Új Dunántúli Napló, 2002. március (13. évfolyam, 59-88. szám)

2002-03-09 / 67. szám

2002. Március 9., szombat RIPORT 7. OLDAL KULTURA­__________Futnak a képek___________ Mi nden másként van KOLINDA KONCERTEK. A legifjabb zenebarátokat ismerteti meg a zene birodalmával a Kolinda Művészeti Iskola és Alapítvány gyer- mekkoncert-sorozata. Februárban a billentyűs hangszerek mutat­koztak be (felvételünkön Szkladányi Judit zongoratanárnő), míg a ma délelőtti, művészetek házi hangversenyen az ütőhangszerek kö­vetkeznek. Áprilisban egy népzenei, míg májusban egy zenekari koncertet terveznek. fotó: tóth l. Minőség az eladható cím mögött A kultúrát befogadó közönség ingerküszöbe erőteljesen emelkedik harsogó világunkban, így aztán egyre bombasztikusabb ötletekkel lehet becsalogatni színházba, hangverseny- termekbe, kiállításokra. Ma már a klassziku­sokat is a ponyva mezébe kell öltöztetni, hogy eladhatóvá váljanak. A BBC irányelvei szerint „meg kell találni az egyen­súlyt a valóság iránti igény, illetve azon veszély kö­zött, hogy az emberek érzéketlenné válhatnak. Minél több sokk éri a nézőt, annál magasabb lesz az inger­küszöb". Márpedig a nézőt, hallgatót, olvasót egyre markánsabb ingerek érik, és a művészet legkülönbö­zőbb területein is megfigyelhető jelenség, hogy egyre bombasztikusabb ötletekkel, címekkel, küllemmel igyekszenek őket meghódítani. Ma már az sem okoz meglepetést,' hogy a klasszikus regény közönséges ponyva képében jelenik meg, hogy eladhatóvá váljék. A héten sajnos csak egy alkalommal volt látható a pécsi Művészetek Házában Hanoch Levin, az egyik legsikeresebb és legtöbbet játszott izraeli drámaíró darabja, Az ohioi kurva. Felvételünkön Rajhona Ádám, Kútvölgyi Erzsébet és Méhes László jelenete. fotó: tóth László A pécsi színházi életben a napokban láthatta a nagyközönség A vagina monológok, majd Az ohioi kurva című darabokat, amelyek irodalmi szintű da­rabok, közönségcsalogató címekkel, s a közönség nem is sejti, igényes színházi előadás vár-e rá vagy pornográfia. A vagina monológok vállalkozói szín­ház keretében zajlik, amelyhez a Pécsi Harmadik Színház helyet biztosít, és a bevétel egy kis töredé­két kapja csak, mondja Vincze János igazgató, Já- szai-díjas rendező. A jegyek a.szokásosnál jóval drágábbak, 1800 forintba kerülnek, de veszik. Finn­országban, eleveníti fel Vincze a közelmúlt élmé­nyeit, átszámítva 4-5 ezer forint egy színházjegy az egyik legrangosabb színházban, miközben ugyan­úgy megkapják az állami és a városi támogatást, mint nálunk. De ott még egyelőre nem szükséges közönségcsalpgató címekkel és darabokkal becsa? lógatni a nézőket, bemennek a „szimpla” kortár darabokra is. Az biztos, állítja a rendező, hogy hosszú távon nemigen lehet színházat épí­teni az ingerküszöb állandó emelkedése mi­att az extrém témájú vagy című darabokra. Leonardo da Vinci mondta, hogy a fekete és a fehér között millió árnyalat létezik, amit nagyon sok ember nem lát, magyaráz­ta a nemrég elhunyt világhírű zongoramű­vész, Sebők György. Ha megvizsgáljuk a modern festményeket, a legtöbb közülük piros, fekete, harsogó zöld, hogy odanézze­nek az emberek. Az ingerküszöb már any- nyira magasan van, így Sebők, hogy a zené­ben is ordítani kell, hallgasson már oda va­laki. Csakhogy Mozart vagy Beethoven nem ordítozni akart, hanem fontos, mély dolgo­kat közölni. CSERI LÁSZLÓ Ingyenes szakápolóképzés Hospice szakápoló és koordi­náló képzést indított Pécsett a Szociális Háló Egyesület, amelyre huszonketten je­lentkeztek, elsősorban Pécs­ről, de az ország több részé­ből is, tájékoztatta lapunkat az egyesület elnöke, dr. Ri­deg Lászlóné. A tanfolyam az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző In­tézettel karöltve valósul meg azután, hogy minderre az Egészségügyi Minisztérium or­szágos pályázatot írt ki, ame­lyet a pécsiek „-nyertek sl.; rs -Budapesten is próbálkoztak de ott nem akadt jelentkező. A pécsi tanfolyam, amelynek zá­rása 2003 februárjában lesz, teljesen ingyenes, költségeit a minisztérium fedezi. Meghirdettek geriátriai és onkológiai képzést is, de ezek­re nem akadt jelentkező. Na­gyon aggasztó, mondja Rideg Lászlóné, hogy Pécsett három éve nincs ápolóképzés, ugyan­is a szakközépiskolában érdek­lődők hiányában nem tudnak ilyen osztályt indítani, s ezért az ápolói rendszerbe nincs be­lépés, a képzés a meglévő ápo­lónők szakképzését jelenti. Fekete Ibolya előző filmje, a Boi­se vita a kelet-európai szocializ­mus összeomlásával kezdődött, és a délszláv háború képeivel zá­rult. Új műve, a Chico, az idei filmszemle díjnyertes alkotása, ez utóbbi témát bontja ki, a ko­rábbihoz hasonló módszerekkel: ötvözi a valóságot és a fikciót, a dokumentarista felvételeket a já­tékfilmes megoldásokkal. A történet előzményei a latin­amerikai kommunista mozgal­makig nyúlnak vissza. Hőse, Chi­co bolíviai származású, valódi identitás nélküli fiatalember. A film talán úgy értelmezhető leg­hitelesebben, hogy a hiányzó ön­azonosság kereséséről szól, pon­tosabban arról, hogy ezt a Chico által választott, vagy talán inkább mondjuk így: a számára adott úton nem lehet megtalálni. Feke­te Ibolya filmje dezillúziós termé­szetű, egy kudarcról szóló tárgyi­lagos beszámoló. A hős szülei hi­vatásos forradalmárok, a család részint magyar és spanyol, ré­szint katolikus és zsidó gyöke­rekkel rendelkezik. A fiatalember útja a film első felében Che Geva- rától és Allendétől (a Moneda ostromáról drámai felvételeket látunk) Budapesten át (Chico ez­úttal az elhárításnál dolgozik, és nincs megelégedve a rendszerrel: puhának és kispolgárinak neve­zi) a Balkánig. Itt játszódik a mű második, fontosabb cselekmény­egysége. A nagy ívű történet, no­ha a téma egészen más, Bódy Gá­bor Amerikai anzix című munká­ját juttatja az eszembe. Hősünk újságíróként megta­pasztalva a szerb terrort, fegyvert ragad, és a horvátok oldalára áll. A döíités drámai:1 szembekerül apjával, aki szerint a horvátok usztasák, azok pedig fasiszták, mire ő azzal válaszol, hogy itt minden másképpen van, mert szerinte az igazi fasiszták a szerb hadsereg vörös csillagos zászlók alatt masírozó katonái, akik kö­nyörtelenül szétlövik Vukovárt, és elpusztítják a falvakat. Chico nemzetközi brigádot szervez a horvátok mellett. Aztán meglett Horvátország, de ő nem boldog, mondja a kamerába nézve, mert a film keretét a felvevőgépnek tett vallomás alkotja. Ez a megoldás az alkotás dokumentarista szóla­mának része, ám jelzi a fikcioná- lis elem gyengéjét is: a főszerepet alakító Eduardo Rózsa Flores já­téka nem elég erőteljes, van ugyan hitele, ám nincs sugárzása. De miért nem boldog Chico? Azért, mert közben az idők is megváltoztak (a „máshogyan van” élménye nemcsak az ifi­hez, hanem a mosí-hoz is köthe­tő tehát). A film legszebb jelene­tében hősünk meggyón, s azt mondja az őt türelmesen hallgató fiatal papnak (Chico azért is tisz­teli a katolikus egyházat, mert Chilében szaléziánus szerzete­sek mentették meg őket Pinochet tábornok katonái elől), hogy mindaz, ami a tettei magyaráza­tát, hátterét alkotta, nincs többé: most itt vagyok egyedül a tette­immel, teszi hozzá, és nem tu­dok mit kezdeni velük. A rende­ző ebben a képsorban ragadja meg leginkább az ábrázolt sors tragikumát. Fekete Ibolya, ha jól értem, a radikális baloldali eszmék szük­ségszerű kudarcáról beszél. Hő­sét kritikával, de részvéttel is szemléli. A záróképen Chico egy beszakadt boltozató templom tört oszlopának tövében ül, és arról a jeltelen sírról beszél, amely valahol már bizonyosah várja őt. Erre a sírra most Fekete Ibolya elhelyezte ezt a komor mementót. Nagy Imre Jelenet a jeruzsálemi epizódból (Chico szerepében Eduardo Rózsa Flores) i,nren Nyerjen Nokia 3310-est DOMINO- * csomagban! Dunántúli A tegnapi helyes megfejtések: 1: A, 2: B, 3: A Mi a szappanopera? /A7 /c7 zenei műfaj televíziós sorozat reklámfilm Ki ma Jugoszlávia miniszterelnöke? Ä Zoran Djindjics HL Vojiszlav Kostunica ÍCj Vük Draskovic Mit szórnak szét a szumóbirkózók a küzde­lem előtt? lisztet cukrot fC/ sót Ha tudja a helyes válaszokat, ma 11 és 17 óra között hívja a [72) 505-064-es számot, adja meg regisztrációs számát és diktálja be a helyes válaszhoz tartozó betűket. Ha még nem regisztrált, akkor is telefonálhat, neve, címe és telefonszáma megadása után regisztrációs számot kap és játszhat! A napi megfejtés akkor telitalálatos, ha mindhárom kérdésre tudta a választ. Egy forduló 10 játék­napig tart: hétfőtől a következő hét csütörtökéig. Minden második pénteken sorsolunk, minden má­sodik szombaton közöljük a nyertes nevét A sorsoláson az is részt vesz, akinek a tíz napból csak egyszer volt telitalálata és az is, akinek tízszer. Akinek több telitalálata van, annak a neve annyiszor kerül a képzeletbeli kalapba, ahány tökéletes megfejtése volt EGY ÖREGEMBER EMLÉKIRATAIBÓL Végkielégítés Nem hittem a szememnek, ami­kor olvastam, a DN-ben, hogy Zsifkovics Józsefnét, a nagynyá- rádi művelődési ház igazgatóját az önkormányzat felmentette tisztségéből, mert vállalkozásba akarja adni az intézményt. Gondolom, megállapította a dí­szes testület, hogy a „kultúrház” nem nyereséges. Csak pénzt öl­nek bele. Kiadják inkább gebinbe egy baleknak, aki tán selyemher­nyókat tenyészt benne, meg au­tósiskolát működtet, abból csak kifizeti a villanyszámlát. Mert a kultúra Európában egyelőre nem nyereséges, rövid távon. Az önkormányzat jogszerűen járt el. Ezt kicsit sietve írtam le, mert igazából úgy tudom, tör­vényszabta kötelességük lenne, a település egyetlen kulturális in­tézményének fenntartása. Min­denesetre miután megállapítot­ták, hogy Nagynyárádon nem áll módjukban az igazgatónő vég­zettségének megfelelő állást fel­ajánlani, végkielégítést kaphat. Mindenki Gizije vagy Gizi né­nije megkapja hát a végkielégí­tést. De a falu megkapja-e? Tudja azt Nagynyárád polgámiestere és a testület, mit veszít e szégyentel­jes döntéssel a község? Zsifkovics Gizi 35 éve népmű­velő Nyárádon. Ez idő alatt nem csak diplomákat szerzett. Barát­ságokat, népszerűséget, tekintélyt is. Kapcsolatrendszere alakult ki a faluban és az országban, amit nagyszerűen hasznosított. Személyesen a 80-as évek elején találkoztunk. Az MTV Körzeti Stú­diójában felvettük hagyományőrző gyerekcsoportjuk néhány műsor­számát, a német nemzetiségi ma­gazinnak. A gyerekeket az óvoda szakácsnője tanította német mon- dókákra, dalokra, játékokra, tán­cokra, de Gizi szervezte, organizál­ta, éltette a csoportot. A felvételek során a felnőttek csak szelíd szóval szóltak, halkan a gyerekekhez. Mégis, a kamaszlányok amilyen bájosak, olyan fegyelmezettek vol­tak. Öröm volt velük a munka. Néhány éve, a megyei önkor­mányzat megbízott, állítsam ösz- sze a Megye Napja ünnepi köz­gyűlésének műsorát. Demonstrál­ni akartam Baranya etnikai sok­színűségét. S mert gyermek és ku­tya a színpadon biztos siker, föl­hívtam Gizit Nyárádon, van-e gyerekcsoportjuk most is, mert Magdi néni, aki régen vezette, már meghalt. Mondta, hogy még picurkábbak is vannak, ezek óvo­dások. Azonnal megegyeztünk. Amikor megjelentek kézen fog­va a pöttömök, sváb népviselet­ben, kockásra vasalt kék kötény­kéjükben, tutyiban, már olyan fergeteges vastaps köszöntötte őket, hogy alig mertek bevonulni. A testvérmegyei delegáció férfi tagjai a könnyüket törölgették. Á gyerekeket kísérő anyukák, kedves közvetlenséggel Laci bá­csiztak engem. Mikor megkö­szöntem műsor után a kísérőknek is, hogy eljöttek, hétköznap, munkaidőben a gyerekekkel, Gizi fölvilágosított:- Tudod kik ezek az anyukák? Azok a kislányok, akikkel annak idején a tévéfelvételt csináltuk. Akik ma szerepeltek, szinte mind az ő gyerekeik. Az, hogy Nagynyárádon az el­múlt évtizedekben csak jó német néptánccsoportok voltak, többet jelent, mint azt sokan gondolnák. A falu nemzetiségi öntudatának, identitásának központja volt ez mindig. Nem csak viseletről, dal­ról, táncról, ősi szokások megőr­zéséről szólt a dolog, de a népi ízek, az étkezési kultúra megőr­zéséről, az együvé tartozásról, a kétnyelvűség erejéről is. Kohéziós központ volt a művelődési ház. Nem csak azért tett meg mindent, hogy az utolsó baranyai kékfestő mestert híressé tegye, kékfestő fesztiválokat szervezett a faluban, 1977- től rendszeres volt a búcsú- faállítás, egyedüli őrzéseként a szép sváb néphagyománynak. 1978- tól rendezték a német lako­dalmasokat. Sok hajdan kitelepí­tett néni könnyezett és énekelt önfeledten ezeken. S mert Gizi az élet kihívásaihoz tervezte tevé­kenységét, az utóbbi időben már a betelepültek találkozóját is, megrendezte. Bizonyítva ezzel, hogy azt szeretné, ha mindenki jól érezné magát abban a faluban, amelyben ő az egyik közérzetfe­lelős. Mert nem művelődési házat igazgatott elsősorban, hanem jobb közérzetet, emberi életteret teremtett környezetében. Én úgy gondolom ma még, jó dolog nyárádinak lenni. Bárki büszke lehet arra, hogy ott lakik. A községnek híre-neve van, nemcsak megyeszerte, mert a német nemze­tiségi kultúra fellegvárának számít. Ezeket a rendezvényeket, ame­lyek a falu hírét megalapozták, nem az önkormányzat nagylelkűségéből rendezte a művelődési ház. Keser­vesen megszerzett és fillérre elszá­moltatott, központi pályázati pén­zekből, s a lakosság összefogásá­ból, önzetlen segítségéből. Sok lelkes ember - akiket most nemes egyszerűséggel választó- polgárnak mondunk - lelkes tár­sadalmi munkája is kellett ezek­hez a rendezvényekhez. Nyilván azért vállalták, mert nekik fontos volt a község jó hírneve, fiatalokat is otthontartó ereje. Remélem, a falukrónikákba, egyetemi szakdolgozatokba, amit a környéken lakó majdani diplo­mázók írnak, még sokáig bekerül az önkormányzat január 31-i ha­tározata. S Nagynyárád minél in­kább egy lesz a sok szürke község közül, annál keményebb jelzők­kel emlegetik majd. Persze, aki­nek köze van a kultúrához, ma is tudja, mindez nem bocsánatos bűn. Nem lehet egyetlen ember végkielégítésével kompenzálni. A kulturális befektetés hosszú távon ugyanis mindig gazdaságos. Óvakodni kellene minden szin­ten, azoktól a politikusoktól és fő- tisztviselőktől, akik ezt nem érik fel ésszel. Biikkösdi László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents