Új Dunántúli Napló, 2002. április (13. évfolyam, 89-117. szám)
2002-04-24 / 111. szám
4. OLDAL BARANYAI TŰKOR 2002. ÁPRILIS 24., SZERDA I Nem tartanak a hetenkénti ülésezéstől Az erőviszonyok kiegyensúlyozottsága miatt elvileg minden parlamentbe került párt minden képviselőjének jelen kell majd lennie a T. Ház ülésein, mert csak így lesz biztosítható a hathatós fellépés mindkét oldalon. A rövidesen megalakuló új országgyűlés képviselőinek jelentős része más funkciókat is betölt, a baranyai honatyák többsége szerint azonban ez nem lesz hatással parlamenti munkájukra. Baranyai körkép Az MSZP és az SZDSZ választási programjában egyaránt szerepel a parlament hetenkénti ülésezési rendjének visszaállítása. Ez az eddigieknél nagyobb részvételi fegyelmet követel majd meg a honatyáktól, különösen azoktól, akik más funkciókat is betöltenek. Körömi Attila (Fidesz-MDF) szerint az országgyűlési és a helyi képviselőség összeegyeztethető, sőt, Pécs fejlesztéseihez kormányzati döntések is nélkülözhetetlenek, ezért lobbiszempontból kifejezetten kívánatos, hogy a városi képviselő honatya is legyen. Dr. Mikes Éva (Fidesz-MDF) úgy véli, a pécsi önkormányzati életbe csak akkor lehet igazán belelátni, ha helyi képviselőként is döntésformáló helyzetben van valaki. Páva Zoltán (MSZP) szerint a parlament a kapcsolatrendszer alappillére. Egy kisvárosi polgármestert vagy fogad egy miniszter, államtitkár, minisztériumi főosztályvezető, vagy sem. De ha ismeri, telefonon szót válthat vele, dolgokra rákérdezhet, megtudhatja, érde- mes-e állami pénzekre pályáznia avagy sem, vagyis Komló számára hasznos lehet, hogy polgármestere parlamenti képviselő is.- A megyének biztosan jó, hogy országgyűlési képviselő is vagyok, ebből Baranya is profitálhat, mert rendelkezem háttérinformációkkal - szögezte le dr. Hargitai János (Fidesz-MDF) országgyűlési képviselő, aki a megyei közgyűlés tagja is. - Azonban néha nehézséget okozott, hogy a megyei önkormányzat mindig akkor ülésezett, amikor a parlamenti szavazások voltak - tette hozzá. Bánki Erik (Fidesz-MDF) szerint a helyi és országgyűlési képviselőség kemény munkát igényelt, s ha a parlament visszatér a gyakoribb ülésezésre, még nehezebb lesz a dolga. Dr. Toller László (MSZP) úgy látja, ahogy eddig, ez után is össze tudja egyeztetni a polgármesterséget a képviselőséggel. A megoldás az, hogy „dolgozni kell, amire még a szombatok is rámennek.” Állítja, a város, ahogy eddig, a jövőben is csak profitálhat a kettős funkcióból: az információközeli állapot nagyon sok hasznot hozott eddig a megyeszékhelynek, mind befektetők, mind pályázatok tekintetében. Dr. Nyúl István (MSZP) elmondta, ma még felelőtlenség arról beszélni, miképpen tudja összeegyeztetni a két képviselőség feladatait, ezt a gyakorlat dönti majd el, orvosi hivatását azonban nem szeretné feladni. Hasonlóan nyilatkozott Puch László (MSZP) is, aki egyelőre szintén nem tudja megítélni, el tudja-e látni az országgyűlés mellett városi képviselői megbízatását is. Dr. Kékes Ferenc (MSZP) szerint nagy odafigyeléssel egyeztetni tudja megyei elnölti tisztét a képviselőséggel. Pichler Imre (Fidesz-MDF) már a választás éjszakáján bejelentette, ameny- nyiben úgy látja, hogy a gimnázium igazgatására nem jut elég ideje, lemond intézményvezetői posztjáról. Dr. Welder Ferenc .(SZDSZ) kijelentette: 12 éven át el tudta látni többszörös feladatait, így ez ezt követően sem okozhat gondot számára. KOZMA F. - MÁTÉ B. Név Párt Funkciók Dr. Kékes Ferenc (MSZP) megyei közgyűlés elnöke, megyei területfejlesztési tanács elnöke, országgyűlési képviselő Dr. Szili Katalin (MSZP) jelenleg a parlament alelnöke, MSZP-elnökhelyettes, országgyűlési képviselő Dr. Toller László (MSZP) polgármester, önkormányzati képviselő, országgyűlési képviselő Dr. Páva Zoltán (MSZP) polgármester, önkormányzati képviselő, országgyűlési képviselő Dr. Hargitai János (Fidesz-MDF) megyei önkormányzati képviselő, országgyűlési képviselő Kékkői Zoltán (Fidesz-MDF) jelenleg államtitkár, országgyűlési képviselő Pichler Imre (Fidesz-MDF) iskolaigazgató, országgyűlési képviselő Kocsi László (MSZP) MSZP megyei elnök, országgyűlési képviselő Gráf József (MSZP) országgyűlési képviselő Dr. Nyúl István (MSZP) gyermekorvos, önkormányzati képviselő, országgyűlési képviselő Dr. Mikes Éva (Fidesz-MDF) jelenleg államtitkár, önkormányzati képviselő, országgyűlési képviselő Bánki Erik (Fidesz-MDF) Fidesz megyei elnök, önkormányzati képviselő, országgyűlési képviselő Körömi Attila (Fidesz-MDF) önkormányzati képviselő, országgyűlési képviselő Puch László (MSZP) önkormányzati képviselő, országgyűlési képviselő Dr. Wekler Ferenc Forrás: Dunántúli Napló (SZDSZ) jelenleg a parlament alelnöke, önkormányzati képviselő, Zengőalja Kistérség Területfejlesztési Tanács elnöke, országgyűlési képviselő Falusi csillagpontokra várva Egyházaskozár-Magyaregregy-Mánfa-Magyarszék-Orfű Közel egy éve nyerte el öt falu a csillagpontos kábeltelevízióhálózat kiépítését szolgáló pályázati támogatást, de a beruházás még sehol sem kezdődött el.- Jelenleg az építési engedélyek beszerzésével és a finanszírozás ügyintézésével vagyunk elfoglalva - tájékoztatta lapunkat Gombkötő István, a projektet gondozó csátaljai Érték Szonda 2000 Bt. ügyvezető igazgatója. - Mivel az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) utólag finanszírozza a beruházásokat, hitelt kell felvennünk a kivitelezéshez - tette hozzá. Elmondása szerint az ORTT hosszú ideig halogatta a szerződéskötést, majd a tél késleltette a munkálatok megkezdését. A közelmúltban ' sors is közbeszólt: a kivitelezőnek kiválasztott vállalkozó balesetben meghalt. Mint azt az ügyvezetőtől megtudtuk, Egyházaskozáron kezdik rövidesen a munkát, mert ott egyáltalán nincs kábelhálózat. Amint utólag megkapják az ORTT-től a falunak megítélt 15 milliót, Mánfa következik (13,9 müliós beruházás). Minden településen körülbelül 2 hónapig tart a szerelési munka, ez idő alatt azonban jelentős adáskimaradásra nem kell számítaniuk a lakóknak. Mivel pénzügyi okok miatt egyenként tudnak haladni, Ma- gyaregregy, Magyarszék és Orfű (mindhárom helyen 15 milliós beruházás) valószínűleg csak jövőre számíthat csillagpontos rendszerre. ‘Három csomagot kínálnak a lakosságnak: az alapcsomagban 6, a második csomagban 11, a harmadikban 26 tévécsatorna lesz, s mindegyikben 6 rádiócsatorna is helyet kap. A havidíjak 500, 1000 és 1800 forintba kerülnek, melyekhez még hozzáadódik az áfa. KOHA ZSUZSA AJÁNDÉK AUTÓ AZ ISKOLÁNAK. Egy különleges, jobb kormányos Suzukit kapott ajándékba tegnap a pécsi 500-as számú Szakképző Intézet. Az eredetileg az angol utakra gyártott vadonatúj autóval már ismerkednek a diákok az iskola tanműhelyében. FOTÓ: LÄUFER LÁSZLÓ Még keresik a felelősöket PÉCS, VÁROSHÁZA Amint arról beszámoltunk (Dunántúli Napló 2002. 03. 30), a pécsi önkormányzatnak csaknem kétszázmillió forintot kellett visz- szafizetnie az államnak, amely a különböző intézményekhez a valósnál magasabb normatívaigény- lések miatt érkezett. Az Önkormányzati Érdekegyeztető Tanács (ÓÉT) legutóbbi ülésén kiderült, amíg nem zárul le a jogosulatlan igénylések miatti vizsgálat, nem részesedhetnek az intézmények az önkormányzat tavalyi költségvetésének pénzmaradványából, amely csaknem kétszázhetven millió forint. Az ÖÉT szakszervezeti oldala szerint érthetetlen, miért húzódik még mindig a normatívák miatti vizsgálat. A szakszervezetek képviselője az ülésen felvetette azt is, hogy a késlekedés egyik lehetséges oka az is lehet, hogy az önkormányzat meg szeretné várni a nyári tanítási szünetet, mert így a nyári szabadságukat töltő dolgozók nem értesülnének a vizsgálat eredményéről. Soó László, a költségvetési bizottság elnöke a Dunántúli Nap- • lónak kifejtette, június harminca- dikáig mindenképpen lezárul a vizsgálat. A bizottság elnöke szerint ennyi idő kell a felelősség tisztázására. Mindenképpen ki szeretnék deríteni, honnan eredt a hiba, s a vétkeseket el fogják marasztalni. Soó László elmondta azt is, a közgazdasági főosztállyal egyeztetve most azon dolgoznak, hogy az intézmények köréből kiszűrjék azokat, amelyek a normatíva igénylésekor öt százaléknál kevesebbet tévedtek, mivel nem akarják az „ártatlanokat” is hiába várakoztatni: ők a vizsgálat vége előtt is hozzáférhetnek majd a költségvetési maradványhoz. (Előzmények: www. dunantulinaplo. hu) MÁTÉ BALÁZS Nem támogatott kórházfelújítás A megyei területfejlesztési tanács tegnapi ülésén az elháríthatatlan károk felszámolására rendelkezésre álló pénz több mint feléről, csaknem negyvenmillió forint elosztásáról határozott. PÉCS Összesen hetvenmillió forint állt a megyei területfejlesztési tanács rendelkezésére az úgynevezett vis major alapban, amelyből az elháríthatatlan károk felszámolását támogathatja. Kékes Ferenc, a testület elnöke lapunknak elmondta, összesen 175 millió forintos igényt nyújtottak be az önkormányzatok. A pályázatokat előzetesen a tanács egyik bizottsága, valamint a Területi Államháztartási Hivatal minősítette, s azokban az esetekben, ahol mindkét bíráló egyetértett, a testület megszavazta a támogatást. Korábban egy rendkívüli döntéssel már kiutaltak tízmillió forintot Bicsérd és Zók veszélybe került vízellátásának rendezésére. Tegnap többek között Nagy- nyárádnak adtak hárommillió forintot egy útbeszakadás helyreállítására, Kölked pedig csaknem ötmilliót kapott a szennyvíztároló kijavítására. Egyelőre nem támogatták a szigetváriak kórházrekonstrukciót segítő pályázatát, de azt el sem utasították. A maradék keret felosztásáról a minősítők ismét egyeztetnek, s ennek tükrében a tanács nyolc napon belül dönt. Hírek JOGI TANÁCSADÁS. Ingye nes jogi tanácsadást tartunk ma, szerdán délután 5-től 6 óráig szerkesztőségünkben - Pécs, Engel J. u. 8. alatt. Megközelíthető a 40-es és a 27-es jelzésű autóbuszokkal. (wk) PÉCSETT valamennyi helyi autóbuszjáratán, az üzemkezdéstől az utolsó járatig utasszámlálást tart ma a Pécsi Tömegközlekedési Rt. A felmérést a Leőwey Klára Gimnázium diákjai végzik a napi több mint háromezer járaton, s a felvett adatok értékelése után fognak a járatok sűrítéséről, esetleges menetrend-módosításról dönteni a cég vezetői. (a) VÁSÁROSDOMBÓ környékén az Emberfőid és a Melegoldal dűlőiben, valamint a kapos- szekcsői szőlőhegyben termelik a legjobb borokat. Ez derült ki az önkormányzat hétvégi borversenyén, melyen a fehérborok között három, a vörösborok között pedig négy aranyérmet osztottak ki. A térségben különleges minőségű a zöldvel- telini, az olaszrizling és a kékfrankos. (a) A DENCSHÁZI óvoda szülői közössége a helyi vállalkozók segítségével jótékonysági bált szervezett a közelmúltban. A rendezvényen 320 ezer forint gyűlt össze, a bevételt az óvoda támogatására fordítják. ________________________l**i Tá madnak a levéltetvek Baranyai körkép Rendkívüli méretű levéltetű- invázió zajlik megyénkben, a szakértők azonban még ennek felerősödését sem tartják kizártnak. A monília már nemcsak az őszibarackra jelent veszélyt. A fagy már eddig is nagy károkat okozott a gyümölcsösökben, a kórokozók és a fertőzések azonban tovább tizedelhetik a növényeket. Az elmúlt hónap egy része az évszakhoz képest enyhébb volt, azt követően azonban ismét erős lehűlés érkezett, s ezáltal sokkal érzékenyebbé váltak a gyümölcsfák. Kurucz Sándor, a megyei Növény- és Talajvédelmi Szolgálat (NTSZ) igazgatóhelyettese lapunknak elmondta, jelenleg igen intenzív levéltetű-invázió figyelhető meg. Ha enyhe, száraz időszak következik, akkor ez még inkább felerősödhet. A levéltetű és a kaliforniai pajzstetű az, amelyik válogatás nélkül szinte mindent, megtámad. Azonnal pusztítani kell őket, mert rövid idő alatt nagy károkat okozhatnak. A szakértők a piretroid tartalmú növényvédő szereket ajánlják védekezésként. Számítani kell a monília támadására is, amit sokan összetévesztenek a tűzelhalással. A monília miatt is leszáradnak a hajtások, de nincs hajtásgörbülés. A hópenész idén már nemcsak az őszibarackra jelent veszélyt, hanem a szilvára, kajszira és a mandulára is. Az almán pedig lisztharmat és varasodás jelenhet meg ebben a párás időben. S.A. s A LEVÉLTETVEKKEL LEGVESZÉLYEZTETETTEBB TERÜLETEK BARANYÁBAN (a Mecsek déli része és a Villányi-hegység déli oldala) Villány O Siklós Jts r Forrás: Baranya Megyei Növény- és Talajvédelmi Szolgálat