Új Dunántúli Napló, 2002. január (13. évfolyam, 1-30. szám)

2002-01-31 / 30. szám

TCI I \# AG AB Kedvezményes I ELI vAwAri hirdetési lehetőség! a ban! ",4r !Mn Mai számunkból Betegbosszantó sztrájk? Szondázzák az orvosokat Tömeges igazolványcsere Az okmányirodák felkészültek Kis keleti típustan Viz, fa, föld, tűz, arany Fizetős szakok: bő választék Bush figyelmeztetett három országot Az egyetemek egyre több képzésüket kínálják költségtérítéses formában is, a szemeszteren­ként! díjak akár a félmillió forintos nagyságren­det is elérhetik. A PTE-n ebben a tanévben két­ezer fővel növekedett a fizetős hallgatók száma. Pécs, PTE- A legfrissebb egyetemi statisztika szerint a Pécsi Tudományegyetem (PTE) mintegy 27 ezres hallgatói létszámának megközelítőleg fele tanul költségtéríté­ses formában - tájékoztatta a Dunántúli Naplót Novák Sarolta, az egyetem oktatásszervezési osztá­lyának vezetője. Mint megtudtuk, az idei tanévben mintegy kétezer fővel növekedett azok száma, akik a diplomához jutás ezen útját választották, annak elle­nére, hogy nem ritkán komoly összegű díjat kell fi­zetniük. A százezres nagyságrendű tandíj komoly tehertétel: éppen ezért Pécsett az egyetem juttatási szabályzata engedélyezi a fizetési könnyítést; az már a karokon múlik, milyen konstrukcióban - kétfelé bontva vagy havi törlesztéssel - engedélyezik a fizetést. Ugyancsak karfüggő az is, milyen kedvezményben részesülhet a felvett diák - tanulmányi eredménytől és szociális helyzettől függően díja egy részét el is engedhetik. A hagyományos út - azaz a finanszírozott helyekre való felvételi - mellett adott a lehetőség, hogy a költség- térítéses keretből az államilag támogatott körbe kerül­jenek át hallgatók. Mindehhez természetesen arra is szükség van, hogy legalább egy támogatott hely meg­üresedjen; ez esetben a kari tanulmányi bizottságok döntenek az átvételről. Az egyetemi szakok díjainak nagy szórását részben a képzési normatíva - vagyis az, hogy finan­szírozott esetben mennyivel járul hozzá az állami költségvetés a kép­zéshez - határozza meg, de termé­szetesen a megszerzendő diploma piacképességét is figyelembe veszik a költségtérítés összegének megha­tározásánál. A PTE-n ennek megfe­lelően egyes bölcsészszakokra idén mindössze negyvenezer, a közgaz­daságira 85 ezer, ugyanakkor az or­vosira - természetesen a sikeres fel­vételi mellett - költségtérítéses for­mában 600 ezer forint a féléves „be­ugró”. (Háttér: www. dunantulinapb. ha) T. G. EGYETEMEK KÖLTSÉGTÉRÍTÉSI DÍJAI 2002-BEN (FT/FÉLÉV) PTE ÁJK BTK FEEFI KTK ÁOK PMMFK MK' Szegedi TE BTK ÁJK KTK ÁOK ELTE BTK ÁJK Bp.-i Közgazd. Gazdálkodási 85-95000 40-200000 92-110000 85000 600000 71-92000 80-150000 80-150000 50-90000 75-125000 545000 80-200000 68-100000 ésÁllamigazg. E. 187000 SOTE Orvosi 1034000 Miskolci Egyetem Jogi 100000 Mérnöki 90000 Veszprémi Egyetem Mérnöki 50-150000 Modem Üzl. Tud. Főisk. (Bp.) Kereskedelmi 220000 Nemz. Üzl. Főiskola Kereskedelmi 880000 A táblázatban szereplő díjak tájékoztató jellegűek, az adott intézmény karainak nappali vagy levelező költségtéritéses alapképzéseire vonatkoznak. A fizeten­dő díjakat a hallgatók tanulmányi és szo­ciális körülményei, valamint egyéb para­méterek is módosíthatják. Washington Ari Fleischer fehér házi szóvi­vő tegnap jelezte: George Bush amerikai elnök az USA hely­zetéről elhangzott beszédé­ben, az Irakkal, Iránnal és Észak-Koreával kapcsolatban tett megállapításokkal nem azt jelezte, hogy küszöbön állna amerikai katonai akció ezen országok ellen. Bush a beszédben leszö­gezte: az Egyesült Államok nem fogja megengedni senki­nek, hogy tömegpusztító fegy­verekkel fenyegesse a világot. Az elnök külön^ megnevezte Irakot, Iránt és Észak-Koreát, mint olyan államokat, ame­lyek a terrorista szövetségese­ikkel együtt „a gonoszság ten­gelyét” képezik a világban. Az iraki rezsimet különö­sen keményen ostorozta az el­nök, és felhívta a figyelmet ar­ra, hogy Bagdad immár több, mint egy évtizede próbál kifej­leszteni anthrax(lépfene)-fegy- vert, ideggázt, valamint nuk­leáris támadó eszközöket. Mindhárom fővárosban meg­alapozatlannak minősítették Bush kijelentéseit. (További részletek a 2. oldalon) Indul az ÉK-TV PÉCS Ma 19 órától a pécsi tévénézők új csatornára lelhetnek: megkezdi kísérleti adását a Pécs-Baranyai Értelmiségi Egyesület közszolgá­lati csatornája, az ÉK-TV. Dr. Hor­váth Csaba, az egyesület elnöke elmondta: Pécs hatalmas kultu­rális, szellemi kapacitással ren­delkezik, ezt kívánják a tévé ré­vén a nagyközönség elé tárni. A műsor naponta négyórás lesz, 19 órától 23 óráig láthatók a különböző tematikus műsorok. Január utolsó napján és február­ban elsősorban ismétlések, így egyebek mellett az Értelmiségi Klub közismert fórumai lesznek műsoron, de természetesen új programok is készülnek. Márci­ustól pedig „élesben” megy már az ÉK-TV, kulturális, egyetemi, művészeti híreket, adásokat be­mutatva, de a későbbiekben le­hetőség lesz koncertek, színházi bemutatók sugárzására is. Az ÉK-TV a UPC kábelhálóza­tán fogható, Pécsett mintegy 37 ezer háztartásban követhetik fi­gyelemmel a nézők a műsorokat. (További részletek a 7. oldabn) m Ma hozzák ki a búvárt Bódvarákó A barlangi mentőszolgálat szakve­zetői úgy döntöttek, hogy csak ma hozzák ki a bódvarákói Esztramos- hegy alatt húzódó Rákóczi-bar- langból Szilágyi Zsoltot, aki szom­bat este óta foglya az üregnek. A már kedden 12 óra előtt meg­talált barlangkutató felhozatalát a legutóbbi terv szerint szerda reg­gelre tervezték, azonban olyan technikai akadályok merültek fel, amelyek miatt azt el kellett halasz­tani. A víz alatti felhozatal nagyon kockázatos lenne, ezért a mentő­csapatok megvárják, amíg társaik áttörik azt a sziklavájatot, amely­ben az elmúlt 24 órában több mint öt métert haladtak előre. A munkálatok során kiderült, hogy a föltételezés szerint hátra­lévő másfél méter valójában akár öt-hat méter lehet; éppen ezért továbbra is biztonságos körül­mények között, a mélyben kiala­kított helyen tartják Szilágyi Zsoltot. Kedd délutántól búvárok, társa­ságukban orvosok gondoskodnak arról, hogy a barlangász állapota javuljon. Á búvár tegnap délután már könnyű ételeket is fogyasz­tott. Csehországból, Szlovákiából a Miskolci Egyetemről olyan műsze­rek érkeztek, amelyekkel az eddi­gieknél pontosabban behatárolha­tó az a sziklahasadék, ahol a bar- langkutató tartózkodik. _________■ . 1 , m p 4«# ' UiH j*J IFWlfi Két héten át mindennap kisorsol­tunk egy 5000 forintos benzin­utalványt előfizetőink között. Ma a szerencse Bika Sándornak (Behiárdgyula) kedvezett, aki az utalványt a kiadóban veheti át. (Pécs, Engel János út 8.) Februárban is értékes nyeremények várják előfizetőinket! Figyeljék a lapot! IDŐJÁRÁS +2, +10 °C +3, +10 °C +3, +11 °C ORVOSMETEOROLÓGIA. A többórás napsütést követően át­menetileg megnövekszik a fel­hőzet. Eleinte még meleg-, majd a kora délutáni óráktól hideg­fronti hatásra számíthatunk. MÉSZÁROS ATTILA KOMMENTÁRJA Kitaposatlan borút Egy üvegműves páratlanul szép egyedi darabokba „cso­magolja” a bort. Asztali üveg­fúvónak mondja magát, apró műhelyéből olaszországi pia­cokon is vevőkhöz segíti a ma­gyar tőke nedűjét. Az a bor ezekben a palackokban egé­szen másnak tűnik. Elmegyek a boltokba. Több is van Pécsett, most a borhá­zakra, vinotékákra gondolok, ahol a kínálat elképesztő, s nem tudom, tényleg nem tu­dom, mi alapján vásároljak. Mert az ember elsőként óhatat­lanul a legtetszetősebb, legde­koratívabb palackok felé nyúl. S csak utána nézi meg, mi is van benne? Jött a francia borbáró, elju­tott Baranyába is. Még csak nem is hallott Villányról. Vélhe tőén nem ismeri - ismerhetné valahonnan? - az ide vezető bor­útat. A magyar - villányi, sik­lósi, fehér és vörös - bor min­den évben felvillant egy-két csillagszórót. A fénye valódi, csak valahol elhal. Nem látszik messziről. Nem feltétlenül a csillágszórót kell közelebb vin­ni - az sem baj -, elég lenne a fény hírét. Ám vélhetően ennek hiánya miatt a borbáró még nem hallott Villányról. Az említett asztali üvegfúvó baranyai televízió képernyőjén szerepelt, itt lehet valahol a műhelye. A tartalmától arany­színűén felizzó, művészeti al­kotásnak is minősíthető palack­jaiba tokajit tölt. Azt mondja, ez a külső megjár a bo­rok királyának. A tokaji rangban legközelebbi rokonai között ott a vil­lányi bor. Most már talán csak az hiányzik, hogy be­csomagoljuk a hozzá vezető utat is, amely­nek csekély forgalma nem bo­raink minőségén múlik. Jósze­rével járatlanok, pedig úgy in­dultak, mint a jövőbe vezető (ki) utak egyike. Jobb idényt... (fa 5. oldal Ha nincs sín, továbbá nincs olvasható menetrend, ráadásul hiányzik a kalauz, ki szállna fel a vonatra? www.dunantulinaplo.hu Telefonon és faxon is kérdezhet! Tel.: (72) 505-033 Fax: (72) 505-043 Kérdését telefonon és faxon is felteheti! online interjú Dr. Torgyán József az FKgP elnöke ' ■ ■ A Független Kisgazda-, Föld­munkás- és Polgári Párt elnö­ke, dr. Torgyán József lesz on­line-szerkesztőségünk vendé­ge ma 19 órától. Már most kérdezhet az interneten! 1

Next

/
Thumbnails
Contents