Új Dunántúli Napló, 2002. május (13. évfolyam, 118-146. szám)
2002-05-08 / 124. szám
4. OLDAL B ARANYA I T Ü K Ö R 2002. Május 8., szerda 1 Hl URÁNVÁROSI ÖZÖNVÍZ. Nagyméretű műanyag vízvezeték hibásodott meg tegnap délután Pécsett, a Mecsek Áruház előtt az Esztergár Lajos úton. Á környéken megszűnt a vízszolgáltatás, az utat a rendelőintézettől az áruházig víz és sár borította, lelassult a közlekedés. A Pécsi Vízmű szakemberei azonnal megkezdték a hiba helyreállítását, az ivóvizet lajtoskocsikkal biztosították. A hibát a késő esti órákban si- került kijavítani, lapzártánkkor már volt víz az uránvárosi lakásokban. _______________fotó: LAUFER L Ni ncs vevő a fonyódi táborra A négy, Balaton mellett lévő gyermektábor közül egyet bérbe adott, kettőt megtartott a pécsi önkormányzat, a fonyódi negyediket pedig el szeretné adni. Eközben a 71 baranyai önkormányzat közös tulajdonában került balaton- máriai tábor 10-11 turnusban heti váltással 68 gyermeket fogadhat. ____ Baranyai körkép_____________ A pécsi városházi szándék szerint a város elhasználódott gyerektáborait - egykori úttörőtáborokat - a fonyódi tábor eladásából származó 30 millió forintból szeretnék felújítani. A rendbetétel azonban várat magára, hiszen a fonyódi tábort még nem sikerült eladni. A város- fejlesztési főosztályon éppen tegnap fogalmazták a levelet az ingatlan eladásával megbízott cég számára, melyben 25 millióra mérsékelték az eladási árat, ám ha így sem megy el a 2644 négyzetméteres ingatlan, kétszer is át kell gondolni, hogy mi a teendő. Bárány Györgyné, az osztály főmunkatársa szerint elkótyavetyélni nem szabad a telket. Ugyanakkor a bírósági bejegyzésre váró Zselic-Mecsekalja Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány 46 Szigetvár térségi és 25 Szentlőrinc térségi település gyermekeit üdültetheti a nyáron Balaton- márián, a tulajdonukban lévő táborban. Itt a tanév befejezésétől 10-11 turnusban, turnusonként 68 gyermek juthat a Balatonra fejenként 5500 forintért, melyhez gyerekenként még 2000 forinttal hozzájárulnak az érintett önkormányzatok is. Mint azt a kuratórium elnöke, Bognár József szentlászlói polgármester elriiondta, ta- vasszal az üdülőépület felújítását is elvégezték. k. f. Több száz nyugdíjast várnak PÉCSVÁRAD A szervezők szándékai szerint a pénteki nap a nyugdíjasoké lesz Pécsváradon, ekkor tartják ugyanis azt a nagyszabású rendezvényt, amelyen a nemzetiségi és kisebbségi nyugdíjasklubok találkozhatnak. Az összejövetelre, amelynek a művelődési központ és a sport- csarnok ad otthont, az előzetes jelentkezések szerint több száz résztvevő érkezik majd. A tervek szerint a péntek reggel érkező időseket a legkisebbek köszöntik, a pécsváradi 1. számú óvoda német nemzetiségi csoportja ad majd műsort. Hasonló nyelven egyébként sok vers, dal, kórusmű szerepel, döntő többségében ugyanis német nemzetiségű nyugdíjascsoportok adnak bemutatkozó műsort. Ugyanakkor a nap folyamán egyebek mellett lesz sokác kórus Kásádról, csángó előadás Egyhá- zaskozárról, székely kórus Vé- méndről és Bonyhádról is. Az elképzelések szerint az' idős emberek egymásnak mutatják be féltve őrzött hagyományaikat, dalaikat, táncaikat. Bár a nap végén értékelik a találkozót, okleveleket adnak át, a legfőbb cél egymás megismerése, kötetlen együttlét, amit zenés est segít majd zárásként. NY. SZ. Bírálják a roma válságstábot Tavaly márciusban, amikor néhány cigány család külföldre készült, az érdekelt szervezetek válságstábot alakítottak a romák munkához jutásának érdekében. Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) komlói képviselője szerint a válságstáb működése kritikán aluli, emellett a kisebbségi önkormányzat melletti roma referens alkalmazása törvénytelen. Komló- Az OCÖ engem bízott meg azzal, hogy részt vegyek a válságstábban - közölte Hegedűs István, aki tagja a komlói képviselő- testületnek is. - A kisebbségi önkormányzat gátolta munkámat, pedig lehetőségeink voltak munkához juttatni embereket. A stáb üléseire nem hívtak meg, így érdemben nem volt módom segíteni. Tudom, hogy a Szociális és Családügyi Minisztérium, illetve a Baranya Megyei Munkaügyi Központ illetékesei komoly munkát végeztek annak ellenére, hogy intézkedési terv máig nem készült. Hegedűs szerint a komlói cigány kisebbségi önkormányzat azzal is jogszabályt sértett, hogy saját elnökségi tagját alkalmazta afféle szociális referensként, holott több helyi roma végzett tanfolyamot - úgy látszik feleslegesen - azért, hogy ilyen munkát végezhessen. Az önkormányzat elnöke, Kiss János szerint a képviselő munkáját senki sem akadályozta. Igaz, hogy a stáb üléseire külön meghívót nem kapott, ám azokról tudott, ott megjelenhetett - volna. Az is igaz, hogy az elnökség egyik tagja, a korábbi titkár leköszönte után annak havi 5000 forintos béréért szociális referensként dolgozik két hónapig, éppen május végéig. Utóbbi ügyről dr. Somogyi Károly jegyző elmondta, ha valóban munkabért kap az illető, az törvénytelen, ezért vizsgálat indul az ügyben.- Munkánkat minősíti, hogy a munkaügyi központ komlói ki- rendeltségén egy éve egy roma munkatárs dolgozik, aki nem csupán a cigányok, hanem mások elhelyezkedésében is közreműködik - hangsúlyozta Kiss János. - Ma már nem csak munkát szerzünk, de az általános iskolát el nem végzetteknek idén helyben biztosítjuk a tanulás lehetőségét. A munkaügyi központ helyi ki- rendeltségének roma referense, Kollár Tibomé leszögezte: az elmúlt egy év alatt több mint 30, többségében cigány származású, szakma nélküli jelentkező jutott munkához a válságstáb által. DEÁKG. Hírek SELLYÉN az iskola bővítéséről is szó esett a tegnapi intézmény- vezetői megbeszélésen, amelyen a következő testületi ülés napirendi pontjait készítették elő. Hogy a taneszközjegyzékben foglaltaknak az iskola eleget tegyen, egyebek mellett könyvtárral, olvasószobával, aulával és vizesblokkokkal kellene bővíteni az épületet. A tervek elkészítésére a város meghívásos pályázatot írna ki, a javaslatról június elején döntenek a képviselők. (wk) VILLÁNYBAN tizenegy új otthon készülhet el abban a bérlakásban, melyet az önkormányzat saját telkén kíván megvalósítani. A munkálatokhoz szükséges összeget a város állami pályázaton igyekszik előteremteni. Az új bérlakások révén is csak az igények egy részét tudják majd megoldani.. (kj) MÁROKON e hónap végén indul a két egykori agyagbánya rekultivációja, melynek során a területen szabadidőparkokat alakít ki az önkormányzat. A kivitelezéshez szükséges 19 millió forintot a Környezetvédelmi Minisztérium pályázatán nyerte el a település. (kj) SZENTLÖRINCEN másfél évtizede foglalkoznak enyhén fogyatékos gyermekek oktatásával a Kodolányi Utcai Általános Iskolában. A különleges feladatot az intézmény tanárai nem csak a város, hanem a térség érintett gyermekei javára látják el. A speciális tagozat munkáját tegnap a jubileumhoz kötődő ünnepség keretében kiállításon is bemutatták. (aa) PÉCSETT csütörtökön, a nemzeti park igazgatóságán mutatják be a közönségnek a Duna-Dráva Nemzeti Parkról szóló, most elkészült monográfiát. A csaknem egy esztendeig készülő műben minden olyan információ szerepel, amely a nemzeti park élőhelyeire és azok használtára jellemző. A tudományos igénnyel készített kiadvány az ország nemzeti parkjait bemutató sorozat ötödik darabjaként készült el. (mb) JOGI TANÁCSADÓ. Ingyenes jogi tanácsadás lesz ma, szerdán délután 5-től 6 óráig szerkesztőségünkben - Pécs, Engel J. u. 8. alatt. Megközelíthető a 27-es és a 40-es jelzésű autóbusszal. (p) ÚJ ELNÖKHELYETTES. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács 2002. június 1-jei hatállyal dr. Stelzámer Ottó megyei bírósági bírót nevezte ki a Baranya Megyei Bíróság elnök- helyettesévé, hatéves időtartamra. (NS) Éledező benzinturizmus? Baranyai körkép Ha nálunk drágul az üzemanyag, de déli szomszédainknál nem, várhatóan akkor is csak közvetlenül a határ mellett indul be a benzinturizmus. A hatályos törvények szerint az üzemanyagok jövedéki adója július elsejétől több mint tíz százalékkal megemelkedik, ami praktikusan azt jelenti, hogy a benzin körülbelül 13, a gázolaj pedig 11 forinttal lesz drágább. A drágulással ismét előáll az a helyzet, hogy a határ közelében élőknek már érdemes lesz átugraniuk a szomszédba egy-egy tank üzemanyagért. Másfél-két éve ez a benzinturizmus igen jellemző volt, de az üzletelők sokszor nem is a hivatalos kutaknál, hanem garázsokban, fészerekben töltötték fel a tartályaikat - a magyar szabványoknak nem megfelelő ásványolaj-származékokkal. Valószínűleg a vám- és pénzügyőrség fokozott ellenőrző tevékenységének és a járműlefoglalásoknak is köszönhető, hogy ez az üzletág már szinte teljesen lehanyatlott. Annak viszont akkoriban sem volt törvényi akadálya, hogy valaki szabvány szerinti üzemanyagot vásároljon és azt az - ugyancsak szabványos - tankjában Magyar- országra behozza. Ha a benzin és a gázolaj jövedéki adója hazánkban megemelkedik, akkor a határ közelében élők ismét elkezdhetnek számolgatni, hogy megéri-e Horvátországban, avagy Jugoszláviában meghatni az autójukat. Számításaink szerint egy átlagos járművel Pécsről és környékéről akkor sem lesz érdemes útnak indulni, mert nemhogy hasznot nem hoz majd a túra, de a járulékos költségek miatt kifejezetten ráfizetéses lesz a vállalkozás. S. G. ÜZEMANYAGÁRAK MAGYARORSZÁGON, HORVÁTORSZÁGBAN ÉS JUGOSZLÁVIÁBAN* Magyarország H mától Magyarország adóemelés után /különbséa Horvátország | jelenleg /különbséa Jugoszlávia jelenleg /különbséa 95-ös 224 Ft 237 Ft +13 forint i 219 Ft 1-5 Ft ; júl. 1-jétől 1-18 Ft 180 Ft 1-44 Ft júl. 1-jétől 1-57 Ft 98-as 233 Ft 246 Ft +13 forint : 240 Ft 1+7 Ft 1 iúl. 1-iétöl 1-6 Ft 196 Ft /-37 Ft júl. 1-jétől 1-50 Ft dízel 204 Ft 215 Ft +11 lorint : 175 Ft 1-29 Ft ' iúl. 1-iától MBB 145 Ft 1-59 Ft júl. 1-jétől 1-70 Ft *: Néhány forintos eltérés a különböző kutak között lehetséges. A MEGTAKARÍTÁS/TÖBBLETKÖLTSÉ6 MÉRTÉKE EGY TANKOLÁSNÁL (ADÓEMELÉS UTÁN, 40 LITERES TANKKAL 8 L/100 KM-ES FOGYASZTÁSSAL, 95-ŐS/DÍZEL ÜZEMANYAGGAL) . aPÓCS 95-ös: -2598 FI dízel:-1410 Ft * Barcs oi km 95-ös: -564 Ft dízel: +220 Ft Eugénia: közös kiút PÉCS Épül az új posta Villány Kistérségek az Európai Uniós csatlakozás küszöbén címmel rendeztek tegnap Pécsett konferenciát az Európa Házban. Az érdeklődők megismerkedhettek a Regionális Fejlesztési Program részleteivel, illetve az Ormán- ságfejlesztő Társulás projektjével, az Eugéniával. Utóbbi egy magyar, egy román és egy francia hátrányos helyzetű kistérség összefogását jelenti, közösen keresve a kitörés lehetőségeit. A résztvevők az Európa Ház munkatársaival megvitatták az intézménnyel való szorosabb együttműködés lehetőségeit is. ______ M.B. A régi, immár lebontott hivatal szomszédságában már állnak a falai az épülő új postának, melynek átadását augusztus második felére ígéri a kivitelező. A lakosság a munkálatok ideje alatt az egykori református imaházban intézheti a hivatal tevékenységéhez kapcsolódó ügyeit. Az új épület - melynek révén átalakul majd a város központja - a megvalósulást követően a kor elvárásainak megfelelő színvonalú szolgáltatásokat nyújt majd. Érdekesség, hogy az ügyfélteret kupolás alakúra álmodták meg a tervezők. K. J. AUTÓMATUZSÁLEMEK MŰSZAKI VIZSGÁN. Tíz különleges gépkocsi érkezett átvizsgálásra tegnap a megyei közlekedésfelügyelet pécsi telepére. Az olaszi Loschan Ferenc veteránautó-gyűjteménye az elmúlt évszázad első harminc évében gyártott járművekből áll, a legidősebb vizsgázó egy 1910-ben gyártott Fiat volt. FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ