Új Dunántúli Napló, 2002. május (13. évfolyam, 118-146. szám)
2002-05-18 / 134. szám
2. OLDAL VILÁG TÜKÖR 2002. Május 18., szombat ________Hírek________ AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK különböző forrásokból 500 ezer dollárt, azaz 134 millió forintot adományoz a magyar-amerikai egészségügyi együttműködés mélyítésére - jelentette be Laura Bush, az amerikai elnök felesége pénteken Budapesten az Onkológiai Intézetben tett látogatásakor. MTI KOVÁCS LÁSZLÓ, az MSZP elnöke, leendő külügyminiszter Robin Cook, az Európai Szociáldemokrata Párt (SPE) elnöke és osztrák szociáldemokrata politikusok társaságában mutatta be pénteken Bécsben az európai szocialisták Víziók Európáért című évkönyvét, mti A SZLOVÁK miniszterelnök azt szeretné, ha a Visegrádi Csoport és a Benelux-államok kormányfőinek május 24-én és 25-én Trencsényben sorra kerülő találkozóján Magyarországot már az új kormány megalakításával megbízott Medgyessy Péter képviselné. Mikulás Dzurinda kijelentette: bár Orbán Viktor nyilatkozatai feszültséget keltettek a Visegrádi Csoportban, személyesen bízik abban, hogy Csehország, Magyarország, Lengyel- ország és Szlovákia együttműködése folytatódni fog. mti A MAGYAR tudományosságról és a kárpátaljai magyar nyelvű felsőoktatásról kezdett pénteken kétnapos tanácskozást a Munkács melletti hegyi üdülőhelyen, Beregváron a Magyar Professzorok Világtanácsa (MPV). A négy éve alakult és a világ 22 országában tevékenykedő szervezetnek 600 magyar - köztük 20 kárpátaljai - professzor a tagja, mti KÓRHÁZBA vitték pénteken Bülent Ecevit török miniszter- elnököt bordatörés és a lábán talált érszűkület miatt. Szóvivője közölte, hogy a kormányfő elhalasztja jövő hét végére tervezett pakisztáni és afganisztáni útját, és csak későbbi időpontban kerülhet sor szíriai és indiai vezető politikusok május végére kitűzött törökországi látogatására iS. MTI NAGY EREJŰ pokolgépet találtak egy gépkocsiban a dagesztá- ni Kaszpijszk városában, ahol múlt csütörtökön 42 ember vesztette életét egy bomba- merényletben. A jármű csomagtartójában egy ugyanolyan szerkezetű és erejű pokolgép lapult, mint amilyet május 9-én a második világháborús győzelem évfordulója tiszteletére rendezett parádén robbantottak fel ismeretlen elkövetők. A kaszpjszki rendőrség szóvivője elmondta, hogy a gépkocsi vezetőjét őrizetbe vették, az autót pedig lefoglalták, mti NÉMETORSZÁG pénteken visszaadott Oroszországnak hét olyan festményt, amelyet a második világháború idején a megszálló náci csapatok hurcoltak el. mti * JAVIER SOLANA arra figyel meztette a belgrádi és a podgori- cai politikai vezetést, hogy Jugoszlávia csak a szerb-monteneg- rói kapcsolatokat átalakító belgrádi megállapodás gyors és hatékony végrehajtásával kerülhet közelebb Európához. Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője arra sarkallja Szerbiát és Montenegrót, hogy késedelem nélkül hajtsák végre a március 14-én aláírt belgrádi megállapodást, mti ÍRORSZÁGBAN pénteken megtartották a parlamenti képviselőválasztásokat. A 70 ezer négyzetkilométer területű, de csupán 3,6 millió lakosú országban a választáson a képviselőház 166 mandátumának sorsa dől el. mti Döntést sürget a főparancsnok Ellentétek az Európai Unió és a NATO között Politikusok és katonák egyaránt szeretnék, ha tisztázódnának a NATO és az Európai Unió közötti félreértések. Joseph Ralston, az atlanti védelmi tömörülés európai fő- parancsnoka reméli, hogy sikerül előbbre lépni a két szervezet együttműködésében. Brüsszel A Die Welt című német napilap szerint a súrlódásokat az okozza, hogy nem születtek meg a Washington által hiányolt politikai döntések. Az Egyesült Államok jó ideje szorgalmazza, hogy földrészünk vállaljon nagyobb szere- ' pet a macedóniai és koszovói válságkezelésben. Amerikai szakértők szerint „reguláris” európai haderőt is be kellene vetni béke- fenntartó feladatokra, miközben EU-katonaság még csak papíron létezik. A tengerentúlon ugyanakkor előszeretettel hangoztatják, hogy ha lesznek is EU-parancsnokság alatt álló katonák, működésükhöz meg kell oldani a történelmi eredetű görög-török vitákat, mert csak így használhatják EU- parancsnokok a NATO informatikai bázisát. „Világos megállapodásra van szükség az együttműködés szerkezetéről, csak akkor foghat hozzá a két fél konkrét bevetések tervezéséhez. El kell kerülnünk, hogy hajnali háromkor arról civódjunk, ki vezényel egy-egy akciót” - fogalmazott ingerülten Ralston tábornok. Nem mindegy a számára, mi lesz a diplomáciai alkuk eredménye: a franciák szándéka győz-e (az tudniillik, hogy a NATO-EU- kapcsolatok lehetőleg csak alkalmiak legyenek), vagy a brit-hol- land-német hármasé, amely tartós megállapodásra törekszik. „Világos feltételeket kell teremteni a bevetéshez. A NATO ezt tette, s ezért volt sikeres a Balkánon” - fűzte hozzá. A Brüsszeltől mintegy 60 kiloSolana és Robertson: az EU és a NATO 1999 decemberében egyeztetett először FOTÓ: EUROPRESS/EPj MENNYIT KÖLTENEK AZ EURÓPAI NATO-TAGOK? Ország Védelmi kiadás 1999-ben az 1998-as GDP-hez viszonyítva (millió dollár) (százalék) Belgium 4386 1,5 Csehország 1175 2,1 Dánia 3223 1,6 Franciaország 46792 2,8 Görögország 6543 4,8 Hollandia 7851 1,8 Izland 0 0 Luxemburg 177 0,8 Lengyelország 3144 2,1 Magyarország 715 1,3 Nagy-Britannia 31 810 2,7 Norvégia 3650 2,3 Németország 39543 1,5 Olaszország 23 458 2,0 Portugália 2685 2,2 Spanyolország 8675 1,4 Törökország 9588 4,4 méterre fekvő shapei NATO-főpa- rancsnokságon elsősorban az amerikaiak hivatkoznak erre a sikerre, amikor lehetőséget látnak az eredetileg 60 ezres, az ENSZ döntései alapján Boszniában működő SFOR-haderő 10-12 ezerre való csökkentésére; úgy, hogy közben munkába álljon a csaknem ezerfős - magyarokból is álló - európai rendőrség is. Koszovóban pedig az eredeti 50 ezerről 30 ezerre csökkentenék a „NATO-színekben” állomásozó KFOR amerikai létszámát: de ez szorosan kötődik ahhoz, hogy Macedóniában mekkora szerep jutna a jövőben az európaiaknak. Akikre (köztük Magyarországra) USA-Uletékesek azért is panaszkodnak, mert bruttó nemzeti összterméküknek átlagosan kevesebb mint két százalékát költik védelmi célokra, míg Washington a saját jelenlegi három százalékát is növeli 2003-tól. kocsis tamás Tűzpárbaj a Közel-Keleten Izrael - Palesztina Lövöldözés robbant ki péntek hajnalban Dzsenínben és a közeli palesztin menekülttáborban, amikor izraeli páncélosok hatoltak be a térségbe harci helikopterek támogatásával. A terroristák után kutató izraeli alakulatok mintegy negyven palesztin személyt vettek őrizetbe. A hadsereg kijárási tilalmat rendelt el a palesztin autonómia fennhatósága alá tartozó városban. A páncélosok reggelre elhagyták a menekülttábort, a várost azonban nem. Izraeli katonai egységek hatoltak be péntekre virradóra egy Rámalláh melletti településre is. Az izraeli katonák világító rakétákat lőttek fel, hogy segítsék a járműveik mozgását el-Birehben, s palesztin biztonsági források szerint egy ember életét vesztette a Rámalláh melletti településen vívott tűzharcban. Lesből tüzelő ismeretlenek megöltek pénteken egy izraeli arab nőt a ciszjordániai Túl-Karm közelében. Az izraeli hatóságok valószínűnek tartják, hogy palesztin merénylők áldozata lett. A nő izraeli rendszámú gépkocsijával Túl-Karm közelében haladt egy úton, amikor tüzet nyitottak rá. Tűzpárbajban meghalt egy palesztin fiatalember a Gáza-övezet Dugit nevű zsidó településén. A településre behatolni próbáló palesztin férfi az izraeli hadsereg újabb közlése szerint géppisztollyal és kézigránáttal volt felfegyverezve. A 21 esztendős, „militáns palesztinnak” nevezett férfi a településnél létesített biztonsági kerítésen keresztül hatolt be Dugitba. _________________■ Bi n Laden mégis él? Mohammed Omar móllá, az afganisztáni tálibok vezetője egy vezető pánarab lapnak adott interjúban kijelentette: Oszama bin Laden él, és az afganisztáni háború nem ért véget. Dubai A mollával készült beszélgetést az as-Sark al-Avszat című napilap dubai kiadása közölte: a tálib vezető válaszait egyik tanácsadója tolmácsolta. Nem tudni azonban, hogy az, interjú mikor készült, és friss képet sem közöltek Omarról, csupán annyit írtak, hogy valahol az afganisztáni hegyekben rejtőzik. „A háború tüze el fogja érni a Fehér Fiázat, az igazságtalanság és a zsarnokság székhelyét. Az Egyesült Államok minden ok nélkül háborút indított az iszlám és a muzulmánok ellen, és biztos vagyok a győzelmünkben” - mondta Omar móllá. Egyúttal felszólította a palesztinokat, hogy „türelmesen folytassák szent háborújukat isten ellenségeivel szemben”. Tegnap egyébként tíz ember vesztette életét a kelet-afganisztáni Hoszt tartományban azt követően, hogy egy amerikai repülőgép péntekre virradóra bombázott egy települést. A támadás a tartományi fővárostól mintegy harminc kilométerre északra fekvő faluban történt. Az esetnek számos súlyos sebesültje is van, így a halálos áldozatok száma növekedhet. A faluban éppen esküvőt tartottak, a lakodalom résztvevői fegyvereikből a mulatság közben a levegőbe lőttek, amit egy arra járőröző helikopter ellenséges tűznek vélt. Később egy repülőgép is érkezett, amely több órán keresztül bombázta a térséget. A koalíciós erők ezer katonáját pénteken Kelet-Afga- nisztánba vezényelték, hogy felvegyék a harcot „egy jelentős ellenséges erővel”, amely a hegyekben rejtőzik. A brit védelmi minisztérium közlése szerint újabb húsz, Afganisztánban szolgáló brit katonát ért el egy titokzatos fertőzés, így már 38-ra nőtt a betegek száma. Az újabb betegek ugyanolyan tüneteket produkáltak különböző súlyossággal, mint a korábbi érintettek: hányással, hasmenéssel, étvágytalansággal küszködnek. Az egyik katona állapota igen súlyos, őt hamarosan hazaszállítják. Az orvosok egyelőre nem tudják, mi okozhatta a bélhurutra emlékeztető betegséget. LENGYEL JÁNOS Ünneptelen élet Megpróbáltunk ünnep nélkül élni; mára kiderült: lehetetlen. A hétköznapok folytonossága embertelenné teszi az embert. Kell egy pillanat, egy perc, egy nap, amikor megállunk, s megpihenünk, feltöltődünk és regenerálódunk. Kell az ünnep. A rendszerváltozás elünneptelenedéssé lett. A régi ünnepeket tartani avítt szokásnak bizonyult, újak pedig nehezen születtek. Közösségek bomlottak föl, családok jutottak tévútra - ünnep híján. Mert kell az ünnep. Ünnepelni az összetartozást, az egymásrautaltságot, a bensőséget - mindent, ami emberi. Az ünnep a legbensőségesebb megemlékezés. Még akkor is, ha időnként a kívántnál is nagyobb áldozatokat kell hozni érte. Megéri. Nincs közösség ünnep nélkül. Az ember egyedül képtelen arra, hogy ünnepeljen. Az ünnep alapvető igény, lélekkel átitatott tett. Időmérő, mérföldkő és a mindennapokat tagozó. A hétköznapok és az ünnepek, a munka és a pihenés, a profán és a szent váltakozása jelent élhető életet. Igazi ünnepek születésére vágyom. Egyszerű alkalmakra. Olyanra például, amikor bárki bármilyen feszélyezettség és mesterkéltség nélkül jól érezheti, vállalhatja önmagát. Amikor nem látszatból örül, amikor a mosoly is igazi. Az összetartozás nem a külvilágnak szóló üzenet. Ha pusztán az érdek visz az ünnepre, kár elindulni. Az ünnep nem a nagy becsapások színtere, hanem a legbensőbb igény. Ezért van az, hogy ünnepelni csak igazi közösségekben lehet. S ezért egyre kevesebb az igaz ünnepünk. Pedig szükség volna rá. Az ünnep emberi, megfogan, születik, fejlődik és tovatűnik, átadja helyét az újnak. Mert újnak lenni kell. Néhány percnyi esélynek e rohanó világban, amelyben együtt él az ember önmagával és társaival, amikor helye van az újnak és a réginek, amikor nyíltan és őszintén tudunk örülni egymásnak, sikereinknek. Nem az igény szűnt meg; az igénytelenség szült ünneptelensé- get. Egy embertelenül rohanó világot. Csak egyetlen pillanatra álljunk meg, adjunk esélyt az ünnep születésének. Maradjunk emberek! EGYETÉRTEK: 06-90-330-303 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330404 ___________________ÁLLÁSPONT_____________________ BE RKI IMRE A csapat Lassan teljessé válik a május 27-én pályára lépő Medgyessy- féle csapat. A leendő kormányban megismertünk néhány új arcot, és felismertünk rég nem látott, már-már elfelejtett fizimiskát. Az összeállítást olvasva kinek ilyen, kinek olyan véleménye lehet. Talán biztatóbb lenne, ha több volna a fiatal, új és friss szellemű csapattag. Ugyanakkor az élettapasztalatra, a bölcsességre is szükség van. Nem lenne helyes eleve kritikával és fenntartással fogadni azt a csapatot, amelyik még el sem kezdett játszani. Tételezzük fel, hogy a legkiválóbbak kerülnek pozícióba, és teljes erővel azért dolgoznak, hogy a csapat játéka nekünk is tetsszen. Naivitás azt gondolni, hogy a válogatás sima ügy: egyetértésben, csendben zajlik. Nem titok, hogy éles viták kísérték a kormánynévsor alakulását. Eltérő csoportérdekek, és a vak is látja, olykor egyéni ambíciók, törtető szellem - talán még személyes összefonódások, haverságok is - közrejátszottak. A nagy versengésben ott vannak a szerencse fiai, akiket soha nem lehet leírni: minden szituációban talpra esnek, mint a macska, és ha ölbe teszik a kezüket, akkor is alájuk tolják a bársonyszéket. Ott vannak a vezetésre termettek, akiket még kirobbantani sem lehet örökös szerepükből. Nincsenek viszont ott a szerencsétlen flótások, akikről mindenki tudja, hogy okosak és alkalmasak, de adottságuknál fogva minden jóból kimaradnak. Ugyanakkor az sem tagadható, hogy a csapatban többen már kipróbált és bevált emberek, akiknek személye biztosíték a jó színvonalra. Szintúgy naivitás azt gondolni, hogy a gyengeségek csak az egyik vagy csak a másik pártra jellemzőek. Emberi tényezők ezek; párt- és politikasemlegesek. Várjuk őket bizalommal és reménnyel! EGYETÉRTEK: 06-90-330422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90430423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430as telefonszámon meghallgathatja. A hívás díja: 180 Ft+áía/perc+kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. Schröder hajpere A kancellár nem jogerősen nem ionizál Egyelőre nem jogerősen pert vesztett a ddp német hírügynökség, amely ellen a német kancellár nyújtott be keresetet személyiségi jogainak megsértése miatt. Hamburg A tartományi bíróság elsőfokú ítéletében pénteken kimondta: Gerhard Schröder hajszíne eredeti, tehát a kancellár se nem festi, se nem tonizálja magát. A hírügynökség tehát hamisan állította ennek ellenkezőjét, amelyért most 250 ezer euró bánatpénzt kell fizetnie, s a jövőben tartózkodnia kell a hasonló kijelentésektől. A ddp Schröder arculattervezőjének, Sabine Schwind von Engel- stánt idézte, miszerint a kancellár „meggyőző erejének jót tenne, ha őszülő hajszálait nem ionizálná”. S bár egy nappal később Schröder kérésére helyreigazítás formájában cáfolatot közöltek, a politikus ezzel nem elégedett meg. Ezt az álláspontot osztotta a bíróság is, mert a helyreigazítás megfogalmazása szerencsétlenre sikeredett: az ugyanis kizárólag a kancellár szemszögéből helyezte új megvilágításba a kormányfői fejet, miközben az alapvető állítást nem vonta vissza. A bíró, Andreas Buske az ítélet indoklásában kifejtette: a felek között nem a tonizálásról magáról folyik a vita, csupán arról, hogy a ddp nem ellenőrizte kellőképpen az információt. Mindenesetre a hírügynökség jogásza fellebbezett, s a második tárgyalásra talán tárgyi bizonyítékkal is megpróbál előrukkolni. igyulayi