Új Dunántúli Napló, 2002. május (13. évfolyam, 118-146. szám)
2002-05-08 / 124. szám
2002. Május 8., szerda HÁZ A I 3. OLDAL TŰKOR Szociális javaslatok Javaslatcsomagot állított össze a kormány tegnapi ülésén bizonyos szociális juttatások emeléséről. A gyed, a kiegészítő családi pótlék, illetve a 13. havi nyugdíj összegéről szóló előterjesztést már az új MSZPrSZDSZ kormány nyújtja be a parlamentnek. A kabinet tegnap elfogadta a kiegészítő családi pótlék 4200 forintról 8400 forintra emelését, a gyed időtartamának 3 évre történő felemelését, illetve ez utóbbi juttatás 90000 forintos felső határát. A miniszterek egyetértettek abban is, hogy egy gyermek után 1 millió, kettő után 2 millió, három után 3 millió forint adómentes jövedelmet lehet figyelembe venni, továbbá hogy a nyugdíjasoknak 13. havi juttatás járjon. Minderről Harrach. Péter szociális és családügyi miniszter számolt be a szokásos szóvivői tájékoztatón. Mint mondta, azért nem terjesztik a javaslatokat a parlament elé, hogy az új kormány tiszta lappal kezdhessen a munkához, s a most összeállított szociális csomagot a saját képére formálhassa. Várni azonban nem lehetett a javaslatokkal, hiszen például a .13. havi nyugdíj novemberi kifizetése érdekében az apparátusnak azonnal munkához kell látnia. TAKÁCS MARIANN LADIKKAL INDULNAK a fiatalok a szemétgyűjtésre a Tiszán. A magukat tájsebésznek nevezők legközelebb a Dráván folytatják útjukat. fotó:p.m. Agykutató az MTA élén __________Budapest Vi zi E. Szilvesztert választotta elnökének a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlése. A biológus-agykutató akadémikus Hámori József korábbi kultuszminiszterrel szemben nyerte el három évre a tudós testület vezető tisztségét. Az MTA többi vezető tisztsége élén is változás történt.- Az előttem lévő három elnök társadalomtudós, történész volt, így azt hiszem, egy orvos-biológus kutató színre lépése mindenképpen változást hoz majd. - mondta az Europressnek az új elnök. - A XXL században az életminőség kérdése kiemelkedő szerepet játszik. Ennek megfelelően a kutatási irányzatok is erre a területre tolódtak el. Úgy gondolom mégis, elnökségem alatt nagyon fontos szerep hárul a társadalomtudományokra. A természettudományok hallatlan gyors fejlődése ugyanis olyan társadalmi, szociális problémákat eredményezett, amelyekre választ kell tudni adni. Ilyen a terrorizmus, de az orvosbiológia fejlődése okán az átlagéletkor megnövekedése is.- Milyen kihívásokkal kell szembenéznie a tudománynak?- Sokkal közelebb kell vinni a gazdasághoz a természettudományi kutatásokat, másrészt, a tudóstársadalomnak választ kell adnia az újonnan felmerülő társadalmi problémákra.- Az MTA elnöki tisztségét betöltve lesz-e ideje foglalkozni saját tudományterületével?- A tudományos kutatás olyan, mint egy örök szerelem, nem lehet megszakítani, de tudni kell kompromisszumokat kötni. HORVÁTH MAGDOLNA A zászlón a felirat: „Országos méretű csalás a választásokon. Új választásokat!” FOTÓ: EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY Polgári csoportok létrehozására szólított fel Orbán Viktor. A miniszterelnök azt mondta, a következő három hónapban arra van szükség, hogy százszámra alakuljanak ki ilyen csoportok, s a polgári erők helyi egységei jelentkezzenek a demokráciavonalon, mert „tudnunk kell egymásról, ha mozdulni kell, akkor egyszerre mozduljunk”. azt, hogy „soha ne add fel, soha, Budapest A választások végeredményének ismeretében tegnap késő este a budai Várban először szólalt meg a leköszönő magyar kormány miniszterelnöke, mert „találkozni kell egymással, tudni, hogy most mit tehetünk és mit kell tennünk”. A 100 ezresre becsült tömeg lelkesen köszöntötte Orbán Viktort, aki elemezte a polgári kormány elmúlt négyéves munkáját, s összegezve azt mondta: „Anyagi és lelki jólétet akartunk teremteni. A jólét családokat, gyerekeket és barátokat is jelent, nem csak kenyeret. Azt szerettük volna megmutatni, jobb a kenyér, ha van kivel megosztani. Magyarnak lenni státus, felemelő, ha becsülnek minket.” Churchillt idézve mondta: a siker sohasem végleges. És ugyancsak az angol politikusra hivatkozva soha, soha”.- A pártok versenyében a választáson a célszalagot a polgári összefogás szakította el - folytatta. - Mégis, az eleven ezüstérmes összefogott a szemfüles bronzérmessel és ők álltak fel a dobogó felső fokára. Nem az a legfontosabb, hogy ki kormányoz, hanem az, hogy ami történik javára válik- e az országnak, a nemzetnek. így folytatta: - Legyünk bizalommal, de álljunk készen. Most kell kimondani: meg fogjuk védeni, amit közösen létrehoztunk, képesek vagyunk rá. Megígérték, hogy megtartják, amit elértünk. Ellenőrizni fogjuk. Nekünk arra kell a legjobban vigyázni, ami az elmúlt négy évben megszületett. A polgári Magyarország kimondta: soha nem lehet sarokba állítani Európa legnagyobb nemzeti kisebbségét. Nem engedi meg, hogy visszacsempésszék a múzeumba a koronát; átkereszteljék a Terror Házát; külföldieknek adják el a földet; szétrombolják, amit fölépítettünk. Egy napon ugyanis minderről el kell számolni. A miniszterelnök szerint most a legfontosabb az összefogás. Április 7-én időt, teret, lehetőséget, lelkületet vesztett a polgári összefogás. Két hét után tudni lehetett, ellenfeleink alakítanak kormányt, de a polgár is összefogást nyert, mert április 7-én a polgári erők örökre megnyerték egymást. Arra a kérdésre, hogy mit kell tenni, így felelt Orbán Viktor: - Tartsuk szem előtt a mértéktartást, annyit vállaljunk, amihez elegendő erőnk van. A második fordulót megnyerte a polgári öszszefogás. Most az a feladat, hogy a következő három hónapban hozzanak létre polgári csoportokat százszámra, s azok jelentkezzenek a Fidesz demokráciavonalán, mert - tudnunk kell egymásról, ha mozdulnunk kell, együtt mozduljunk. F. TÓTH BENEDEK A PÉNZNEK MINDEGY, HOGY KÖNNYEN JÖTT-E, VAGY SEM. EGY BIZTOS: KÖNNYEN MEGY. HACSAK RÁ NEM BÍRJUK A MARADÁSRA. A Konzumbanknál úgy kötheti le a családi megtakarításokat, hogy kedvező feltételekkel vehesse ki, amikor valóban mobilizálni szeretné pénzét. Lakossági betétek*: Családi Bankszámla Visa Electron vagy Classic bankkártyával {EBKM 3,75 -7,389%), Devizabetét. KONZUMBANK Call Center: 06-40-360-360 *A részletes leírást az Üzletszabályzat és a Hirdetmény tartalmazza. Krízisotthon családoknak __________Nagyatád_________ So mogy első és az ország hetedik krízisotthonát nyitották meg tegnap Nagyatádon a krízishelyzetbe került gyermekes családok számára. A Magyar Vöröskereszt otthona 11 család számára biztosít 6-9 hónapon át szállást, hogy ezalatt rendezhessék sorsukat, megélhetésüket és családi kapcsolataikat.- A szociális és a hajléktalanellátásban való részvétel, az intézményhálózat működtetése nem új tevékenység a Vöröskeresztnél - mondta az új otthon ünnepélyes átadásán Gyékiss Emil, a szervezet főtitkárhelyettese. - A nagyatádihoz hasonló első családi átmeneti otthont 1992-ben Budapesten hoztuk létre. Jelenleg 36 egységben mintegy 60 különféle intézményt működtet a Vöröskereszt. Az igényekhez képest azonban ez még mindig kevés.- A Vöröskereszt számára minden eddiginél nehezebb feladatot jelent a működési költségek előteremtése - tette hozzá de Morzsányi Éva, a vöröskereszt főtitkára. - A költségeinknek eddig is csak mintegy harmadát fedezte a költségvetésből tavaly kapott 500 millió forint, de ez ebben az évben váratlanul 240 millió forintra csökkent. Ez számunkra azt jelenti, hogy nem ismerik kellően és nem értékelik megfelelően munkánkat és eredményeinket. ■ Ormai István Nagyatád polgármestere avatta fel az új otthont fotó: kovács tibor ADOMÁNYGYŰJTÉS ÚJ TECHNIKÁVAL A szociálisan hátrányos helyzetű, a fogyatékkal élő és a krónikus beteg gyermekek megsegítésére május 8-án, a Vöröskereszt Világnapján két hónapos adománygyűjtés kezdődik. Július 8-ig a Matáv által biztosított 1788-as adományvonal minden egyes hívója 100 forinttal járulhat hozzá a rászorultak megsegítéséhez. A karitatív akció a hátrányos helyzetű gyermekek esélyegyelőségének megteremtését, nyári táboroztatását szolgálja. A „hagyományos” finanszírozási források fokozatos megszűnése miatt a szervezetnek minden új lehetőséget meg kell ragadnia, hogy segíthesse az elesetteket. A telefonos adománygyűjtés előnye, hogy az adakozóknak nem kell hosszú bankszámlaszámot megjegyeznie és a postán sorban állnia. __________Hírek__________ DÖ NTÉS. Sem a közvetlen szavazás, sem pedig az egyenlő választójog alkotmányos elve nem sérült a 2002- es parlamenti választások során a Fidesz-MPP-MDF közös lista állítása miatt - így határozott tegnap az Alkotmány- bíróság. EUROPRESS VÉGELSZÁMOLÁS. Juhász Ferenc, az MSZP alelnöke szerint egyetlen állami szervezet sem adhat utólagos menlevelet azoknak, akiknek nevéhez a törvénytelenség gyanúja kötődik, ezért felszólította az adóhatóságot, ne asszisztáljon a Happy End Kft. és az Ezüsthajó Kft. vég- elszámolásához. MTI ÉRDEKVÉDELEM. Megalakult a Honvédszakszervezet szerződéses katonatagjait tömörítő szekciója; vezetőjének Rácz Józsefet, a szolnoki Vegyes Szállító Repülőezred katonáját választották, mti MIÉP-FELJELENTÉS. Az ORFK 15 nappal meghosszabbította a feljelentés-kiegészítés időtartamát a MIÉP-nek a parlamenti választások első fordulója kapcsán 565 rendbeli, a választás rendje elleni bűncselekmény miatt tett feljelentése ügyében, mti MANDÁTUMOK. A parlament delegációs termében csütörtökön délelőtt adják át az ország- gyűlési választásokon az úgynevezett országos listáról mandátumhoz jutott 70 képviselőnek a megbízólevelét - nyilatkozta Ficzere Lajos, az Országos Választási Bizottság elnöke tegnap. Mint mondta, a testülethez még nem érkezett meg a Fidesznek a szavazatok újraszámlálása érdekében indítandó népi kezdeményezésről szóló beadványa. A jelenleg hatályos jogszabályoknak megfelelően a szavazás után 90 nappal meg kell semmisíteni a szavazólapokat, mti BARÁTSÁGTALAN MATÁV. Az SZDSZ elkerülhetetlennek tartja, hogy az új kormány áttekintse a hírközlési törvény bevezetésének tapasztalatait, s az új európai irányelveket is figyelembe véve, a hazai fogyasztók érdekében módosítsa azt - derül ki Kovács Kálmán szabaddemokrata parlamenti képviselő közleményéből. A politikus szerint több tízezer hazai internetezőt le- hetetlenít el a Matáv Rt. döntése, amellyel július l-jétől megszünteti a Mindenkinek átalánydíjas csomagot, s azzal együtt a 150 forintos kedvezményt. MTI „CSÁBÍTÁSRA” bizonyítékokat. Pokorni Zoltán nyílt levelet intézett Kovács Lászlóhoz. Ebben megdöbbenésének és felháborodásának adott hangot egy MTI hír tartalma miatt. Amely szerint az MSZP parlamenti képviselőcsoportjának alakuló ülésén Kovács László pártelnök „arra figyelmeztette a képviselőket, hogy vannak olyan információk, amelyek szerint a Fidesz meg akar vásárolni szocialista politikusokat”. A Fidesz elnöke szerint ezt a Kovács Lászlónak tulajdonított állítást mindez idáig senki nem cáfolta, illetve nem erősítette meg. A kijelentés politikai súlyára tekintettel Pokorni arra kérte az MSZP elnökét, hogy tisztázza: tett-e ilyen kijelentést az MSZP frakcióülésén? Ha van a birtokában az MTI-hír- ben megfogalmazott információ, akkor tudassa: ki, hol, mikor és kit keresett meg a Fidesznek tulajdonított „megvásárlási szándékkal”?. EUROPRESS