Új Dunántúli Napló, 2002. január (13. évfolyam, 1-30. szám)
2002-01-30 / 29. szám
20. OLDAL .Szabadfogás. S P O R 2002. Január 30., szerda Kommunikációs partnerünk: a Westel Mobil Rt. Műanyag pályák a PVSK-nál Pécs, Verseny u. A hamarosan induló atlétikaipálya-beruházás mellett talán még az idén műfű boríthatja a PVSK egyik labdarúgópályáját is. Miután az első, tárgyalásos fordulót a jelentkezők túl magas árajánlatai miatt eredménytelennek nyilvánították, kiírták az újabb, immár nyílt tendert a Verseny utcai műanyag atlétikai pálya közbeszerzési pályázatán. Czerpán István, a PVSK elnöke szerint ennek hatására február végén már szerződéskötés várható, így március elején végre megindulhatnak a munkálatok. A bitumenes-aszfaltos alépítmény a mai tervek szerint május 15-ig elkészül, utána mintegy másfél hónap kell a műanyag felépítmény és a kiegészítő munkák elkészültéhez. Ugyan a közgyűlés által tegnap tárgyalt városi költségvetésben nem szerepel, a város újabb húszmillió forintot ígért a műanyag pályához. Ez az ISM-től elnyert pénzzel együtt az eredetileg hatsávosra tervezett borítás nyolcasra bővítéséhez szükséges, így ugyanis a szigorúbb nemzetközi feltételeknek is megfelel majd az új sportlétesítmény, amelyet, ha minden jól megy, már a nyár végén birtokba vehetnek a sportolók. A Verseny utcai sportteleppel kapcsolatos hír, hogy a PVSK is bekerült az. ISM programjába, amelynek során országosan 60- 70 műfüves labdarúgó-edzőpá- lyát építenek. Ez a tervek szerint a mostani salakos pálya átfedésével, egyben húsz méterre keletre „tolásával” valósul majd meg, legalább évi négy hónapnyi plusz edzéslehetőséghez juttatva a labdarúgókat. sz. zs. Meglepetések a ringben Pécs-Belgrád-Párizs Az elmúlt hét végén két nemzetközi meghívásnak is eleget tettek a pécsi Dozso-Sampo-Diego SE kick-boxosai. Tóth Csaba Belg- rádba, a 9| kilóban az amatőr thai-box-vb ezüstérmese elleni összecsapásra, Gasztány Ferenc pedig Franciaországba, a low- kick szakág világbajnoka elleni gálára. Ám a helyszínen mindkettejük számára kiderült, hogy a vártnál sokkal nehezebb helyzetbe csöppentek, hiszen a szervezők - tudásuk előtt is tisztelegve - egy- egy K-l-es (a sportág legkeményebb változata) találkozót szerveztek számukra. Gasztány egy győzelem után a második fellépését sérülés miatt föladta, ám a versenysorozat japán főszervezője olyan elégedett volt a teljesítményével, hogy egy hosszabb szigetországi edzőtábor lehetőségét vetette föl számára. Tóth magabiztos küzdelme ellenére ugyancsak idő előtt kényszerült búcsúra, miután ellenfele kesztyűje varrásával véletlenül belekapott a szemébe. A Dozso SE-hez kötődő hír, hogy a full-kontakt szakágban kilenc súlycsoportból hét megnyerésével a klubok tavalyi rangsorának élén végeztek Heckenberger Iván tanítványai. Ennek alapján az ISM-től jelentős összegű célzott utánpótlás-támogatásban részesülnek erre az esztendőre. Visszalépés, nem megszűnés SZENTLŐRINC Visszalép az NB Il-es küzdelmektől a szentlőrinci férfi tekecsapat, de szerencsére a szakosztály nem szűnik meg. Komoly pénzügyi gondokkal küzd a szentlőrinci sportkör, ennek esett áldozatául a férfi NB lies tekecsapat, amely számára a tavaszi idény most kezdődött volna, de visszalépett a bajnokságtól. Bányavölgyi Gyula szakosztály-vezető azonban siet megjegyezni, hogy szerencsére a szakosztály nem szűnik meg.- Nem tudtuk, hogy mire számíthattunk az önkormányzat részéről, erre a bizonytalanságra pedig nem lehetett alapozni. Ezért nem fejezzük be a bajnokságot. Meccs nincs, edzés azonban van, továbbra is készülünk, ősszel pedig újra szeretnénk bekapcsolódni a pontvadászatba, ha addigra lesz pénzünk az indulásra. A folytatás azonban már csak az NB Ill-ban lehetséges, ahová az együttest a visszalépés után besorolják. Feltéve, ha oda nevez. A szentlőrinci tekézők őszszel gyengén szerepeltek, utolsók voltak a 12 csapatból álló mezőnyben, így könnyen elképzelhető, hogy az NB III-ba amúgy is visszaestek volna. Az 1975-ben alakult szakosztályban 15 igazolt sportoló van, az ifjúsági korosztályt képviselők ugyanúgy megtalálhatók benne, mint a felnőttek. Az NB II. volt a legmagasabb osztály, ahol szerepeltek. Keczeli Jenő sportköri elnök örül annak, hogy a tekézők nem állnak le az edzésekkel, de előre vetítette, hogyha két héten belül nem dől el a sportegyesület sorsa (vagyis ha nem kap több pénzt az önkormányzattól), még más szakosztályok is veszélybe kerülhetnek. Itt elsősorban a labdarúgókra gondolt. H. L. A Magyar Kupával hangolnak Csütörtökön Magyar Kupa mérkőzéssel megkezdődik a férfi kézüabdázók tavaszi szezonja. Az első bajnokira hétfőig kell várni. Komló-Pécs A két élvonalbeli baranyai csapat közül a komlóiak a frissebbek, ők a Ceglédet fogadják csütörtökön kupatalálkozón (a nyolc közé jutásért oda-vissza alapon mérkőznek a még versenyben lévők). A csapat az utóbbi évek legkeményebb felkészülésén van túl.- Napi két edzéssel készültünk, erre mostanában nem nagyon volt példa - mondta Fenyvesi Károly edző. - Remélem, látjuk is Ez lesz még Az alapszakasz hátralévő mérkőzései. Diacell-Pécsi KK: Komlói Bányász (idegenben, februári).), Dunaién-(o, febr. 13.), Győr (i, febr. 17.), PLM-Elektromos (o, febr. 22.), Csömör (i, március 3.), Orosháza (o, márc., 8.), Veszprém (i, márc. 13.), Cegléd (o, márc. 16.). Komlói Bányász: Veszprém (i, február 4.), Diacell-Pécsi KK (o, febr. 9.), Dunaferr(o, febr. 16.), Cegléd (i, febr. 22.), Győr(o, márc. 1.), RévésTsa(i, márc. 9.), PLM-Elektromos (o, márc. 13.), Százhalombatta (i, márc. 16.). Az alapszakasz után a legjobb hat kerül a felsőházba, és csatázik a bajnoki érmekért, míg a második hat a kiesés elkerüléséért küzd. A két csoport oda-visszavágós körmérkőzésen dönti el a végső helyezést. A rájátszásra a csoportok legjobbjai 6, a második legjobb 5 - és így tovább - pontot visznek magukkal. majd ennek a hatását, ami bajnoki pontokban és közönségünk elégedettségében jelentkezik. A szakvezető elmondta, hogy a kupában nem mondtak le a továbbjutásról, viszont a február 4-i, Veszprém elleni bajnokin inkább a Pécs elleni taktikára helyezik a hangsúlyt. Az eszményihez közeli téli edzésmunkát némileg csökkentheti, hogy Tolsztih sérült válla még mindig nem száz- százalékos, Szilovics vizsgakötelezettségei . miatt sokat kihagyott a tréningekből, Kékesinek vérömleny van a bal alkarjában, a frissen igazolt Csopicsnak hat hónapos meccshiányt kell leküzdenie, míg a jövő gazdasági szakemberévé avanzsáló Keszthelyi csak amolyan vész- tartalékként jöhet szóba. Ffi kézi NB I. 1. Veszprém 14 14 0 0 428-266 28 2. Szeged 14 13 0 1 442 - 313 26 3. Dunaferr 14 12 0 2 396 - 291 24 4. Orosháza 14 7 2 5 347-364 16 5. Cegléd 14 7 0 7 324 - 337 14 6. Diacell-Pécs 14 6 2 6 327 - 356 14 7. Győr 14 4 2 8 323 - 343 10 8. PLM-Elektr. 14 4 2 8 349 - 391 10 9. Sz.batta 14 5 0 9 355 - 404 10 10. Komló 14 3 1 10 334 - 399 7 11. Csömör 14 2 3 9 327 - 407 7 12. Rév és Tsa 14 1 0 13 301 - 382 2- Egy-egy kulcsjátékos sérülése még most is nehéz helyzetbe sodorna minket - vált kissé borúlátóvá Fenyvesi. - Bár most már azért hosszabb a cserepad, többek között Martára egyre inkább számíthatok a védekezés mellett támadásban is. A Diacell-Pécsi KK február 6-án Győrben kupameccsen hangol a Komló elleni bajnokira, előtte még vasárnap Százhalombattán vesz részt egy négyes tornán.- Minimális sérülés hátráltatta a felkészülésünket, a válogatott miatt Szente és Katzirz hiányzott - vont rövid mérleget Füzesi Ferenc edző. - Ők viszont olyan pozitív szemlélettel tértek vissza, olyan ritmushoz szoktak a nemzeti csapatban, hogy a többieket is-magukkal ragadják. No persze nagy ösztönzés nem kellett a Pécsett edzőknek sem, Füzesi szerint látszott rajtuk, hogy céljaik vannak, és ennek érdekében nagyon komoly munkát végeztek a rendelkezésre álló közel egy hónapban. Szóból Zsolt igazolása hasznosnak ígérkezik, hiszen tehermentesítheti a többieket, persze kell némi idő, amíg beépül a csapatba. Az említett célok egyike lehet, a rájátszást a felsőházban folytassa a Diacell-Pécsi KK.- Adott az esély, nagy vétek lenne ezt a lehetőséget elherdálni - nyugtázza Füzesi. MÓCZÁN ZOLTÁN Futsal NB I. Szárnyat szegtek Komló-Budapest AutóWest Meteor Komló - Kanárik Hotel Glória 5-2 (1-0) Komló, 400 néző. V: Böröczi, Kovács. AutóWest Meteor Komló: Görföl - Orlovics, Soós, Jelena, Gálffy. Cs.: Pintér, Seemayer, Somodi, Bocz. Edző: Szatmári Sándor. Komlói g.: Seemayer (2), Jelena, Gálffy, Somodi. Bármennyire is jól kezdte a szezont a megerősödött komlói gárda, a mérkőzés esélyese a tizenkét ponttal előttük lévő pesti csapat volt. Az első félidőben szervezett, pontos védekezést láthatott a szépszámú közönség, ekkor egy gyors kontra a komlói vezetést eredményezte. A második félidőben hasonlóan folyt a játék, ám az utolsó öt percben felpörögtek az események: a vereséget nehezen viselő vendégek ideges, helyenként sportszerűtlen viselkedését Soósék újabb gólokkal büntették. Szatmári Sándor: - Végig koncentrálva, nagy figyelemmel játszottunk, ennek köszönhető a siker. Köszönöm a buzdítást, és gra- tulálok a fiúknak! In Time Aramis - Baranya Hotel Dream Team 9 -1 (4-0) Budafok, 100 néző. BHDT: Juhos - Faludi, Zoufal, Lódi, Schweier. Cs.: Guti, Nagy, Sólyom. Edző: Juhos Ferenc. Már az első percekben három góllal vezetett a hazai csapat. Juhos Ferenc: - Tisztességesen helytálltunk, remélem a Szeged ellen bravúrra leszünk képesek. Nyáguly Gergely, Kővári Péter Dunántúli Napló-kupa. B-csoport Háromszor a kapufa hárított Síposnak (pirosban) nem sikerült a gólszerzés a salakos pályán PMFC - Kozármisleny 5-0 (2-0) Kovácstelep, 200 néző. V.: Tamás. PMFC: Herbert (Matus) - Horváth S. (Kordé), Lantos (Halász), Kutas (Gaál) - Sipos (Dávid), Závoda, Márton (Berdó), Szekeres, Kulcsár (Csajági) - Sitku (Balázs), Horváth Gy. Edző: Tóth Bálint. Kozármisleny: Torma (Fodor) FOTÓ: MÜLLER ANDREA Csiba, Papp J., Kovács - Máté, Pörs, Bánfai, Németh, Kanizsai (Tankó) - Lauer, Kaszás. Edző: Réti Gábor. G.: Horváth Gy. (2), Berdó, Kordé, Balázs. A PMFC végig fölényben játszott, öt góljuk mellett háromszor a kapufát találták el Sitkuék. K. M. A. Mai sportműsor LABDARÚGÁS. Dunántúli Naplókupa: Dombóvár - Beremend, Dombóvár, 15.00. Szentlőrinc - Barcs, Szigetvár, 15.00. _________m Röv iden SZENTLŐRINCI ELSŐSÉG. A barcsi terem labdarúgó-tornán 16 csapat indult, ebből 6 Horvátországból érkezett. Végeredmény: 1. Szentlő- rinc, 2. Barcs, 3. Felsőszentmárton. Különdíjak. Gólkirály: Lakatos László, legjobb kapus: Antal Sándor (mindkettő Szentlőrinc). (n) NEM LESZ IFIMECCS. A férfi kosárlabda NB I. B rájátszásának első fordulójában a Göd ellen nem lesz a felnőttmérkőzés előtt juniormeccs. A bajnoki találkozóra a tegnapi számunkban közűitekkel ellentétben szombaton kerül sor. (z) PINGPONGOSOKRA VÁRVA. Asztalitenisz NB III., férfiak: komlói Bányász - Fejérvíz II. 14-4. Az első négy meccsig volt szoros a találkozó, utána a komlóiak mind a 10 összecsapásukat megnyerték. A Bányász ugyanakkor szélesíteni szeretné utánpótlásbázisát, ezért 9-11 éves fiúk és lányok jelentkezését várja kedden, csütörtökön és péntekenként 16 órától a KBSK sporttelep kistomatermében. (szz) TEREMTORNA FELSŐSZENTMÁRTONBAN. Mátyás-kupa néven rendeznek teremlabdarúgó-tornát február 23-án Felsőszentmártonban. Az amatőr csapatok jelentkezését a (06-73) 352- 092-es vagy a (06-30) 390-6499-es telefonon várják esténként. (szz) A LIPPÓ ÉS A SÁTORHELY jutott tovább. A Mohácsi Labdarúgószövetség által rendezett 4. Farsang-kupa teremlabdarúgó-torna 3. játéknapjának eredményei: Sátorhely - Szajk 3-2, Újmohács - Lippó 1-4, üppó -Sátorhely 4-2, Szajk - Újmohács 4-3, Újmohács - Sátorhely 2-7, Lippó - Szajk 4-5. A február 3-ai, mohácsi döntőbe a Lippó és a Sátorhely jutott be. (szz) A LEGSPORTSZERŰBBEK A PÉCSIEK. 42 csapat lépett parkettre a 10. Baranya-Serelco- kupa nemzetközi teremlabdarúgó-tornán, amelyet a budapesti STS-Kanárik nyert a szintén fővárosi 1. FC Corrado és Arreda FC előtt. Negyedik a győri Rutintalanok lett, a pécsiek közül a legelőkelőbb helyen a Gólmérlegtechnika végzett, ők lettek a legsportszerűbb csapat is. (z) IFIK A PARKETTEN. A Pécsi Football Club 10. alkalommal rendezte meg téli labdarúgó teremtornáit. A10. Fenyőfa-kupa korosztályos győztesei. 1988-as kcs.: Komlói Bányász. 1986-os kcs.: PVSK. 1983-as kcs.: PMFC I. (Részletes eredmények: www.dunantulinaplo.hu) iszzi Dunántúli Napló Az Axel Springer-Magyarország Kft. közéleti napilapja Főszerkesztő: PAUSKA ZSOLT Főszerkesztő-helyettes: DR. GRÜNWALD GÉZA Felelős szerkesztők: BALOGH ZOLTÁN, LENDVAI DÁVID, NIMMERFROH FERENC Kiadja az AS-M Kft. Baranya Megyei Irodája. Kiadóvezető: MOLNÁR GYÖRGY Szerkesztőség és kiadóiroda: 7627 Pécs, Engel J. u. 8.'7601 Pf.: 134. Telefon: 72-505-000. Szerkesztőségi telefax: 72-236-545. Kiadói telefax: 72-505-017. Felelős kiadó az AS-M Kft. ügyvezető igazgatója. A kiadó képviselője: LOMBOSI JENŐ Készült a Déli Nyomda Kft.-ben. 7627 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72-326-480. Telefax: 72-332-099. Felelős vezető: FUTÓ IMRE A A-gel jelölt írásaink fizetett hirdetések. Az előfizetői példányok kézbesítését az AS-Magyarország Kft. Baranya megyei irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a Pannonhír Rt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig, a kiadónál (tel.: 72/505-002, fax: 72/505-016), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB Rt. 10402427-24216319 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 2002. január 1-jétől egy hónapra 1295 forint, negyed évre 3885 forint, fél évre 7770 forint, egy évre 15 540 forint. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket. ISSN 0865-9133 Az újság a • • • • m •panda szerkesztőségi rendszerrel készült > A ^AATESZ tagja É