környékén lévő „hegyeken” (Kishegy, Nagyhegy, Várhegy, Lukahegy, Gömböchegy) például az éves építményadó 2000 forint, ebben benne van a szemétszállítás is, a hulladékot Szentlőrincre szállítják. De hogy ne érezze úgy az itt tulajdonnal rendelkező adófizető polgár, hogy pénzéért nem kap semmit, néhány évvel ezelőtt kiépítettük az elektromos hálózatot. A területkiegyenlítési pályázatból nyertünk erre 3,5 millió forintot, az önkormányzat is hozzájárult, no meg természetesen a terület birtokosai is „beszálltak” a fejlesztési költségekbe. Csonkamindszent "^"PtcsJ Bicsérd x_. , J ' M>. I Kes^ö Szabadszeritfórály 2óko Királyegyháza Aranymadár* ; i Gerde a •, GyM Velény* PÉCSBAGOTA Regenye [.Gyöngyfa Bak? Görcsöny S2Ske A gáz bevezetése is szóba került, ám a lakosság nagy többsége nem vállalta az ezzel járó anyagi terheket, úgyhogy erről lemondtunk. Az itt élő emberek már kiépítették a központi fűtésüket, szénnel, fával fűtenek, nem akarták megfizetni a több mint 100 ezer forintos gázcsőfektetési hozzájárulást. És egyébként a jövőt tekintve arra számítanak, hogy részesei lesznek a siklósi borúinak, hiszen itt igen jó minőségű, ámde mennyiségben kevés bort termelnek a gazdák. A FALU TÖRTÉNELME Ősidők óta lakott hely, ahol Körös (Kewreus) patak és a környező erdők, legelők biztosították az életteret. A patak a mai Pécsszabolcs területéről induló, mai nevén Pécsi-víz medrében folyt. A honfoglalás idején Botond törzse szállta meg. A mai temetőtől északra kora bronzkori települést és temetőt tártak fel a régészek (az úgynevezett „zóki kultúra” része). 1262- ben Bagata, 1447-ben Bagotha nevű nemesek tulajdona volt. A törökhódoltság előtt a Bagothay családé, 1539-ben Istvánffy Pál kapta meg a települést János királytól. 1664-ben teljesen elpusztul, a költő és hadvezér Zrinyi Miklós égette fel az eszéki híd lerombolása után. A második világháború után, a tanácsrendszer idején végzett központosítás során közös igazgatási szervezetet hoznak létre Szabadszentkirály központtal. Az akkori társult községek szoros kapcsolata az 1990-es választások óta a közös körjegyzőségben maradt meg. Tiszta falu J ! V8.AGHÁB0RÚ ílVILÁGHÁBORÚ ^ | ! HM mm EMLÉKÉBE HALOITAfNAK EMLÉKÉBE j A világháborúkban elesetteknek emlékművet állítottak A település két utcából áll, ezen ötven ház található. A portalanított utak 80 százalékos arányán próbáltak évekkel ezelőtt javítani a Pécsbagotát Velénnyel összekötő út aszfaltozásával, ez azonban forráshiány miatt eddig nem valósult meg. Pedig a helybeliek szerint erre nagy szükség lenne, hiszen a szomszédos községek távolsága közúton 6 kilométerről 1,5 kilométerre csökkenne. A falu képe egy rendezett, kis számú lakosság által gondozott, csinos községet mutat. A belterületi utak, járdák 1995-ben kerültek felújításra, állaguk megóvására gondot fordítanak. Az árkokat folyamatosan tisztítják, erre igénybe veszik a közmunkásokat. A temetőt is közcélú munkát végző emberekkel tették rendbe. A falu közös fenntartóként vesz részt a Szabadszentkirályon .működő óvoda és a 8 osztályos általános iskola működtetésében. A művelődési házban alkalmanként bálokat és rendezvényeket tartanak, kulturális szervezet nem működik a településen. Az időskorúak közül néhányan a szabadszentkirályi nyugdíjasklub tagjai, az ottani rendezvényeken, klubdélutánokon vesznek részt. A katolikus vallású magyar faluban a roma etnikum és más nemzetiségiek jelenléte nem számottevő, éppen ezért nem is hoztak létre kisebbségi önkormányzatot. A lakosság többsége képzett, szakmával rendelkező emberek lakják ezt a községet. Az egészségügyi ellátást Szabadszentkirály községgel közösen oldják meg. Á háziorvos és a védőnő rendszeresen tart a faluban ügyeletet, de gyógyszer és a fogorvos miatt már át kell menni Szentkirályra. ___________■ A f öldeket bérbe adták Készül a rendezési terv A játszóteret két éven keresztül társadalmi munkával építették, 2000-ben adták át A történelem során végig a mező- gazdaság volt a falu életének meghatározója. Az egykori Szabadszentkirályi Béke Mgtsz tulajdonát képező földbirtokok a vagyonfelosztás • után magántulajdonba kerültek, többségét a termelőszövetkezet (ma már részvénytársaság) bérli. Ipari tevékenységet senki sem folytat, egyéni vállalkozásként csak a kocsma és a* vegyesbolt működik, az épületet az önkormányzattól bérlik. A község tavaly 13 millió forintból gazdálkodott, az idén 13,5 millió forint áll rendelkezésükre. Évek óta forráshiányosak, vagyis több a kiadásuk, mint a bevételük, „önhiki” pályázaton nyert pénzekkel pótolják a hiányzó összegeket. Az idén is beadták kérelmüket, a bizottság 2,178 millió forintot ítélt meg számukra. Természetesen ez nem lesz elég a hiányok pótlására, éppen ezért megpróbálnak takarékoskodni. Az iskolás gyermekek ellátására sokat költenek. Az bejárás ingyenes, a bérleteket, valamint a menza költségeinek felét az önkormányzat fedezi. Évente egyszer beiskolázási segélyt adnak a közép- és felsőfokú iskolába járóknak, tavaly ez 10 ezer forint volt. Bekapcsolódtak a Bursa Hungarica akcióba, egy főiskolásnak 8 ezer forintot utalnak át havonta. ■ A község gazdái A polgármester Bozsányi János (45 éves, postás), alpolgármester Filipovics József (35, vállalkozó). A testület tagjai: Végh Miklós (48, nyugdíjas) és Hánik Zoltánná (47, adminisztrátor). A körjegyző dr. Bunna Gyuláné. PÉCSBAGOTA LAK0SSÄGSZÄMA 16S| Falunap Gunarason Tavaly rendezték meg először a borversenyt, igen nagy sikerrel. A hegyvidéki kisgazdaságok, hobbitelkek általában szőlőültetvények, a tulajdonosok rendkívül büszkék az itt előállított nemes nedűre. A megmérettetés mind ez ideig hiányzott, bár a gazdák régóta szerették volna elérni, hogy minősítsék az általuk előállított bort. A tavalyi versenyen 45 mintát értékelt a bírálóbizottság, döntésük értelmében 8 bort minősítettek aranyéremmel. Falunapot nem tartanak - legalábbis a településen. Az önkormányzat viszont minden évben kirándulást szervez valamelyik közeli fürdőhelyre, ezen minden jelentkező ingyenesen vehet részt. Az idén Gunarasra mennek. ■ pécsbagota. dunantulinaplo. hu Az oldal apécsbagotai önkormányzat és a Baranya Megyei Közgyűlés támogatásával készült. Oldalszerkesztő: Békéssy Gábor Mint a legtöbb településen, itt is meghatározták elképzelésüket, hogyan is nézzen ki falu az elkövetkező években. Vagyis készül a település rendezési terve, az önkormányzat már nagy vonalakban döntött a tervezetben foglaltakról. Kétségtelen, a falu nincs kiemelt helyzetben, nem várható, hogy a vállalkozók majd egymásnak adják a kilincset, csakhogy Pécsbagotán fektessék be pénzüket. Ettől függetlenül a helyi önkormányzat meghatározta az elképzelését, mit is szeretne kialakítani a faluban az elkövetkező időszakban. Az itt lakók többsége a szomszédos Szabadszentkirályon dolgozik, ez a helyzet még hosszú időn keresztül fennmarad. Éppen ezért gondoskodni kell a közlekedésről, hogy a Volán-járatok akkor és olyan jdöben érjenek a faluba, hogy a munkába járók pontosan elérjék a munkakezdést. A település vezetői megpróbálják idecsalogatni a vállalkozókat. Persze ez nem megy máról holnapra, hiszen a potenciális befektetők az olcsó lehetőséget keresik, viszont az ajánlatban egy bizonyos szint alá nemigen lehet menni, hiszen akkor a terület tulajdonosa, nevezetesen az önkormányzat veszteséget könyvelhet el. A rendezési tervben ugyan kijelölték az ipari övezet helyét, az itt lévő területek árát, vagy bérleti díját is hamarosan megállapítják. A területekre máris vannak érdeklődők, bár nem nagy számban, de a külföldi befektetők is jelentkeztek. Természetesen amíg nem készült el a rendezési terv, addig konkrét befektetésekről sem tárgyalhatnak, ámde az érdeklődés biztató, azt jelzi, hogy a hazai és külföldi vállalkozók is fantáziát látnak a pécs- abagotai ipari övezetben. A rendezési terv elkészítésére is nyertek pályázati pénzeket. ■ A falu katolikus temploma * I < * Az utcákon szépen karbantartott házak sorakoznak