Új Dunántúli Napló, 2002. január (13. évfolyam, 1-30. szám)

2002-01-29 / 28. szám

4. OLDAL BÁRÁNY m I TÜKÖR 2002. Január 29., kedd Beszakadó városi pincék: több pénz, több gond Újabb pincék szinte naponta bukkannak elő fotói m. a. Pécs Támadják a költségvetést A szakszervezetek javaslatait nem vették figyelembe A pécsi szociális intézmények legfeljebb négy­havi működésére elegendő a költségvetési rendelettervezetben előirányzott összeg. A kulturális intézmények és iskolák jó része is kevesebb pénzzel gazdálkodhat, mint tavaly, ha a tervezetet ma elfogadja a közgyűlés. Az Önkormányzati Érdekegyeztető Tanács teg­nap tartotta ülését. PÉCS Mindössze a szociális területen dolgozók tizenhá­rom havi bérére van fedezet a költségvetési rende­lettervezetben. Az előirányzatból a különböző pótlékokra, közlekedési költségtérítésre, ruha­pénzre nem futja, jóllehet, ezek kötelező szemé­lyi juttatások. A dologi kiadásokra szánt összeg sem lesz elegendő. A karbantartási munkákat pél­dául nem tudni, miből fizetik majd ki az intézmé­nyek, mint ahogy azt sem, hogy az ellátáshoz szükséges gépkocsikat miből tartják majd fenn. Az Önkormányzat Érdekegyeztető Tanácsának tegnapi ülésén a Szociális Területen Dolgozók Szakszervezetének képviselői kiemelték, a terve­zett keret legfeljebb negyedévi műkö­désre elegendő. A javasolt egyszázalékos létszámle­építést is kifogásolják, hisz a szociális otthonok jelenleg is létszámhiánnyal küzdenek. A szakszervezet a tervezetet elfogadhatatlannak tartja. A város azon­ban azzal biztatja őket: ha valóban nem lesz elég a pénz, a költségvetést majd módosítják év közben. Az önkormányzat kulturális intéz­ményeinek működése is bizonytalan. A Pécsi Kulturális Központ például a szükséges 80 helyett 40 millió forintot kapna a várostól, a többit magának kellene előteremtenie. Jóllehet, bevéte­lei jórészt csak terembérbeadásból, illetve jegyel­adásokból vannak, szponzorok közüzemi szám­lák rendezésére nemigen adnak támogatást. Az oktatási szférában sem jobb a helyzet, ha a közgyűlés a tervezetet elfogadja, a középiskolák jó része több tízmillió forinttal kevesebbet kap, mint amennyiből tavaly gazdálkodott. Már most látható, hogy ennyi pénzből nem jönnek majd ki az intézmények. A pedagógusok reprezentatív szakszervezetei. a tervezett kétszázalékos létszámleépítést is elfo­gadhatatlannak tartják, hisz szerintük az az okta­tás színvonalának romlását eredményezné. Kér­ték az önkormányzatot, hogy a határozat megho­zatala előtt térképezzék fel az iskolák helyzetét, belső tartalékait. A javaslatot azonban a város képviselői nem fo­gadták el, a tervezet tehát változatlan formában kerül ma a közgyűlés elé. (Háttér: www. dunantulinaplo. hu) WALD KATA Milliók lennének megtakaríthatók A szociális intézmények jó részének működési költségei több millió forinttal lefaraghatók lennének, ha például a vízért és a távfűtésért nem közületi, hanem az olcsóbb lakossági díjakat kellene fizetniük. A szakszervezetek úgy vélik, bentlakásos szociális otthonok esetében semmi alapja a közületi díjak felszámolásának, hisz az ott élő idősek állandó lakosai az intézménynek. A kérdést az önkormányzat felülvizsgálja. Megszüntetnék az átfedéseket Az előzetes tervek szerint a központi költségvetés ebben az évben háromszorosára nö­veli a pincegondok enyhítését szolgáló keretet. Országosan idén erre másfél milliárd fo­rint áll majd rendelkezésre. Egyelőre a pécsi városházán is csak informálisan tudnak a bővü­lő kosárról. Bár Pécsre ráférne a többletpénz, és hároméves prog­ram is van a pincegondok enyhí­tésére, túl a támogatás bizonyta­lanságán, szempont az is, hogy az emelkedő pályázati összegek­hez több önerőt kell biztosítani. Ez utóbbi idén 20 millió forint. Pécs már a múlt évben beadta az illetékes tárcaközi bizottsághoz pályázatát, amelyet elfogadtak. Éppen tegnap jelezte vissza a ki­író, hogy áprilisig várja a részletes intézkedési tervet. A belváros és közvetlen környékén 107 pincét tártak fel, ám szinte naponta újab­bak bukkannak elő. Legutóbb a McDonalds környékén - alig 10 méterre egy buszmegállótól - sza­kadt be egy. Az új beruházások - csatornaépítés stb. - miatt a fel­mérést azonban szeretnék az egész városra kiterjeszteni. A már ismert pincék tömedékelésére, ki­javítására egyébként egy 2013-ig terjedő program szerint 260 millió formtra lenne Pécsnek szüksége. Úgy tűnik, ettől az évtől a pin­cetömedékelés is a céltámogatott kategóriába tartozik. Ebben az esetben azonban a hirtelen beszakadások - a vis maior esetek - fedezetére nem lehet a minisztériumtól pénzt kérni. Márpedig az olvadás, a tavaszi esők ígérnek ilyen eseteket. (Háttér: www.dunantuUnaplo.hu) M. A. Siklós A város képviselő-testülete mai ülésén alkot rendeletet az önkor­mányzat közművelődési feladatai­ról, ezzel az eddigi átfedések megszűnését kívánja elérni. A rendelet tervezete szerint az ez irányú feladatokat a továbbiak­ban az önkormányzat alapítvá­nyoknak, egyesületeknek, köz­hasznú társaságoknak adja át. A szükséges összeget ugyanakkor a város mindenkor biztosítja a költ­ségvetésében. Mint Priol János jegyző a megál­lapodástervezettel kapcsolatban el­mondta, mindez egyáltalán nem je­lenti azt, hogy vállalkozási formá­ban történne a működtetés, mind­össze a feladatkörök pontos megha­tározására törekednek a rendelet megalkotásával. (Az önkormányza­ti hatáskörben maradást támasztja alá az a tény is, hogy a művelődési központ vezetői tisztségére - a meg­bízatás idejének letelte miatt - ha­marosan pályázatot ír ki a város.) Ennek hátterében fellelhető, hogy a városban szó esett arról: nincs szükség több, azonos funkciójú intéz­ményre - pl.: művelődési köz­pont és a Vár­színház Kht. -, melyeket akár össze is lehetne vonni. A tevé­kenységek konkretizálásával példá­ul a Várszínház Kht. feladatkörébe tartozik majd kizárólagosan a mú­zeumi tevékenység, illetve a kiállítá­sok szervezése. K.J. Hírek LAPÁNCSÁN szalonnasütő he­lyeket alakítottak ki a faluvégen az egykor ledöntött, de nemrégi­ben újra felállított kereszt közelé­ben. (a) BÜKKÖSDÖN a tegnapi képvi­selő-testületi ülésen úgy döntöt­tek, hogy lakossági kérésre fel­gyorsítják a régi kultúrház felújí­tásának munkálatait. Egyúttal két helyre is pályázatot nyújtanak be azért, hogy a berendezésre pénzbeni támogatást tudjanak szerezni. (a) A PÉCSI közel félezer légópince mintegy negyedénél van szükség kisebb-nagyobb javítási, állag­megóvási munkákra. A felméré­sek szerint ez 2700 négyzetmé­ternyi terület e célra alkalmasab­bá tételét eredményezi. (aa) VÉMÉNDEN idén négy fillérrel, összesen fél forintra emelték az önkormányzati földek négyzet­méterenkénti bérleti díját. Az összeg, amelyhez így jut az ön- kormányzat összességében is jel­képes. (bb) H ÁRKÁN Y-SIKLÓSNAK és Mohácsnak van a megyében a leghosszabb, országos közúthoz kapcsolódó kerékpártúja. Az előbbi két településen összesen közel 3500, Mohácson 5600 mé- ter hosszban épült meg. iaai „Tessék, itt a titkom, nagyon egyszerű: Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan. ” Mindazok számára, akik szerették, tudatjuk, hogy kedves hozzátartozónk, TÖRJÉKI TIBOR 32 éves korában váratlanul elhagyott minket. Január 30- án 15 órakor a siklósi temető ravatalozójában veszünk tőle végső búcsút. Garzonok fiataloknak Négy lakást alakítanának ki az épületben A fővárosba kerül az emlékdíj A szigetvári díjazottat még nem választották ki A település első garzonépületének kialakítását már tervbe vette az önkormányzat, megvalósításához pályázaton kíván­nak pénzt biztosítani. Beremend A település művelődési házának szomszédságában található régi épületet szemelte ki a polgármes­teri hivatal a célra, melynek teljes átalakítása 24 millió forintba ke­rül. Miként Zátrok Anna jegyző el­mondta, az önrészt - 8 millió fo­rintot - a képviselő-testület már biztosította az idei költségvetés­ben, míg a hiányzó ösz- szeget a Széchenyi-terv keretében kívánja el­nyerni a település. A kétszintes épület­ben négy garzont alakí­tanak ki, melyeket ifjú házasok, illetve egyete­misták kapnának meg. A tájékoztatás szerint ­mivel kötött feltételek vannak - megemelni, szociális bérlakás csak akkor lesz ___________ a t ervezett otthonokból, ameny- nyiben nem lesz rájuk jelentkező. A fiatalok a településen eddig családi ház építésére, vásárlására 300 ezer fo­rint támogatást kaphat­tak az önkormányzat­tól, melynek a felét visz- sza nem térintendő for­mában adták. Zátrok Anna' el­mondta, ezt az összeget épp a következő testü­leti ülésen kívánják A nem szigetvárinak járó Zrínyi Emlékdíjat pénteken adják át a fővárosban. Az elismerést a történésznek ítélte oda a város Szigetvár-Budapest Szigetvár köztudottan több szál­lal kötődik a Zrínyi családhoz. Egy sok évre visszanyúló kezde­ményezésnek köszönhető, hogy az idén is két embert részesítenek Zrínyi Emlékdíjban. Olyanokat, akik a város meg­ítélése szerint sokat tettek a csa­lád történelmi múltjának kutatá­sáért, a hagyományok ápolásáért. budapesti Szántó Mihály had­A két elismerésben részesülő kö­zül az egyik mindig szigetvári, a másik azonban „külsős”. Dr. Amcsi József, a város jegyző­je elmondta lapunknak, hogy idén először a „vidéki” díjazottat kö­szöntik: a budapesti Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem hadtörté­neti tanszékének vezetője, Szántó Mihály részesülhet az elismerés­ben. Az ünnepélyes plakettátadás­ra február elsején, a fővárosban ke­rül sor. Szántó kiemelkedő ered­ményeket ért el a Zrínyi családdal kapcsolatos kutatásokban. A jegyző hozzátette, természe­tesen egy szigetvári lakos is meg­kapja a díjat, de hogy ki, arról még nem született döntés. Való­színűleg február 13-án, a török alóli felszabadulás évfordulóján fedik fel a győztes kilétét. Az elismerés egy bronzplaket­tet és huszonötezer forintot je­lent, de - mint azt a jegyző hozzá­tette - az eszmei értéke sokkal na­gyobb a Zrínyi-díjnak. SOMLAI A. Lottónyeremények 4. HÉT Ötös lottó Nyerőszámok: 2, 6,43, 72, 81 Joker: 515279 Ötös nem volt Négyes 1051174 Ft Hármas 10264 Ft Kettes 710 Ft Joker: 62933524 Ft Hatos lottó Nyerőszámok: 11, 19, 22, 24, 35, 42 Pótszám: 27 Hatos nem volt 5+1 nem volt Ötös 133940 Ft Négyes 3408 Ft Hármas 727 Ft Járványt hozhat a meleg Melegrekordok dőlhetnek meg az elkövetkező napokban Celsius-rekordok januárban Pécsett az eddigi januári legmelegebbet a Pius Kollégiumnál mérték 1936. január 27-én: ekkor 17,1 Celsius-fokot mutatott a hőmérő. Országos rekord: Ásotthalmon 1939. január 19-én 17,9 Celsius-fokot mértek. Január végi országos rekordok: 1960. január 28-án 16,2 C-fokot mértek Keszthelyen, 1988. január 29-én 17 fokot Baján, 1909. január 30-án 15,5 fokot Szegeden, 1965. január 31-én 15,2 fokot Nagykanizsán. Celsius-fok alá a hőmérő higany­szála, ami egyébként ilyentájt ezen a mérőállomáson még sosem fordult elő. Napközben, délután két órakor pedig az idei év eddigi legmelegebb napját regisztrálva, plusz 14,1 Celsius-fokot olvashat­tak le a hőmérőről. Tudva, hogy január 28-án 16,2 volt a százesz­tendős országos rekord (1960, Keszthely), könnyen előfordulhat, hogy több helyen is újabb csúcsot regisztrálhattak. Sokan örvendenek a hímek, so­kakat pedig elkeserít a dolog. A fű­tési szempontból valóban kellemes időnek ugyanakkor kellemetlen ho- zadékai is lehetnek: minden bi­zonnyal megszaporodnak a megfá­zásos megbetegedések, s van esély arra, hogy megkezdődik a nagyon nem várt influenzajárvány is. KOZMA F. Ha jön a hideg, elfagynak a rügyek Mezőgazdasági szakemberek attól tar­tanak, hogy ha az enyhe idő egy-két hétig még eltart, könnyen becsaphatja a ter­mészetet. A növényekben megindulnak a nedvek, tavaszt érezve „feltámadnak” a fák, bokrok, s ha erre egy újabb kemény hideg jön, katasztrofális helyzet Élhat elő a gyümölcsösökben. Jobb lenne tehát, ha ismét a január végi, február elejei celsiu- sokra váltana át az időjárás. Legyenek kéznél a gyógyszerek E melegfront a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők számára lehet katasztrofális. Az orvos tanácsa: legyenek mindig kéznél a gyógyszerek. A front még az egészségesek idegrend­szerét is megviselheti, feszültebb, inger­lékenyebb lesz az ember - kerüljük a munkahelyi és családi vitákat -, a fron­térzékenyeknél pedig huzamosabb fejfájást, rossz közérzetet válthat ki. azt a fűtőanyagot (szenet, gázt, fát), amit a hosszú fagyos heteken át többletként eltüzeltünk. A hőmérő Baranyában is szo­katlan értékeket mutat. Dragovácz Márk, a pogányi meteorológiai ál­lomás vezetője úgy tájékoztatta la­punkat, hogy vasárnapról hétfőre virradóan, éjjel sem ment plusz 8 Baranyai körkép Hosszas meleget jósol Bóna Már­ta, az Országos Meteorológiai Szolgálat főmunkatársa, s szerinte előfordulhat az is, hogy évszáza­dos januári „melegrekordok” dől­nek meg. Sokak szerint az időjárás most próbálja visszaszolgáltatni Évszázados hidegrekordot döntött az idei tél, s most úgy néz ki, hogy talán évszázados melegrekordot is feljegyezhetünk majd.

Next

/
Thumbnails
Contents