Új Dunántúli Napló, 2002. február (13. évfolyam, 31-58. szám)

2002-02-23 / 53. szám

Hi 2002. Február 23., szombat RIPORT 7. OLDAL KULTÚRA­Nem elég hozzá egy lepedő Önállósodni szeretne a Bóbita Bábszínház A pécsi Bóbita Bábszínház elismerten az or­szág egyik legértékesebb munkát végző, legna­gyobb hagyományú bábszínháza. Ám lassacs­kán már csak a hagyomány marad, ami a múlt - a jelenről és főképp a jövőről, úgy tűnik, csak egyre sötétebb tónusú képet lehet festeni. Pedig alapvetően nincs baj, ugyanis a legfonto­sabb, a szakmai munka még a megszokott, magas színvonalon halad, ezt jelzik a kedvező visszhang­ok és hogy az utóbbi hetekben is két fesztiválra volt hivatalos a társulat: Franciaországban és Finn­országban is a szöveg nélküli Diótörő produkciót adták elő. Ám Sramó Gábor igazgató mégis inkább kétség- beesett, mint bizakodó.- Sajnos, a költségvetésünk katasztrofális. Míg 8- 10 éve pénzügyileg is az ország élvonalába tartozott a Bóbita, most az utolsó előtti. És az különösen el­szomorító, hogy már nem csupán 2-3 millió forint a differencia az élmezőnyhöz képest, hanem 20-30 millió forint, amit nem fogunk tudni behozni. Már­pedig, akárhogy is vesszük, ez is csak verseny bizo­nyos értelemben, szakmailag, művészileg is, hiszen nem tudjuk megfizetni a jó nevű szerzőket, terve­zőket, nem tudunk elegendő produkciót létrehoz­ni, jóllehet egy évadban három bemutató alá kerül­ni már egyszerűen lehetetlenség! A helyzet akkor tűnik különösen szomorúnak, ha látjuk, hogy a bábjátszás helyzete országosan nem olyan elkeserítő, hiszen 2001-ben Debrecenben 320 millióért, Kecskeméten 150 millióért épült új báb­színház. És világos, hogy ezekben a színházakban a technikai körülmények, maga az épület sokkal job­ban szolgálja a nívós szakmai munkát, mint Pécsett. A Bóbita Bábszínház fő gondja az, hogy a mai napig tagozati formában működik - a Pécsi Nemzeti Szín­ház része -, és bár önállósodási törekvéseit Balikó Tamás színházigazgató is támogatta, a város vezeté­se többszöri felvetésre se bólintott rá.- Nekem már annak idején a pályázatomban is benne volt, hogy önálló Bóbitát szeretnék idővel létrehozni - mondja Sramó Gábor -, de legutóbb 1997-ben feketén-fehéren kimondták, hogy a város nem akar új intézményt, amit részben megértek, hiszen Pécsett elég sok és jó színház működik. Ez azért nagy kár, mert helyileg,* státuszokban, szóval jóformán mindenben különállóak va­gyunk, és ha ezt rendeletileg is szentesítenék,, sokkal könnyebb lenne más, főképp minisztériumi forrásokhoz hozzájutni. így min­denütt azt hallom, hogy amíg a város nem áll ki mellettünk teljes mellszélességgel, és nemcsak szavakban, addig semmi sem történik. Marad a rozoga épület, a szánalmas nézőtér, a vé­cé, a technikailag a kor igényeinek egyre kevésbé megfelelő előadások - ráadásul mindez nem ne­kem, az igazgatónak fontos, hanem a gyerekeknek, akik előadásról előadásra megtöltik a nézőteret. De sajnos, ki merem mondani: érzek némi lesajnálást a bábjátszás irányába, sokan úgy képzelik, az egészhez elég egy lepedő. Nem elég. MÉHES K. Sűrű év a PAB-on A Pécsi Akadémiai Bizottság fontos feladatok és átalakulások előtt áll. A legutóbbi ülésükön az orvostudományok szakbi­zottsága éhékelte kétéves tevé­kenységét, de már sort kerítettek a közönség számára meghirde­tett pályázatok értékelésére is, aminek végső eredményét már­cius 11-én, a tavaszi közgyűlé­sen hirdetik ki - a beérkezett 15 pályaműből mindössze egyet nem díjazott a zsűri. A közgyűlésen számol be dr. Tigyi József, a PAB leköszönő el­nöke az eddig végzett munká­ról, majd megkezdődik a tiszt­újításra való felkészülés. Május­ban a Magyar Tudományos Aka­démián is feláll az új elnökség, miután Glatz Ferenc két ciklus után nem választható újra. Ami a PAB-ot illeti, első menetben Zala, Tolna, Somogy és Baranya megyében két-két képviselőt vá­lasztanak, és ez a nyolc fő, ki­egészülve a régió MTA tagjai­val, dönt a szakbizottságokról (valószínűleg marad az eddigi 11). Az október 3-i elnökválasz­tást egy háromfős jelölőbizott­ság készíti majd elő. A PAB új pályázatait március végén teszik közzé, ezek első be­adási határideje december 1. lesz. M. K. EGY PÉCSI EGYESÜLET KÉT KIÁLLÍTÁSA. Alig pár napja nyüt a Közelítés Művészeti Egyesület Mátyás király utcai kiállítótermében az Active rabbit című kollektív tárlat (felvételünkön Leitner Barna Három kívánság című alkotása), ma pedig 11 órakor a tiszteletbeli tagjaik ki- állítását nyitják meg a Király utcai Új Galériában. _______fotó, tóth l. Lenplasztikák légáramokban Finn képzőművészek tárlata a Pécsi Galériában A Pécsi Galéria Széchenyi téri kiállítótermében tegnap nyílt meg Helena Kaikkonen és Tarja Pitkánen finn képző­művészek kiállítását. A finn iparművészet világhírét a ter­mészethez való különleges viszo­nyának köszönheti. Helena Kaikko­nen és Tarja Pitkánen munkáiban is leginkább ez a bensőségesség a szembeszökő, azzal együtt, hogy az iparművészet itt a szó szoros értel­mében eltűnik, mivel a tárgyi meg­jelenés is funkció nélkülivé válik: Csak az anyag emlékeztet ennek a fura művészi hangulatvilágnak az eredetére. A kiállítási térben most lenfonál-plasztikák táncolnak, ba- lettoznak leheletfinom légáramla­tokban. A len szerepel a legtöbb­ször ezekben a furcsán lengő-lebe- gő, légies lenyomatokban, amiket csak némi fenntartással lehet „kész” munkáknak tekinteni. Van itt még pár talált tárgy, véletlenszerűen ide­került anyag, seregnyi üvegkupak, néhány nejloncsík, temérdek fale­vél. Ezekre a művekre, megnyilvá­nulásokra a befejezettség, a lezárt­ság sem jellemző. Az árnyék virágai című alkotás azonban egy külön gondolatkört képez. Itt ugyanis cu­korral keményített pamutfonal raj­zolja a háttéri falra a művész köz­lendőjét. A másik egy szemfedősze­rű fekete tüllfátyol. Ennek a halálról, a ravatalról volna mondanivalója szintén a falra vetülő árnyék formá­jában. Hatalmas, sárga pillangó- szárnyak röptetik vissza a tekintetet a Vörös című, paprikafüzémek is nézhető, akként is értelmezhető al­kotásra, aztán közelében elhelyez­kedő falevél-zuhatagokra, a lenszí­vek álomkép-rajzolataira és a Vonu­lás című fura Ids lengúlák sorára. Apró erdei manók, gyökérember­kék sátortábora is lehetne ez. Aztán itt van a Fekete Hold, az Ezüst Hold és a-bolygók misztériuma - elhul­lott üvegkupakokból, vékony hor­golt drótfonál-applikációkból. Lehe- letfinoman megszerkesztett, sejtel­mes vüág ez fölfoghatatlan monda­nivalóval. Az éppen csak érzékelhető meg­nyilvánulásait idéző lágy formák, vonalak mintegy kimeríthetetlen le­hetőségként utalnak egy szüntele­nül születésben lévő világra. A finn alkotók munkái alighanem arra sze­retnék emlékeztetni a tárlatlátoga­tót, hogy ebben a világban még műidig túlsúlyban vannak a meg­foghatatlan, megfogalmazhatatlan dolgok. És ennek a finn művészet sejtelmes tanúbizonysága szerint is alighanem inkább örülni kell. BEBESSI K. Futnak a képek Műcsirke Schilling Árpád Nexxt című film­je a hazug médiavilág leleplezé­sére vállalkozna, amikor egy rossz ízlésű tévéműsor kulisszái közé helyezi a kamerát, ahol bo­londdá tett, vezényszóra tapsoló nézők jelenlétében hivatásos szélhámosok, mint Frau Plastic Chicken, vagyis Műcsirke asz- szony, a műsor házigazdája, álta­la sztárvendégnek nevezett bű­nözőket lát vendégül. A rendező szándéka vélhetően nemes (eny- nyi bizalmat előlegezzünk meg neki), .hiszen az efféle progra­mok veszélyessége abban áll - minthogy a média-műfajok nem utánozzák a közízlést, hanem manipulálják azt -, hogy a látot­taknak ha nem is követésére, de elfogadására serkentik a nézőket, a Nexxt sejthető alaptörekvése te­hát ennyiben méltányolható. Csakhogy a szándék már a kezdet kezdetén félresiklik. A helyszín, a látvány, a téma egész kibontása mélységesen filmsze­rűden (a színpad és a televízió más kategória!), amit a Műcsirke asszony szerepében ágáló Udva­ros Dorottya színpadias játéka, a vásznon igencsak hamisnak lát­szó gesztusai kínosan jeleznek. Az egész produkció egy megbíz­hatatlan ízlésű, hatásvadász szín­házi mechanizmus működtetésé­re utal. Az a posztmodernnek hitt fel­ismerés is visszaüt (de még .mennyire!), hogy valójában min­den mű korábbi alkotásokból vett idézetek szőttese. Ezen az ál­tala frissen felfedezett tényen fel­lelkesülve Schilling Árpád arra az életveszélyes lépésre szánta el magát, hogy filmjében fellépteti Anthony Burgess 1962-ben meg­jelent Mechanikus narancs című (hadd tegyem hozzá, szerintem kiváló) regényének főhősét, és újraforgatja a belőle, készült (ugyancsak nagyon jó) Stanley Kubrick-film kulcjsjeleneteit. Az eredmény prognosztizálható lett volna: ami ott, eredetileg meg­rendítő és felkavaró, az itt bizony gyatra utánzat. Ez tehát önmagá­ban is hatalmas öngól, amit a rendező megtetéz egy másik bal­lépéssel. Fogja az Amerikai psy­cho című giccsregényt (ahogy van például negatív utópia, úgy van negatív giccs is, a lényegen az előjel nem változtat), és Bur­gess hőse, Alex mellé fellépteti Rex! Madisont, a Brett Easton El­lis munkája által inspirált másik gyilkosfigurát. És ezen a ponton már nem működik semmiféle ön­kontroll: Schilling kínos pontos­sággal leforgatja a regény hosszú részleteit, „film a filmben” jeligé­vel. Amiből kiviláglik, hogy az amerikai Mary Harronnak meny­nyivel több esze volt, mikor a maga verziójában nem töreke­dett szöveghűségre, részint mert a kép más mint a szó, részint pe­dig nyilván azért, mert az adott szöveg nem is érdemli meg, hogy ragaszkodjanak hozzá, de hát Schilling pápább akar lenni a pá­pánál, aminek eredményeként újabb öngólt lő. Az egyetlen nézhető részlet a „családi” reggelizés jelenete a rö­fögő malaccal, ami jelzi, miféle lehetőségek rejlettek volna ebben a témában, milyen irányban kel­lett volna futtatni a cselekményt, még ha az abszurd színjáték ura­ságaitól levetett öltözékekben is, de azért ezekben a percekben fel­villan valami. Az viszont már végképp kívül esik a jó ízlés tá­gan értelmezett határain is, hogy a zeneirodalom klasszikus és jog­gal szakrálisnak is tekintett dalla­mait a falfirkálók agresszivitásá­val szennyezik be méltatlan ké­pekkel, továbbá vallási szertartá­sokat és textusokat helyeznek negatív összefüggésbe. így aztán a Nexxt szomorú mérlege: se kép, se hang. Nagy Imre Udvaros Dorottya, mint Frau Plastic Chicken EGY ÖREGEMBER EMLÉKIRATAIBÓL Szindbád törzsasztalánál (1.) Majmóka meséli: Lehet, hogy nem hiszik az urak, de én is ártatlan kislányként kezdtem. Hatalmas masnikat viseltem. Jól nevelt voltam, de kíváncsi. Áhítattal hallgattam a nagylányok meséit. Kata, az unokanővérem két évvel volt idősebb, de anyányinak tűnt mellettem. Ot már hajkurászták a fiúk, s ő is hajkurászta a fiúkat. S lön, hogy Kata, tánciskolába ment. Kisvárosban, a templom közelében laktunk.-A tánciskola a kultúrban volt, ugyanabban az ut­cában. Katát anyukája elkísérte, de mert közel laktak, néha egye­dül hagyta ott. Mesélte, hogy a fi­úk üyenkor hazakísérték. Mindig más fiú, de mind ugyanazt tette. Először beszélgettek, aztán a fiú megfogta a kezét, amikor a temp­lomkerthez értek, azt mondta: menjünk be kicsit, ne bámulják a népek, hogy itt sétálunk. A temp­lomkertben, már a vállára tette a fiú a kezét. Amikor még beljebb mentek, megcsókolta az arcát, majd a száját is. Erről eleinte rész­letesen faggattam, de aztán, tudva, hogy a legizgalmasabb dolgok csak most következnek, már csak annyit mondtam: és aztán? A templom túlsó oldalán a fiúk rendre egy fának döntötték Katát. Csókolgatták, de közben, a kezük a mellét simogatta. Amikor ez már nagyon jó volt, a fiú kigom­bolta Kata blúzát, s a bőrét simo­gatta, ami még jobb volt. Általá­ban megcsókolták a bimbócskáit. Ez is leírhatatlan érzés, de volt, aki olyan ügyetlenül csinálta, hogy meg sem közelítette az ujjak simogatásának örömét. Szerettem volna már nagylány lenni. Eljött az idő, én is tánciskolába mentem, s az a nap is, amikor anyukám egyedül hagyott ott. Végtelenül boldog voltam, mert az egyik fiú megkérdezte, ugye, hazakísérhet táncsuli után?- Persze - mosolyogtam rá. Alig vártam, hogy vége legyen. Már a kabátomat húztam, amikor rádöbbentem: Úristen! Nekem még olyan pici a cicim, hogy szé­gyellem. Tán meg sem lehet simo­gatni. Mi lesz velem, ha behívnak a templomkertbe? Uzsgyij Egy- végtében rohantam hazáig. Hát így hagytam ki az első ran­devúmat. Andráscsik Sámuel meséli: Kitűnő barátunk, Göcs - Isten nyugosztalja - vidéki városban volt vezető színész. Boldog házas­ságban élt feleségével, aki kordá­ban tartotta. Még nem volt Kos- suth-díjas, tán a Jászai Marit sem kapta meg, de le nem rohadt a színpadról. Játszott mindenben, zabálta a közönség. Filmezni még alig filmezett, sohasem tudták egyeztetni. A felesége szülése után keve­sebb színházi feladatot kapott. Rá is csapott néhány filmrendező. Épp a Tűzoltó utcát forgatta, Sza­bó Pistával, amikor Göcs föllázadt. Elhatározta, lazít kicsit. Torkig volt az asszonyi terrorral. A színházi igát mazochistaként élvezte. Első este leitta magát. A jó és rossz piákat egyaránt imádta, de a szagától is eltiltotta a házisárkány. Másnap vizesborogatással a fején próbált délelőtt. Este az előadás szünetében úgy döntött, ma meg­csalja az asszonyt. Öt év monogá­mia egy galambnak is sok. Hát még neki, akit valaha zabáltak a nők. A klubban látta azt a hamvas arcú kórista lányt, aki nem meri visszategezni, le-lesüti a szemét, ha szót vált vele, s mindig a ke­resztnevén szólítja. Nagy dolog­gal fogom ma megajándékozni a kicsikét, - gondolta Göcs - s már a tapsra is alig akart kimenni. A klubban a hamvas arcú egy másik énekkari taggal ült. A mási­kat nem nagyon kedvelte barátunk. Tolakodott, a fél színháznak fölkí­nálta magát. Bár nem volt teljesen tehetségtelen. Ha egy színésznő megbetegedett, ő ugrott be helyet­te, akár néhány óra alatt is, mert minden szerepet tudott fejből. Göcs viccelődött a lányokkal. Elárulta, facér ma este, alig várja, hogy éhes nők prédája legyen. A hamvas arcú megijedt. Közöl­te, haza kell sietnie. Barátunk el akarta kísérni, de lehűtötte: nem szeretném, ha a művésznő holnap­után a szememre vetné a dolgot. Göcs bosszús volt, a felesége említéséért különösen. Azon me­ditált, milyen márványsima a bő­re, feszes a keble ennek a kislány­nak, aki így itt hagyta. Nem lehet még húszéves.' Észre sem vette, s már a másik kolleginával sétált hazafelé. A kapuban még re­ménykedett, hátha nem jön be, de bement. Göcs ivott, hogy hergelje ma­gát, a hölgy lötyögött, néha simo­gatta, de főként cigarettázott. Ez különösen idegesítő volt. Aztán a vendég ledobta ruháit, s elkezdte őt is vetkőztetni. Legszívesebben röhögött volna, de eszébe jutott, ez a szuka elkürtöli, hogy már nem is férfi. Fel kell tuningolnom magamat - gondolta. Kiment a fürdőszobába. El­kezdte rábeszélni a férfiasságát, hogy ne hagyja cserben. Nem szemmel verte. A hamvas arcúra gondolt. Lesütött szemeire, félig nyitott szájára, hegyes kebleire. Egy pillanatra felvillant benne, most kéne abbahagyni és kimen­ni, de képtelen volt rá. A rutinos kollegina, mégsem keltette rossz hírét. Megértő volt. Csak azt kérte, mondhassa, hogy megvolt. Göcs megadóan bólin­tott, s rettegve gondolt előbb- utóbb hazatérő feleségére. Lejegyezte: Bükkösdi László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents