Új Dunántúli Napló, 2002. június (13. évfolyam, 147-176. szám)

2002-06-18 / 164. szám

16. OLDAL SPORT 2002. Június 18., kedd 1 es —am Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. Tekézőbúcsú a Szuperligától A tekézők számára is véget ért a bajnoki szezon. A Pécsi Teke SE két szuperligás gárdája közül a férfiaké kiesett az NB I-be, a nők a nyolcból a 7. helyen éppen bentmaradtak. PÉCS A szezon eleji bajnoki átszervezés már előrevetítette baljós árnyékát, ugyanis a 11 fős férfimezőnyből négy gárdát ítélt a szövetség kiesés­re a Szuperliga erősítését célzó át­szervezés jegyében. Ahogy Barka Ildikó, a sportkör alelnöke fogal­maz, miután már félidőben lát­szott, hogy nem megy a bentmara- dás, igencsak kedveszegetten tudta le a tavaszt a társaság. Tovább gyengítette őket Koncsecskó Miklós visszavonulása. A sportvezető ugyanakkor kiemeli a játékosedző, Berta Sándor teljesítményét, aki vé­gig erőn fölül igyekezett tartani a lel­ket a csapatban. Az új sorozatban az NB I-ben in­dul a PTSE, ám még nem tudni, a nyugati vagy a keleti csoportban. A versenybizottság ugyanis utóbbiba sorolta őket, ám az országos teke­térkép alapján ez lényegesen több utazással járna, így kérték az átsorolásu­kat. A csapatot különben a ma­radó tapasztalt tekézők mellett pár saját nevelé­sű fiatallal akar­ják megerősíteni: e sorból Simon Gyula, Hegedűs Mátyás és Sáska Gyula neve kívánkozilcaz élre. A klub hölgycsapata a nyolccsa­patos Szuperliga 7. helyén végzett, így jövőre is ugyanitt játszhat. Ná­luk sem érkezőkről, sem távozókról nem tudnak egyelőre beszámolni. A legjobb egyéni eredménnyel kö­zülük a pár héttel ezelőtti vb-n is helytálló Rubinszky Rita büszkél­kedhet, aki az országos rangsorban 432,1 fás bajnoki átlagteljesítmény­nyel a 10. helyen tanyázik - ugyan­itt Barka Ildikó 431-gyel a 12. A PTSE emellett is sokat tesz a sportág népszerűsítéséért: a tavaly kiírt amatőr megyebajnokság oly­annyira sikeresnek bizonyult, hogy az ősszel már két osztályt kell indí­taniuk (jelentkezéseket még elfo­gadnak a 72-503-115-ös vagy az 503-472-es faxon, ill az 503-297-es telefonon), esetleg a túl könnyű amatőrszabályokon is szigoríta­nak egy kicsit. A tekézők az őszi rajtig szin- tentartó edzéseket végeznek, közben pedig saját maguk igye­keznek felújítani újmecsekaljai pályájuk műanyag burkolatát. sz. zs. A strandon úszott el a meccs (?) Vasárnap ismét nem jelent meg a Szászvár labda­rúgó-csapata soros megyebajnoki mérkőzésén. Ám miközben legutóbb a megyei szövetségnek „üzent” annak nemtetsző határozata miatt az el­nökség a távolmaradással, most a klubelnök maga sem érti, miért nem jelentek meg játékosaik. Szászvár Immár másodszor nem utazott el a Szászvár bajnoki meccsre, ám Dunai Péter sportköri elnöknek már a hangjából kicsendül, hogy ennél is nagyobb a baj a csapat háza táján. A távolmaradás okáról készséggel, de csak azt mondja, nem érti. Három sérültjük mellett ugyanis két labdarúgójuk pénteken jelentette be, hogy inkább államvizsgájára készül a hét végén, egy szolgá­latban volt a munkahelyén, háromról pedig azóta sincs híre, hallomásból tudja, hogy az orfűi strandon látták egyiküket... Ahogy fogalmaz, ilyen hozzáállást koráb­ban nem tapasztalt a pályák környékén. Amilyen lelke­sedéssel állnak ugyanis a futballhoz a sportkör és a község vezetői, olyannyira érdektelennek tűnnek ma­guk a labdarúgók. A miértre a héten személyes beszél­getések során igyekeznek fényt deríteni. Ugyanitt kör­vonalazódhat majd a folytatás is. Felvetődött, hogy a környező településekről igazoljanak játékosokat, ám a tárgyalásokat keresztülhúzhatja a túl szoros nevezési határidő. A visszalépést ugyanakkor a rendkívül letar­gikus hangulat ellenére csak azért nem fontolgatják, mert annak leginkább az utánpótlás látná kárát. Bár a fegyelmi bizottság csak szerdán ül össze az újabb távolmaradása miatt, biztosnak látszik, hogy a 3 bajnoki pontot 3-0-lás gólkülönbséggel a Hidas javára írják, ugyanakkor a Szászvárt ismételten 3 büntető­ponttal sújtják. A Baranya Megyei Labdarúgószövet­ségtől származó információnk szerint azt a csapatot le­het kizárni a bajnokságból, amely négyszer nem áll ki. Mivel a szászváriak csak kétszer nem léptek pályára, így nem fenyegeti őket e veszély. Az persze más kér­dés, hogy papíron így is kiestek a megyei I. osztályból, bár lehet, hogy mégis bentmaradnak, ugyanis úgy tud­juk, az I. B első három helyezettje nem vállalja a fel­jutást, ez pedig megmenthetné a Szászvárt. Feltéve, ha újra vállalná az ottani indulást. De nem automatikusan maradna bent, arról a megyei szövetség elnöksége dönt június 28. után, amikor lezárultak a nevezések. Az érdekelt csapatoknak a héten küldik ki a szövetségből a levelet, amelyben az áll: nyilatkozzanak, hol akarnak indulni. __ __ _______________________ H. L, SZ. ZS. Új csapattal bővült a PMFC Pécs-Komló-Harkány A női futballisták után újabb szakosztállyal bővült a PMFC: Komlóról az NB I-es te­remlabdarúgó-csapat költö­zött be Pécsre, s lett része a mecsekaljai klubnak. A PMFC-nél már jó ideje új műkö­dési koncepción dolgoznak, amely­nek egyik része éppen az lenne, hogy egy .komplex, minél több önálló labdarúgó-szakosztályból ál­ló egyesületet építsenek fel. A női futballisták már tavaly otthonra lel­tek a piros-feketéknél, s a legutóbbi elnökségi ülés döntése alapján a komlói NB I-es teremlabdarúgók tették át székhelyüket Pécsre. A váltás és a költözés okairól Orosz László, a komlóiak szakosz­tályelnöke annyit mondott, hogy a PMFC nevével talán könnyebben el tudják ismertetni a sportágat, ko­molyabban veszik majd a csapatot. Az új szakosztály külön kasszával működik tovább, az edzéseket a pécsi Lauber Dezső sportcsarnok­ban, valamint a Stadion utcai csar­nokban tartják, a mérkőzésekre az előbbi létesítményben kerül sor. A Komlóról Pécsre költöző teremlab­darúgók Harkányból is erősítettek, a Baranya Hotel Dream Team ügy­vezetője, Kővári Päer is átszegődött hozzájuk, technikai igazgató lett. A következő szezonnal kapcso- latban’Orosz László megjegyezte, hogy az ellenfelek erősítései miatt nehezebb bajnokságra számíta­nak, mint idén. Az NB I-es bent- maradást kiharcoló játékosaikat to­vábbra is szeretnék együtt tartani, ám - lépést tartva a többiekkel - ők is meg akarják erősíteni keretüket. A további tervekről még annyit árult el, hogy a férfiak mellett egy női teremlabdarúgó-csapat beindí­tásán is dolgoznak, amely szintén a PMFC szakosztályaként működne. K. MAYER A. Megtelik a sportcsarnok TRIATLONOS NŐK AZ ÉLEN. A Gyűjtsd a kilométert!-akció részeként 75-en álltak rajthoz vasárnap a Melitta SE által rendezett Potyka-ke- rékpárversenyen. A baranyaiak dobogós eredményei. Fiú 12-14 év, 35 km: 3. Ortmann Zoltán (Pécsi Belvárosi Ált. Isk.) 1.00.52. Nők, 35 km: 1. Inhoff Anita (Proform Triatlon Klub Pécs) 57,11, 2. Mihályi Krisztina (Proform Triatlon Klub Pécs) 1.00.52. Férfi 16-45 év, 55 km: 3. Ottó József (Postás Matáv SE) 1.11.25. Férfiak, 40-50 év, 55 km: 1. Lóki Zoltán (Cornix Pécs) 1.25.14, 2. Thész Gábor (Fitboys Pécs) 1.25.14, 50 év feletti férfiak, 55 km: 1. Sturm Ernő (Fitboys Pécs) 1.25.17, 3. Bacsó Gyula (Fitboys Pécs) \3\.\9.(szz) ____________________fotó;tóth l. Péc s A 2001/2002-es bajnoki szezon­ban Pécsett a Lauber Dezső sportcsarnokban három NB-s egyesületnek kellett osztozkod­ni a helyen és időponton. A MiZo-Pécsi VSK női kosarasai mellett a Diacell-Pécsi KK férfi kézi- sei és a PVSK-Panthers férfi kosara­sai tartották itt edzéseiket (csapa­tonként heti 10 órában) és mérkő­zéseiket. Ősztől az élvvonalba jutott női kézisek, a PEAC-Pikker is ha­sonló feltételeket remélhet az ön- kormányzat csütörtökön esedékes döntése alapján, míg a PMFC te­remfutballistái a hétfő esti mérkőzé­sek mellett hetente egy edzésidő­pontot szeretnének. Lábadi Imre, a Városi Sportléte sítmények igazgatója szerint főleg a délutáni időpontok körüli egyezke dések okozhatnak feszültségeket a szakosztályok között, hiszen dél­előtt a diákok és a nem profi sporté lók elfoglaltságai miatt nehéz érdé mi szakmai munkát végezni. Ezt azonban eddig is megoldották a csapatok, remélhetőleg nem lesz ez másként az idén sem, igazán ér­demben a bajnoki kiírások ismere tében lehet majd dönteni, hiszen a világversenyek miatt a kosarasok később kezdenek, míg a kézisek- nek a kora ősz lehet sokkal sűrűbb. A Lauber Dezső sportcsarnok­nak bevételeinek egy bizonyos szá­zalékát saját erőből kell biztosítania, ezt többnyire egyéb rendezvények­kel - koncertek, szalagavatók, kiállí­tások - szerzik. Sok, főleg szombat, vasárnap délelőtti időpontot foglal­nak le a különböző diákolimpiái és utánpótlás sportrendezvények. Egy órára a csarnok önköltsége nyolc­ezer forint, a piaci alapú bérleti díj ennél értelemszerűen magasabb. A tervek szerint a teremfocisták hétfőn esténként, a férfi kézisek pénteken este, a férfi kosarasok szombaton este, a női kosarasok va­sárnap este játszanék hazai bajnoki mérkőzéseiket. A női kézisek vagy a férfiakkal játszanának kettős mécseseket, vagy szombat kora dél- után lépnének pályára. ______m.z. ©H usqvarna ^mcculloch Partner Fűkaszák 36*700 Ft-to fűnyírógépek, sövénnyírók és egyéb kerti gépek, kéziszerszámok nagy választékban! Márkakereskedés és Szerviz Pécs, Lánc u. 8. Tel.: 72/324-604 Pécs, Lánc u. 2. Tel.: 72/222-635 Nyitva: H-P: 8-16 óráig Párosban jutott a legtovább Mohács * 1 A Mohácsi TE 13 versenyzője állt asztalhoz az asztaliteniszezők ifjú­sági világfesztiválján, Tiszaújvá- rosban, amelyre 45 országból (többek között Kínából, Indiából, Ausztráliából, Chiléből) érkeztek résztvevők. A nyílt versenyen a mohácsiak közül Erdélyi Szabolcs a válogatottban szerepelt, csapat­ban, egyéniben és párosban is összemérte tudását az ellenfelek­kel, a többi klubtársa az MTE szí­neiben indult. A háromtagú magyar B-váloga- tott tagjaként, amelynek edzője édesapja, Erdélyi Endre volt, előbb a litvánok elleni győzelemnek örülhetett, majd a románoktól el­szenvedett vereség a búcsút jelen­tette. Egyéniben a selejtezőtábláról még továbbjutott, ám egy román versenyzőtől kikapott és kiesett. A legjobb eredményt párosban érte el Erdélyi Szabolcs, ahol a buda­pesti Kaiser Jánossal a négy közé jutásért játszhattak, ám a későbbi győztes kínaiaktól szoros mérkő­zésen 3-2-es vereséget szenvedtek.- Szabolcs nem szerepelt iga­zán jól, iskolai elfoglaltságai miatt ugyanis a kelleténél kevesebbet edzett, ráadásul a mezőny is rend­kívül erős volt - mondta Erdélyi Endre. - Kaiser Jánossal összeszo­kott párost alkotnak, még csak el­sőéves ifik, így ebben a számban még sok kiváló eredményt érhet­nek el. A mohácsiaktól Minorics Dal­ma a vigaszversenyben ért el első helyezést. K. M. A. Labdarúgó megyei II. osztály, 26. forduló Czibulka-csoport: Merenye - Orfű 1- 3, Drávafok - Kétújfalu 4-0, Gödre - Szigetvári TK 1-1, Endrőc - Bükkösd 3-0, Nagydobsza - Bako­nya 12-2, Szabadszentkirály - Baksa 2- 3, Kishárságy - Vajszló 1-4. A 23. fordulóban játszott Baksa - Gödre (1-2) találkozót jogosulatlan szereplés miatt megóvták a hazaiak, és 3-0-lal megkapták a mérkőzést. A Vajszló és a Nagydobsza feljutott a megyei I. B-be, az Endrőc, a Gödre és Czibulka-csoport a Bakonya kiesett a megyei III. osz­tályba. Tamási-csoport: Geresdlak - Olasz 3-5, Sátorhely - Iippó 2-0, Ivándárda - Szajk 4-3, Gyód - Gör- csönydoboka ICH), Szalánta-LDSZ - Kökény 04, Kozármisleny II. - Ba­barc 5-1, Görcsöny - Pogány 1-3. A Kökény és a Pogány feljutott a megye I. B-be, a Görcsönydoboka és az Ivándárda kiesett a megyei III. osztályba. ________________m.z. Tam ási-csoport 1. Vajszló 26 20 2 4 68-20 62 1. Pogány 26 20 3 3 89 29 63 A A-gel jelölt írásaink fizetett hirdetések. A Dunántúli Napló bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak 2. Nagydobsza 26 18 1 7 71-38 55 2. Kökény 26 20 2 4 80 16 62 a Dunántúli Naplóra hivatkozva lehet. Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya 3. Orfű 26 16 5 5 55-23 53 3. K.misleny II. 26 17 3 6 71 43 54 megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül törté­4. Baksa 26 16 4 6 77-42 52 4. Babarc 26 15 5 6 .55 35 50 nik. Előfizethető minden naptári évvégéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügy­5. Drávafok 26 14 6 6 53-38 48 5. Gyód 26 13 3 10 63 40 42 nökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 6. Kishárságy 26 14 5 7 71-50 47 6. Lippó 26 11 8 7 29 24 41 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2002. január 1-jétől egy hónapra 1295 forint, negyed évre 3885 forint, 7. Bükkösd 26 14 4 8 57-32 46 7. Görcsöny 26 10 9 7 55 55 39 fél évre 7770 forint, egy évre 15 540 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon 8. Szigetvári TK 26 10 4 12 58-62 34 8. Szajk 26 11 2 13 46 50 35 és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásá­9. Sz.sz.király 26 8 5 13 56-62 29 9. Sátorhely 26 9 6 11 41 46 33 val hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Bu­10. Kétújfalu 26 7 4 15 33-56 25 10. Geresdlak 26 8 7 11 38 53 31 dapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő 11, Merenye 26 7 4 15 37-66 25 11. Olasz 26 7 4 15 53 62 25 Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmű­12. Endrőc 26 6 2 18 35-51 20 12. Szalánta-LDSZ26 5 6 15 38 71 21 két. Az újság a PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült és a MATESZ által auditált. 13. Gödre 26 3 4 19 35-93 13 13. Ivándárda 26 2 4 20 32 85 10 ISSN 0865-9133 14. Bakonya 26 3 3 20 38-111 12 14. G.doboka 26 1 4 21 31 ­112 7 • Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA Felelős szerkesztők: NIMMERFROH FERENC, SCHNEIDER GÁBOR Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8. 7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-345. Kiadói telefax: 72-505-017. Terjesztés: BERECZKI PÉTER. Telefon: 72-505-008. Fax: 72-505-016 Hirdetés: NAGY GYÖNGYI. Telefon: 72-505-060. Fax: 72-505-068 Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE

Next

/
Thumbnails
Contents