Új Dunántúli Napló, 2002. január (13. évfolyam, 1-30. szám)

2002-01-26 / 25. szám

2. OLDAL VILÁG TÜKÖR 2002. Január 26., szombat Magyar befektetés Fiúméban Tavasszal megkezdődik a Budapest-Rijeka autópálya építése Tudósítónk telefonjelentése A horvát főváros vendége volt tegnap a magyar kormányfő. Zágrábban Orbán Viktor tárgyalt Ivan Rácán miniszterelnök­kel, fogadta őt Mesic köztársasági elnök, és találkozott Tomcic parlamenti elnökkel. Zágráb Horvátország semmi kivetnivalót nem talál a kedvezménytörvény­ben, nem kíván beavatkozni Bu­dapest és szomszédai nézeteltéré­seibe. A többi között ezért is jók, rendezettek a kapcsolatók; ez tükröződött pénteken a szívélyes, protokollmentes fogadtatásban. Orbán Viktor és vendéglátója esz­mecseréjét nem terhelték vitás ügyek, inkább az együttműködés fejlesztésének lehetőségei álltak előtérben, „a stratégiai partnerség szellemében”. A tárgyalásokról kiadott közös nyilatkozat szerint kiemelkedő jelentőségű a Budapest-Zág- ráb-Fiume autópálya építése és a vasútvonal korszerűsítése. Lete- nyénél a Mura folyón híd épül az autóforgalom számára, a két fő­város között pedig minőségi vas­úti személyszállítást vezetnek be, továbbá új határátkelőhelyek is létesülnek az utasforgalom köny- nyítése végett. A tegnapi zágrábi látogatás al­kalmával Orbán Viktor és Ivan Rácán kézjegyével látta el a kor­mányközi együttműködési ve­gyes bizottság létrehozásáról szó­ló jegyzőkönyvet. A dokumentu­mok aláírásán Boros Imre tárca nélküli miniszter is jelen volt. Pálinkás József oktatási miniszter és horvát kollégája, Hrvoje Kraljevic pedig tudományos és technológiai együttműködési megállapodást írt alá. A doku­mentum egyebek között előirá­nyozza horvát-magyar és ma- gyar-horvát nagyszótár készíté­sét és a kisebbségi oktatás elő­mozdítását a két országban. A fi­umei kikötő magyar befektetésé­ről szóló szerződést magyar rész­ről Derzsi András, a Ganz-Rijeka Kft. vezérigazgatója írta alá. A ter­vek szerint első lépésként 28 mil­lió dollárért koncessziós haszná­latra terménytároló épül az adriai városban. Orbán Viktor újságírók előtt hangoztatta: létezik magyar sors­közösség, a két független állam közös érdekeket szolgáló egyez­ményeket köt. „Szeretnénk olyan, Horvátországgal határos ország lenni, amely tagja mind a NATO- nak, mint az Európai Uniónak.” Ivan Rácán és Orbán Viktor A miniszterelnök szerint az együttműködéshez szükséges ke­retek kialakítása befejeződött, a kapcsolatok új szakaszba léptek, amit a Fiúméról szóló megállapo­dás is jelez. A két ország közös erőfeszítéseket tesz a nemzetközi bűnözés visszaszorításáért, s ez biztonságosabbá teszi a közúti forgalmat. A magyar kormányfő tegnap este részt vett Márton László szobrászművész kiállításának megnyitóján Zágrábban. Szomba­FOTÓ: EUROPRESS/EPA ton ünnepélyesen átadja az eszé­ki magyar főkonzulátust; találko­zik a horvátországi magyarok képviselőivel, magyarigazolvá­nyokat ad át, és megtekinti a helyi oktatási és kulturális központban kialakított ajánlóirodát. A szombati program részeként Orbán Viktor és felesége, Lévai Anikó jelen lesz. a délszláv há­ború során megsérült, azóta újjá­épített kórógyi magyar reformá­tus templom ünnepélyes fel­szentelésén. TORONYI ATTILA Újabb merénylet Izraelben Tel-Aviv - Marrákes Egy öngyilkos merénylő pénteken Tel-Aviv egyik zsúfolt belvárosi sétálóutcáján megse­besített 24 személyt, közülük kettőt súlyosan. A merénylő robogón érkezett a robbanás helyszíné­re, Tel-Aviv bevásárlónegyedébe, és a testére erősí­tett, szögekkel elegyített pokolgépet a sétálóutcán felrobbantotta. A támadást eddig senki sem vállalta magára. A robbantás ugyanakkor csak néhány órával azután történt, hogy a Hamász szélsőséges szervezet beje­lentette: bosszút áll a csütörtök esti Gáza-övezetbeli izraeli rakétatámadásban megölt egyik parancsnoka haláláért. A ciszjordániai Rámalláhban palesztin tüntetők ezrei vonultak pénteken az utcára a tel-avivi merénylet ünneplésére. Az izraeli kormány első reagálásában Jasszer Arafat palesztin vezetőt nevezte meg a pénteki tel- avivi merénylet felelősének. A Palesztin Hatóság a hivatalos palesztin hírügynökség, a WAFA által ki­adott nyüatkozatában egyaránt elítélte a csütörtök esti Gáza-övezetbeli izraeli rakétatámadást - amely­ben a Hamász egyik parancsnoka, valamint két civil személy vesztette életét -, és a tel-avivi öngyilkos merényletet. Jasszer Arafat a tel-avivi merénylet előtt néhány órával egy sajtótájékoztatón arra panaszkodott, hogy a világ közvéleménye csöndben van, miközben Iz­rael katonai támadásokat indít palesztinok ellen. A palesztin vezető szerint a palesztin nép az egyetlen a világon, amely megszállás alatt él. Arafat egyébként nemzetközi védelmet követelt a palesztin népnek a Eltűnt a terroristavezér Négy hónappal az Egyesült Államok területén végrehajtott ter­rortámadások után az amerikai hatóságoknak még mindig nem sikerült elfogni az akciók értelmi szerzőjének tartott Oszama bin Ladent és a tálibok vezérét, Omar mollát. Frankfurt Munkában a bombaszakértő fotó: europress/epa Marrákesben összeült al-Kudsz bizottság előtt fel­olvasott üzenetében. Arafat azt kérte a marokkói városban összegyűlt 15 iszlám államtól: „küldjenek világos üzenetet az egész világnak, hogy megállítsák a háborút.” mti __________Hírek__________ BŐVÍ TÉS. Az európai uniós tagságra váró országok teg­nap Karlovy Varyban meg­állapodtak abban, hogy a mezőgazdaság és a regionális politika terén a jelenlegi tagokkal azonos elbánást fognak kérni, mti EURÓPA TANÁCS. A be­vándorlók és a menekültek családi élethez való jogáról fogadott el határozatot pénte­ken Strasbourgban téli ülés­szakának zárónapján az Euró­pa Tanács. Bejelentették, hogy rövidesen Magyarországra is ellátogat az a képviselő, aki a kisebbségek helyzetéről készít jelentést, mti VILÁGAKCIÓ. Az al-Kaida ter­rorszervezet világméretű akció­kat tervezett, tömegpusztító fegyverek megszerzésén, illetve előállításán dolgozott - mondta John Bolton, az amerikai kül­ügyminiszter egyik helyettese, miután áttanulmányozta a CNN televízió birtokába jutott dokumentumokat. Szingapúr­ban a terrorhálózat egyik ma­lajziai tagjára csapott le a rend­őrség. A zsákmány 17 tonna ammónium-nitrát volt. cnn TERRORISTA. Tegnap hozták nyilvánosságra, hogy egy hete késsel felfegyverzett arab fiatal­ember próbált behatolni egy cseh repülőgép pilótafülkéjébe. A támadót az utasok segítségé­vel ártalmatlanná tették, mti LELEPLEZÉS. Az orosz tit­kosszolgálat úgy tudja, hogy Borisz Berezovszkij nagyvállal­kozó pénzzel támogatja a cse­csen szakadárokat. Az oligar­cha, miután szembefordult Putyin elnökkel, kegyvesztetté vált, s jelenleg külföldön él. mti ELBOCSÁTÁSOK. Több mint ezer embert küldenek el a len­gyel közszolgálati televíziótól. A TVP a bevételek visszaesése miatt tavaly már megvált öt­száz munkatárásától, mti ANNAN. Az ENSZ főtitkára Kabulban kijelentette, hogy a világ egységes az afganisztáni csapások orvoslásában, de a béke a helyieken múlik, mti Az egyre gyérebben csordogáló washingtoni tájékoztatásokból az a benyomás szűrhető le, hogy az amerikai illetékes szervek (Penta­gon, CIA, FBI, NSA) sötétben, de legjobb esetben is félhomályban tapogatózva keresik a főbűnösö­ket. A sikertelenség egyik okát a német sajtó az amerikai titkos- szolgálatok közötti hagyományos vetélkedésben látja. Ennek tulaj­donították német megfigyelők azt a jelenséget, hogy a Központi Hír­szerző Ügynökség (CIA) pár hete közvetítők útján értésére adta az amerikai sajtónak: Bin Laden már december elején tengeri úton sik­lott ki a terrorellenes koalíció kar­maiból. Az ügynökség langleyi központja másnap cáfolta a hírt. A megütközést keltő „tájékoz­tatási politika” hátterében a CIA és a Pentagon vetélkedése áll - írta a Frankfurter Allgemeine Leitung. Az al-Kaida terrorcsoport utáni haj tó vadászatban a hadügymi­nisztériumnak megbízható értesü­lésekre van szüksége. A CIA vi­szont, amely a múltban rendre vo­nakodott megosztani információit a védelmi tárcával, eddig adós ma­radt a várt részletekkel, noha a nyilvánosság előtt igyekezett azt sugallni, hogy folyamatosan „kép­ben van”. Mindazonáltal a CIA központjában a mai napig nem tudják a választ arra, vajon Bin Laden fontos helyettesei, például az egyiptomi al- Zavahiri életben vannak-e még. Stnfflebeem ellentengernagy, a Pentagon szó­vivője pár nap­pal ezelőtt kö­zölte, hogy a tár­ca ezentúl nem kíván részt venni a CIA nyilvános találgatásaiban. Langleyben erre úgy döntöttek, hogy a sikertelen hajsza miatt erősödő elégedetlen­séget a hadügyminisztériumra te­relik. Ennek volt tulajdonítható a bejelentés Bin Laden decemberi szökéséről. A hírrel a CIA azokat a különleges erőket tette nevetsé­gessé, amelyek a Pentagon meg­bízásából vadásznak Bin Ladenra és Omar mollára, ám az állítólagos bekerítés után hagyták meglógni a „madarakat”. MTI-EP MÉSZÁROS B. ENDRE A túlbiztosított üzlet Az egyik hazai biztosítótársaság sorra megszünteti az olyan kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokat, ame­lyeknél az ügyfélnek károkozása miatt az elmúlt három évben fizetnie kellett, vagy az illető nem ennél a cégnél kötötte meg egyéb irányú biztosítási szerződéseit (va­gyon-, lakás-, életbiztosítás, stb). Nem tudom, létezik-e biztosításkötési etikai kódex, mert ha igen, akkor elgon­dolkodtató, miként teheti meg most egy másik társaság, hogy felmondja a vályogházak lakásbiztosításait a Tisza mentén, az állandó árvízveszélyre hivatkozva. Az elmúlt négy évben négy nagy árhullám volt itt, és ezt a vályog­házak nem bírják, szól az indoklásban, a terhet pedig nem akarják áthárítani a jobb házalappal rendelkező ügy­felekre. Ha jól meggondolom, autóba sem kellene többet ülnünk, túl sok velük a baleset. A biztosítási díjak autómárkák szerinti megkülönböztetése kismértékben már ma is lé­tezik, de egy-két esztendőn belül akár el is törölhetnék a gépjármű-biztosítás minden formáját. Hiszen van helyette vonat, bicikli, a biztosításuk pedig sokkal rentá- bilisabb! Kockázat nélkül nincs üzlet - így hangzik a kapitalizmus elcsépelt szlogenje, a biztosítási matematikusok viszont javítottak a gondolaton: rendre kiejtik a saját kockázati té­nyezőjüket. Mert a Tisza mellettiek vályogház esetén is köthetnek ma lakásbiztosítást földrengésre, ufók ellen, meteoritesőre, stb., vagyis a tarifák fantasztikus módon hatványozhatok. Csak a reális veszélyre nem lehet kérni a biztosítási szolgáltatást. A biztosítás ma a legbiztosabb üzlet, csak a biztosítottnak is résen kell lennie. Úgy gondolom, ma már bármiféle biz­tosítást csak akkor érdemes kötni, ha a kötvényre külön újabb biztosítást köthetünk. Arra, hogy a feltételein éve­kig nem változtatnak, s az ára reálisan - legfeljebb inflá­ciókövetőén - emelkedik. EGYETÉRTEK: 06-90-330-303 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330-304 FÁBIÁN ISTVÁN Újkori káderlapok Néha kezembe kerülnek ifjabb koromban kapott vállalati leveleim. Úgy tizenöt végződik ugyanazzal a mondattal: „Munkáját a jövőben is végezze vezetőjének utasítása sze­rint...” Ezzel a talányos mondattal máig sem tudok mit kez­deni, mert egyszerre biztató és figyelmeztető, nem derül ki belőle, azt jelzi-e: jól dolgozom vagy jó lesz összeszedni magam. Január elsejétől a közszférában munkálkodó vezetők nem ússzák meg ennyivel. Végiglapozva az ajánlót és a minta­lapokat, számtalan kérdésben minősíteniük kell beosztott­jaikat. A magukra valamit is adó megyékben már tartottak a tárgykörben tájékoztató konferenciákat, méghozzá az ága­zati szakszervezettel közösen. Eszerint a minősítésre köte­lezettek munkaidejének egyharmadát teszi majd ki az új­kori káderlap kitöltése, folyamatos módosítása. A szak­minisztérium előadója hangsúlyozta: erre ugyan nem tér ki az ajánlás, a törvény sem akart minden tennivalót beskatu­lyázni, de ha valakit például áprilisban más munkakörbe helyeznek, akkor decemberben két részre kell bontani a „teljesítményértékelés szabályai” elnevezésű jogintéz­ményben foglaltakat. Nem szeretném, ha bárki félreértene, magam is amellett va­gyok: Európába a közalkalmazottak is csak minőségi telje­sítménnyel léphetnek be. Legyen a zárómondata ennek a jegyzetnek az egykori kardos angol miniszterelnök asz- szonyhoz fűződő anekdota! Valami hasonló törvény beve­zetésekor aggódva kérdezték meg tőle, vajh’ hogy fogják ezt végrehajtani „odalent”, mire Margaret azt felelte: Ha a veze­tő ágál, forduljanak a helyetteséhez! EGYETÉRTEK: 06-90-330422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90430-423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430as telefonszámon meghallgathatja. A hívás díja: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. __________________ÁLLÁSPONT___________________ Római láz Magyar operalemez sikere az Egyesült Államokban Washington Elismerő kritikát kapott az Egyesült Államokban egy fiatal magyar zeneszerző, Fekete Gyula operalemeze. A CD-n hallható egyik mű a 2001-ben Erkel-díjjal kitüntetett zeneszerző Római láz című ka­maraoperája, amelyet 1996-ban a budapesti Merlin Színház mu­tatott be. A Metropolitan Opera News zenekritikusa rámutat: a dalműben a szerző „a vokális és zenekari elemeket nagy ügyes­séggel kezeli, a kiválóan éne­kelhető, a beszélgetésszerű énekszólamokat pedig gazdag és jól áttekinthető zenekari hangszerelés kíséri. A rövid áriák és duettek könnyedén il­leszkednek a zenei szövetbe”. Az amerikai zenekritikus dicsérően említi az énekes szólisták teljesítményét is. A Római láz rendkívül egy­szerű színpadi szituációt eleve­nít meg: két nő beszélget egy (római) kávéházban, s míg bé­késen kötögetnek, egymás éle­tének legmeghatározóbb, eddig mélységesen titkolt epizódjáról lebbentik fel a fátylat. A CD-n hallható másik kom­pozíció, az Elégia Szenes Han­na emlékére. Ez egy fiatal ma­gyar nőnek állít emléket, aki a zsidóüldözések idején Paleszti­nába emigrált, és a második világháború alatt belépett a brit hadseregbe. Fekete Gyulp a kritika kap­csán elmondta: újabb művét, A megmentett város című egy- felvonásos operát ez év októbe­rében mutatja majd be a Ma- gyar Állami Operaház. ______mti t \

Next

/
Thumbnails
Contents