Új Dunántúli Napló, 2002. április (13. évfolyam, 89-117. szám)

2002-04-22 / 109. szám

12. OLDAL \dFogas. R D E T E S 2002. ÁPRILIS 22., HÉTFŐ Lakossági apróhirdetés felvétele telefonon: 72/505-067 (munkaidőn túl üzenetrögzítő fogadja hívását) BÚCSÚZUNK DR. VARSZEGI KAROLYTOL Meghalt dr. Várszegi Károly, nyugalmazott gazdasági igazgató, a PTE Közgazdaságtu­dományi Kar címzetes egyetemi docense, a Magyar Közgazdasági Társaság Baranya Megyei Szervezetének titkára. Személyében köz- és elismert kiváló embert, barátot, kollégát veszítettünk el. Várszegi Károly 1945-ben Budapesten közgazda, majd 1951-ben Pécsett jogi diplo­mát szerzett. Már 1936-ban, az érettségi után elkezdett dolgozni, előbb kiskereske­delmi cégeknél gyakornokként, majd 1937-től 1948-ig a Magyar Általános Hitelbank­nál tisztviselőként. A bankok államosítása után 1948-ban a Pécsi Bőrgyárhoz került kereskedelmi és pénzügyi főosztályvezető-helyettesi beosztásba, ahol 1951-ig dolgo­zott. Ezt követően Budapesten egy évig a Központi Statisztikai Hivatalnál vállalt mun­kát, ahol pénzügyi statisztikával foglalkozott. 1952-ben visszajött Pécsre a Baranya Megyei Állami Építőipari Vállalathoz, ahol 27 éven keresztül, 1979-ben történt nyug­díjazásáig, gazdasági igazgató-helyettesi beosztásban dolgozott. Közgazda diplomá­jának megszerzését követően munkája mellett egészen 1987-ig oktatott magas szín­vonalon a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán üzemgazdaságtant, számvitelt és elemzést. Több jegyzetet és példatárat készített. Felelősségteljes mun­kája, oktatói tevékenysége mellett 1969-től 10 éven keresztül a Magyar Közgazdasá­gi Társaság Baranya Megyei szervezetében társadalmi munkában, nagyon lelkesen és mindenki legnagyobb megelégedésére titkári teendőket látott el. Szakmai munkája során mind az oktatásban, mind a gyakorlatban mindenkor fogékony volt az új, kor­szerű ismeretekre. Ezt jól példázza, hogy elsők között alkalmazta a számítástechnikát, amelyre sem az anyagiakat, sem a szellemi energiát nem sajnálta. Várszegi Károly halálával nem csak egy nagy tapasztalattal bíró, örökké tenni akaró tanárt, hanem egy mindenkin segíteni tudó kedves és közvetlen jó barátot veszítettük el. 2002. április 23-án, 12.30-kor veszünk végső búcsút tőle a pécsi központi teme­tőben. Emlékét kegyelettel megőrizzük. A PTE Közgazdaságtudományi Kar Magyar Közgazdasági Társaság Baranya Megyei Szervezete Tanítványai *200430* ÁLLÁST KÍNÁL A Centrál Mosodák Rt. Pécsi Üzeme azon­nali belépéssel felvesz határozott időre szóló munkaszerződéssel, betanított, gépi munkára, pécsi, női dolgozókat, 2 műsza­kos foglalkoztatással. Jelentkezni az üzem­ben Pécs, Akác u. 1. (Honvéd Kórház udva­rában) Kft. keres nem dohányzó férfi munkatársakat BETANÍTOTT MUNKÁRA (fémipari szakmai gyakorlat előny) Érdeklődni: 72/252-823 -nmee­A GENERALI Providencia Biztosító Rt. sikló­si fiókjába főállású alkalmazotti munkakör­be keres középfokú végzettségű munkatár­sakat. 30/946-40-70, munkaidőben. Mecsekparkett Kft. asztalosokat keres, jelentkezni 7631 Pécs, Nagyárpádi út 7. Tel.: 30/3000-823, 72/410-044 -nmss­ÁCS szakmunkást felvesz a SZE-Kat Kft. Pé­csi munkahelyre. Lehet pályakezdő is. Tel.: 06-20/933-6783 * •200096* CÉGÜNK olyan 25 és 50 év közötti hölgyek jelentkezését várja, akik szeretik a saját hangjukat, a társaságot, sok ismerősük van, határozott elképzeléssel bírnak a jövő­jükről és korlátlan vágy és akarat él bennük az anyagi függetlenségük megteremtésére. Időpontegyeztetés: 72/224-762, 8-13 óra között. •200342* CSÖKKENTETT munkaképességű varrónőket felveszünk. Tel.: 72/214-890 GÉPKEZELŐT felveszünk árokásó- homlok- rakodó gépünkre. Tel: 72/515-745----------- •197625* GO MBASZEDÉSHEZ, pécsújhegyi munka­helyre női munkaerőt felveszünk, pécsi lak­hellyel. Tel.: 72/228-684 •199752* GYÓGYSZERÉSZ munkatársat patikába fel­veszek. Lakás megoldható. Érd.: 72/212- 704 este •196255* HAZAI, ipari tisztítószergyártó cég területi képviselőt keres Szigetvárról. Telefon: 06- 20/961-6270 ____________________20 -­Élelmiszer-vegyiáru szakmában jártas, gyakorlattal rendelkező áruátvevőt és áruösszeállítót felveszünk gyakorlattól függő, kiemelt bérezéssel. Jelentkezését a 7611, Pécs 11. Pf. 19. címre kérjük eljuttatni. KERESEK 100 most fogyni vágyót, komoly fi­zetésért. 06-30/9564-942 •200338* KŐFARAGÓ vagy műköves, önállóan is dol­gozni tudó szakmunkást felveszek. 72/256-815 •195939* KÖNYVELŐIRODA gyakorlattal rendelkező mérlegképes könyvelőt keres. Érd.: 72/513-780 •195420* DIREKT marketing üzletkötőt felveszünk. Magas kereset + szolgálati autó. Tel.: 72/228-071, 20/9494-409 •200109* SZEMÉLYAUTÓVAL rendelkező üzletkötő be­állítottságú munkatársat keresünk. Kere­set: 13 000 Ft/hét + benzin. Tel.: 06/30/325-1360, érdeklődni: hétfő, kedd 9.30-13.00-ig. TANDÍJMENTES Windows, Word, Excel tan­folyamok a Konzumnál. 72/212-277/155 mellék. *195692* VAGYONŐRT keresünk harkányi munkahely­re. Érd.: 06/20/3658-486 •200022* BELSŐÉPÍTÉSZETI anyagokat forgalmazó cég üzletkötőt keres a következő feltételek­kel: felső-vagy középfokú építőipari végzett­ség, 2 éves szakmai tapasztalat, jogosít­vány, jó kommunikációs készség, számító­gép felhasználói szintű ismerete. A fény­képpel ellátott szakmai önéletrajzokat az Acromat Kft. 1519 Bp. Pf. 393-ra várjuk. Érdeklődni a 36-1- 464-5297-es számon lehet. •197748* ORSZÁGOS cégünk új egészségvédő mód­szer bevezetéséhez megyei vezető tanács­adót keres. Pedagógiai és/vagy egészgügyi felsőfokú végzettség előny. Dr. Tens Med Kft. Szánki György 06-1-387-7640, 06- 209-363-554. *200036* ORSZÁGOS áruházlánc pécsi áruházába ke­res áruházvezetőt felsőfokú pedagógusi vagy kereskedelmi végzettséggel. Fényké­pes, kézzel írt önéletrajzokat telefonszám­mal várjuk a következő címre: 1399 Buda­pest, Pf. 675 címre ‘200436* KÖZLEMÉNY _____ A Hegyháti ÁFÉSZ Sásd Igazgatósága 2002. május 4.-én 9,30 órára a Küldöttgyűlést összehívja, mely a 2001 évi gazdálkodását, mérleg eredményét, vagyonrész átadási program tervezetét és tisztségviselők vá­lasztását tárgyalja meg. Küldöttgyűlés he­lye: Sásd, Jager étterem. Várjuk küldöttein­ket. *200351* INFORMATIKUSKÉPZÉS Budapesten és Sze­geden! Rendszerprogramozó, Programozó, Adatbázis-adminisztrátor, Rendszergazda, Rendszerszervező szakok. Állami felsőfokú, amerikai informatikus-mérnöki képesíté­sek. Legyen Ön is Informatikus! www.szofi.hu 1/413-0860, 62/48-77-65 A Kodolányi János Középiskola Pécsi Szakközépiskolai Tagozatán a 2002/2003. tanévben az alábbi érettségire épülő, iskolarendszerű, nappali és esti tagozatos emelt szintű szakképesítések indulnak: Gazdasági informatikus, Mened­zserasszisztens, Számítástechnikai programozó. Cím: Pécs, Hajnóczy út 37-39. Telefon: 72/551-730 A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Pollack Mihály Műszaki Főiskolai Kara és a VITUKI Rt. Budapest 2002. április 26-án induló műszaki ellenőri tanfolyamára jelentkezni a tanfolyam kezdési időpontjáig lehet. Érdeklődni és jelentkezni Bánhegyi Ilonánál (Pécs, Boszorkány i. 2y Ili. em. 309. sz., tel.: 72/224-277/3830, fax: 72/224-277/2801) lehet. KISKERESKEDŐK Számítógépek részletre 0% előleggel is! Tel.: 72/511-502 ■msr A 75 éves Szieberth Róbert Általános Isko­la (Gyárváros) szeretettel várja a volt tanít­ványokat, nevelőket, szülőket, érdeklődő­ket jubileumi rendezvényeire április 23-27 között: az iskolatörténeti kiállítás megte­kinthető 8-17 óráig, szombaton 12 óráig, megjelent a jubileumi évkönyv, április 26- án, 17 órától műsoros est lesz a Puskin té­ri kollégiumban. •200332* ÉHEZÉS nélküli fogyás. 06/20/478-9081 •200365* ELSÖÁLDOZÓKNAK, bérmálkozóknak, menyasszonyoknak, koszorúslányoknak, hajba fűzhető virágok, gyöngyök, fejdíszek, bizsuk kaphatók a Brumi boltban a Colonia üzletház, Pécs, Citrom u. 2.1. em.-én *200266* NARANCSBÓR, Önnek is problémát okoz? Speciális növényi étrend-kiegészítővel meg­szabadulhat tőle. Bővebb felvilágosítás: 06/30/376-8950 telefonon. *200044* ZÁSZLÓT a zászlókészítőtől! 72/511-480 *200206* OKTATÁS •■KARNIS CENTRUM-# PÉCS, RÁKÓCZI ÓT 71/A. (Esküvői Ruhaszalon mellett) EGYES RÚDKARNISOK 20-30% engedménnyel kaphatók! Amíg a készlet tart!- Házgyári karnis (2 sines) 650 Ft/m- Alukarnls (2 sines) 1400 Ft/m- Húzós, karnisok 3000 Ft-tól Megrendelhetők: Reluxa, redőny, és olasz harmónikaajtók, rolók4000 Ft-tól! Tel.: 06-20/3189-784 _ Nyitva tartás: hétfő-péntek 9-t 7-ig Ebédidő: 12.30-13-ig A LEGJOBB MINŐSÉGŰ póló. blúz. minőségi nadrág, kamasz nadrág, női cipő, szandál, nyakkendő, baseballsapka, farmer új készlet. CITROM TÚRI Pécs, Citrom u. 14 . •199909■ > Műanyaggal bevont fonat: 11,2 m magas: 5500 Ft/tekercs < > 1,5 m magas: 6500 Ft/tekercs < ÁFÁS ÁRAK! A tekercsek hossza: 25 fm SM-HUZAL KFT. Drétüzem Kozármisleny. Pécsi u. 1/A. Ipartelep T.; 72/370-037 Myths: H-P: 7-16.0Q-ig AUTÓSISKOLA KÉK „T" Iparosház. Multimédiás tanfolyamok de., du. Tel: 227-833/11, www.autosiskobkekl.hu loisor ÁLLÁST KERES INFORMATIKUS végzettséggel állást kere­sek. Tel.: 06/20/482-1995 Dunántúli Napló hirdetésfelvételi irodáiban akár A kedvezménnyel is feladhatja lakossági apróhirdetéseit!* ► Dúnántúli Napló ► Duníafeiíkgapló ► Somogyi Hírlap I ► Tolnai Népújság | ^'*#j Lapjainkkal közel 600 000 olvasót érhet el! ■"Amennyiben Ön a megjelenéstől számított 1 héten belül adja fel lakossági apróhirdetését lapunk valamely hétköznapi számába, úgy jogosult kedvezményes tarifa szerint hirdetni a megjelölt újságokban. A kedvezményes hirdetéseket csak az alaphirdetéssel együtt megrendelve ad hatja fel. A kedvezmény az ingatlan-, a lakás- és a gépjármörovatokra érvényes. A Dunántúli Naplóban megjelenő apróhirdetéseket ingyenesen tesszük közzé az Új Dunántúli Napló Online kiadásában az interneten a következő címen: www.dunantulinaplo.hu Mély fájdalommal tudatjuk, hogy sze­retett férjem, testvérünk, sógorunk, nagybácsink és rokonunk, KOVACSICS RUDOLF 75 éves korában elhunyt. Temetése április 24-én, 15.30 órakor gyászmi­se után lesz a pécsi köztemető ká­polnájából. A gyászoló család *199994* Fájdalommal tudatjuk, hogy drága szerettünk, LENTHY ZOLTÁN 59 éves korában elhunyt. Temetése április 24-én, 13.30 órakor a pécsi temető díszterméből történik. A gyászoló család *200221* Fájdalommal tudatjuk, hogy TÓTH IMRÉNÉ Bogáthy Erzsébet volt Horváth Lajosné, kérési lakos, 2002. április 17-én, 90 éves korában csendesen elhunyt. Temetése április 25-én, 13 órakor lesz a pécsi központi temető kápolnájából. Előtte gyászmise. Gyászoló szerettei *200230* „Nem integet többet elfáradt kezed, nem dobog értünk jóságos szived." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy sze­retett férjem, édesapánk, apósunk, nagypapánk, testvérünk, sógorunk és kedves rokonunk, GRÁVICS LÁSZLÓ ny. vájár életének 72. évében elhunyt. Teme­tése 2002. április 25-én, 12.30 óra­kor a Vasas II. temetőben lesz. A gyászoló család *200226* Fájó szívvel tudatjuk, hogy ZÁMBÓ JÓZSEF a volt Szentegáti Ág nyugdíjasa 74 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése április 24-én, 14 órakor lesz szigetváron a turbéki temetőben. * A gyászoló család *200410* Mély fájdalommal tudatjuk, hogy IVASIVKA MIHÁLYNÉ 91 éves korában elhunyt. Utolsó útjára április 24-én 14.30 órakor kísérjük a pécsi központi temető kápolnájából. A gyászoló család *200491* Mély fájdalommal tudatom, hogy szeretett fiam, DÜRMANN KONRÁD 58 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése április 23-án, 13.30 órakor lesz a pécsi központi temetőben. Előtte 13 órakor gyászmise a kápolnában. Gyászoló édesanyja és a széles körű rokonság *200433* Köszönetét mondunk mindazoknak, akik BOHNER JÁNOS , temetésén részt vettek, fájdal­munkban velünk éreztek. A gyászoló család *199948* Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat, SALAMON TIBORT utolsó útjára elkísérték és fájdal­munkban osztoztak. A gyászoló család *200358* Hálás szívvel mondunk köszönetét min­dazoknak, akik szeretett halottunkat, MATÓK SÁNDORT utolsó útjára elkísérték és fájdal­munkban osztoztak. A gyászoló család *200402* Köszönetét mondunk mindazoknak, akik BESENYEI GYULA temetésén részt vettek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család *200404* Köszönetét mondunk minden kedves rokonnak, barátnak, szomszédnak és ismerősnejr, akik szeretett halottunk, SZABÓKA JÁNOSNÉ temetésén részt vettek, koszorúkkal, virágokkal és részvétnyilvánításokkal fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család *200405* Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a kedves rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik szeretett halottunk, SKERLECZJÁNOS temetésén részt vettek és fájdal­munkban velünk éreztek. A gyászoló család -200412* Hirdetésfelvevő és előfizetési irodáink Pécsett Hunyadi út 11. Teléfon: (72) 505-073 Engel János út 8. Telefon: (72) 505-030 Nagy Lajos király útja 14. Telefon: (72) 505-047 Berek utca 6. Telefon: (72) 412-565 Ferencesek utcája 1. Telefon: (72) 214-212 ' A miénk.

Next

/
Thumbnails
Contents